A Hét 1985/1 (30. évfolyam, 1-26. szám)
1985-06-07 / 23. szám
Tudomány-technika NYELVTANULÓ DELFINEK Képesek-e emberi nyelven beszélni, illetve az emberi beszéd bonyolult nyelvtani szabályait felfogni az állatok? Látványos delfin-kísérletek adtak újabb lendületet a vitáknak, amelyeknek végső kicsengése: az ember-e az egyedüli értelmes élőlény bolygónkon. „Eljutni a szótól a mondatig" — ez volt a legnehezebb feladat Fa, R. Merle „Állati elmék" című regényének delfinhöse számára az emberi beszéd megtanulásában. Ezt a lépést tartják vízválasztónak azokban a napjainkban folyó, s mindig megújuló vitákat kavaró állatviselkedés-tani, állatpszichológiai kutatásokban is, amelyekben az állatok beszédének, beszédtanulásának, nyelvi készségének létét-hiányát akarják felderíteni. Mert „szavakat" megtanulni — bizonyos jeleket egyes tárgyakhoz, cselekvésekhez, esetleg fogalmakhoz rendelni — mondhatni minden állat képes, legalábbis a feltételes reflexek kialakításának hagyományos mechanizmusa szerint. De ez a szint még nyilvánvalóan messze van a beszédtől. A problémakör igencsak szerteágazó, s nem véletlen, hogy szinte mindenféle megközelítése indulatokat kavar: hiszen „beszéden" — némileg leegyszerűsítve a megfogalmazást — a különböző hangjelek megfelelő nyelvtani szabályok rendszerébe foglalt együttesén alapuló információcserét értjük, ami eleve feltételezi a gondolkodást, s a környező világ belső, s meglehetősen sokrétű leképezését. S már csak emberközpontú világszemléletünk is diktálná a következtetést : ezzel a képességgel készséggel kizárólag a „bölcs ember" rendelkezik bolygónkon. Valóban így van ez? Csak a mesék és a fantasztikus történetek világában szólalnak meg ilyen-olyan nyelven tollas-szőrös-pikkelyes-bőrös kísérőink? Azt már régóta tudjuk, hogy az állatok saját hangjai nemigen jelentenek igazi kommunikációt. Sokkal inkább az emberi indulatszavakhoz hasonlatos hangulatjelzések, akkor is felszakadnak az állatból, ha az egyes egyedül van környezetében, nincs kinek jeleznie. „Gyurrika" papagáj, a tehetséges seregély sem csinál mást: „szajkózik" csupán. S akiktől a legtöbbet várhatnánk a beszéd terén, az emberszabású majmok hangadó szervei valószínűleg egyszerűen nem alkalmasak az emberéhez hasonló artikulációra. Vicky például, az emberi környezetben nevelkedett csimpánzkölyök öszszesen négy szót tanult meg többé-kevésbé tisztán kimondani, és hozzávetőlegesen értelemszerűen használni. A majmokban egyszerűen nem alakult ki a gégefő és az agy közötti megfelelő idegi kapcsolat. Más jelrendszerek megtanulásában viszont az emberszabásúak egyáltalán nem bizonyultak tehetségtelen tanítványoknak. A Sarah nevű csimpánz például mértani ábrákat használ bizonyos tárgyak, cselekvések, viszonylatok megjelölésére úgy, hogy megkülönbözteti magának a tárgynak a tulajdonságait (például piros alma) a tárgy jelének tulajdonságaitól (például kék háromszög). Ez a képesség már mindenképpen az elvonatkoztatási készség és a fogalmi gondolkodás csíráira vall. Washoe és Koko, az amerikai süketnéma jelrendszer gesztusait mutogató csimpánz és gorilla tevékenysége nem meriti-e ki a beszéd fogalmát? Koko majdnem 700 szó jelét ismeri, s némileg fogalma van a múlt és a jövő időről, s olyan elvont dolgokról is, mint a „rossz" vagy a „vicc". Ha