A Hét 1985/1 (30. évfolyam, 1-26. szám)
1985-05-17 / 20. szám
Jókainál, szülővárosában Elöljáróban hadd soroljak föl csupán néhány regényeimet: Szeretve mind a vérpadig. Rab Ráby, A lőcsei fehér asszony, Erdély aranykora, Egy magyar nábob, Kárpáthy Zoltán, Fekete gyémántok. Szegény gazdagok, A kiskirályok. Minden poklokon keresztül, A janicsárok végnapjai... Gondolom, bárminemű további rávezetés nélkül is villágos, hogy Jókai Mór emlékét idézem. Jókaiét, aki 160 évvel ezelőtt, a Duna és a Vág találkozásánál fekvő ősi Komáromban, azaz a mai Komárno városában született. Igaz, csupán a gyermekkorát és ifjúságának egy részét töltötte szülővárosában, ám az itt szerzett élmények és benyomások végigkísérték hosszú pályáján s ihletői lettek számos művének. Ez nem is csoda, hiszen a város, illetve az azzal párhuzamosan futó dunai sziget mellett akkoriban vígan kelepeltek a vízimalmok, a város főutcájában díszes házakat építettek a gabonakereskedők, a városháza előtti piacon pedig tarka tömeg nyüzsgött, amelyben már messziről fel lehetett ismerni a szekeresgazdákat, takácsokat. molnárokat, a hajóácsokat, szabókat, csizmadiákat — akiknek életteli alakjaik később sorra megjelennek Jókai regényeiben és elbeszéléseiben. Szülővárosának társadalmi élete, nomeg a gyermekkor élményei ott vannak például a Politikai divatok, Az aranyember. Az elátkozott család, vagy akár A tengerszemü hölgy című regényeiben, bár világhírű prózaíróknak alig van olyan munkája, ahol egy-egy alakon vagy képben ne lenne komáromi szín és hangulat. Jókai azonban nemcsak szülővárosához, hanem Szlovákia egyéb tájaihoz is ragaszkodik. Beutazta a Vág és a Hernád völgyét, bejárta a Szepességet, az 1800-as évek derekán több esztendeig országgyűlési képviselője volt Kassának, 1887-ben pedig „Segítség" címen albumot szerkesztett a hatalmas tűzvész pusztította Eperjes megsegítésére. Szinte törvényszerű hát, hogy több regényének és elbeszélésének cselekménye ezen a vidéken is játszódik; s így az sem csoda, hogy művei méltán népszerűek a szlovák és a cseh olvasók körében. A riporter jóleső érzéssel vetheti papírra, hogy a szülőváros ma is kegyelettel őrzi a magyar irodalom páratlan munkabírású óriásának emlékét. Külön emléktábla, hangulatos utca és Berecz Gyulának a harmoincas években készített hatalmas szobra őrzi a romantikus irodalom nagyhírű tollforgatójának nevét. A CSEMADOK Központi Bizottsága és a társrendezők — az ötvenes évek közepétől szervezett magyar nyelvű országos szavalóversenyek hagyományára alapozva — 1964 óta itt rendezik meg a hazai magyar amatőr színjátszók, a szavalok és prózamondók országos seregszemléjét: a Jókai-napokat; kereken tíz évvel ezelőtt pedig az SZSZK Művelődésügyi Minisztériumának támogatásával és a Dunamenti Múzeum rendezésében állandó emlékkiállítás nyílt Jókai Mórról, ahol a látogatót szinte percek alatt — kéziratainak, festményeinek s féltve őrzött személyi tárgyainak varázsában — átjárja az ö szellemisége. Kajtár József, a Dunamenti Múzeum igazgatója tömör szavakkal idézi az egy évtizeddel ezelőtti eseményeket: — A jeles író születésének százötvenedik évfordulója kiváló alkalom volt arra, hogy a művelődésügyi minisztérium és a városi nemzeti bizottság támogatásával megvalósítsuk múzeumunk régebbi tervét, s az érdeklődők széles kőre számára is hozzáférhetővé tegyük Jókai Mór személyével és írói munkásságával kapcsolatos anyagunkat. És hogy törekvéseink nem voltak hiábavalóak, azt misem bizonyítja jobban, mint hogy évente átlagosan