Amerikai Magyar Értesítő, 1992 (28. évfolyam, 1-12. szám)

1992-06-01 / 6. szám

1992. június

Amerikai Magyar Értesítő

7

FAZAKAS FERENC:

HORVÁT AGÓNIA

VII/1.

Bosznia-Hercegovina 1992. február 29-én szavazta meg függetlenségét s másnap a helyi szerb komitácsik meg is indították a harcot a 40 százaléknyi mohamedán horvát (a világsajtó a szerbek által kitalált muzlim-szláv elnevezést használja) és a 28 százaléknyi katolikus horvát ellen. A szerb hadseregnek így volt 3-4 hónapja az átrendeződéshez s az Egyesült Államok és az Európai Közösség (EK) jól megfontoltan várt április 7-ig Bosznia-Hercegovina függetlenségének elismerésével, hogy a szerb hadseregnek és a szerb csetnikeknek legyen idejük elfoglalni Bosznia- Hercegovinának legalább a felét, mert 32 százaléknyi "uralkodó és magasabbrendü" szerbeknek legalább ennyi jár. Azonban a kutyafejű muzlimok -- akik pl. a fővárosban, Szarajevóban abszolút többségben vannak — nem hajlandók bégető nyáj módjára otthagyni ősi karámjukat s így az 1984. évi téli olimpiai versenyek színhelyéül szolgáló hegyvidékről most a szerb hadsereg ágyúi lövik a 600.000 lakosú város ellenállási gócpontjait. Az Egyesült Nemzetek egyik megfigyelője azt jelenti, hogy szerb harcosok az általuk elfoglalt városrészekből kikergetik a nem szerb lakosokat s helyükbe szerbeket költöztetnek be. Az Associated Press riporterének egy Brane Kovac (?) nevű szerb fegyveres kijelentette: "Fölgyújtjuk házaikat, hogy biztosak legyünk abban, hogy a muzlimok soha vissza nem térnek"

Végre 1992. április 30-án a CSCE (ismertebb nevén a Helsinki Egyezmény) 51 tagállama felvette 52. tagjául Bosznia-Hercegovinát s másnap felszólították a szerb hadsereget, hogy azonnal vonuljanak ki az elfoglalt boszniai területekről, vagy megtorlásban részesülnek, de hogy ez mi lenne, azt már nem volt merszük kimondani. így Szarajevó bombázása tovább folyik ott, ahonnan majd nyolc évtizeddel ezelőtt az I. világháború elindult.

Ha mindezt az őrültséget meg akarjuk érteni, az egykéz hírközlés által eltitkolt események bemutatását kell elvégeznünk. 1992. február 24-én - amikor az Egyesült Államokat kivéve, minden érdekelt állam már elismerte Horvátország és Szlovénia függetlenségét - a Világbank alelnöke, Ibrahim Shihata találkozott a megmaradt Délszláv (vagy inkább Nagy-Szerbia) megfogyatkozott kormányával, amely rögtön kiadott egy tudósítást, hogy a Világbank kész hatályba léptetni azon hiteltervezeteket, amelyeket 1991- ben a szerb-horvát harcok miatt felfüggesztettek. Ez azt jelenti, hogy a szerb kormányfő, Slobodan Milosevic elérte, hogy a megmaradt Nagyszerbiát - mint háborús bűnöst - nem hogy felelősségre vonnák a gyilkolásokért és milliárdos károkozásért, hanem még az önmagát szétroncsolt volt Jugoszlávia világstátuszát a helyére lépő Nagyszerbia megkapja. S ámulj világ!, mert - a The New Federalist 1992. március 2-i száma szerint Cyrus Vance, Carter elnök volt szélsőbaloldali külügyi államtitkára, az Egyesült Nemzetek (UN) "közvetítője" - mindezt megbízója nevében megígérte. Tehát Montenegrót, a függetlenségét már

megszavazó Macedóniát Nagyszerbiának ajándékozták, a 90 százalékban albán lakosságú Kosovóról és a magyar "Vajdaságiról nem is beszélve. Arról pedig én is majdnem elfelejtkeztem, hogy a kommunista szerb hadsereg által elfoglalt horvát, bosnyák és hercegovinai területek mind Nagyszerbia részei maradnak és még arról sem beszélnek, hogy lesz-e valami kisebbségvédelmi szerződés egyáltalán.

