A Hét 1992/1 (37. évfolyam, 1-26. szám)
1992-03-28 / 13. szám
ELŐ MÚLT EGY JOKAI-ALBUM BÖNGÉSZÉSE KÖZBEN Bizonyára sok albumot, antológiát kiadtak már a magyar könyvkiadók, irodalmi társaságok Jókai tiszteletére. De mindez mellékes, mert ón a Pesti Napló Jókai- Albumával kívánok foglalkozni, amelyet a hírlap 1910-ben jelentetett meg ajándékként elófizetőinek. A Pesti Napló a századforduló táján minden esztendőben kiadott ilyen képes albumot. Azt nem tudom mettől meddig, ám az antikváriumok jóvoltából sikerült néhányhoz hozzájutnom, mégpedig a Petőfi, Jókai, Rákóczi, Shakespeare stb. albumokhoz. A lapok ilyen gesztusa ma elképzelhetetlen. Egyébként nagyon tetszetős albumok ezek, számtalan képpel, kéziratmásolattal, színes reprodukcióval. A díszes kötés s az illusztrációk szecessziós modorban készültek, a kor stílusirányának megfelelően. A Jókai képével díszített cím alatt ez áll: Képek, adatok, okmányok Jókai Mór életéből... A "Pesti Napló" előfizetőinek készült kiadás. Hornyánszky Viktor császári és királyi udvari könyvnyomdája. Az album bemutatja a mesemondó életét, ifjúságától haláláig, sőt, műveinek halálán túli ívelését. Megtalálhatjuk itt Jókai ifjúkori festményeit, rajzait, a családi képeket, korabeli festőművészek Jókairól készült kiemelkedőbb portréit, és más festményeket, a márciusi fölkelés, a szabadságharc és a bujdosás adalékait, majd a fölemelkedés és siker évtizedeinek, képviselőségének adatait, öregkorának ránk maradt dokumentumait. Szó van két házasságról, baráti környezetéről, de találkozunk vele mint telkes gazdával, szőlejében. Jókai bemutatásában ott találjuk Krúdy Gyulát, Bányai Elemért, Szabó Endrét, Londesz Eleket, ír róla Gerő Ödön, Adorján Andor, Ivánfi Jenő és Pekár Gyula. Szerencsésen fogják egybe a nagy író mozgalmas életét, a XIX. század magyar történelmén, közéletén végigvonuló kivételes szerepét. Magyarsága mélyről fakad, át meg át van szőve az ezeréves múlt eseményeivel, a néplélek színeivel, a magyar táj romantikájával. Minden regénye egy-egy magyar történet. A múlt föltárásával távlatot ad a jövőnek, megtartó reményt a népnek, azt sugallva, hogy annyi viszontagság után, új szerepet tartogat számára a gondviselés. Származásáról írja Londesz Elek: "Jókai Mór édesapja, Jókay József, a komárommegyei Ó-Gyalláról került Komáromba; atyjának Jókay Sámuelnek ott volt a birtoka. Jogi tanulmányainak elvégzése után, amikor Komáromban megtelepedett, feleségül vette Pulay Máriát, s ezután vette meg a Vármegyeház utcában azt a házat, amelyben Jókai Mór született. Öt gyermeke volt, de ezek közül kettő még kiskorában meghalt. Mór volt az ötödik. Bátyja Károly s nénje, Eszter — később Vályi professzor felesége — ott töltötték boldog gyermekkorukat abban a Vármegyeház utcai házban, ameiy amolyan régimódú "lábas ház" volt, s az udvarának magas deszkakerítése és a belül ültetett akácfák miatt nem lehetett látni az utcáról..." Jókai magába szívta az otthon hallott meséket, történeteket, s haláláig kamatoztatta műveiben. A magyarság Petőfit fiának, forradalmas szószólójának tartotta, Jókait apjának, aki csodálatos történeteket mesél. "Soha író úgy meg nem értette népét, mint Jókai a magáét. Ebben a megértésben semmi része sincs az alacsonyrendű ösztönök kielégültségónek. Ez a megértés a legfinomultabb művészet magasságában érvényesül" — írja az íróról Gerő Ödön. írósága mellett szerkesztő is volt, amikor a bujdosásból visszatérhetett, éldapokat, majd A Hontot és Vasárnapi Újságot szerkesztette, később eljegyezte magát a politikával, képviselőséget vállalt, függetlenségi, majd szabadelvű képviselő volt, később híve a dualizmusnak. Humanizmusát, a nemzetiségekkel való zavartalan együttélés elvét mindig hangoztatta. 