Atomerőmű, 2000 (23. évfolyam, 1-12. szám)
2000-06-01 / 6. szám
2000. június ATOMERŐMŰ 3. olda. Karbantartásról karbantartásra Regionális sajtótájékoztató Az elmúlt év tavaszán döntött úgy az erőmű vezetése, hogy minden blokk-karbantartás után regionális sajtótájékoztatón számol be a sajtó képviselőinek a végzett munkáról. Ebben az évben május 31-én került sor az első ilyen találkozóra, melyen Nagy Sándor vezérigazgató a 2-es blokki főjavításról és az elmúlt öt hónap eseményeiről adott tájékoztatót. Hetzmann Albert üzemeltetési igazgató a reaktorvédelmi rekonstrukciós programról számolt be, majd Kováts Balázs főosztályvezető az árvízkárosultak megsegítésére nyújtott segítségről szólt, és rövid tájékoztatást adott a nagyadózói 5 %-os elosztásról. Nagy Sándor vezérigazgató a 2-es blokki főjavítást az erőmű történetében az eddigi legnagyobb és legsikeresebb tevékenységnek minősítette. Mint elmondta: olyan nagy volumenű átalakítási biztonságnövelési munkákat hajtottunk végre, melyekre eddig még nem volt példa. A tervezett biztonságnövelő intézkedések közül végrehajtottuk a reaktorvédelmi rekonstrukciót és a blokkszámítógép cseréjét. Elvégeztük a kondenzátorok cseréjét mindkét gépen és megvalósítottuk a turbina retrofitot. Megtörténtek a gőzfejlesztő tranziens kezeléséhez tartozó és az aktív zóna hűtését javító átalakítási, valamint a földrengésvédelmi megerősítések. A 63 napra tervezett főjavítás március 11-én kezdődött és 68 nap és 12 óráig tarott. Ez azt jelenti, hogy közel 10 %-kal megnövekedett a főjavítás időtartama. Ez a csúszás az erőmű rendelkezésre állásában nem okozott problémát, mert a közel öt hónapos eseménytelen üzem eredményeként a betervezett villamosenergia-termelésnél többet termeltünk. A rendelkezésre állásunk is jobb, mint amit az üzleti tervben rögzítettünk. A 2-es blokkon az ossz teljesített munkaóra 608.185 óra, amely egy normál főjavítás háromszorosa. Megtudhattuk azt is, hogy az idén 20 olyan esemény volt, melyet a hatóságnál be kellett jelenteni. A legtöbb a 2-es blokkon történt, hiszen ott volt a legnagyobb az eseménysürűség, a főjavítás miatt. Egyébként az 1-es blokkon 5 esemény volt, míg a 3-as és 4-es blokkon 3-3. Egy reaktorvédelmi működésűnk volt az 1-es reaktoron, március 30-án. Hetzmann Albert igazgató a reaktorvédelmi rekonstrukció sikeréhez vezető út feladatait elemezte, mely elemzést a társaság az előző héten rendezett tudományos ülésen összegzett. Az ülés címe: Innováció és irányítástechnika a biztonságos energiatermelés érdekében. Hetzmann úr elmondta: erre a tudományos ülésre az adta tágasságunknak az alapot, hogy a rekonstrukció sikerrel szerepelt az országos innovációs pályázaton és különdíjat kapott az atomerőmű. Célszerűnek tartottuk eredményeinket a magyar műszaki tudományos élet jeles képviselőinek jelenlétében megvitatni. Az eredményekre büszkék lehetünk, mert ez a beépített reaktorvédelmi rendszer Európában a legmodernebb, még a szállító cég (SIEMENS) országában sem rendelkeznek ezen a színvonalon megvalósított biztonsági irányítástechnikával. A siker okait taglalva Hetzmann úr kiemelte, hogy minden műszaki, technikai vagy tudományos alkotásnál az ember áll a középpontban. A siker létrejöttében meghatározó volt az emberi tényező, a megfelelő személyzet, a megfelelő csapat felállítása és működtetése. Ezt a csapatmunkát már 1994-től biztosította az erőmű vezetése, melybe bekapcsolódtak a magyar műszaki tudományos élet jeles képviselői és intézményei is. A siker kovácsa volt a jó előkészítés és az, hogy a Paksi Atomerőmű az élére állt a munkának, vagyis fővállalkozó lett, holott a világban nem ez a megszokott. Az 1988 óta üzemelő blokkszimulátorunk nem csak oktatásra használható hanem a három évvel ezelőtt végrehajtott technikai színvonal emelés eredményeként le tudtuk modellezni az összes folyamatot. Kováts Balázs TLK vezető beszámolt az árvízkárosultaknak nyújtott