Tehát a Bush elnök által az Öböl-háború alatt annyiszor emlegetett New World Order agytrösztje, a világbankárok a Párizs-környéki békék területi rendezései alapján állnak és jobb lesz, ha mindenki feladja a nemzeti hovatartozás alapján álló szabadságtörekvéseit. Bush elnök már kijelentette, hogy a történelmi realitás a nagyobb gazdasági egységek szükségszerűségét igazolja s a nemzeti függetlenséget elérők a saját kisebb nemzetiségeiket elnyomják. Ha Bush nem a farizeus típus volna, akkor hozzá kellett volna tegye még azt is, hogy mindezt a Trianoni Béke bizonyítja 100 százalékosan! De ez már veszedelmes elhajlás lett volna, mert a Párizs-környéki békék alapzata a szélsőbaloldali Wilson elnök és teljhatalmú kabinetfőnöke, Edward Mendel House "ezredes" által közösen kiagyalt Wil- son-féle 14 pont volt, amelynek egyetlen épeszű javaslata a népszavazás is csak Sopron és környékén valósult meg fegyveres kierőszakolás következtében. Az álbölcsesség mintapéldánya, amit az elnök a következőképpen foglalt össze: "A szabadság nem egyenlő a függetlenséggel... Az amerikaiak nem fogják segíteni azokat, akik azért akarnak függetlenséget, hogy az országos zsarnokságot felcseréljék helyi önkényuralommal." Agyagos Sándor rögtön meg is kérdezte, hogy ezt a kitekert okoskodást csak nem Izrael és Kuwait államok friss keletű történelméből merítette?

Minderre el lehettünk készülve Bush elnök 1991 nyarán Kievben tartott nagy felháborodást kiváltó beszéde után, amikor a Szovjetunió oszthatatlanságát akarta az ukránokra rátukmálni. Nemsokára Baker külügyminisztert küldte Belgrádba, hogy az egy és oszthatatlan Jugoszláviát próbálja megmenteni. Még az új orosz kormány is előbb ismerte el Szlovéniát és Horvátországot, mint a szabadság Grál-lovagja, Bush. Most azután rághatja lelkiismeretüket az önvád, ha van egyáltalán lelkiismeretük, hogy Szarajevó után a házról házra terjedő utcai harcok következtében lassan a város lakosságának fele elmenekül s az elesettek százai hevernek az utcákon temetetlenül. A New York Times április végén azt közölte, hogy a szerbek már Bosznia 2/3-át elfoglalták s Bush elnököt kétszínűnek nevezi, mert aszerint osztja a szabadságot, hogy van-e eladó olaj vagy nincs. Ha az Egyesült Államok nem támogatta volna a szerbeket, ez az egész vérontás elkerülhető lett volna. És ki fogja a milliónál is több menekültet fedéllel és élelemmel ellátni? Európa közepén az "új világrend" hajnalhasadásán megvalósították az apokalipszis bemutatóját az USA és az agyonreklámozott Európai Közösség legnagyobb szégyenére s végül még az elmaradott pogány népeknek példamutatás adására hivatott keresztény nemzetek csődbe juttatásának bizonyítására. Pat Buchanan, az amerikai jobboldal legtehetségesebb vezér- cikkírója megemlítette, hogy amikor a 13 amerikai gyarmat kinyilatkoztatta függetlenségét, Raguza, a kis horvát városállam, a mai Dubrovnik volt az első, amely elismerte az Egyesült Államokat, pedig abban az időben nem volt taná-