Amerikai Magyar Értesítő, 1992 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1992-03-01 / 3. szám
1992. március Amerikai Magyar Értesítő 15 SEGÉLYKIÁLTÁSOK ESZÉKRŐL Sztárüj Liszica, az „Üreg Róka” már legalább tízszer járt a lángoló Horvátországban. Dacolva a kockázatokkal vitte a segítséget, a ruhát, a gyógyszert, a kötszert, és hozta át a határon a menekülteket, a sebesülteket, a rászorulókat. Megrázó jelentéseit lapunkban közöltük először. A híradások, miként a borzalmakat megörökítő fénykép- és videofelvételei bejárták a világot -, másutt is megmozgatva az emberi segítőkészséget. Most két legutóbbi eszéki expedíciójáról tudósít. Beszámolóit - biztonsági okokból, önvédelemből - még mindig úgy írja alá, mint az első levelét. Reméljük, nincs messze az az idő, amikor közölhetjük valódi nevét is, amelyet a szerkesztőségben őrzünk. A Sztárüj Liszica körül szerveződött önkéntes mentőegyesület csekkszámlaszáma: Várpalota 489-98048 871001447-7. Kérjük, ide küldjék a mentőakciók támogatására szánt forintjaikat. Telefonon hívnak egy kis faluból, Erdőkertesről. Valakik gyűjtöttek egy személykocsirakomány gyógyszert, kötszert.-Át kéne juttatni Eszékre. - hallom a kagylóból.- Induljatok hozzám, és átkísérlek benneteket - válaszolom. A határon jön a Belügyminisztérium letiltó parancsa. Buszok nem mehetnek át, mert nem garantált a biztonságuk. Én ésszerűnek tartom az intézkedést. Más önkéntesen útra kelni, mint parancsra bemenni a veszélybe. A busz vár a határ közelében, mi Hubával, újdonsült barátommal átgördülünk a határon. Kíséret nincs. Az első ellenőrző ponton írnak néhány sort Valpovóba. Onnan majd valaki bevisz bennünket Eszékre. Kaland az ittas gárdistával A városka végén megállít egy horvát gárdista. Beül az első ülésre mellém. Nem éppen józan. Iszik a mi barack- pálinkánkból is. Az ellenőrző pontokon könnyen átjutunk. Ismernek személyesen. Eszék előtt gárdistánk egy biztonságosabb utat javasol. Egyszer csak úttor- laszba ütközünk. A jelzőtáblából rájövök, hogy nem Eszéken vagyunk, hanem a szerb front torlaszainál. Megfordulunk. Lámpa nélkül visszahajtunk a horvát állásokig. Gárdistánk iratai nem stimmelnek. A hangulat megfagy. Felhúzzák a géppisztolyokat és minket is sakkban tartanak. Huba megmozdul. Ráordítanak, hogy még egy mozdulat és lelövik. A nyelvet nem érti, én tolmácsolok. Nagyon kínos perceket é- lünk át. Tűzparancs van érvényben 23 órától. Teljes közlekedési tilalom van érvényben. Mi nem tudunk a parancsról. Az ellenséges front irányából érkeztünk. Csetniknek hisznek bennünket. Elmondom, hogy segélyt hozunk az eszéki kórháznak. Rendszámunkat nézik. Nem segít. Átadom a papírt, amit Mihajlácon kaptam. Nincs rajta bélyegző. Elfelejtették ráütni. Útlevelünket mulatom. Nem segít. Végül eszembe jut, hogy magyar vöröskeresztes igazolványomba beírták a kórházban valamelyik utam alkalmával: Barátunk, mindenki segítse és támogassa, Dr. Glavina. Ezen már bélyegző is van. Felkeltik a parancsnokot. Rögtön egymásra ismerünk. A fegyverek leereszkednek. Egy-egy könnycsepp mindenki szemében. Túl vagyunk ezen is. A fiúk első szolgálatukat töltik itt. Előtte Vukovárt védték. Kísérő gépkocsi érkezik. Innen már simán megy minden. Éjszaka lövik a várost. Minket egy közműalagútban szállásolnak el. Kocsink a kórház ajtajánál egy födém alatt némi védettségben van reggelig. Reggel az első kérdésem: Mindenki megvan? Igen. Előző nap sajnos temettek. Aknatalálat ért az udvaron egy nővért. Minden házba belelőnek A kórházon több új találat. Egy orvosi lakás is teljesen kiégett. Az emeleti fürdőkád, a mosogató és gáztűzhely lóg a „semmiben” mert a födém kirobbant alóla. A bekötő csövek tartották fönn. A detonációk megmozgatják és kísérteties hangokat ad. Egyeztetések az ottani humanitárius szervezetekkel. Egy iskola evakuálása történik meg. Hat autóbusz- szal elviszik a gyerekeket valahova Magyarországra. Tanáraikkal együtt mennek. Egy busz indul Horvátzsi- dányba. Egy kis horvát falu a nyugati határainkon. Egy busz Csehszlovákiába visz menekülteket. A mi buszunkra is jut a földönfutókból. Nagyatádon helyezik el őket. Az egyik menekült elmondja, Eszékről jönnek. Ez volt az ötödik állomása kálváriájuknak. Odahaza mindenüket elvesztették, mert házukat szétlőtték. A buszállomáson várva, becsapott egy akna. Megölt egy asszonyt és kislányát. O sem tudja a fiáról, él-e még. Gárdista valahol. Áthozom a gyerekeket és megyek rögtön vissza, mondja búcsúzóul. Minden épkézláb emberre szükség van, tizenöttől hatvanig. Egy másik menekülő elbeszéli, hogy a falvakba bevonuló harckocsik minden egyes házba belőnek egyet, keltőt, csak azért, hogy romboljanak. Igazáról meggyőz az a videofilm, amit az eszéki kollégáktól kaptam. Az. operatőr elbújva forgatta valamelyik baranyai faluban. Sikerült kijuttatnia. Ő is élve megúszta. Csodálom ezeket az embereket. Úgy tudom, négyen haltak hősi halált kameráik mögött. Történelmet videóznak. Már rég nem éreznek félelmet. Tü utam után, már én sem. Bele lehet fásulni. Itt nem érvényes a KRESZ Adataink lassan összejönnek. Menekülésről, evakuálásról, injúziókról, kötszerekről keveregnek bennem a gondolatok. Végül kész a kialakult lista. Jegyzeteim is Összeállnak. Még mindig esztelenül lövik a várost. Kíséret nélkül indulunk Huba barátommal. Bátran helytállt. Tudom, hogy bármikor újra eljön velem. Kissé csitul az ágyúzás. Elindulunk. Hazafelé figyelmeztetem,hogy itt nincs KRESZ. Két alkalommal elénk vágnak néhány méterre. Nem ütköztünk, ez a fontos. Az esti ellenőrző ponthoz érve, mélyen szemébe nézek az esti gárdistának és valami megmagyarázhatatlan fény van a szemében. Többé nem fog rám fegyvert. A halárig már csak lassítanunk kell az ellenőrző pontoknál. Egy mosoly, egy intés és megyünk tovább. A horvát haláron egy fél üveg konyakkal fogadnak a gárdisták. Útlevelünket sem kérik. Tapasztalatom, hogy soha, senki nem issza magát részegre. Baráti gesztus a konyak, vagy egy dobozos sör. A turistáktól kapják, mert valahogy tudlukra próbálják adni együttérzésüket.
