Atomerőmű, 1999 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1999-12-01 / 12. szám
1999. december ATOMERŐMŰ 7. oldal 1999: Sikerekben, eredményekben gazdag év A Paksi Atomerőmű SE kenusai és vitorlás versenyzői igazán sikeres, eredményekben gazdag idei évadot tudhatnak maguk mögött. A Duna-parti település fiataljai körében rendkívül népszerű a kajak-kenu. A PA Rt. Balatonfüredi Rehabilitációs Központjának köszönhetően az érdeklődő atomerőművi alkalmazottak számára biztosított a balatoni vitorlázás és a rendszeres versenyzési lehetőség is. Év közben igyekeztünk beszámolni mindkét vízi-sportág eredményeiről, most az ASE Duna-parti Sporttelepén Sziklenka László kenu mesteredzőt és Nagy Jenő vitorlás technikai vezetőt kértük meg egy rövid év végi értékelésre. Kenuzás Az elmúlt tizenöt év áldozatos, néha nagyon kemény munkája 1999-ben beérett, a paksi felnőtt férfi kenus csapat - mellékelve a fotó - a vidéki szakosztályok rangsorában első helyen végzett, megelőzve Szegedet, országos összesítésben a fővárosi Honvéd, Dózsa és Csepel profi versenyzői mögött az előkelő negyedik helyet megszerezve. Gratulálva a versenyzőknek, edzőknek és szakvezetésnek, most Sziklenka László mesteredzőtől az eredmények hátteréről, terveikről érdeklődtünk.- Atomerőmű korábbi és jelenlegi vezetőinek biztatása és támogatása nélkül nem lehetnénk az országos és vidéki pontverseny élén. Emlékszem nem is olyan régen - tizenkét éve - kerültem Paksra és nyolcvan gyermekkel az uszodában kezdtem el a felkészítést. A csúcsra természetesen csak a képen látható fiatalok jutottak, de a piramis-elv lényegéből adódóan azonban az évek során rengeteg fiatal tanulta meg az alapokat és szerette meg a vízi sportot. Mindenkiből nem lehet magyar bajnok, vagy világbajnoki bronzérmes, de az olimpiai szelleme alapján leginkább a részvétel, a nemes küzdelem a fontosabb. A vízi sporttelepen igyekszünk edző kollégáimmal egyensúlyt teremteni a szabadidősport és versenysport között, hogy a paksi gyerekek érdeklődése növekedjen a sportolás, az egészséges életmód iránt. Van azonban némi aggódás a szakosztályunk berkeiben, ugyanis a következő évben az olimpiára való felkészülés érdekében nagyobb erőfeszítésre és anyagi támogatásra van szükségünk, hogy versenyzőink a fővárosi fiatalokkal azonos képességű hajóban, egyenlő esélyek mellett harcolhassanak az olimpiai részvételért.- Kiknek van esélyük kijutni a 2000. évi olimpiára?- Kozmann Gyuri idei eredményei - országos bajnoki cím, világbajnoki bronzérem - alapján, ha paksi versenyzőtársai is tudják segíteni, akkor remélhetőleg kijut Ausztráliába. Fehér Imre és Viktor Endre idei Világkupa győzelme óriási erőt adott a párosnak és bizakodva készülhetnek. A Sydney-be készülő felnőttek mellett ígéretes eredményekkel büszkélkedhet a maratoni ifi bajnok, EB-on ötödik Nagy Balázs, a szintén ifi korú Kirschner Zoltán, valamint a már idősebb Prancz Zoltán és Lőrincz Zoltán is. A kölyök 13 éves korosztály TC-4 hajóegységben Országos Diákolimpián aranyérmet nyert Heinbuck Fülöp - Adorján Attila - Kovács Zoltán és Sólymos Illés. Meg kell említeni a serdülők között C-4 hajóegységben, ugyanjtt bronzérmet nyert Nagy Balázs - Kischner Zoltán - Vass Péter és Benke Roland mellett a C-2 hajóegységben pontszerző Rácz Róbert - Pulai Tamás párosunkat is. Reményeink szerint az ifjúságiak között sikereket elért versenyzőink Pakson tudnak maradni és felnőttek között is jól fognak szerepelni. Tudjuk, hogy a pénz nem boldogít, de az elmúlt tíz-tizenöt évben befektetett munkát kár lenne elfecsérelni azért, mert az olimpia kapujában nincs kellő figyelem a magyar kajak-kenu sikersportág irányában.