gondozója rákérdez, néhány jellel elmutogatja: mit tett tegnap, mit szeretne délután csinálni. Egészen jól eltársaloghatnak vele. Az emberszabású majmok valódi nyelvi készségének létét mégis cáfolja a szakemberek többsége: bármilyen soknak tűnik is az a néhány száz jel, amelynek használatát ezek az állatok elsajátították, a környező világ való leképezéséhez mégis nagyon kevés a „szókincsük". Különösen azért, mert még a „legokosabbak" (legjobban idomítottak?) is csak legfeljebb 3—4 jelből álló szókapcsolatok képzésére hajlandók (képesek), s a különben megfelelően használt szavak (jelek) nem kapcsolódnak nyelvtani rendszerbe. Sorrendjük esetleges, hiányzik a grammatikai szabályozottság, azaz a majmok nem jutottak el a szótól a mondatig. Talán majd mégis a delfinek, ezek a pajkos tengeri emlősök teszik meg a döntő lépést. Róluk a legendák mellett az egyre sokasodó idegélettani vizsgálatok is bizonyíthatják, hogy agyuk felépítése és működése bolygónk legértelmesebb állatává teszi őket. Fa és Bi — Robert Merle fantasztikus ihletésű, de reális gondokat feltáró regényének delfinhősei — a valóságban is főszereplővé válnak az állati nyelvkészség tanulmányozásában? A honolului tengeri emlősöket tanulmányozó laboratórium munkatársai szerint: igen. Tanítványaik: Főnix és Akeakamai, a két palackorrú delfin sikerrel elsajátították az alapvető nyelvtani szabályokat, felismerik a Koko, a „nyelvzseninek" tartott gorilla a süketnéma nyelv jeleit használja, majdnem 700 ilyen jelet ismer. meghatározott mondatrészek helyét a mondatban, s ennek megfelelően választják ki a mondat tárgyát és alanyát. Tisztában vannak a helyhatározó szavak jelentésmódosító értelmével is. Főnix csak „füttygenerátor nyelven" ért, azaz az egyes szavakat-jeleket számítógép vezérelte füttygenerátor közvetíti számára, míg a másik delfint megtanították arra is, hogy gondozói kézjelei alapján is „vegye" az utasításokat. A több mint négy évig tartó kísérletsorozatban a két delfin több száz szót tanult meg a hang- és a kézjelek közvetítésével, s megértik ezeknek a szavaknak új kombinációit is, ha az általuk ismert nyelvtani szabályoknak megfelelő rendben közük velük. Az ellenőrző kísérletek során majdnem 400 ismerős felszólítást, illetve az ismert nyelvtani szabályoknak megfelelő rendben közük velük. Az ellenőrző kísérletek során majdnem 400 ismerős felszólítást, illetve az ismerős szavakból új összeállításban megfogalmazott utasítást hajtottak végre, többé-kevésbé hibátlanul a delfinek. Ennek alapján vonták le a következtetést: a delfineknek van nyelvkészségük, megtehetik (Főnix és Akeakamai meg is tette) a döntő lépést a szótól a mondatig. Legalábbis ezt állítják maguk a kísérletet tervező és elvégző kutatók, de véleményükkel nem arattak osztatlan sikert a „szakkberkekben". Az ellentábor azt vitatja: jelentenek-e egyáltalán újat, előrelépést a majomkísérletekhez képest a delfinvizsgálatok. Minőségi ugrásnak számít-e, hogy a két tengeri emlős 2—3 jellel többet tud egységenként (mondatonként) értelmezni? S mennyiben jelentheti a nyelvtani szabályok elfogadását, hogy a kísérleti helyzetekben a delfinek következetesen felismerik az egyes mondatrészek helyét, s így „értelemszerűen" választják ki a mondat tárgyát, alanyát? Végeredményben bizonyíthatják-e ezek a