segítségről, mely két részből áll. Első ütemben a PA Rt. és az MVM 10-10 millió forintot utalt át az árvízkárosultak javára, majd három turnusban, turnusonként 35 gyereket üdültet ingyen Balatonfüreden. A gyerekek üdültetésének költségeit Paks város önkormányzatával közösen vállalta az erőmű. Az eddigi visszajelzések igen kedvezőek, a gyerekek nagyon örülnek, hiszen 2.000 forint költőpénzt is kapnak. Végül Kováts Balázs szólt arról, hogy a PA Rt. rendelkezett az iparűzési adójának 5 %-át érintő felhasználásról. Kiemelte, hogy a sürgősségi betegellátó központra 32.530.000,- Ft-ot szánt az erőmű, és az ASE részére 20.000.000,- Ft-ot kért átutalni.A szétosztandó pénzösszeg többi részét a kulturális és civil szervezetek, a történelmi egyházak, az iskolák és iskolai programok támogatására szánta az erőmű. Az Rt. vezetése most azt is kérte, hogy az önkormányzat tudassa a pályázatot nyertekkel, hogy a pénzt a PA Rt. adta, valamint kért egy év végi rövid, egyszerűsített elszámolást az érintettektől. Béri Folytatódnak a karbantartási munkák A sikeres 2-es blokki karbantartás befejezése után a 4-es blokki közepes főjavításra került sor. A karbantartási feladatokkal kapcsolatban Faragó Pétert, a Karbantartás Irányítási Főosztály vezetőjét kértem arra, foglalja össze az elvégzendő feladatokat. Faragó Péter: Karbantartási stratégiánknak megfelelően, minden évben egy blokkon hosszú főjavításra, egy blokkon közepes és két blokkon rövid főjavításra kerül sor. Ennek megfelelően ebben az évben a 4-es blokkon közepes főjavítás lett tervezve, melynek átfutási ideje 27 nap. A 4-es blokki főjavítás alapvetően normál karbantartási munkákat tartalmaz, néhány átalakítástól és egyéb munkákól eltekintve.- Melyek a normál karbantartáson túl elvégzendő munkák ?- Ilyen feladat a gőzfejlesztők vegyi tisztítása, mely a magnetit és réz eltávolítását jelenti. Ezen túlmenően a legfontosabb átalakítási munkák a TH szivattyúk kiegyenlítő kamrájának az átalakítása, és a W biztonsági rendszeri tartályok szintmérésének az átalakítása. Ezeken kívül bizonyos kis volumenű előszerelési munkák elvégzésére kerül sor a majd két év múlva esedékes reaktorvédelmi rendszer rekonstrukcióhoz. Végül kis volumenű földrengésvédelmi átalakításokra is sor kerül, amelyek elsősorban a csőtartók megerősítését jelentik.- Milyen problémák merültek fel eddig ?- A 2-es blokki főjavítás tapasztalataira támaszkodva, szigorúbb ellenőrzésnek vetettük alá a 4-es blokki gőzfejlesztőket, melynek eredményeként az 1-es, 3-as és 6-os gőzfejlesztőkben a már említett magnetit lerakódást fedeztünk fel. Ezeknek a kupacoknak a vízzel történő, úgymond szétmosása és eltávolítása az 1-es tartályból megtörtént, az elemzés most van folyamatban. A reaktor átrakása során is volt egy probléma: az elnyelő rész nem állt függőlegesen, de ezt is megoldottuk és az átrakás rendben folyik.- Tartjátok az ütemtervet ?- Összességében azt lehet mondani, hogy a reaktor vonalán az ütemtervnek megfelelően haladunk. Az egyéb területeken előfordulhat egynapos késés, elsősorban a gőzfejlesztők fokozottabb ellen-Faragó Péter főosztályvezető őrzése és mosása miatt, de a 27 napos átrakási idő tartható.- Emikénél néhány nagyobb volumenű munkát ?- Ilyen nagyobb feladat a 7-es generátor kifűzéses nagy revíziója. Az 1-es gőzfejlesztőben a melegági primer kollektor fedelénél üzem közben szivárgásra utaló jel volt, ezt ki kellett vizsgálni. Az 5-ös gőzfejlesztőben zajlik az 50 %-os örvényáramos vizsgálat. Az 5-ös FKSZ-nél motor nagyrevízió van. Ám ezektől függetlenül, helyesebben ezekkel együtt ez a 2-es blokki főjavítás egy szokványos karbantartásnak tekinthető. A tervezett munkák száma 4008, és a mai napig (június 2.) 