Atomerőmű, 2007 (30. évfolyam, 1-12. szám)

2007-11-01 / 11. szám

10. oldal

paksi atomerőmű

2007. november

Emlékeim az Atomerőmű című újsággal kapcsolatos munkámról

A Tájékoztatási Irodát az akkori cégvezetés 1989. szeptember 1-jén hozta létre. Első vezetője én voltam, ezt a munkámat az 1992. október 19-ei felmentésemig végeztem.

Az Atomerőmű c. újság főszerkesztőjét nem sokkal az iroda megalakulása után helyezték hozzánk, így a főszerkesztő munkáját kb. három évig felügyeltem, segítettem.

Erre az időre esett hazánkban a rendszerváltoztatás, ami jelentős változásokat hozott a cég életében is. Az 1989. november 28-án megtartott „négyigenes” népszavazás 2. kérdése az volt, hogy kivonuljanak-e a pártszervek a munkahelyekről? Az igen mellett érvelő frissen megalakult pártok azt hangoztatták, hogy a munkahelyen tessék dolgozni, politizálni a lakóhelyen kell. A kérdésre adott válaszok több mint 95%-a igen volt, így a munkahelyeken megszűntek a pártszervek. Amikor az első demokratikus választás után megalakult az új kormány, azt vártam, hogy a politika

a kerítésen kívül marad. Nem így történt, a cég élén végrehajtott vezetőváltásnak nyilvánvaló politikai oka volt, az akkoriban megalakult szakszervezetek politikai kötődései elég világosan láthatók voltak. Az akkori zaklatott világra, a felfokozott indulatokra talán Lórik Péter tragikus végű éhségsztrájkja volt a legjellemzőbb eset. A PA Rt. 1992-es évkönyvének 212. oldalán ez szerepel: „Október 7-22. Lőrik Péter vegyésztechnikus éhségsztrájkja a szerinte elégtelen szervezeti és személyi változások miatt.”

A vállalati újság ebben a változó világban a szakszervezetek részéről több bírálatot kapott. „Nem adja vissza a dolgozók véleményét, nem az őket érdeklő legfontosabb ügyekkel foglalkozik, a különböző szervezetek eltérő álláspontjai nem elég kiegyensúlyozottan jelennek meg stb.” Véleményem az volt, hogy a vállalati újság a cégvezetés álláspontját kell, hogy képviselje, nem egy belső vitafórum, főképp nem lehet „leleplező”,

„oknyomozó” cikkek megjelenítője. A viták úgy értek véget, hogy a szakszervezetek saját (zárható) faliújságot kaptak, és megegyeztünk egy olyan oldalban, amit a szakszervezetek önállóan szerkesztenek. (A faliújság ma is működik, az oldal nem volt hosszú életű.)

Választ kellett arra a kérdésre is találnunk, hogy az újságnak mi a szerepe a külső és a belső kommunikációban. Ne feledjük el, ebben az időben még nem volt intranet! Az nyilvánvaló volt, hogy a külső PR-ben a leghatékonyabban a cég dolgozói képviselhetik az atomerőművet, de csak akkor, ha érzelmileg kötődnek munkahelyükhöz, szakmailag pedig eléggé tájékozottak. Ennek megfelelően igyekeztünk az újságban olyan írásokat megjelentetni, amelyek a széles közvéleményben megfogalmazódó kérdésekre adtak válaszokat saját szakmai meggyőződésünknek megfelelően.

Visszatérő probléma volt, hogy a közlésre leadott írásokban szereplő esetleges hibák kezelése mi legyen. Sem anyanyelvi lektort, sem szakmai lektorokat nem foglalkoztattunk. Az akkori főszerkesztő magára vállalta, hogy minden írást átolvas, és intézkedik a fellelt hibák javításáról. Határozott álláspontom volt, hogy valakinek a neve alatt megjelenő írásba a főszerkesztő csak a szerzővel egyeztetett változtatást írhat bele, nincs joga egy betűt sem megváltoztatni önhatalmúlag. Abszolút hatásköre van abban, hogy a közlésre leadott cikk megjelenjen-e, vagy sem, illeszkedik-e a lap profiljába, hangvételébe. Ha változtatást lát szükségesnek, konzultáljon a szerzővel, akinek viszont abban van abszolút hatásköre, hogy mi jelenhet meg a neve alatt. Sajnos több esetben nem így történt, több jó szándékú Javítás” hibát vitt a megjelent cikkekbe, a felháborodott szerzők meg nálam reklamáltak. Ezt a problémát is kezelni kellett.