mutatványok — a delfinek bizonyos utasításoknak megfelelően végrehajtanak néhány (vagy akár néhány száz) mozdulatsort — a delfinek nyelvi készségét? A kétkedők fő érve: az ilyen jellegö kísérletekben jóformán lehetetlen kizárni az „Okos Hans"-jelenséget. „Okos Hans", a számolni tudó ló a feltett kérdésekre ugyan kidobogta a lábaival a helyes választ, de csak akkor — amint ez az alapos megfigyelésekből kiderült, — ha a kérdező maga is ismerte a feladat megoldását. Végeredményben „Okos Hans" csak ahhoz értett remekül, hogy valamilyen parányi, akaratlagosan szinte elfojthatatlan mimikái jelből megérezze: mikor elégedett teljesítményével a kérdező. Akkor aztán a ló abbahagyta a dobogást. Talán a két honolului delfinsztár sem tud lényegesen többet a számoló lónál? Lehet, hogy Főnix és Akaekamai is gondozóik akaratlan visszajelzéseiből „következtetnek" a feladatok helyes megoldására, vagy akár a feltételes reflexek kialakításának megfelelően egyszerűen megtanulták, hogy más-más ingerválaszt adjanak (más-más cselekvéssorozatot hajtsanak végre) az eltérő szórendű mondatokra? A honolului kísérletek nem zárják ki ezeket a lehetőségeket sem. S annyi bizonyos, hogy kérdéseinkre pont a „legilletékesebbektől" maguktól a delfinektől nem kaphatunk választ. Mert lehet ugyan, hogy ők megértik az emberi utasításokat (akár nyelvtani alapon, akár nem), de mi nem értjük meg őket. Vagy azért, mert nem is közölnek velünk semmit (a kommunikáció „emberi" értelmében), vagy pedig azért, mert mi nem vagyunk képesek megtanulni „delfinül". /rioitai KÖRNYEZETVÉDŐ MÉHEK A mézelő méheknek a növények megporzásán, a méz és a méhviasz létrehozásán kívül a környezetszennyezés ellenőrzésében is hasznát vehetjük. Amerikai kutatók megállapították, hogy a méhek szöveteinek elemzésével kimutatható a környezet arzén-, fluor- és kadmiumszennyezése. A méhek különböző módokon lélegezhetik be vagy szívhatják fel a környezetszennyező anyagokat: közvetlenül szennyeződhetnek velük repülésük során, a szennyezett növény nektárjából vagy virágporéból juthat rájuk, vagy akkor kerülhetnek érintkezésbe a szennyező anyagokkal, amikor behatolnak a kaptárba. PUSZTÍTÓ MAJOMKOR Súlyos vírusbetegség terjedését jelentik az indiai egészségügyi hatóságok. A kjaszanuri erdei betegség — a nép majomkórnak nevezi — eddig elsősorban az indiai őserdők majomállományát tizedelte. Most 400 hektárnyi őserdőt irtottak ki India nyugati partjainak közelében — ezt követően járvány tört ki, amelyben ezernél több ember betegedett meg és csaknem százan meghaltak. Felteszik, hogy az erdő kiirtása elűzte az ott élő emlősállatokat, amelyek a falvak közelébe települtek át. Legtöbbjük immunisnak látszott a majomkor iránt, de kullancsokat hoztak magukkal, amelyek megfertőzték az embereket vírusokkal. A kór magas lázzal, fej- és végtagfájással, orrvérzéssel és vérhányással jár — a betegek csaknem tíz százaléka meghal. RADAR-SAPKA A vízbe esett halászok, tengerészek gyorsabb megtalálására radar-sapkát fejlesztettek ki Japánban a tengeri halászok szövetségének kezdeményezésére. A fémezett szövetből készült radarhullám-visszaverö sapka segítségével 800 méteres távolságból felfedezhetik a vízbe zuhantat a lokátor képernyőjén és megállapíthatják a helyzetét bármilyen időjárási viszonyok között. 16