- Reméljük, hogy az eddig elért paksi eredményekben látnak fantáziát a tőkeerős szponzorok, és segítségükre lesznek a paksi kenus fiúk olimpiai felkészülésében. Vitorlázás Elmúlt év szeptemberében az Atomerőmű csapata rendezte és nyerte a Villamos energiaiparági csapatversenyt, így idén még magasabb mércét állítottak a Vitorlás Sport Club versenyzői önmaguk számára. A tavalyi versenyrendezési díjakból, a szponzorok és kiemelten a PA Rt. vezetőség támogatásának köszönhetően biztos pénzügyi háttér mellett hódolhatnak szenvedélyüknek az Atomerőmű dolgozói a szépséges Balatonon. Idén új vezetőség alakult, társadalmi elnökük Kovács András, a PA Rt. mb. műszaki vezérigazgató-helyettese lett. Az öt fős vezetőség egyik tagjával, a Vitorlás Club technikai vezetőjével, Nagy Jenővel az idei eredményekről beszélgettünk.- Tavasszal két új versenyhajót sikerült vásárolni, és új csapattal, de ugyanazzal a célkitűzéssel vágott az évadnak a csapat: a nagyhajós versenyeken gyakorolni és tanulni... az ellenfelektől. A még nem várt, de jelentős eredmények azonban már idén is sikeredtek. Egy-egy futamgyőzelem, majd az Országos Bajnokságon a Dolphin osztályban a harmadik helyezést érte el a Weisz János által vezetett csapat, melynek tagjai: Szemes Gábor, Jégh Lajos, Jéghné Topor Judit. Visszakanyarodva az igazi - számunkra rangosabb - Kalóz osztályhoz, a célkitűzés a „Versenyezni, versenyezni és gyakorolni” elvhez, úgy tűnik beigazolódott, hogy amit 1996-tól elkezdtünk, az idén meghozta az eredményeket. Ebben az évben elvállaltunk egy Országos Minösitő versenyt az un. Félsziget Kerülőt, ezáltal bekerültünk a Magyar Vitorlás Szövetség vérkeringésébe. További három saját szervezésű versenyt rendeztünk és négy alkalommal vettünk részt más szakosztály által (DESE) rendezett versenyen. Kiemelném az ARTESZ és Burgmann kupákat. Itt igazi presztízs csaták voltak. Itt már látszott, hogy az út, amit megkezdtünk és kitűztünk az járható és végrehajtható. Az átalakult páros is hamar megbarátkozott a hajóval (Nagy R. - Stadjer Cs.). Bizonyították az év közbeni versenyeken elért eredményeink, hogy várományosai lehetünk az 1999. évi iparági célkitűzéseinknek.- A versenyeredmények mellett úgy tudom nagy gondot fordítotok a fiatalok nevelésére és az érdeklődők kíváncsiságának kielégítésére is.- Idén is megrendeztük a már hagyományos, nagy sikerű Nyílt Vízi Sport Napokat (május 15-16.). az iskolai nyári szünetben a 3x1 hetes gyermektábor is teljes létszámmal működött. Jövőre új formában kell ezeket a táborokat szerveznünk és működtetnünk. Vannak tehetséges gyerekeink, akik már kinőtték a korosztályukat, viszont velük intenzívebben kellene foglalkozni. Versenyzőink részére egy hetes edzőtábort szerveztünk a minél jobb elméleti és gyakorlati felkészülés miatt.- Az iparági versenyen idén is remekeltetek. Mi újság a Balaton partján?