10 %-os a pótmunkák aránya. Az első karbantartási nap május 20-a volt, és az utolsó karbantartási nap június 15-e lesz, vagyis tartani tudjuk a 27 napos karbantartási időt. Beregnyei Karácsony Lajos és Tokaji Sándor a TK hőelem cseréjét végzi Boncasztalon az energiapiac Atom a Neten A hálóval fogott Atom esete Új rovattal jelentkezik ezentúl a Látogató és Tájékoztató Központ az Atomerőmű újságban. A budapesti székhelyű Noguchi and Peters kommunikációs ügynökség közreműködésével havonta médiaanalízist készít az energiaszektor publikációiból. Ajánljuk mindazoknak, akik szeretnének teljes képet kapni a „versenytársakról”, valamint a elmúlt időszakok jellemző történéseiről, koncentrálva a PA Rt-ot közvetlenül érintő hírekre, a nukleáris energia piacon belüli pozíciójára. Az analízist nem száraz statisztikának szánjuk, hanem egy átfogó, mindenki számára érthető havi összefoglalónak, hangsúlyozva azt, hogy a piacon való érvényesülés egyik stratégiai eleme a marketingkommunikáció. Jelen esetben a médiában való aktív, tudatos részvételt jelenti, különös tekintettel a jövő évben megnyíló energiaszektorra. A közeljövőben fel kell készülni minden egyes vállalatnak, amely versenyhelyzetben akar maradni ezen a területen, hogy ragadjanak meg minden olyan piacbefc lyásoló eszközt, melyekkel réseket tudnak nyitni az amúgy is szoros piaci versenyben. A Paksi Atomerőműhöz közvetlenül kapcsolódó publikációk lényegében két témát öleltek fel az év ötödik hónapjában: Általánosan megemlékeznek a cégről, mint 23 éve működő sikercégről, valamint a kiemelt biztonsággal és megbízható stabilitással üzemelő erőműről, mely tavaly a második legeredményesebb évét zárta 14,096 milliárd kilowattóra villamos energia előállításával. A másik téma az évi rendes közgyűlésen elfogadott osztalékfizetés. A közgyűlési határozat értelmében a teljes 8,876 milliárd forintos tavalyi nyereséget kifizetik a részvényesek között. A társaság 1999-es nettó árbevétele 80,99 milliárd forintra rúgott, szemben az egy évvel korábbi 62,89 milliárddal, amiből akkor 2,01 milliárdnyi adózott eredményt gazdálkodott ki a részvénytársaság. A feldolgozott összes energiaipari publikáció között a PA Rt-ról szóló megjelenések elenyésző hányadot képviseltek az energiaszférában jelenlévő vállalatok média részvételéhez képest. A „konkurencia” médiaaktivitása viszont jelentős volt a magyar sajtóban. Elsősorban a lőrinci gázturbinás erőmüvet említeném, mely a XXI. századnak megfelelő körülmények között termeli a villamos energiát. Az MVM Rt. máris készül a nem is oly távoli jövőre, amikor a versenykörülmények közepette is szeretné megtartani a 16 milliárdos beruházással elkészült csúcserőmü fogyasztóinak jelentős hányadát. A Vértesi Erőmű Rt. (VE) is hallatott magáról májusban. A VE közgyűlése elfogadta a 951 millió forint mérleg szerinti eredményét tartalmazó mérleget. A tulajdonosok döntése szerint a nyereséget csakúgy, mint az előző évi 510 millió forint adózott eredményt, eredménytartalékba helyezi. Az erőmű tavaly viszonylag magas kihasználtság mellet 1940 millió kilowattóra villamos energiát adott el. A létszám 332 fővel csökkent, amire 400 millió forintos végkielégítést fordítottak. A közgyűlés jóváhagyásával a társaság ebben az évben csaknem 3 milliárd forintot fordít fejlesztésekre. A Károly walesi herceg által megnyitott, Csepel II. elnevezésű erőmű új színfoltja a magyar energia piacnak. Az Európai Unió környezetvédelmi előírásainak megfelelő erőmű Magyarország villamosenergia-igényének mintegy 7 százalékát fedezi majd. A brit forrásból finanszírozott Csepel II. gázturbinás erőművet 67,6 milliárd forintos beruházással 22 hónap alatt építette fel a brit PowerGen Energiaipari Társaság leányvállalata, a Csepeli Áramtermelő Rt. A Mátrai Erőmű Rt. is történelmi jelentőségű eseménnyel hívta fel magára figyelmet a médiában. Egyrészt az élettartamnövelő felújításokról szóltak a hírek, másrészt Magyarországon első ízben kezdte meg a működését egy füstgáz-kéntelenítő berendezés, amelynek üzemeltetésével az erőmű így eleget tesz az európai uniós előírásoknak. A környezetvédelmi