Amerikai Magyar Újság, 2002 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2002-03-01 / 3. szám
18 AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 2002. március EGY ÉLETVIDÁM ASSZONY Dr. Lévai Anikó, a miniszterelnök felesége, aki arról álmodik, egyszer saját családi gazdaságát fogja igazgatni Dr. Lévai Anikó és férje, Orbán Viktor miniszterelnök Vesszőből font adventi koszorú az asztalon. Karcsú gyertyák, nehéz brokát függönyök, teáscsészék. A miniszterelnöki rezidencia kisebédlőjében várakozunk, izgulunk, nehogy megsértsük valahogy az etikettet. Kivágódik az ajtó, s betotyog az egy éves kis Rozika, kezében kismozdonnyal. Ahogy meglátja a látogatókat, nagy, barna szeme elkerekedik, majd sarkon fordul, s eltűnik a konyhában. Önkéntelenül elmosolyodunk, s oldódik a zavarunk. Vendégek vagyunk egy család otthonában. —Rendes, négygyermekes családanya vagyok elsősorban, aki reggelenként kiugrik az ágyból, és elkészíti a teát a csemetéinek - mondja néhány perccel később Lévai Anikó széles mosollyal. Meghozta az iskolából a nyolcéves Sárit, de még nem értek haza a nagyobbak, a tizenkét éves Ráhel és a tízéves Gáspár, így szakíthat egy kis időt a beszélgetésre, teázásra.-Számomra a gyerekek élveznek elsőséget. így volt már négy éve is, amikor jogászként felelősségteljes minkát végeztem egy külföldi magánbankban. így lenne akkor is, ha a férjem nem a hivatalban lévő miniszterelnök volna, hanem ügyvéd vagy asztalos. Mégsem érzem áldozatnak, így természetes. Ahhoz, hogy az ember megőrizze önmagát, az értékrendjét, a négy gyerek adja a legnagyobb segítséget. —A család és a föld szeretetét otthonról hozta. Milyen emlékeket őriz a szolnoki gyerekévekről?-Szüleim egyéni gazdálkodók voltak, apámnak valahogy sikerült megúsznia, hogy bevigye a földjét a téeszbe. Sokgyerekes, gazdag parasztcsaládból származott, s később lassacskán visszabérelte a földeket a testvérei leszármazottaitól is. Voltak lovai, birkái, tehenei és disznói, a gyerekkorom összes nyarát az állatok mellett töltöttem. Délelőtt-délután legeltettem őket, a déli órákban pedig, amikor a legforróbban sütött a nap, szénát gyűjteni mentem a Tisza árterére. Csak lányok vagyunk testvérek, ugyanazt a munkát bízták ránk, amit a szüléink végeztek. Annyit dolgoztam, hogy középiskolás koromra már kiváltottam egy napszámost. A mai napig tudok tehenet fejni, birkát nyírni és nyúzni, s értek mindenféle mezőgazdasági munkához. Még egy haszna volt a birkalegeltetésnek: közben végig olvastam a magyar és a világirodalom javát: Márait, Dosztojevszkijt, Thomasz Mannt. Az utóbbiaknak különösen örültem, mert a vaskos köteteik napokig kitartottak a mezőn. —El is határozta, hogy állatorvos lesz... Miért jelentkezett mégis a jogi egyetemre?-Egy kedves gimnáziumi tanárnőm, Alice néni rábeszélésére. Ő tudta, amit az iskolában kevesen, hogy otthon milyen keményen dolgozom, s azt kérdezte tőlem: "Fiam, te egész életedben gumicsizmát akarsz hordani? Nem volt még elég?” Biztatott, inkább a jogi karra jelentkezzem. Szót fogadtam.-Fölkerült a fővárosba, s a tizennyolc éves vidéki lány számára egyszerre kinyílt a világ. Úgy mondják, a Ménesi utón álmodták meg azokat az álmokat, amelyek mára valóra váltak Ott ismerte meg a férjét is.-Az ELTE jogi karán pezsgő élet folyt akkoriban, ráadásul a legkiválóbb tanárok oktattak minket. Harmad éves voltam, amikor átköltöztünk az akkor alakult Ménes úti szakkolláégiumba. Az ottani összejövetelek, a "világmegváltó esték" nem úgy festettek, ahogy ma azt sokan gondolják: mintha pontról pontra forgatókönyvet írtunk volna a következő néhány évre. Sokkal egyszerűbben. Volt ötven-egynéhány vidéki, zömében első generációs, szorgalmas és később tehetségesnek mondott fiatal, akik komolyan vették, hogy joghallgatók. Ezek voltunk mi. Abból indultunk ki, hogy amit a jog nem tilt, azt szabad, s elkezdtünk ennek szellemében élni. Csináltunk egy életmódkísérletet a Ménesi úton: hallgatói önkormányzatot alakítottunk, mi választottuk meg a kollégium igazgatóját. —Vagyis demokráciát "játszottak” a nyolcvanas évek elején. így született a Fidesz is. De már akkor is inkább a karitatív munka érdekelte...-Nem miniszterelnök-feleségként találtam ki, hogy helyénvaló jótékonykodni. Öt éve dolgozom együtt az Ökumenikus Szeretetszolgálattal, 1990-ben a lakásunkon alakult meg a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat. Arra gondoltunk, sok hátrányos helyzetű gyermek él a Kárpát-medencében, Erdélyben vagy éppen Kárpátalján, akiken segítenünk kell. A szolgálat azóta is kiválóan működik, évente ötven-hatvan gye-.-