- Az idei Iparági Versenyen minden várakozást felülmúltak a fiúk. Egyéniben az 1-3. helyet az ASE sportolói nyerték. Erre még emlékezetem szerint nem volt példa. Természetesen a csapatverseny vándorkupája is Paksra került. Az évadot sok-sok baráti társaság túrázásával zártuk. A téli karbantartást még jó időbe elkezdtük, mire megérkezett a hideg és a korai hó, már minden hajónk kiemelve a vízből, „szárazon” várja az új évezred tavaszát.- Búcsúzásul egy kép az 1999-es évi csapatról, nevek nélkül. Jó pihenést kívánunk! Lejegyezte: Sípos László Mivel, mitől és meddig fokozható a teljesítmény? Az elmúlt év végén megjelent „Minőségi fitness szalon”, majd az idén áprilisi „Amit eszünk, azzá leszünk” és a júniusi „A megvalósítható egyensúly” cikkünkben Prantnter Mónika és Szabó József, a PIT BULL GYM Kondicionáló és Fitness Szalon szakembereinek hasznos tanácsait közvetítettük. Olvasói jelzések és igények alapján most a címben feltett kérdésre szeretnénk korrekt választ kapni. Köztudott tény, hogy egyes sportolók tiltott szerekkel próbálják az izmaikat fejleszteni, de a szervezetük megsínyli a szakszerűtlen beavatkozást. Azt kategorikusan kijelenti, hogy semmilyen táplálék kiegészítőt nem fogyaszthatnak a kondi terembe látogatók, az teljesen abszurd, de jó tudnia mindenkinek, melyek a nélkülözhetetlen és melyek a veszélyes és ezért tiltott szerek. Nem akarunk senkit sem riogatni, csak tényként közöljük, hogy elmúlt év májusában lépett életbe az a törvény, amely eltiltásokat helyez kilátásba azzal a sportolóval szemben, akit tiltott szer használata miatt kiszűrnek. Idén április elsejétől életbe lépett Büntető Törvénykönyv módosítása szerint egy-két év elzárással is sújtható az, akiről megállapítják, hogy terjeszti vagy eladja a tiltott listán szereplő készítményt, sőt az a sportoló is, aki kábítószert, anabolikus szteroidot, növekedési hormont szed, és azt a vizsgálat elején nem jelenti be.- „Kokszolnak-e" az idei látogató vendégek? - tettem fel az első, kissé provokatív kérdésemet Szabó Józsefnek és Prantner Mónikának.- Azt tapasztaljuk, hogy akik tiltott szerekhez szándékoznak nyúlni, nagy Ívben elkerülik a „tiszta” közös ségeket. Kategorikusan ellenezzük mindketten az illegális és egészségkárosító drogok használatát. A súlyzós edzések esetében, akárcsak más sportoknál, vannak jó és rossz napok, de az erős testi fáradság, a növekvő lelki stressz és a helytelen táplálkozásból adódó hullámvölgyekből nem segítenek ki senkit tartósan a tiltott teljesítményfokozó szerek. Természetesen senkibe nem láthatunk bele és a bizalom mindaddig fennáll részünkről, amíg nem vesszük észre az árulkodó jeleket. Az emberi szervezetet nem lehet büntetlenül becsapni! Sajnos az amúgy pozitív életmódjavító kondicionáló és fitness sportot is megtalálja a versenysportból kiszoruló félben lévő „vegyipar”, próbálgatják elhelyezni, teríteni a különböző „csodaszereiket”.- Tudomásom szerint a gyógyhatású készítményeket a szabad piacokon bárki megvásárolhatja és kipróbálhatja. Honnan tudhatjuk azt, hogy tiltott, illetve veszélyes szert kínálnak?