Amerikai Magyar Újság, 2008 (44. évfolyam, 1-12. szám)

2008-06-01 / 6. szám

2008. június AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG ___15-Innen indultunk. Cudar hajózás volt. Összezsú­folva, mint a barmok. De midőn Bel Abbésben elő­ször meghallottuk a légiós induló, a "Boudin" üte­meit, végigborzongott hátunkon a forróság. Egycsa- pásra tudatosodott bennünk, hogy egy olyan közös­ségbe léptünk, mely új emberekké formál bennün­ket, amelynek vonzásából soha többé nem tudunk kiszakadni.-Merre járt a Légióval?-Ott voltam az indokínai háború befejezésénél. Egy darabig az átkozott déli mocsárvidéken, a Plaine de Joncs-on, aztán Tonkinban... Dien Bien Phu ostrománál is! Eláll a lélegzetem.-Az amerikaiak sokat tanulhattak volna a mi keserves tapasztalatainkból!-Hát igen. "A történelem kitűnő tanítómester, de nagyon figyelmetlenek a tanítványai!"-Nem két hadsereg, hanem két világ ütközött ott meg egymással. Két teljesen ellentétes életfölfogás. Fehér ember sohasem fog behatolni azoknak a tá­volkeleti országoknak a rejtelmeibe. Az éghajlatot nem bírja (csupa sürü, gőzölgő dzsungel!), az el­lenség harcmodorát nem érti. Illetve, az a legna­gyobb baj, hogy nincs is ellenség; legalábbis látható nincs. Mintha a széllel, a köddel kellene háborúzni. Megfojtanak egy katonát, kettőt, hármat; tettesnek nincs nyoma. Büntetőhadjárat indul egy tisztás ellen - ami a földerítők jelentései szerint tele van partizánokkal -, de mire odaérnek, hült helyük.-Én is hallottam, hogy apró bambuszrudakból összeeszkábált barakkjaikat tüneményes gyorsaság­gal tudják fölépíteni és lebontani.-Mesterei az álcázásnak is! Táboraikat nehéz föl­fedezni, márcsak azért is, mert az éjszaka kegyetlen harcosok (akik saját honfitársaik fejét is karóra tű­zik), nappal békés rizstermelők. Az ember sohasem tudja, kivel áll szemben. Ellenség a tolmács, a con- gaí, a zöldségárús... Mindent látnak és tudnak. Ezek a vézna kis manók, kerékgumiból szabott mamu- szaikban, a vadállatok nesztelenségével járnak, és rejtőznek el.-Az amerikaiak különleges alakulatokat képeztek ki, csupa aprótermetü emberekből, akik a vietkong szűk, földalatti járataiba is be tudtak hatolni.-Az alagutak! Dien Bien Phu környékén folyton ástak. Hihetetlen kitartással fúrták a csatornáikat. Akármennyit lelőttünk közülük, támadtak a helyük­be újak. Lassan aláaknázták az egész erődöt, s hol itt, hol ott robbantották be a falakat. A támadt résen aztán, mint a tenger árja zúdultak be szokásos "tíz­ezer évig éljen Ho bátyánk!"- kiáltásaikkal. A gamizon fele sem tudott elmenekülni. A halottakat megcsonkították, a sebesültek fejét "coupe-coupe"- al levágták. Mi cipő nélkül gyalogoltunk vagy két­száz kilométert a táborhelyig, az esőáztatta er­dőben, a fenyegető monszunég alatt.-Sok volt a kommunista Vietnámban?-Nem -, de a fehérek gyűlöletében az egész la­kosság megegyezett. A faji öntudat mindig min­denütt erősebb az ideológiánál.-Részt vett az algériai háborúban is?-Igen. A Kabil hegyekben éppenolyan kemény életet éltünk, mint a fellaghák: hónapokig meleg étel nélkül, Isten szabad ege alatt... Télen, midőn leesett a hó, lőttünk egy-két fogolymadarat. A fel­kelők rendszerint a barlangokban húzódtak meg. Könnyfakasztógázzal füstöltük ki őket, vagy helikopterről, távirányítású rakétákkal lőttünk az üregekbe. Rámnéz. A gondolataimban olvas.-Tudom, ma mindezt másképpen ítélik meg. De mi, akik a helyszínen tartózkodtunk s nem egyszer hajmeresztő terrorakciók szemtanúi voltunk, nem láttunk mást a fellaghákban, csak szánalmat nem érdemlő gyilkosokat... Katonai vonalon győztünk; a diplomáciában vesztettük el a csatát.-A gyarmatbirodalmak ideje lejárt. Minden nép­nek joga van (vagy kellene legyen!) a szabad- ,sághoz! A tűnődő csöndbe motoros hajó berregése hasít bele. A Vieux Port vitorlásokkal és halászbárkákkal zsúfolt medencéjéből If vára felé röpíti a tú­ristákat...-Az "Operation Jumelles" harcai közben halt meg egy barátom. (Az órájára néz.) - Ezt még elmondom, mert beleillik a Légió legendakörébe.-Schranz Dezsőnek hívták. Magyar volt, vagy jobban mondva - sváb. A háború után nem mert hazamenni. Indokínai tartózkodásunk alatt levelez­ni kezdett egy pesti lánnyal. Nem ismerte szemé­lyesen, a rokonai hozták össze vele. A harcok szü­neteiben róla ábrándozott. Nézegette, mutogatta a fényképét, mely mosolygós, fehérruhás bakfist áb­rázolt. Ölében szürke kölyökkutya. Levedlett kígyó­bőröket, Cao Bangban vásárolt, lapos gyöngyház­figurákat küldözgetett neki. Aztán egy napon a fiút lelőtték...-Mi ebben a rendkívüli?

Next

/
Oldalképek
Tartalom