Amerikai Magyar Újság, 1998 (34. évfolyam, 1-12. szám)
1998-07-01 / 7-8. szám
12 AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 1998. júl.- aug. történetében és csak a legnagyobb elismerés hangján lehet róla beszélni. Dezséry András olyan dimenziókba távozott körünkből, ahol megszűnik az emberek közti különbség, nem számit, ki honnét jött és milyen nyelvet beszélt. A földi létben ez volt számára a legfontosabb: izzóan magyar volt, magyarságát mégsem viselte hivalkodóan a homlokán, hanem lelkében őrizte, hitvallásként. Utolsó könyve, a "Szabadítsatok meg az emlékeimtőír fülszövegében önvallomásként tárja fel előttünk legbelsőbb érzéseit. "...Soha nem hagytam abba az írást, bármilyen módon kerestem meg a mindennapi kenyeremet. Magyar nyelven írtam. Soha nem hagytam abba az olvasást. Sokszor hangosan olvastam föl magamnak, nehogy elfelejtsem az anyanyelvemet. Az angolt idegen kiejtéssel beszéltem. Ausztráliában írtam és kiadtam magyar nyelvű könyveket, de öntudatosan vallom, nem angolul, hanem anyanyelvemen írok Azokat az érzéseket és reményeket írtam meg amelyek a hozzám hasonló bevándorlók érzései és reményei Ha ezt sikeresen teljesítettem, nemhiába alkottam, nemhiába éltem..." Dezséry András nem alkotott és nem élt hiába. Hosszú és keserves évtizedek hányattatásai után hazatalált és ezzel megszűnt kétlakisága. Hazajött meghalni. De előtte még nagy ajándékot kapott a sorstól: egy olyan élettársat, aki mellett élete alkonyán megtalálta lelke békéjét és a boldogságot. A másik ajándék, hogy megvalósult írói álma, hogy nemcsak ő, de könyvai is hazatérhettek. És ezek tartják majd fenn és őrzik nevét a következő generációk számára, amikor mi, akik halálunkig szívünkben ápoljuk emlékét, már mi sem leszünk. Bandikám, ötvenöt évi barátság után búcsúzom Tőled és búcsúzunk mi valamennyien, akik szerettünk, becsültünk és tiszteltünk Téged. Isten Veled, nyugodjál békében! Stirling György INGATLANBÖRZE MAGYARORSZÁG LEGNÉPSZERŰBB INGATLAN FOLYÓIRATA TÖBB EZER INGATLAN HIRDETÉSSEL MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉRŐL KÜLFÖLDÖN ÉLÓ MAGYAROK HIRDETÉSEIVEL. MEGJELENIK HAVONTA ELŐFIZETHETŐ A HELIR BUDAPEST 1900 CÍMÉN. Számlaszám: Postabank RT 11991102-021-02799 ELŐFIZETŐI DÍJ 1 ÉVRE (postaköltséggel) 20 USA doll. 40 DEM, 30 Kanadai doll., 20 ECU (Közös piac), 30 Svájci frank HA MAGYARORSZÁGON KÍVÁN INGATLANT ELADNI VAGY VENNI, HIRDESSEN INGYENESEN AZ INGATLANBÖRZÉBEN. TelVfax: 36-1-117-0746 ______ Életkép: Baranyai háromszög NAPSUGÁR A TEMPLOMFALAK KÖZÖTT Annak ellenére, hogy alig volt látható feketébe öltözött ember az újbezdáni utcákon és az iskolát, művelődési házat, szövetkezeti épületet és templomot összetartó téren: mégis a fekete madárfelhőket juttaták eszembe. Vetési és szürkevarjak, valamint seregélyfelhők földre- ereszkedése. Ilyen volt az a napsütötte délelőtt, amikor hat év után először összegyűlt a falu apraja-nagyja, hogy búcsút üljön. Sehol egy sátor, sehol egy körhinta, ringlispil, semmi zene. És jöttek az újbezdániak. Volt ki az évekkel ezelőtt elhagyott háza elől, volt ki a szomszédtól, és volt ki autóval jött valahonnét, mert még nem áll módjába hazaköltözni. Csoportokba verődtek. Ki, ki Mindenki a maga fajtájához. A faluban élők és onnét elüldözöttek egy nagy vándormadár felhőre emlékeztetve megszállták, visszafoglalták Újbezdánt. Beszélgettek. Családtagokról elvesztett, vagy éppen nehéz áron megtartott vagyonról, gyerekekről, akik jönnének is nem is vissza ebbe a kubikusok által alapított kis faluba. Beszélgetnek verésekről éjszakai fenyegetésekről, a labdarugó pályán befészkelt ágyukról még 1991- ből, bizalmatlanságról és a szomszédos falvakról, ahol még sok szélsőséges szerb maradt. És szó esik a halottakról. Köztük arról a két meggyilkoltról is akiket a háború első hónapjaiban öltek meg a szerbek. Aztán beléptek a tető és toronynélküli templomba. Nem harangszóra tették ezt, hanem apró jelzésekre. Menjünk. És a kisöpört, feldíszített templom kopott falai között emelt fővel álltak. Mindannyian. Vallási hovatartozásra, pillanatnyi élettérre való tekintet nélkül. A misét tartó Varga Géza püspökhelyettes "...jöjjön el a Te országod." Aztán a valamikori kitünően felszerelt és berendezett művelődési házban Kovács Róbert, a helyi tanács elnöke és Csörgits József a Horvátországi Magyarok Szövetsége elnöke szólt. És felléptek a helyben, Eszéken vagy éppen Magyarországon tanuló iskolások és a pélmonostori magyar énekkar is. Az előre megbeszélt időre szedelődzködni kellett. Mert az ENSZ véleménye szerint ők dönthetik el, hogy az újbezdániak meddig maradhatnak falujukban. Fölszált a madárhad és elindult a hat éve elfogadott átmeneti fészkek felé. A falu végéről vigyázó szemekkel figyelte őket az átmeneti rendőrség horvát és szerb tagja. Uram, egyszer már valójában jöjjön el a mi országunk is. /Képes Magyar Újság, Eszék/ K.Á.ZS.