nyolcezren látogatják meg az ugyancsak felbecsülhetetlen értékű görögkeleti templom tőszomszédságában lévő Jókai —, „emlékházat". Az ünnepélyes megnyitás előtti anyaggyűjtés évekig, talán úgy is mondhatnám: évtizedekig folyt... Tulajdonképpen már az 1900-as évek elején megkezdődött az íróval kapcsolatos írásbeli és személyes tárgyak gyűjtése. Ebből legelőször 1937-ben, Jókai komáromi szobrának leleplezésekor rendeztek tárlatot. A második világháború alatt, sajnos, sokminden elkallódott ebből a gyűjteményből. A felszabadulás után ezért úgyszólván elölről kellett kezdeni a kutatómunkát, s ebből az újabb keletű muzeális anyagból 1968-ban, a Jókai-napok keretében rendeztek alkalmi kiállítást. Ennek sikere ösztönzőleg hatott a Dunamenti Múzeum ez irányú törekvéseinek megvalósítására. Persze, elsősorban helyi, tehát Komárom környéki adatokra és tárgyi jellegű múzeumi anyag felkutatására összpontosították figyelmüket; emellett azonban egész Szlovákia területén, de még a cseh országrészekben is végeztek kutatásokat. Bátran állíthatom, hogy valóban sokévi és nagyon is lelkiismeretes gyűjtőmunka eredményeképpen nyílt meg 1975 májusában a mindmáig nagy érdeklődésnek örvendő Jókai-emlékkiállítás. Aki ide látogat, az első benyomásokként Jókai gyermekéveiről és az akkori Komárom társadalmi, illetve kulturális viszonyairól szerez pontosabb értesüléseket. Bőven találni itt pontos adatot az író szülőházáról, családjáról, iskolai előmeneteléről. A kiállításnak ebben a témakörében láthatóak a múlt század első felének Komároméról s annak forgalmas kikötőjéről készült metszetek, továbbá — könyvek, folyóiratok, neves személyiségek portréi révén — a város korabeli kulturális életének nemegy jellegzetes dokumentuma is. Jókai hagyományit ébresztgetve jócskán találni utalást a Tündérszigetre, ahol a madárfüttyel övezett kerti filagóriában irta a sajátkezűleg illusztrált Hétköznapok című regényét. Különös varázserővel bírnak a jeles író használta eredeti bútordarabok s egyéb tárgyi emlékek: Jókai börhuzattal bevont, kényelmes ülőgarnitúrája, egy ékesen fénylő fiókosszekrény, személyes tárgyai között ott találni maga faragta sétabotját, több festményét, nemegy regényének eredeti kézirattöredékét. Minden látogató méltán megcsodálja az Aranyember alakjának mintájául szolgáló Domonkos János gazdag gabonakereskedő ugyancsak itt látható, viszonylag jó állapotban lévő dolmányát is. A kiállítás második tematikai egysége Jókainak az 1848/49-es forradalomban kifejtett tevékenységével, illetve a forradalom utáni életével foglalkozik, és persze a szülővárosához fűződő kapcsolataival abban az időben, amikor már Budapesten élt. Ezt a témát az író forradalmi tevékenységére s életének fontosabb mozzanataira vonatkozó képek és fotók szemléltetik, de találni itt dokumentumokat a családjával és ismerőseivel folytatott levelezésére, Komáromban tett látogatásaira vonatkozóan is. A Jókai-emlékkiállítás anyagát szemlélve ott találni az írónak azokat a műveit, amelyek témájuknál fogva részint a szülővárosához, részint Szlovákiához kötődnek, de különböző jelzésszerű utalások újságírói és drámaírói munkásságáról szintén hírt adnak. Jókai Mór életében meghatározó szerepe volt a múlt század Komároménak, a mi olvasmányélményeinkben pedig az ö „ .. .