Baltimore-i Értesítő, 1977 (13. évfolyam, 1-12. szám)
1977-06-01 / 6. szám
jaival: gr. Wass Samuval, Mohitorral és Tömet Kornéllal találkozók. E találkozásnak mennyire örvendett — bajos lenne elmondani! Párheti tájékozódás után a két idegen könyv- nyomdász üzletet nyitott, cégtáblájuk nagy betűkkel díszlett a Montgomery utca egyik fapalotáján, s vállalkozó hazánkfia társával együtt hamarosan ismertté vált a városban. ★ Eddig szó szerint idéztük a korabeli újságíró cikkét, de a továbbiakban már csak kivonatosan ismertetjük Justh Manó további élete folyását, mert igen hosszúra nyúlna, ha minden részletet elmondanánk. Egy szó mint száz, Justh Manó derekasan helytállt az Újvilágban: kemény fából faragták, és minden helyzetben feltalálta magát. Nagy segítségére volt, hogy kitűnően beszélt németül, franciául és latinul, de jó nyelvérzékével egy-kettőre elsajátította az angol nyelvet is. És az a fajta magyar volt, akire ráillik a mondás, hogy a jég hátán is megél: noha jómódú felvidéki családból származott, semmilyen murikától nem ijedt meg, és ha kellett mindenhez értért. 1860-ban Justh Manó — azaz akkor már Em- mánuel, amit később az angolosabb Emilre rövidített le, s ezt a nevet használta haláláig -— már köztiszteletben álló polgára volt San Fran- ciscónak. Ekkor egy véletlen folytán olyan kapcsolatra tett szert, melynek révén később a magyar emigráns lehetőséget kapott a sorstól, hogy hasznos szolgálatot tehessen új hazájának. Ügy is mondhatnánk: megmentette Kaliforniát az Egyesült Államoknak, legalábbis sok jogi vitának és diplomáciai huzavonának vette elejét szakértelmével. Justh Emil nem maradt adósa befogadó hazájának: becsülettel lerótta háláját, és ezt a tényt akkori iratok, levelek őrzik. 1858-ban — tíz évvel a mexikói háború után —jogi vita támadt a két ország között bizonyos kaliforniai területek birtoklása körül. A mexikóiak hatalmas területekre támasztottak igényt, eredeti okmányokra hivatkozva, melyek igazolják, hogy azok mexikói állampolgárok tulajdonai. Több szerződési iratot is bemutattak a kaliforniai kormányzónak, és ezek alapján követelésekkel állottak elő. A legnagyobb birtokra egy bizonyos Le Mantour nevű gazdag mexikói polgár jelentette be igényét és Monterery nevű ügyvédjével személyesen utazott San Franciscóba, hogy az állítólagos szerződésekkel igazolja tulajdonjogát. A helyzet igen bonyolultnak látszott, és a washingtoni központi kormányzat Edwin M. Stan- tont, a neves ügyvédet küldte Kaliforniába, hogy vizsgálja ki az ügyet. Stanton fiával vágott neki az akkori közlekedési viszonyok mellett óriási útnak. Útközben kisfia — akit azért vitt magával, mert felesége közvetlenül elindulása előtt hirtelen meghalt — sárgalázat kapott. Emiatt a San Franciscó-i hatóságok nem akarták engedni partraszállni. Később mégis megengedték, hogy a beteg gyerekkel elhagyja a hajót, de akkor meg Stanton képtelen volt szállást találni a városban: a sárgaláztól rettegtek az emberek, és minden ajtó becsukódott a kormány küldötte előtt. Egyetlen ember akadt egész San Franciscóban, aki nem félt a betegségtől; s akiben volt annyi felebaráti érzés, hogy befogadta házába Stantont és kisfiát, aki akkor már a gyógyulás útján haladt, s Justh Emil orvosi tudása és gondos ápolása segítette végleg talpraállni. A Stan- tonnal való véletlen kapcsolat és ismeretség révén —■ mely később meleg barátsággá fejlődött a két ember közt — került Justh Emil abba a helyzetbe, hogy segíthetett a Mexikó és az Egyesült Államok közti vita eldöntésében. Ez pedig úgy történt, hogy egy alkalommal Stanton elmondta Justhnak — aki nagy érdeklődést mutatott a mexikói—amerikai vita iránt —, hogy milyen okmányokra hivatkozik a mexikóiak ügyvédje, és rögtön meg is mutatta magyar barátjának az iratokat. Justh Emil figyelmesen vizsgálta az okmányokat, majd kijelentette: azok közönséges hamisítványok! Ugyanis a papírt, amire a szerződést írták, jóval később gyártották, mint amilyen dátumra az okmány ki volt állítva. Ezt a megdönthetetlen bizonyítékot tárta Stanton a mexikói ügyvéd elé, mire az villámgyorsan összecsomagolt és azonnal elhagyta San Franciscót. A vita. eldőlt — Justh Emil szakértelme döntötte el azt az Egyesült Államok javára —, és Kalifornia földjéből egyetlen rög sem került mexikói kézbe. Stanton sikert jelentve tért vissza Washingtonba 1860-ban Justh Emil felkerekedett, és akkor már tekintélyes vagyonával átköltözött New Yorkba, ahol bankházat alapított. Megnősült, s házasságából három gyermek