Amerikai Magyar Újság, 1999 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1999-10-01 / 10. szám
16 AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 1999. október PANNONHALMA ÜNNEPEL egy tiszta szívű köztiszteletben álló orvost, aki magas fokon tett tanúbizonyságot hivatásszeretetéről. Jogi és orvosi diplomával a zsebében nehéz időkben indult. De csodálatos útravalót kapott: kezdő orvosként a győri kórház sebészetén - mint ügyeletes - ott virrasztóit báró Apor Vilmos püspök halálos ágyánál. Ő már aznap éjjel tudta, érezte, hogy ezt az embert szentté kell avatni. Azon az éjszakán megérintette az Isten: egy életre szóló "örökmécsest" kapott, amivel az Élet sötét útvesztőjében megtalálhatta azt a keskeny ösvényt, ahol menni kell, s ahova vezetni kell. Az első kórházi gyakorló év után a körzeti orvosi munkát választotta. Úgy érezte az egyszerű nép között tud a legtöbbet segíteni nemcsak a testi bajokon, de a lelki problémákon is. Ahol járt, ahol megfordult, nyomot hagyott maga után. Tisztelte az Embert - sohasem a rangot nézte - és felemelte a lelkeket. Ahol csak tehette, adott. Adott a lelki éhezőknek, de adott a testi éhezőknek is. Persze titokban. Minden betege egyformán fontos volt számára, mindenkiért érezte a felelőség súlyát. Fiatal orvosként néhány éven át hét falu és tíz puszta tartozott hozzá. És ő fáradhatatlanul rótta a kilométereket hol kocsin, hol szekéren, hol biciklin vagy éppen gyalog. Négy apró gyerekkel a hátamögött és egy csodálatos hitvessel, aki mindenben méltó társa volt, akire mindig számíthatott, akivel szeretetteljes harmóniában élhetett. 1954-ben Pannonhalmára került, ahol 25 éven át hűséggel szolgálta betegeit. Ő lett az apátság orvosa is. A nehéz években itt újabb fogódzót talált. Az ösvényről sose tért le. Sőt csendben, akit csak lehetett, ide hívott, ide vezérelt. "Erősen klerikális beállítottságú, de nyíltan nem rendszerellenes" - volt a bejegyzés a káderlapján. Pedig ő nem klerikális volt, csupán Jézust követte. Betartotta a tíz- parancsolatot. Minden pontját. SZINTE minden pontját. Mert ha a " Szeresd felebarátodat, mint tenmagadat" parancs értelmét mélyebben nézzük, ennek teljesítése emberi mércével lehetetlen. Erre csak Jézus volt képes. De az Ő nyomdokain haladva próbálkozott a lehetetlennel. Ez a törekvése tette őt igazán naggyá. Ebben segítette őt Pannonhalma szellemisége is. A várban élő pap-kültő, Mécs László a barátja volt. Egyik legszebb versét állandóan a szívében hordozta: "Vadáéba rózsát oltok, hogy szebb legyen a föld". Igazi vérbeli orvos volt, hivatástudata kimagaslóan ragyogott. Éjszakánként, ha felcsengették - néha többször is -, azonnal ment, gyógyított, vigasztalt. Ahol csak tehette, mosolyt fakasztott, derűt sugárzott, reményt adott. Jelen volt sok-sok születésnél és ott volt az agónia óráiban is. Az utolsó kenet feladásakor együtt áldozott a haldoklóval. Végtelenül tiszta, becsületes, fáradhatatlan ember volt. Lényével szavak nélkül alázatra nevelt. Tudta, milyen kínlódás a hozzátartozóknak egy kiszolgáltatott, beteg ember. Nem a fájdalomtól félt - hiszen Krisztus is szenvedett -, csak a szeretteit akarta megkímélni. Isten meghallgatta imáit. Az Ő kegyelméből az utolsó leheletéig betegeinek szentelhette életét. Hatvanhét évesen halt meg. De oly mély nyomot hagyott a lelkekben, hogy 20 évvel halála után is legendákat mesélnek róla. Akik mélyebben ismerték, tudták, micsoda lelki nagyság volt. "Nem érte kell imádkozni, hanem hozzá" - vallották többen is. 1999. július 10-én - születésnapján - egykori betegei és azok utódai kérelmére Dr. Szombathelyi Károly körzeti orvos posztumusz a legmagasabb kormánykitüntetésben részesült és utcát neveztek el róla Pannonhalmán, ahol egy emberöltőn keresztül munkálkodott, ahol annyian szerették és tisztelték. Ezen ünnepség keretében őt valójában a nép "polgári szentté" avatta. Fent a várban Asztrik apát szobránál elgondolkodtam: annak idején ő hozta el István királynak a koronát. Most, úgy 1000 évvel később a pannonhalmi Asztrik főapát adta át az egykori körorvos életére a "koronát" ajándékul hitvesének, gyermekeinek. Köszönöm Istennek azt a kegyelmet, hogy ő lehetett az Édesapám. Szombathelyi Mária * A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ELNÖKE SZEMÉLYES MEGBECSÜLÉSEM JELEKÉNT DR. SZOMBATHELYI KÁROLY URAT PÉLDAMUTATÓ GYÓGYÍTÓ TEVÉKENYSÉGÉÉRT, ÉLETÚTJA ELISMERÉSEKÉNT POSZTUMUSZ KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKI ARANY EMLÉKÉREMBEN RÉSZESÍTEM. Kelt Budapesten, 1999. évi június 28. napján Göncz Árpád