1861-es szűzbeszédében is kitért erre: "Múlhatatlannak tartom annak kimondását, hogy a magyar nemzet a vele együtt élő nemzetiségeket a legszabadelvűbb bőkezűséggel kívánja részesíteni mindazon áldásaiban az alkotmányos szabadságnak, amiket saját maga élvezni óhajt és ahol viszályok forognak fönn köztünk, inkább akar nemesen engedékeny, mint hatalmaskodó lenni és minden esetre be akarja bizonyítani, hogy a közelmúlt keserű napok alatt e tárgyban is tanult valamit. Továbbá, hogy a magyar nemzet semmi osztály, nemzetiség vagy vallásfelekezetekre nézve kizáró vagy bezáró jogokat el nem ismer, hogy alkotmányának jótékonyságában mindenkit egyformán részesít..." Arról is beszól a Jókai-Album, mennyire népszerű volt külföldön is az író. Volt idő, amikor a német nyelvterületen több Jókait olvastak, mint idehaza. Szívesen forgatták könyveit a franciák, angolok, a szlávok, de még a svédek, litvánok és törökök is, hogy a többi népről ne is beszéljünk. Szó esik színműveiről, regényeinek színreviteléről, majd az író utolsó éveiről, 79 éves korában fellépő tüdőgyulladásáról, amely mellhártyagyulladással párosult. Az aggastyán ezt már nem bírta ki. Korányi professzor az utolsó percekben konyakot adott a betegnek, hogy ezzel erősítse. Utána megkérdezte tőle — hogy érzi magát. Jókai azt felelte: — Köszönöm, jobban. Ezek voltak utolsó szavai. Az ón Jókai-Ambumomnak még van egy külön érdekessége. Valaki, talán a könyv előző tulajdonosa egy Jókai című verset másolt az album utolsó, tiszta oldalára. A cím alatt a következő megjegyzés található: "E vers szerzőjét, ki egy felvidéki görögkatolikus papnak Vl-ik gimnazista fia volt, a csehek 3 évre ítélték ezért a versért, amelynek sorai Jókai legszebb regényeire utalnak. Mindez ma már kuriózum. íme a vers: "A jövő század regónyó"-t megértük, Jöttek utána bús "Hétköznapok". Reménnyel élünk mi "Gazdag szegények", Rablott kincsen a "Szegény gazdagok". "Aki szívót a homlokán hordja" "Rab Ráby" módra tengődik csupán, "Az arany embernek" keserves a sorsa a "Politikai divatok" után. "Enyim, tied, övé" lett most az ország, "Magyar előidők"-ből nincsen napunk, a "Csataképek" még előttünk állnak, S a "Szélcsend" alatt kisírjuk magunk. Lesz idő, hogy kötünk "Még egy csokrot", Sok "Névtelen vár" hogy gazdát cserél? Az "Öreg ember nem vén ember", bízunk, "Kínok utóda" szenved, tűr, remél. Hová lettek a "Fekete gyémántok", S a Kárpátok büszke hegysora? Látod-e onnan Jókai az égből, hogy "Erdély-nek nincs már — aranykora”? "A kőszívű ember — megtér — fiai"-hoz, "Egy magyar nábob", annyi sem maradt, De "Egy az Isten", s mi tudjuk, hogy él még A "Szabadság a — magyar — hó alatt". Mester, ha te most itt lennél közöttünk, Enyhítenód-e szívünk bánatát? Elmondanád-e, hogy "Mire megvénülünk", Összeszedjük a szétszórt garmadát. A Te nagy szíved ezüst hegedűjén Egy szebb jövőről zeng a húr, Végét jósolom a "Szomorú napokénak, S nem nő fölibénk "Az új földesúr", Neved nagyságát gyermekükbe oltják A magyar anyák édes csókjai, Öröm, dicsőség magyarnak születni, mert Te is magyar voltál, Jókai. D.Gy. 10 A HÉT
