A Hét 1979/2 (24. évfolyam, 27-52. szám)

1979-10-06 / 40. szám

VAN-E KISEBBSÉGI MESSIANIZMUSUNK?

(Hozzászólás Balia Kálmán VAN-E KÖLTÉSZETÜNK címen felvetett kérdéséhez)

A közérdekű kérdéseket általában azért szokták felvetni, mért feleletet sürgetnek. A feleletet olykor maga a kérdés feltevője adjo meg, olykor egy adott közösség dolga, hogy bizonyított tények és tapasztalatok alapján kikerekítse o választ. Egyöntetű összegezést azonban csak világosan megszövegezett, egyértelmű kérdések eredményezhetnek: téves premisszák alapján csokis téves logikai szillogizmusok jöhetnek létre.

Balia Kálmán ellentmondásos premisszákból indul ki s igy menthetetlenül ellentmondásos végkövetkeztetésekre jut. A logikai egyensúly felborult, használhatatlan, o matematikai képlet egymástól független, kusza egységekre bomlott, o2 f b2 nem képes többé megbirkózni a megközelíthetetlenül több ismeretlenü egyenlettel, s még az ismerősnek tűnő fogalmok sem fedik fel valódi lényegüket. De a kérdés mindezek ellenére felvetődött, válaszolnunk kell rá.

Van-e költészetünk? Balia Kálmán szerint „művelődésünk létét kérdő mondatban emlegetni annyit tesz, mint arról elmélkedni: vogyunk-e vagy csak álmodnak bennünket?”

A felvetett kérdés ugyan nem „művelődésünket", hanem kultúránkat és műveltségünket. pontosabban kultúránk művelését illeti, de nem ez a lényeg: itt oz „álmodnak bennünket" meghatározás siklott félre, mert Balia Kálmán egy bizonyos — külön kihangsúlyozott — hamis tudat premisszájából inditolto el a gondolatmenetét, s ezek után a helyes következtetésnek igy kellene hangzonio: vagyunk-e vagy

csak álmodjuk önmagunkat? ...

Annál inkább, mert a hamis tudat a továbbiak folytán hamis mi-tudat-tá. szemléleti torzulás-só és kisebbségi messianizmus-só sötétül, s igy jut el oz olyan ítéletig, mint o vita eldöntéséül szánt torz megállapítás: „szlovákiai magyar költészet elvileg (fogalomként) nem létezik, gyokorlatilog (segédfogalomként és gyűjtőnévként) azonban igen". A fogalom — segédfogalom finom megkülönböztetéseivel a túlzott szerénység alázotos perceiben talán eljátszodozhotnánk — kinek árthatunk vele? legfeljebb önmagunknak - ám tudat és tapasztalat makacskodik: egyedül mi, szlovákiai magyar tollforgotók lettünk kirekesztettek vagy érvényes ez o tétel minden országhatáron kivül, de nyelvközösségen belül élő irodalomra? A romániai, jugoszláviai magyar irodalom, a svájci froncio (német, rétoromón) irodalom a belga irodalom összetevői mindössze segédfogalmak lennének? Az erdélyi magyar irodalom - Apáczai Csere Jánostól Bethlen Miklósig és Árva Bethlen Katáig, Tamási Árontól Bólint Tiborig, a Zokogó Majom írójáig — mindössze gyűjtőnév lenne? Az Erdélyi Fejedelemség megszűntével megszűnt volno oz erdélyi irodalom? Vagy ellentétes alapállásból: az amerikai költészet mindössze nyelvi része lenne az angol irodalomnak? Vagy önálló nyelvi irodalomról mint fogalomról csak akkor szólhatunk, ha zárt országhatárok biztosítják a besorolást? Nem valószínű. S noha nem tudom, kik a „hivatalos kérdezők", akik „csak a hamisítatlan, 1918 utáni kisebbségi irodalmat tudják igazán magukénok" — mégis gyötrelmesen elgondolkoztat oz újabb végkövetkeztetés: „Ez a semmiből, legföljebb regionális hagyományokból való indulásnak, a nemzeti kultúra részekre bomlásának a dogmája." Úgy érzem, a bomlás dogmája helyett helyesebb és igazabb lenne a nyelv és táj jogán keletkezett részek egyetemes egésszé kerekedésének a tényéről beszélni, s nyomban megszabadulnánk attól, omit Balia Kálmán kisebbségi messionizmusnok érez. (A kisebbségi, ez esetben valóban segédfogalomtól de iure már megszabadultunk, s nagyon nagy mértékben rojtunk múlik, hogy de facto is lerázzuk.) De álljunk meg egy percre a messionizmus szónál, s a köteles tárgyilagosság kedvéért, lapozzuk fel oz illetékeseket. Magyar Értelmező Kéziszótár:

„Messianizmus fn. 1. Vall MessiósvárásJ váll Egy elképzelt világ misztikus váráso. 2. vál Vkinek a maga világmegváltó küldetésében való hite."