- A tiltott szerek listája hozzáférhető, ellenőrizhető. Ennek ellenére a helyzet hasonlít a népmesék keletkezéséhez. Gondoljuk csak el, valaki vásárol egy új „csodaszert” és kezdi először szóban teijeszteni, hogy neki bevált, milyen hatalmas fejlődést tudott az elmúlt héten, hónapban elérni. Az emberek sajnos képesek így egymást is becsapni és a végén már senki nem emlékezik arra ki volt a terjesztő, csak gyarapodnak az áldozatok. A pénzhiány ugyanis nagy úr! Amennyiben a drága szerekre nincs keret, úgy nélkülözésük rohamos '■yengülést eredményez. Különböző hormonkészítmények terjedtek el a világon. Legrégebbiek az anabolikus szteroidok. Anabolikus, mert építő hatásuk van, tehát azért szedik őket szívesen, mert gyorsan izmosodni lehet tőlük. Mivel az izomerő arányos az izomtömeggel, ezért ezek a szerek rövidtávon kifejtik a várt élettani hatást. Viszont van több nemkívánatos mellékhatásuk, amiről a terjesztők nem tájékoztatják a felhasználókat.- Melyek a szteroidok szedésének várható, és látható következményei?- Két részre szeretnénk az információkat bontani, hogy ki-ki maga az előny-hátrány mérleg ismeretében saját döntését meghozassa. Előnyök: megnövekvő erő és izomméret, csökkenő izületi és izomfájdalmak, csökkenő testzsír százalék, növekvő oxigénfelvevő képesség, fokozott érképződés, rövidülő regenerálódási idő, nagyobb munkabírás, határozottság, keménység. Hátrányok: személyiségtorzulás, szív- és érrendszer károsodása, immunrendszer gyengülése, májfunkció romlása, ingadozó vérnyomás, impotencia, frigiditás, nők férfiasodása, agresszivitás, erőszakosság, férfiaknál emlőnövekedés és heresorvadás, kötőszövetek gyengülése, görcsök, fejfájás, orrvérzés, izületi fájdalmak, émelygés, étvágytalanság és szédülés.- A tiltott szereknél vannak jobb, engedélyezett táplálék kiegészítők, melyek segíthetnek a fejlődésben az egészségünk megőrzésében?- A legfontosabb szerintünk az egészséges életszemlélet és a fokozatosság elvének betartása. Egyénre szabott edzésterveket érdemes végrehajtani, a testre szabott étkezési irányelveket betartok tudják csak a céljukat elérni. Érdemes az orvosi kontroll mellett, a személyre szabott és még elérhető célokat kitűzni, szükség esetén korrigálni és minden divathullámot figyelmen kívül hagyni. A tudatos táplálkozásról korábban már beszéltünk, szükségünk van a silány üzemi koszt mellett a vitamin és ásványi anyagokra, nyomelemekre, hogy legfontosabb funkcióit el tudja látni a szervezetünk. Ezeken kívül az anyagi lehetőségünk függvényében gondoskodhatunk különféle táplálék kiegészítőről. Ma már számos cég (például a Kalifornia Fitness, a Scitec Nutrition, az MLO, a Pro Line) foglalkozik engedélyezett kiegészítők gyártásával, forgalmazásával. Ezek a cégek informálják a fogyasztóikat a friss kutatási eredményeikről. így mindenki maga választhat, hogy melyik szert akarja használni, melyik az, amelyiket szervezete legjobban tudja hasznosítani. A második legtöbb pontot gyűjtött kenus A Az idei évben hazai és nemzetközi versenyeken elért helyezésekből az un. Waxholm-számítás alapján képzett összesített pontversenyben a magyar férfi kenusok között az előkelő második helyezést a világbajnoki bronzérmes Kozmann György, az Atomerőmű SE versenyzője érte el. Sziklenka László mesteredző tanítványát „csak” a csepeli Kolonics György sokszoros olimpiai-, világ- és Európa-bajnok előzte meg. A Magyar Külkereskedelmi Bank székházában átvett értékes ranglistadíj mellett Kozmann György és mestere, valamint a világversenyeken érmet szerzett kajak-kenu válogatott versenyzői a Parlament Vadásztermében az Ifjúsági és Sportminiszter vendégei voltak egy díszebéden, melyen miniszter a köszönő szavak mellett reményét fejezte ki, hogy jövőre az ötkarikás játékok után is ugyanitt köszöntheti a legeredményesebb magyar sportág képviselőit. Sípos László