Atomerőmű, 2007 (30. évfolyam, 1-12. szám)
2007-11-01 / 11. szám
12. oldal paksi atomerőmű 2007. november Izgalmas időszak Rendkívül változatos, izgalmas, egyben igen szép időszak volt az Atomerőmű újság életében az 1988-1996 közötti időszak, amit szerkesztőként, felelős, majd főszerkesztőként éltem át. Valójában az újság története az atomerőmű története is egyben. Azt, hogy mi történt a MU életében abban az időszakban, már többször feldolgozták. Már mind a négy blokk tette a dolgát, minőségi áramot szolgáltatott az országnak szakértő kezek által. Az MVM Tröszt kétszintű részvénytársasággá (rt.) alakult, az atomerőmű vállalat is rt. lett. Megindultak a radioaktív (kis és közepes aktivitású és a nagy aktivitású) hulladékok biztonságos elhelyezésének munkái. Rendszeresek voltak a nemzetközi látogatások, tapasztalatcserék. Felavatták az energetikai főiskolát, az országban az elsőt, amelyet egy erőmű - atomerőmű - tartott fenn az utánpótlás nevelése érdekében. Megépült a látogatóközpont, felavatták a „Paksi disputa” szoborcsoportot, amely a kiváló magyar (származású) tudósoknak állít emléket. Elindult a dolgozók közötti közvélemény-kutatás, mely később szélesebb körű lett. Az atomerőmű építésének befejeztével az újság neve az „Atomerőmű Építői”-ről, majd a „Paksi Atomerőmű”-ről (a város emblémájával) „Atomerőmű”-re változott. A kezdeti, 4-6-8 oldali megjelenést 10-Illő oldal követte egy kísérőszinnel. Kiadója a Tolna Megyei Lapkiadó volt. 1990-től a lapfej ilyen lett: Atomerőmű, mellette az U alakú védjegy, alcímben A részvénytársaság dolgozóinak lapja. A pár ezer példányos lap egyre bővült példányszámban, tartalmában, és nemcsak a dolgozók, hanem Paks város és az atomerőmű környezetében lévő települések, valamint az MVM-hez tartozó erőművek, áramszolgáltatók is tájékozódhattak belőle. Az újság napilap formátuma, színes kivitelben valójában ’94-től jegyezhető. Ekkor már mint a részvénytársaság lapja jelent meg. Kiadója az Axel Springer Budapest (majd Magyarország) Kft. Tolna megyei irodája lett, amely modem technikával és nyomdával rendelkezett. Megalakult a szerkesztőbizottság, amelynek tagjai az erőmű szinte minden területét képviselték. A bizottság összetétele a fiatalok csatlakozásával állandóan bővült, változott. Havi, negyedéves lapterv készült folyamatábrákkal. Az ülések valóságos alkotóműhelyekké váltak, ezek nyomán születtek értékálló, színvonalas szakmai anyagok, fotóművészeti alkotások és irodalmi, kulturális írásművek. Számos cikket átvettek megyei és országos (szakmai) lapok. A cég vezetése értékelte, elismerte az újságot és készítőik munkáját. Megszülethetett az „Atomerőmű újság működési rendje” című anyag, amely az Atomerőmű újság célja, feladata, küldetése mellett tartalmazta a szerkesztők, a cikkírók elismerését is. A szabályzat mellékleteinek egyike az újságot írók részére adható igazolványmintát is tartalmazta. A szabályzatban rendelkezés született erkölcsi és anyagi elismerésről is, évente egyszer a magyar sajtó napján díjat kaphat, aki hiteles, objektív és tárgyilagos tájékoztatást nyújt az atomerőműről. Az Urántoll díj és az „urán” szó „kitalálója”, a névadó, Fábián Erzsébet volt. 1994-ben az MVM Rt.-hez tartozó erőművek, áramszolgáltatók üzemi lapjainak (16) első országos találkozóját Pakson, az atomerőműben rendezték. Az MVM akkori vezérigazgató-helyettese a legszínvonalasabb, legsokoldalúbb újságnak értékelte az összes üzemi lapok közül az Atomerőmű újságot. Az újság rész vett sajtó- és könyvkiállításokon, szimpóziumokon Budapesten (Pl. 1992-ben). 