Amerikai Magyar Újság, 2006 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2006-12-01 / 12. szám
14 AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 2006. Karácsony Tápay Miklós MI ELLEB IS TÖRT KI A FORRADALOM? ’56 TÖRTÉNELMI HÁTTERE A MEGSZÁLLÁS Szuronyokon nem lehet sokáig ülni. ” Napoleon 111. rész A lenini társadalomtudományi elmélet tagadta a közép- osztálynak, mint társadalmi rétegnek létezését és csak a munkásságot, dolgozó parasztságot és a haladó értelmiséget ismerte el, mint államalkotó társasdalmi réteget. Aki ezeken a kategóriákon kívül esett, az vagy „osztályidegen”, vagy „osztályellenség” volt. Osztályidegennek számított az egész nem-kommunista középosztály, az önálló iparosok, üzlettulajdonosok, kisebb vállalatok tulajdonosai és gyermekeik. Osztályellenségnek számítottak a papok és elsősorban a katolikus papok, a honvédség, csendőrség és rendőrség volt tisztjei és altisztjei, a régi állami közigazgatás és igazságszolgáltatás vezetői, volt politikusok, bankárok, gyárak, nagyobb üzemek, bérházak tulajdonosai, volt földbirtokosok és kulá- kok és mindezek közvetlen családtagjai. (1950-ben 99 327 osztályellenségnek számító egyéntől vonták meg a jiyugdíjat, akik csak segédmunkásként kaphattak állást.) Az osztályharc kiéleződésének sztálini elméletével a társadalom egyik rétegét uszították a másik ellen, ami lehetetlenné tette a társadalmi egységet és megbékélést. A Honvédségből Magyar Néphadsereget csináltak és a katonákat szovjet stílusú egyenruhába öltöztették. A besorozott kiskatonák harcászati kiképzése mellett ideológiai kiképzést is kaptak a minden fegyvernemhez beosztott politikai tisztektől csakúgy, mint a Vörös Hadseregben. Felszerelésük kizárólag szovjet fegyverekből állott. Az osztályidegennek minősített újoncok fegyveres kiképzést nem kaptak - velük kizárólag út- és épületjavítási munkákat végeztettek, azaz gyakorlatilag munkaszolgálatosok (muszosok) voltak. Az osztályellenségnek számító fiatalokat még mint munkaszolgálatosokat sem alkalmazták katonai létesítmények közelében - velük úgynevezett hadmentességi adót fizettettek a katonai szolgálat minden formája helyett. A jogfosztás egyik legkegyetlenebb formája a politikailag megbízhtatlannak tartott lakosság kitelepítése volt, ami a lakóhelytől való megfosztást és kijelölt kényszerlakhelyre való elhurcolást jelentett — békeidőben. Ez vidéken először a kulákokat érintette, akiktől a pártállam 65 000 lakóházat és 16 000 gazdasági épületet vett el. Nagyobb tömegeket érintett az osztrák- és jugoszláv határvidékről és a Budapestről történt kitelepítés. Ez alól a zsidók sem mentesültek, ha vagyoni helyzetüknél fogva osztályellenségnek számítottak. így volt, aki Auschwitzet is megjárta és a kitelepítés is sújtotta. — A határmenti kitelepítés 1949-52 között több hullámban, oly nagy titokban történt, hogy az ország lakossága erről semmit nem tudott. Hivatalos közleményt erről soha ki nem adtak. Csúcspontja egybe esett a budapesti kitelepítésekkel 1951 nyarán és valószínűleg több tízezer személyt érintett. A kiszemelt családokért éjjel jöttek és csak perceket, vagy pár órát adtak nekik a készülődésre. Tiszántúli falvakba, állami gazdaságokba és a hortobágyi lágerekbe lettek kitelepítve. - A budapesti kitelepítés 1951 május 21 és augusztus 18 között 12 705 személyt, 5 182 családot érintett. így három hónap alatt ennyi lakás ürült meg, amit főleg a saját embereiknek utaltak ki. A kitelepítettektől nemcsak a lakásaikat vették el ellenszolgáltatás nélkül, de a lakásukban maradt holmijaikra is az állam tette rá a kezét. A kitelepítési határozat kikézbesítésétől („csengőfrász”) számítva 18-24 óra múlva jöttek értük teherautóval és szállították őket vonattal kelet-magyarországi kisebb falvakba és a hortobágyi lágerekbe. Ezt nem tudták teljesen titok-ban tartani és 1951 júniusában egy rövid újságcikk adta hírül, hogy Budapestről 300 horthysta tisztet távolítottak el. - A kitelepítettek közül a legtöbb szenvedés azokra várt, akik a 19 szöges dróttal körülvett hortobágyi kényszermunka táborokba, korabeli fedőnevükön „szociális táborokba” kerültek. (Borsóstanya, Diny- nyés, Dobi-erdő, Elep, Epes, Hort, Karinkó, Ó-Karinkó, Kónya, a hírhedt 13-as Kócspusztai tábor és a többi.) A kitelepítetteket ötvenesével-százasával helyezték el füt- hetetlen, padlástalan, szél- és beázás ellen védelmet nem nyújtó barakkokban, melyek közül nem egy a kitelepítés reggelén még birka-hodály volt. Itt a levelezési és a látogatási lehetőségtől is meg voltak fosztva és a gyakran embertelen bánásmód miatt sokan lettek öngyilkosok. Miután az összes hírközlő szerv a mindenható párt ellenőrzése alá került, akadálytalanul folyhatott a lakosság tervszerű félrevezetése a párt propagandája révén. A lakosságot igyekeztek a békében ellenségesnek nyilvánított nyugattal való minden kapcsolattól elzárni. Nyugati > rádióadások hallgatása épp úgy politikai bűntettnek számított, mint háború idején. Ellenvéleményt nem tűrtek, csupán a céljaiknak megfelelő u.n. „építő kritikát” tűrtek meg. Az ország gazdasági helyzetéről kiadott hivatalos statisztikák még csak véletlenül sem feleltek meg a valóságnak. Közlésük szerint pl. az életszínvonal állandóan emelkedett, noha az 1938-as életszínvonalat képtelenek voltak elérni. 1947-48-ban az osztrák és jugoszláv határon felállították a „vasfüggönyt”: drótakadály, tányéraknák, meg-