beruházás értéke elérte a 15 milliárd forintot. A energiaipar legfontosabb fejleménye az MVM Rt. vezetőségében történt változás volt. Az MVM Rt. vezérigazgatója, Bakács István távozott posztjáról. Katona Kálmán a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium vezetőjeként eddig a távközlés liberalizációjánál bábáskodott, most pedig az MVM Rt. élén a villamosenergia-piac nyitásában nyújthat maradandót. Nem könnyíti meg a dolgát az úgynevezett „befagyott költségek” kérdése, mivel amíg e problémakörre meg nem találja a választ, az egész energiapiac megnyitásának kezdete elcsúszhat a tervezett 2001 január 1-hez képest. Májusban energiaiparról az elektronikus, illetve írott sajtóban megjelent anyagok számát tekintve hozzávetőlegesen 70 százalékkal a MÓL vezetett. Mindenki számára kiderült, még akkor is, ha meg sem akarta hallani, hogy hazánkban a legnagyobb olajipari cég ebben a hónapban több mint 7 százalékkal emelte az árait, beosztva, hogy minden egyes hétre jusson a hidegzuhanyból. Természetesen indok is volt a drágulásra, most a kőolajtermékek világpiaci árának emelkedése volt a magyarázat. A májusban megjelent, az energiaszektorról szóló híradások is azt tükrözik, hogy jövő évtől az iparágban bekövetkező változások hatására a villamosáram-termelők minél jobban egy közgazdasági tankönyvben alapdefiníciónak számító fogalommal azonosulnak: a tökéletesen versenyző vállalattal. Vágvölgyi Mihály marketing-kommunikációs tanácsadó AiZ általam végzett legújabb kutatások szerint a hálóval becserkészett atomról tudhatjuk meg a legtöbb újdonságot napjainkban. Manapság ha az ember fia (vagy lánya) arra kíváncsi, hogy az atomnak kik voltak a szülei, mikor született, miért költözött pont Paksra, valamint hol vannak a rokonai a nagyvilágban, elég, ha magához veszi a virtuális hálóját, és vadászösztöneitől vezérelve leül a számítógép elé, és máris belevetheti magát a gép által kreált adatdzsungelbe. Mert azt az állítást, hogy napjaink legbővebb információs hátterét a világnak, az Internetnek csúfolt, magyarul világhálónak keresztelt adatbázis adja, senkinek sem kell bebizonyítani. A felgyorsult élet tempójához igazodva a magát nagyvállalatnak nevező csoportosulásnak szinte kötelezően ott kell lennie ebben a képzelt erdőrengetegben. Mert aki nem hagyja magát „megfogni” eme különleges vadászterületen, a piacra is nehezebben kerül ki, vagy ha már meg is jelenik vásárlópulton, megvan a lehetősége annak, hogy nehezebben ismerik meg a többi áruhoz képest. Szerencsére a Paksi Atomerőmű Rt. idejekorán felismerve a világhálón való jelenlét előnyeit, egy Európában egyedülálló, közel 1500 oldalnyi adatbázissal berendezett szoba ablakát nyitotta meg a nagyvilágra. Lehetőséget nyújtva mindenkinek a bepillantásra, a fizikatanártól az órára készülő diákig, valamint azoknak, akik egy kicsit is érdeklődnek az atomenergia és a hozzá kapcsolódó újdonságok iránt. Jellemző a paksi honlapra az ötletesség, a közérthető nyelvezet, ami ötvözve van a té- Vágvölgyi Mihály’ ma komolyságát figyelembe vevő tényekkel, érdekes adatokkal. Ezt az arany középutat a legilletékesebb szakértői gárda találta meg, vagyis azok, akik készítették és hozzájárultak a méltán népszerű honlap létrejöttéhez, a Műegyetem diákjai, dr. Aszódi Attila vezetésével. Az adatszolgáltatás jelentős részét a TLK végezte, és ott történt meg az elkészült anyag lektorálása is. És ha tényleg megfogadják a tanácsomat, ugyan már a hálóval való kergetőzéshez egy kicsit fáradtnak is érzik most magukat, de azért a következő napokban kedvet éreznek ahhoz, hogy felépítsenek „két kézzel” egy igazi atomerőmüvet, gondolkodás nélkül szörfözzenek az: www. atomeromu.hu címre, mert ma már ez is lehetséges, egyetlen kézmozdulattal. Vágvölgyi Mihály Marketing-kommunikációs tanácsadó A weboldal kommunikációját a Noguchi and Peters, a Paksi Atomerőmű Rt. hivatalos PR tanácsadója végzi.