A Hét 1985/1 (30. évfolyam, 1-26. szám)
1985-06-07 / 23. szám
Hallottuk olvastuk láttuk — Azt hiszem, hogy szétütött mert fekete, akár a borseprő. A fogadósné tovább jajveszékelt: — El ne mondd ezt, el ne mondd! Még azt hiszik, hogy kolerás! Eridj, jelentsd be, de ne szólj senkinek! Majd éjszaka, mikor senki se látja, elvihetik. Köd előttem, köd utánam. — Clarisse kisasszony se jön ma, tegnap este járt itt! — mondta a férfi. Azután elment az orvosért, aki megállapította a túlterhelés következtében beállott halált. Megállapodtak a rendőrtiszttel, hogy éjfél felé viszik el a hullát, nehogy bármit is megneszeljenek a szállóban. Kilenc óra se lehetett még, amikor Amandonné fölosont az Arany Ló lépcsőjén. Aznap senki se vette észre. Kinyitotta szobája ajtaját és bement. Gyertya égett a kandallón. Az asszony az ágy felé fordult. Az őrnagy lefeküdt, de összehúzta a függönyt. — Csak egy pillanat, drágám, mindjárt melletted leszek! — mondta az asszony. És lázas gyorsasággal vetkőzött, cipőjét a földre dobta, fűzőjét a karosszékre, fekete ruhája és leoldott alsószoknyája szétterült körülötte, aztán felegyenesedett piros selyemingében, mint a nyíló .virág. Minthogy az őrnagy még egyet sem szólt, az asszony megkérdezte: — Alszol, mucuskám? Semmi válasz. Az asszony nevetve suttogta: — Alszik, jaj, de mulatságos! Áttört fekete harisnyáját nem húzta le, odafutott az ágyhoz, gyorsan bebújt, és hogy felköltse, megölelte, összevissza csókolta az utas merev, hideg hulláját. Egy pillanatra megdermedt, rémületében nem értett semmit. Az élettelen, hideg húsból irtózatos, őrületes borzalom áradt át belé, még mielőtt ésszel felfoghatta volna a helyzetet. Egész testében remegve ugrott ki az ágyból: a kandallóhoz futott, kézbe kapta a gyertyát, az ágyhoz vitte és megnézte. Idegen, förtelmes arcot pillantott meg, fekete, duzzadt, csukott szemű hullát, ijesztően eltorzult szájjal. Éles, elnyújtott, tébolyult asszonyi sikoltással leejtette a gyertyát, kifutott meztelenül a folyosóra, és velőtrázóan sikoltozott. Egy utazó ügynök kijött a négyes számú szobából és megragadta: — Mi a baj, szép kicsike! Az asszony szinte öntudatlanul dadogta: — Meg ... meg ... megöltek valakit a szobámban! A többi vendég is előkerült, meg a gazda is. Abban a pillanatban az őrnagy magas alakja is megjelent a folyosó végén. Amint az asszony észrevette, odafutott hozzá: — Mentsem meg, Gontran. mentsen meg! Valakit megöltek a szobánkban I A kimagyarázkodás nehezen ment. Trouveau gazda elmondta az igazat, és követelte, hogy Clarisse kisasszony engedjék rögtön szabadon, mert a fejével felel érte. De a kereskedelmi utazó megvizsgálta a hullát, és okoskodott, hogy bűncselekményről van szó, és rábeszélésre a többi vendég is tiltakozott az ellen, hogy Clarisse kisasszony és kedvese távozzanak. Meg kellett várniuk a rendőrtisztet, aki visszaadta szabadságukat, de nem kezelte diszkréten az esetet. A következő hónapban Amandon urat előléptetéssel más városba helyezték át. Lányi Viktor fordítása KÖNYV Szép Ernő: Emberszag Ezt a könyvet. Szép Emö naplóját, töprengéseit a felszabadulást követően, 1945-ben jelentették meg Budapesten. Most a Szépirodalmi Könyvkiadó jóvoltából ismét piacra került. Emberszag: félelmetes cím, félelmetesen találó. Nehéz időben született a könyv. Kezdődik valamikor 1944 márciusában, amikor a német csapatok bevonultak Magyarországra, a végződik 1944 őszén, amikor Szép Ernő visszatérhet a Csornád-környéki munkatáborból. Ezt a közbeeső időszakot írja meg Szép Ernő. ahogyan ő látta és érezte, de mindig a tényeknek megfelelően. A költő már elmúlt hatvanéves, amikor a munkatáborhoz hurcolták, földásásra fogták a hideg, esős őszi időben, éheztették, megalázták. A költő mégsem vádaskodik könyvében, csak elképed, csodálkozik, hogy is történhet ez meg vele, velük. A könyv