Gondot okozott a lap terjesztése is. Azt szerettük volna, hogy az erőműben dolgozó, nem PAV-os, majd PA Rt.-os kollégák is hozzájuthassanak, illetve a Társadalmi Ellenőrző és Információs Társulás (TEIT) megalakulása után a TEIT működési területén élőkhöz is eljusson a lap. Az első problémát a portákon nagyobb menynyiségű lap elhelyezésével igyekeztünk kezelni, a második megoldása már az utódomra maradt. -Rósa Géza-A második (szerkesztő)

Én az Atomerőmű Építői első szerkesztőbizottságának tagja voltam, korábban a Moszkvában megjelenő „Ösztöndíjas” c. stencilen sokszorosított lapba is írogattam mint a MEI (Moszkvai Energetikai Intézet) hallgatója.

A lap szerkesztését akkor vettem át, amikor a „kádáros” szám már a nyomdában volt. (Kádár 1979-ben látogatta meg az atomerőmű építkezését.)

A Kádár-cikket a megyei lap főszerkesztőjének kellett írni, nekünk meg nem volt szabad változtatni rajta (bár úgy emlékszem, hogy István mégis meghúzta, mert borzasztóan hosszú volt).

A nyomdából hazafelé tartva éppen ezt a cikket olvastam, és döbbenten láttam, hogy az egyik nyakatekert mondatból, ha a többszörös tagadásokat kiveszem, akkor az jön ki, hogy a főtitkár szerint Pakson jól keresnek az emberek, és ez így van jól, mert senki ne kereshessen jól, aki jól dolgozik.

Az első utam a szegény Polányi Mátéhoz vezetett (aki tulajdonképpen a párt sajtóért felelős munkatársa volt, magyarán a „cenzor”). Máté azt kérdezte: - Hol van ez a mondat?

— A cikk közepén.

— Szerinted valaki elolvassa odáig?

Úgyhogy ezt ezzel le is rendeztük.

Egyébként cenzúra nem volt. Csak

az volt, hogy néha megkérdeztem, hogy szerinted ez a cikk mehet-e, ilyenkor mindig azt mondta, hogy inkább nem. Úgyhogy egy idő után nem kérdeztem. Azt sem, hogy betegyeme életem (ezidáig) egyetlen versét:

* * *

PAKSI ÁLDÁS Hol neutron, ott proton Hol proton, ott atom,

Hol atom, ott potom áron terem Beton, hétvégi ház, pinceplafon Saválló kertitörpe,

Mert hová atomot adott az Isten

Ott bőség van; szükség nincsen.

* * *

Pedig voltak ügyek, elsősorban az „Azt beszélik...” rovat miatt.

Ez egy csipkelődő rovat volt, mindig meg is sértődött rajta valaki. Sok esetben nem is az, akiről szólt.

Még sajtóper is volt, persze, úgy szocialistásan: a megyei OTP-vezér megorrolt egy cikkünkért, ezért a járási pártbizottság egyeztetésre rendelt be bennünket, ahol az OTP érintettje azt mondta: - Uram! Ezen a cikken

tízezer ember röhögött! — Uram! Akkor ez a cikk elérte célját.

Végül azzal zárult a megbeszélés, hogy mégiscsak lehetetlen, hogy a Népköztársaság első atomerőművének az újságját egy másik állami vállalat megtámadja.

Egyébként az ilyen cikkek, a jó fotók (Intze Hunor, Horváth Béla), a jó rajzok (Újvári Endre), valamint a keresztrejtvény és a szilveszteri cicis nők (ez utóbbi kettőről Torma Csabát kellene kérdezni) miatt az újság akkoriban nagyon népszerű volt.

Én azonban úgy gondolom, hogy a legfontosabb a kor eseményeinek dokumentálása volt, és jó volna, ha a fennmaradt példányoknak lehetne találni egy kis helyet az interneten.-Tóth András-UJSAGM

Egyszer volt, hol nem volt, talán a hetvenes évek vége felé, dolgozott egyszer egy ifjú mérnök a Paksi Atomerőmű Vállalatnál. Egy alkalommal ezt az ifjú mérnököt behívatták a beruházási pártirodára, ahol is felelős szerkesztői megbízást kapott a hamarosan beindítandó beruházási újsághoz.

Az ifjú mérnök annyit értett az újságcsináláshoz, mint tyúk az ábécéhez, de nem aggódott, mivel csapatmunkáról volt szó. Össze is szerveződött a szerkesztőbizottság a beruházás-szervező, a főbb kivitelezők és a honvédség képviselőiből. Rögtön ki is derült, hogy az ifjú mérnök köztük a legjobb médiaszakértő, bár ezt akkor nem így hívták. Különösebben mégsem aggódott, mert akkortájt nem kellett aggódni semmiért.

Egy ügyes kezű fiúval megrajzoltatták a lap címét, írtak egy halom cikket, készítettek néhány fényképet. Az ifjú mérnök hóna alá kapta az egész paksamétát, és beballagott vele a Szekszárdi Nyomdába. Kíváncsi volt, hogy lesz ebből újság. Ott egy-két dolgot hallott, majd két nap, két éjjel hibát javított, stilizált, nyújtott, rövidített, tördelt. Amikor a lap megjelent, kicsit csodálkozott, hogy nem ez lett a fő beszédtéma az épitkezésen.