édesen szőtt ábrándvilág"-gal teli munkásságának. Jó okkal ajánlom hát: érdemes bemenni az emlékét idéző állandó emlékkiállításra. A komáromiaknak és az író szülővárosát látogatóknak egyaránt. MIKLÓSI PÉTER Fotó: Biró Béla Csontváryemlékkönyv Csontváry Tivadar művészi nagyságát aligha kell bizonygatni: életműve kétségkívül a század nagy alkotójává avatja öt. Hála az elmúlt negyedszázad Csontváry-kutatásának ma már elfoglalta méltó helyét a kor kivételes jelentőségű művészei között és — többé-kevésbé — a köztudatban is. Csontváryt festészete tette halhatatlanná, de nem volt csupán festő. Véleményünk szerint kissé szimplifikáló a megállapítás, hogy alkotói korszaka 1909-ben fezárult Tény, hogy a mai napig egyetlen olyan festmény sem került elő, melyről bizonyítható volna, hogy az 1910-es években született Ismerjük viszont az 1909 után készült nagyméretű rajzait, melyek szkizoid jellegük ellenére is számos figyelemre méltó momentumot tartalmaznak és bizonyítják: Csontváry ezekben az években sem szakított teljesen a képzőművészettel. Sőt éppen az első világháború éveiben dolgozott a Magyarok bejövetele című monumentális szénkartonon, amely vázlat volt egy tervezett festményhez. Ez a mű lett volna — Csontváry szándékai szerint — festészeti törekvéseinek /és eredményeinek) a szintézise. Talán túlzás volna ezt az évzizedet alkotói korszakként értékelni, de vitathatatlan, hogy Csontváry ekkor is nagyon tevékeny volt, noha az ecsetet felcserélte a tollal. Életrajzainak különböző változatain dolgozott, röpiratokat írt, beadványokat és elméleti írásokat A most harmadik kiadásban megjelent Csontváry-emlékkönyv egyik legnagyobb erénye, hogy bemutatja ezt a kevésbé ismert Csontváryt is, aki fanatikusan hitte, hogy ecsetjével világraszóló és halhatatlan műveket teremtett és tollával egy évtizeden át küzdött műveinek elismertetéséért és eszméinek érvényre juttatásáért, dacolva kortársai közönyével és ostoba gúnyolódásával. Az emlékkönyvben olvashatjuk önéletrajzának legegységesebb, legkidolgozottabb változatát — melyben rendkívül érdekesen és színesen ír ifjúkoráról és festői pályájának kezdeteiről, két híres röpiratát — az Energia és művészet s A lángész címűeket —, melyekben különös, költői képekben gazdag, aforisztikus stílusban fejtegeti sokszor meghökkentő, de szinte mindig figyelemre méltó nézeteit a művészetről, a kor emberének jelleméről, az emberiség s a magyarság múltjáról és jövőjéről, és arról, ki lehet zseni, a teremtés kiválasztottja. Megtaláljuk itt azon leveleit, amelyek leginkább jellemzik az embert és a művészt olvashatunk részleteket elméleti jellegű írásaiból, amelyekből kirajzolódik a művész világképe. Az emlékkönyv válogatást tartalmaz a magyar és a nemzetközi Csontváry-irodalomból is, felsorakoztatja a festő mellett és ellen érvelő írásokat, szemléltetve a Csontváry-értékelés változásait, a róla kialakított torz kép módosulásait a végérvényes és igaz Csontváry-portré létrejöttét A kötet egyéb írásai közül kettőt szeretnénk kiemelni: Németh Lajos szellemes, ironikus felhangú tanulmányát a Csontvárynak tulajdonított képekről (melyben foglalkozik az állítólag 1909 után festett képek létezésének valószínűségével is) és Gerlóczy Gedeon visszaemlékezését, amelyből megtudhatjuk, miképp menekültek meg Csontváry képei és írásai a már biztosnak látszó pusztulástól. S hadd ne maradjon megemlítetlenül a könyv nagy szakértelemmel válogatott, rendkívül gazdag képanyaga sem. A „Művészet és elmélet" sorozat egyik legjob kiadványa a Csontváry-emlékkönyv. Megjelenése elsősorban az életművet megmentő Gerlóczy Gedeonnak és a művész kiváló monográfusának, Németh Lajosnak köszönhető. Úgy hisszük, megérdemlik az olvasók gáláját G. KOVÁCS LÁSZLÓ 10