fülszövegében olvashatjuk: „Ami megkülönbözteti ezt a könyvet minden korabeli magyar és külföldi dokumentumtól, emlékirattól, regénytől — ami egyedülállóvá teszi a világirodalomban is, az a szemlélete. A hangütés. Az elképedés és az irónia. Nem ostoroz és nem esik kétségbe, nem szömyűlködik: elnyílik a szeme. Az egyre növekvő s pontosan, részletesen előadott iszonyatoknak és a gyermeki értelenségnek ez a feleselése olyan feszültséget ad ennek a különös könyvnek, amilyet talán egyetlenegyszer sem tapasztalhattunk hasonló tárgyú munkákban." Persze nemcsak a szörnyű élmény, a képtelen helyzet ad erőt és feszültséget a mondandónak, hanem elsősorban Szép Emö írásművészete, látásmódjának vonzereje. Hiszen sokan írtak már erről a témáról, munkaszolgálatról, kínzattatásokról, de azok a könyvek mások. Bizony, Szép Emö költészete még a legnehezebb időkben is előbújik, besugározza írását, s ez a sugárzás meg is marad rajta. Negyven évig hiánykönyv volt az Emberszag, ez a kis remekmű, az embertelenségben is az emberséget sugalló szépernői szó. E könyv folytatását a költő már nem is akarta megírni, mert az már meghaladta tűrőképességét. így fejezi be: „November 9-ike volt, mikor hazakerültünk. Hogy másnaptól, november 10-töl kezdve mi történt velem, meg mindnyájunkkal, azt már nem mesélem. Azt leírni és elhinni érzésem szerint nem is szabad ..." —dénes— KÖZMŰVELŐDÉS Az anekdotikus Mikszáth (Szeberényi Zoltán előadásáról) Második alkalommal rendezték meg ez év tavászán a nagykürtösi járásban a Mikszáth Kálmán Irodalmi és Kulturális Napokat. A rendezvénysorozat keretén belül jól sikerült irodalmi szeminárium volt a járás székhelyén. A nagy író halálának 75. évfordulója alkalmából több értékes előadás is elhangzott. Dr. Szeberényi Zoltán irodalomtörténész, a Nyitrai (Nitra) Tanárképző Főiskola tanszékvezető docense — a szeminárium egyik előadója — a novellaíró Mikszáth Kálmánnal foglalkozott, illetve néhány elbeszélését elemzte. Bevezetőjében szélesebb összefüggésben szólt az íróról s a nagy palóc novelláiról. Vázolta azt a hátteret s azokat a körülményeket, melyek hatással voltak Mikszáth írói kibontakozására. Mikszáth igazi író volt — szögezte le az előadó —, műveiben korának lelkiismerete szólalt meg, töprengéseiben a „nemzet figyelt önmagára". A nehéz viszonyok közt, a mozdulatlanság korában is kivívta „belső lényének függetlenségét"; a nép szószólója tudott lenni, mert a kort — politikai és történelmi hátterével együtt — ö ismerte az akkori írástudók közül a legjobban. Műveiben éppen ezért kora társadalmának két rétegét, a parasztságot és a lesüllyedő nemességet ábrázolta a legnagyobb szeretettel. Az előadó a továbbiakban Az elfelejtett rab és A pénzügyminiszter reggelije c. novellákat elemezte igazi hozzáértéssel, jó szakmai felkészültséggel. Előadásában behatóan foglalkozott Szeberényi Zoltán az anekdotizáló Mikszáthtal is. Rámutatott arra, hogy bár anekdotizmusában erősen érezni Jókai hatását, a műfaj nála sajátosabban teljesedik ki. Az anekdota Mikszáthnál ugyanis a „valóság tipikus jelenségeit megrajzoló művészi eszközzé nemesedett, a leleplező bírálat fegyverévé, a realista ábrázolás szerves részévé vált". Mindezt még ma is szem elöl tévesztik azok, akik ilyen jellegű írásaiban művészi fogyatékosságot látnak. Befejezésképp az előadó hangsúlyozta, hogy Móricz felléptéig „egy Írónk sem tárta fel olyan elevenül és gazdagon, sokszínűén és élethűen műveiben a magyar valóságot, mint épp a kedélyeskedö, anekdotizáló Mikszáth Kálmán". Csáky Károly TELEVÍZIÓ Szerelmek városa „A Szerelmek városa a francia hangosfilm első szakaszának és bizonyos értelemben véve a filmtörténet egyik korszakának művészi sommázása is — írja Nemeskürty István s Így folytatja —: Megejtő varázsa nem utolsósorban épp abból származik, hogy a regényesen. sőt egyenesen