született. Bankháza hamarosan New York város első pénzintézetei közé emelkedett. Justh Emil alapító tagja volt a New York-i tőzsdének, s később az Union Clubnak is. — „Egykor honvédtiszt, most New York-i bankár” — írja róla az 1870-ben megjelent magyar újság, melynek cikke nyomán „felfedeztük” ezt a hazánkfiát. Amikor a kündulá- sui szolgáló cikk — ezelőtt kerek 107 évvel — Pesten megíródott, Justh Manó-Emil még élt, és híre így jutott el hazájába, melyhez haláláig ragaszkodott, és soha nem feledkezett meg magyarságáról. Ahol s amikor csak tehette, segített hozzá forduló honfitársain, mert mindig eszében tartotta, milyen nehéz volt az emigráns sots a kezdet kezdetén, és mennyi küszködés árán jutott el oda, hogy megbecsült polgára lett befogadó hazájának. Justh Manó, aki honvédtisztként bizonyította be bátorságát 1848-ban, az Újvilágban bebizonyította tehetségét, és emberségből is jól vizsgázott. 1883-ban halt meg, aránylag fiatalon, 59 éves korában. New. Yorkban, Brooklyn Greenwood nevű temetőjében helyezték örök nyugalomra Sírja még ma is megtalálható, késői leszármazottai gondját viselik. A sír fölött hatalmas kőkereszt magasodik, tanúságául annak, hogy Justh Manó egész életében hivő, buzgó katolikus volt. S talán ez adott számára erőt, hogy megküzdjön mindazzal a számtalan nehézséggel, amely élete során eléje tornyosult. HÉT EREDETI JÓKAI-KÉZIRAT BUDAPEST — Páratlanul értékes irodalomtörténeti lelettel gazdagodott a Széchényi Könyvtár az elmúlt évben: Jókai Mór hét különböző regényének és írásának eredeti, eddig elveszettnek hitt kézirata került elő a több ezer kilométerre levő venezuelai Caracasból. Alig három esztendeje jött a levél Vladár Ervintől, aki a többi között ezt irta: „Jókai a szabadságharc leverése után nagyanyámét tardonai házában bujkált s a kéziratokat azért ajándékozta nagyanyámnak. mert a házi könyvtárban sok értékes török kori adatra bukkant. Szeretném, ha a kéziratok, az őket megillető, méltó helyre, a Széchenyi Könyvtárba kerülnének. Sajnos, nem vagyunk olyan íny ági helyzetben, hogy ajándékképpen adjam, az összeget azonban önökre bízom." A tárgyalásokon, miután a tulajdonos megnyugtatóan bizonyította a kéziratok eredetiségét (elküldte a fotómásolatot), létrejött a megállapodás. Csupán az nem derült még ki, hogy a Vladár családot milyen rokoni szálak lűzték a Csányi családhoz, amely Jókait befogadta házába 1849-ben. A Széchényi Könyvtár kéziratgyűjtő osztályának vezetője, Win- disch Éva most várja Vladárék újabb levelét, a rokoni kapcsolatok tisztázására. Miképpen került Jókai Tardonára? Mikszáth Kálmán igy ir erről „Jókai Mór élete és kora" cimű művében: „Végre a kis kövér Telepi György, a színház komikusa tanácsolta neki a legjobb helyet Tardona községben, a borsodi hegyek között. Itt olyan biztonságban lesz, mintha az észak-amerikai prairiekben volna...” Persze mindennél fontosabb a hét kézirat. Megható és fölemelő érzés Jókai kézírásában gyönyörködni. A kéziratok közül — ha szabad egyáltalán rangsort állítani — az „Erdély Aranykora" a legbecsesebb, hiszen ez Jókai első saját neve alatt megjelent regénye, korábbi műveit „Sajó" néven irta. 226 oldalból áll és minden lapnak mindkét oldalát teleirta, tegyük hozzá: Ma is kitűnően olvasható betűkkel. A „Törökvilág Magyarországon" cimű regényének kissé hiányos kézirata viszont külön irodalomtörténeti érdekesség. A kritikai kiadás eddig még nem tudta — amit most a kézirat első oldala cáfolhatatlanul bizonyít —, hogy Jókai eredetileg más címet gondolt regényének. „Egy magyar statusférfi a tizenhetedik századból” (aki nem más, mint Teleki Mihály — a szerk.) olvasható az első oldal élén, amit Jókai áthúzott és föléje a későbbi címet irta. Ugyanennek a lapnak, külön bekeretezett részében ez áll: „Jegyzés a szedő urak számára." A harmadik, „A kétszarvu ember" cimű históriás beszély, valamint a negyedik kézirat, ,,A Balkáni harc" cimű történeti regény ugyancsak hiányos. Ez utóbbinak a második része „a janicsárok végnapjai", s mint ismeretes, végül ez lett a regény cime. Az ötödik kézirat, a 179 oldalas „Nemzetbölcső” hiánytalan és 1854-ben jelent meg nyomtatásban „A magyar nemzet története" címen. A hatodik kéziratnak nincs cime. néhány oldalból áll: A móri csatavesztés történetét, illetőleg a vereség okait taglalja- A sort az „April 13" cimű kézirat, kisebb írások záiják. Valamennyi Jókai kézirat kifogástalan állapotban van. A Jókai-kéziratok megőrzője két érdekes, 1698-ból származó kötelezvényt is eljuttatott a 7