1994-ben a Magyar Tudományos, Üzemi és Szaklapok Újságíróinak Egyesülete elnöksége és díjbizottsága oklevéllel ismerte el színvonalas megjelenését, és mint ilyen, részt vehetett a nemzetközi üzemi lapok versenyén. Az Európai Üzemi Lapok Nemzetközi Szervezetének, a FEIEA-nak a kongresszusán a nemzetközi üzemi lapok versenyében, a svájci Crans- Montanában az Atomerőmű újság Grand Prix díjat kapott. A havonta rendszeresen megjelenő lap fejlécének formája többször változott, míg kialakult az egész újsággal egységes tipográfia, rendszeressé váltak az állandó rovatok. Gyakran tartalmazott mellékleteket, és önálló kiadvánnyal is jelentkezett. Ilyenek voltak például a közvélemény-kutatásról, az (első) üzemi tanácsi választásról, a világ atomerőműveiről, az atomerőmű környezetében élő növény- és állatvilágról, a szoborcsoport avatásáról szóló kiadványok. Nem volt jellemző a sajtócenzúra, de a szerzők és szerkesztők, vezetők és beosztottak, olvasók és szerkesztők között nemegyszer éles viták voltak egy-egy cikk tartalma, nyelvhelyessége miatt, mindezek a tökéletességre törekvés jegyében. Az Atomerőmű újság támogatói, a vezetés, a cikkírók összehangolt együttes lelkiismeretes, szakmailag felkészült, a cég iránt elkötelezett munkája révén az Atomerőmű újság „vitte” a hiteles cikkeket az atomerőműről a közvetlen és közvetett környezete felé, és azon túl nemzetközi szintérre is. Értékteremtő, szép időszakként értékelhető a régmúlt. Fábián Erzsébet újságíró, az Atomerőmű újság egykori felelős, illetve főszerkesztője Nem akármilyen tucat a harmincból A kiváló tanárok jól látják, érzik diákjaik jövőjét. Középiskolai magyartanárom a paksi gimiben mindent bevetett, hogy az újságírás rögös útján indítsa el életemet, de én sikeresen ellenálltam. Az érettségi banketten azért még megjegyezte: Ha majd újság közelébe kerülsz, gondolj rám!” Eszembe is jutott 1992-ben, amikor a Tájékoztatási Iroda vezetésével együtt az Atomerőmű lap havi létrehozásának feladatát is megörököltem. Azokban a hónapokban jöttem rá, hogy az újságírás egy nehéz, tisztességes szakma (ma már árnyaltabban fogalmaznék), ami felkészültséget, elhivatottságot igényel. Ugyanolyan természetességgel vesszük kézbe az újságot, mint ahogyan felkapcsoljuk a villanyt. Ugyan ki gondol közben a szerkesztőre, a cikkíróra, a nyomdára, a teijesztőre vagy a turbinagépészre, az elektrikusra, a transzformátorra és az elektrotechnika alaptörvényébe. Az Atomerőmű című lapunknál fennáll az a furcsaság, hogy az előbbi két világ egybeolvad benne. Azok írják, szerkesztik az újságot, akik valamilyen láncszemként részt vesznek a villany létrehozásában. Ez óriási előnyt, magabiztosságot és hitelességet ad. Az elején csodálkozva és hitetlenkedve vettem tudomásul, hogy ez a lap szinte önjáró. A munkahelyi vezetők általában nem szeretik az olyen típusú beosztottakat, akik magukban hordozzák a központi irányvonaltól való durva eltérés lehetőségét. Az Atomerőmű szerkesztőbizottságában viszont mindig ott dolgozott egy tucat kiválóság, akik képletesen fogták egymás kezét. Az általuk jól behatárolt kör önszabályozó rendszerként működött, nem engedte a túlzott individualista kilengéseket. Sokan ma is hitetlenkednek, amikor bizonygatom, hogy sohasem cenzúráztam a lapot. A nyomdába adás előtti napon igyekeztem kétféle módon átolvasni a laptükröt: egyrészt az erőmű kommunikációs vezetőjének szemével, másrészt egyszerű, ámde kritikus újságolvasóként. Első megközelítésben az információk pontosságát, a másik oldalon pedig az élvezetes olvashatóságot néztem. Nem emlékszem, hogy bármikor komoly utólagos módosítást kellett volna tennem. A szerkesztőbizottság tagjainak naprakész informáltsága is folyamatosan megdöbbentett. A részvénytársaságnál betöltött pozíciómnál fogva meglehetősen tájékozottnak kellett lennem a cég és a környezet, továbbá a nukleáris ipar területén, de mire cikkjavaslataimmal a főszerkesztőhöz fordultam, általában már nyitott kapukat döngettem. A szerkesztőbizottságok erejét folyamatosan az adta (és gondolom, adja ma is), hogy nem kötelező munkahelyi megbízásként, hanem önként, a kedvenc hobbi megvalósítójaként dolgoznak. Mielőtt túlzottan idillinek tűnne a kép, nem feledhetjük el, hogy az 1992 és 2003 közötti évek mind az ország, mind az erőmű életében az útkeresés és a gyors változások időszakát jelentették. Folyamatosan épült fel az erőmű kommunikációs rendszere, stratégiája és szervezete, amely nem hagyta