Az idő múlásával egyre nőtt a gyakorlatuk, és az ifjú mérnök már igen jónak és takarosnak látta a lapjukat. Aztán az üzemi lapok szerkesztőinek tanácskozásán megtudta, hogy az Atomerőmű Építői újság a megyében a legrosszabb példa. A címe stílustörő, a betűméretek nem tükrözik a fontosságot.

hibás a rossz minőségű képek elhelyezése, és még sok más. Mindezek ellenére az ifjú mérnök még két évig írt és szerkesztett, majd kiderült, számára van élet Pakson kívül is. Ma már nem szívesen beszél az újsággyártási emlékeiről, mert nem hiszik el neki, hogy

soha, senki nem szólt bele a szerkesztésbe, azt írtak, amit akartak és tudtak, cenzornak nyomát sem látták az ország legnagyobb beruházásának több ezer példányban megjelenő lapja körül.

Az ifjú mérnök még ma is él, amíg meg nem hal. Lejegyezte: Knizner István

—

Az indulás évei

(Folytatás a 9. oldalról.)

...a vállalati egységes gondolkodás megteremtésében, az egészséges kollektív szellem kialakításában, a dolgozók megfelelő tájékozottságának biztosításában.”

Az ország különböző területéről Paksra költözött majdani üzemeltetők, karban- :------------------------tartók mielőb- ' bi beilleszkedése mellett a konkrét tervek megismerését követően a feladat hazai egyedülállóságát felmérve bennünk, akik a létesítést irányítottuk sok más egyéb mellett két fontos irányzat bontakozott ki:

Megértetni az akkori felső irányító szervekkel azt, amit mi a helyszínen napról napra ismertünk fel, hogy a rendkívüli feladatok elvégzéséhez az eddigiektől eltérő gépesítettségre, építési szervezettségre, nagy létszámú minőségi szakemberekre és mindenek előtt az eredetileg kalkulálttól eltérő anyagi fedezetre van szükség.

Hírül adni az ország érdeklődő lakosságának, hogy nagy erőfeszítések mellett, a hosszú távú hazai villamosenergia-igények kielégítése érdekében Pakson, a Duna mellett a XX. század legjelentősebb beruházása valósul meg.

Megértetni a helyszínre toborzott, közel tízezer munkással, szakemberrel, hogy itt a korábbi építkezésekhez képest mások a pontossági, minőségi előírások, a folyamatos építkezés szükségessége miatt más munkarendben kell dolgozni. Az alapvetően jól képzett, de ilyen munkát még nem végzett szakembereknek önbizalmat sugározni. Sokrétűen kifejezni, hogy sokat várunk tőlük, de az akkori lehetőségeken belül fontosnak tartjuk az elvégzett munka megbecsülését.

Ma is meggyőződésem, hogy e két fő irányzatba tartozó konkrét intézkedéseknek köszönhető, hogy az ország első atomerőműve úgy épült meg és úgy üzemel huszonöt év óta, ahogy azt a hazai és nemzetközi szakmai irányítás és a közvélemény elvárja.

E két irányzatba tartozó konkrét intézkedések eredményességében akár tagadjuk, akár nem, végig tetten érhető a sokrétű tájékoztatás, a sajtó szerepe. Ezen belül:- az első irányzat teljesülésénél az országos jellegű napilapok, folyóiratok, TV, rádió segítette a munkánkat;- a másodiknál pedig a mindenki számára elérhető helyi lap, az ,ATOMERŐMŰ ÉPÍTŐI” című újság. A múltról tömören ennyit tartottam fontosnak elmondani, de ha már szót kaptam, hadd fejezzem ki nagy elismerésemet a korábban idézett helyi újságok mai jogutódja iránt. Mint ahogy a paksi atomerőmű jelenleg, 2007-ben sem technikailag, sem szervezetileg nem ugyanaz amelyet 25 évvel ezelőtt üzembe helyeztünk, folyamatosan fejlesztik, korszerűsítik, úgy a tájékoztatás is ma már más színvonalon történik.

Az „Atomerőmű” újság mai minősége, sokrétű tartalma, gazdag képanyaga, példányszáma, úgy gondolom, méltó az atomerőmű igényes környezetéhez, és színvonalasan ad tájékoztatást a mindennapi eseményekről.

Végezetül pedig szeretném én is megköszönni mindazoknak a hivatásos és önszorgalomból csatlakozó szerkesztőknek, közreműködőknek az elmúlt harminc évben végzett munkájukat, akik ezen keresztül is hozzájárultak a paksi atomerőmű hírnevének öregbítéséhez, az ott dolgozók, a környéken élők jobb közérzetének eléréséhez. -Szabó Benjamin,______________________________z