Amerikai Magyar Értesítő, 1991 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1991-07-01 / 7-8. szám
14.oldal Amerikai Magyar Értesítő' Hadsereg, politika, társadalom SZAKÁLY SÁNDOR KÖNYVÉNEK ISMERTETÉSE) "Hadsereg, politika, társadalom* címmel jelent meg Szakály Sándor legújabb tanulmánygyűjteménye, melyről maga a szerző mondja előszavában, hogy azokat az írásait foglalta egybe, melyek "bemutatják egy fiatal hadtörténész lassan tízesztendős pályafutásának egy- egy, számára fontosabbnak, meghatározóbbnak tűnő állomását". Mióta ezek a sorok papírra vetődtek, azóta Szakály Sándor nem egy pályakezdő fiatal hadtörténész, hanem a magyar hadtörténelmi kutatás kiemelkedő személyisége. Ennek elismeréséül ma már a Hadtörténeti Intézet és Múzeum Legújabbkori Történeti Osztályának vezetője. Ez a kinevezés nem csak tárgyilagos szaktudásának szólt, hanem annak az erkölcsi bátorságnak, mellyel a múltnak úgynevezett "tabu" témáit is kutatás tárgyává merte tenni. Ez a tíz esszé mind olyan témákkal foglalkozik, melyekről a közelmúltban nem lehetett tárgyilagosan nyilatkozni. Az a történelmi tárgyilagosság, mellyel Szakály Sándor a felvetett témákat tárgyalja, ad különös jelentőséget könyvének. A tíz feldolgozott téma közül az első a volt M. Kir. Csendőrség közbiztonsági szerepével foglalkozik. Ennek a testületnek a szerepével kapcsolatban a múltban csak negatív értelemben lehetett foglalkozni. Szakály a történész szemüvegén keresztül vizsgálja a kérdést. A közölt kutatás a Csendőrség rendvédelmi szerepéről cáfolhatatlan adatokkal bizonyltja, hogy a fentnevezett testület a bűncselekmények 94 százalékát kiderítette. A második esszében azt boncolja, kikből állt a Magyar Köztársaság Vörös Hadseregének .tisztikara. Az adatokbó, kiderül, hogy a Vörös Hadsereg tisztikara majdnem kizárólag a forradalmat megelőző társadalom úgynevezett alsó középosztályából került ki és a hadseregben való jelentkezés mozgató rugója elsősorban a hazaszeretet volt és nem befolyásolta őket semmiféle nemzetközi ideológia. A harmadik fejezete a könyvnek a katonai elit szerepét vizsgálja az ellenforradalmi Magyarországon. Az "ellenforradalmi" zsargon került bele történelmünkbe, de ma Magyarországon ezt az időszakot, mely a Tanácsköztársaság bukását követte, közhasználatban így jelölik, hát nem vitatkozunk a kifejezés helyes volta felett. Itt az adatok majdnem azonosan megismétlődve bizonyítják - amit mi, a múlt tisztjei 1991. jul.- aug. mindig tudtunk, de a közelmúltban politikai okokból nem volt szabad hangoztatni -, hogy a tisztikar elit gárdája nem az arisztokrácia, vagy a pénzmágnások soraiból kerültek ki. Azt a mítoszt is megdönti Szakály, hogy a sváb családi származás lett volna alapja a tisztikar német szimpátiájának. A származás mennyire nem szolgál alapul a német szimpátiára, bizonyítja az a tény, hogy az 1849-ben kivégzett aradi tábornokok közül nem egy német származású harcolt az osztrák elnyomás ellen. Szakály nagyon jól tapint rá a kérdés elevenjére, mikor a német szimpátia okául azt hozza föl, hogy a németek adtak segítséget a trianoni béke igazságtalanságainak orvoslásához. Az 1930-as évek vége felé a nemzet közhangulata követelte a kormánytól, hogy minden eszközt ragadjon meg a magyarlakta területek visszaszerzésére. Ettől az eufóriától azokban az időkben senki sem volt mentes, legkevésbé a tisztikar. Az egyik legfájdalmasabb és leglélekbevá- góbb kérdés a negyedik témakör, melyben a hadsereg szerepét vizsgálja a zsidó-törvényekkel kapcsolatban. Nem kétséges, hogy antiszemitizmus volt az úgynevezett ellenforradalmi Magyarországon. A hadtörténész feladata csak az, hogy a hadseregnek a magatartását ezen a vonalon megvizsgálja. Helyesen állapítja meg, hogy 1921 után "(a hadsereg) visz- szatért a Monarchia időszakának ^politikamen- tességéhez«» nemigen foglalkozott a zsidó kérdéssel". Az is tény, hogy százegy tábornok írt alá egy nyilatkozatot a zsidó tűzharcosok érdekében. Következő fejezetében a könyv a Szovjetuniónak történt "hadüzenet" vitás pontjaira igyekszik fényt deríteni. A hadüzenet alkotmányos voltát több történészünk vitatja. Szakály itt sem foglal állást, csak tényeket sorol fel és téves tételeket cáfol. A következő témakör a második világháború alatti katonai felső vezetés személyi összetételének van szentelve. Itt is bátran kimondja azt, hogy "valaki(nek) magyarságát nem származása és nevének hangzása, hanem tettei, a magyarsághoz való viszonya alapján kell megítélni". Ismételten kimutatja, hogy a vezető tisztek nem az arisztokrácia, hanem a középosztály - főleg az alsó középosztály - soraiból kerültek ki. A tisztikar a Vörös Hadseregben teljesített szolgálatot nem torolta meg, hiszen a vezető tisztek zöme szolgált a fentnevezett alakulatban, sőt ott is komoly szerepet töltött be. A "Vita Nemeskürty Istvánnal" c. fejezetben a szerző kérdés tárgyává, teszi Nemeskürty István azon nézetét, hogy a "2- magyar hadsereget... a bűnös, velejéig romlott