érintetlenül az üzemi lapot sem. Az Atomerőműhöz kapcsolódó 12 évem alatt több főszerkesztő fordult meg a lapnál. Zsóka, Cini, Kissgé és Béri, továbbá helyettesként Anna építő, továbbfejlesztő munkáját akkor megköszöntem, s megteszem most, az évforduló alkalmából is. Sokak évtizedes munkájának eredményeként kapta meg az Atomerőmű az „Ország legjobb üzemi lapja" kitüntető címet, ezt követően szép eredményt ért el Svájcban az európai megmérettetésen is. Folyamatosan színessé váltak a fényképek és a grafikák, de ez szinte kötelező volt a gyorsan igényesedő világunkban. Igazi nagy változást az újság térségi lappá válása jelentett, így már összeköti a Duna két oldalát, két régiót, megyét és kistérséget. Olyan települések találkozhatnak egymással az Atomerőmű hasábjain, amelyek bár egymás közelében vannak, de az öreg folyó évszázadokig szinte országhatárként választotta széjjel azokat. Sok belső vita és próbálkozás előzte meg a szélesebb közönség elé lépést, így született meg a két részből álló újság. A teljes lapot az erőmű dolgozói, nyugdíjasai és a közvetlen kapcsolatai kapják, a populárisabb újságrész pedig (ami önmagában is önálló egész) a 12 kilométeres környezet, a Társadalmi Ellenőrző és Információs Társulás településeinek postaládáiba jut el. Az Atomerőmű a környezeti társadalmi kapcsolatok működését szolgáló legfontosabb információhordozóvá vált. Az évforduló kapcsán általában valamilyen visszaemlékezős poént várnak az olvasók. Csalódást kell okoznom, mert az átgondolt újságkészítő munka nem eredményezett nagy botrányokat. Problémát csak elcserélt vagy rosszul megvágott fényképek, esetleg messze, magas beosztásban ülő olvasók sorok közti félreértelmezése okozott, de ezeket túlélte mindenki, aki jóakarattal bábáskodott a lap körül. Végezetül ne feledjük a jubileumi jó kívánságokat! Újabb 30 sikeres évet szerencsére már nem kell kívánni, hiszen adott. A 4. blokk tervezett üzemidő-hosszabbítása éppen 30 év múlva fejeződik be. Kívánom viszont, hogy néhány év múlva az újság kapja vissza az eredeti lapcímet, az „Atomerőmű Építői”-t. Tudjuk, hogy ez mit jelentene! -Kováts Balázs-Szép emlékek Harmincéves az Atomerőmű újság. Ma, amikor cégek alakulnak és szűnnek meg egyik percről a másikra, és a legutolsó gondolatok között merül fel az, hogy legyen hírlevél vagy „üzemi lap” - ez az évforduló tehát igen jelentős dolog. Hiszen hazánk első és eddig egyetlen atomerőművének története lapszámról lapszámra dokumentálva lett ennek - az akkoriban talán nem is annyira tudatos - döntésnek az eredményeképpen. Örömmel tölt el, hogy személyesen is részese lehettem a jövő nemzedékek számára is fontos folyamatnak. Bevallom, igencsak elámultam a meglepetéstől, mikor Beregnyei Miklós felhívott, hogy milyen jeles eseményre kerül sor novemberben az Atomerőmű újsággal kapcsolatosan. Az ember időnként megállapítja, hogy milyen gyorsan múlik az idő, de hogy ennyire! Az biztos, hogy mikor megkaptam a felkérést, hogy írjak pár sort az ünnepi számba, azonnal tudtam, hogy személyes hangvételű írás lesz, és a megszépítő meszszeségből azonnal eszembe is jutott, hogy milyen eseményekre emlékszem szívesen azokból az évekből. Nem tartozom azokhoz a precíz emberekhez, akik a dátumokat napra, hónapra, évre pontosan számon tartják. így ilyen adatokkal nem szolgálhatok, de azt hiszem, ebben az esetben nem is ez a lényeg. Harminc körül jártam éveimet tekintve - mint most maga az újság - amikor elkezdtem munkámat a lapnál. Kicsit furcsa volt a sok műszaki ember között, de nagyon sok segítséget kaptam, hogy ne érezzem magam annyira „csodabogárnak”. Nem csak azért igyekeztem minél több időt tölteni üzemi területen, mert ez hozzátartozott a munkáme hoz. Szerettem az emberekkel a munkájukról beszélgetni. Ez azért is érdekes volt, mert sokakkal a civil életben régóta ismerősök voltunk, az új környezetben ez nagyban hozzájárult ahhoz, hogy nem éreztem magam annyira idegennek. Azért is szerettem minél több időt közöttük tölteni, mert az atomerő-