romantikusan bonyolított cselekmény, a filmre vitt színpad, a kitűnő atmoszférateremtés, a hiteles kömyezetrajz és a költői filmszimbólumok harmonikus egységét kapjuk benne." íme tehát, hosszú évek után, a Magyar Televízió Marcel Carné sorozatában újra láthattuk a legendás, 1945-ben készült filmepopeját. E sorok írója jó negyed évszázada látta először a nevezetes filmet s ugyancsak kíváncsian várta, mit mond számára, ennyi ennyi év után e remekműnek kikiáltott s emlékeinkben ugyancsak remekműként, mi több, már-már legendaként élő film ? Nos, a hatás megfakult ugyan, de az élmény maradandónak bizonyult. Annyi röpke emlékű film-elmény után a „Szerelmek városa" valóban többnek s főként mélyebbnek tűnik, mint az átlag-filmek. A főszereplő Jean-Louis Barrault ma már ugyancsak legenda, s noha legendája sok minden másból is táplálkozik, ma még inkább úgy érezzük, mint bármikor előbb, a Szerelmek városa-beli alakítása alapozta meg. Mert amit Barrault itt művel, az nem egyszerűen csak színészi (akár pantomimszínészi) alakítás, nem is csak egyszerűen művészet, több annál: egyszeri és megismételhetetlen csodája valaminek, amit néven sem tudunk nevezni. S a többiek: a ma már ugyancsak legendás Artetty, Pierre Brasseur, Maria Casarés! Micsoda együttes! S persze, a színészeken túl az alkotó-gárda: a szövegkönyvíró Jacques Prévert, századunk egyik klasszikus francié költője, s Kozma József, a zeneszerző, Trauner Sándor, a díszlettervező. Úgy tűnik, a film sikerének egyik legalapvetőbb összetevője éppen ez az egyszeri és megismételhetetlen együttes: nagy költő, népszerű zeneszerző, sikeres rendező és csodálatos színészek együttese! Mi kell még az igazi nagy filmhez? —cselényi— SZÍNHÁZ Transzport Mihail Roscsin kétségtelenül rendhagyó drámairó, aki jelentkezésekor a szovjet irodalomban is előbb feltűnést keltett, sőt nemegy vitát kavart, hogy napjainkban a legismertebb színpadi szerzők között foglalja el a helyét. A bratislavai Hviezdoslav Színház — a felszabadulás 40. évfordulójához kapcsolódóan — a most 53 éves szovjet szerző Transzport című világhírű darabját tűzte műsorára. E darabot méltán mondhatom világhírűnek, hiszen a szovjet színházakon kívül Európa számos országában, de az Egyesült Államokvan is játsszák! A második világháború első felének eseményeit idéző színmű tartalma akár egyetlen mondatba is sűríthető: a háború borzalmai közepette asszonyok és gyermekek utaznak szinte kimondhatatlanul nehéz körülmények közepette a front hátországába, hogy a németek ellen harcoló férfiak helyett ök álljanak oda a gyárak gépei mellé és biztonságosabbnak vélt körülmények között nevelhessék fel a gyerekeiket. Nem titok: a Transzportban Mihail Roscsin a saját gyermekkorát idézi, hiszen az édesanyjával együtt 1941 -ben ö is részese volt egy ilyen félelmetes emlékű utazásnak. írói és dramaturgiai leleményének újszerűsége abban rejlik, hogy a hagyományos, a külsőséges momumentalitásra törekvő történelemszemlélet helyett, inkább a tények és a jellemek hitelét állítja előtérbe. A Hviezdoslav Színház legutóbbi bemutatóját a moszkvai Szovremennyik Színház nagy hírű művésznője: Galina Volcsek rendezte. Ezúttal is hű maradt egyéniségének sajátos jellemzőihez: a szó legigazibb értelmében vett rendezői színház eszközeivel, de a színész személyiségén át juttatta érvényre határozott elképzelését a darabról, az író által felvetett témáról s ennek kapcsán a háborúról is. Egyenrangú alkotótársként kezelte a jelentős számú színészgárdát, ami rég látott játékkedvet és jellemfotmáló erőt csal csalt ki a szereplőkből. Ennél is fontosabb, hogy nemcsak megelevenítette Roscsin darabjának szövegét, hanem üzenni is tudott a színpadról. Galina Volcsek 1985 tavaszán ugyanarra figyelmeztet, amire a szomorú emlékű transzportok utasai: soha többé háborút! Miklósi Péter 15