Tehát vál — választékos, igényes, emelkedettebb stílusban: miszticizmus

és világmegváltás. De faggassuk ki a régieket is:

Petit Larousse lllustré: Croyance au Messie: attente du Messie. Vagyis

Messiás-város, Messiás-hit. (A teljesség kedvéért hadd tegyük még hozzá

— a vén Larousse két sorral alább

némi megbocsátó csodálkozással fűzi hozzá: „les israélites d'oujourd'hui

ottendent encore le Messie" - vogyis, hogy az izraeliták még manapság is várják a Messiást.)

S végül - mit ír erről a Pallas Nagy Lexikonja, Towionski címszó alatt:

„Towianski András lengyel misztikus (...) célja az emberiség egész társadalmi állapotának átalakítása." Nos — annak ellenére, hogy a jó öreg lexikonon az évszám 1895-öt mutat —, ezzel mór kezdhetnénk valamit: célunk — a szlovákiai magyar költészeté éppúgy, mint a szocialista költészet egészéé

— az emberiség — az egész emberiség

— állapotának átalakítása. De: miszticizmus és „attente du Messie" nélkül. Nem akarjuk borrá változtatni a vizet. Tiszta bort akorunk korsónkba — alkalomadtán, és tiszta vizet a poharakba

— mindig. Például oz ilyen megszövegezések esetén is: .... a két háború közötti mogyarországi irodalom és közgondolkodás öntelt lebecsülése". Nos, amennyiben ez oz idézett irodalom o hivatalos közgondolkodást tükrözte, generációm nevében ismét helyesbítenem kell: itt korántsem öntelt lebecsülésről, hanem öntudatos tagadásról és elvetésről volt szó, $ ebben a tagadásban a magyarországi irodalom József Attilája, a Puszták népe és a Néma Forradalom volt a példaképünk.

Irodalmunk valóban „egyetlen — több nemzedékű - írócsoportból áll". (Létezik-e irodalom, amelyre ne lenne érvényes ez a megállapítás?) Éppen ezért, akár akorjuk, akár nem: kölcsönösen felelősek vagyunk egymásért. Színvonalunkért, fejlődésünkért s azért, amiben maradéktalanul egyetértek Balia Kálmánnal: kritikánk hiányáért.

Hőseink passzív magatartásáért — ha hőseink valóban ilyenek! - de azokért a fiatalokért is, akikben - állítólag (és érthetetlenül) — ironikus hatást kelt Dénes György 1952-ben leírt verssorának hojdaní, kilincsen motozó végrehajtója. Felelősek vagyunk a megkérdőjelezett közösségi létkérdésért és felelősek vagyunk az öntudatos önbizonyítás ügyéért, amely nem azonos az „öntelt befeléfordulássa!" sem a lealacsonyítóon vádló „önünnepléssel". Itt nem arról van szó, hogy — ismét Balta Kálmán szavaival élve — „magasabb rendű kategória fogalmai alkalmaztatnak alsóbb rendűre", s nem is meghatározottan szemléleti torzulásokkal állunk szemben, hanem etikai kategóriák mellőzésével és az értékszemlélet torzulásaival (sógor-komaüldözött testvér-szeszcimboro alapon), amelyeknek felszámolását elsősorban a tehertételektől mentes, új író-nemzedéktől várjuk. Balia Kálmántól és mindazoktól, akik átveszik a „futóktól a jelképes váltóbotot". Azoktól, akik nem csupán egy nemzet, hanem egy társadalom „jellegzetes tulajdonait kérik számon", s nem csupán „egy nemzetrésztől" hanem egy adott és meghatározott társadalmi közösségtől - s most már tekintsünk el Balia Kálmántól, aki nyilván jó szándékú megszólalásával akaratlanul egy értékszemléleti torzulás szószólója lett, és szóljunk magához ehhez a téves értékszemlélethez -, azoktól, akik nem merevednek meg a felületes bizonyítás, elemzés, pontos rámutatós nélkül kinyilatkoztatott elmarasztalások olcsó pózában, de hajlandók bizonyítani és elemezni; azoktól, akik fel tudják mérni, mennyit és hogyan markoljanak; azoktól, akik nem állapodnak meg a közhelyek egyhangú lapályain, akik nem ragadnak tollat kellő felkészültség és tárgyismeret nélkül, nem boncolják fel idegen nyelvű szövegek átültetését az idegen nyelv legelemibb ismerete nélkül — azoktól, akik megdolgoznak minden leírt sorért.

Hogy irodalmunkban és kritikánkban újra a termő és kiegyensúlyozott okítás vegye át a fölényes kioktatások helyét; hogy tanulmányainkat az alaposság és hozzáértés fémjelzése tegye hitelessé és meggyőző erejűvé.

Mert - aki önmagát sirotja, önmagát temeti. S nekünk — ez a világ még mindig nem a létező világok legjobbika — kertünket: az emberiség

közös és egyetemes kertjét kell megművelnünk.

RACZ OLIVÉR

AZ ARADI VÉRTANÚK

Ezzel a címmel jelent meg a közelmúltban az a kétkötetes dokumentumgyűjtemény, amely segítségével megkíséreljük felidézni a 130 évvel ezelőtt történt eseményeket

Kedves Damjonich,

a túloldali levelet számos törzstiszt és tábornok jóváhagyásával küldtem el gróf Rüdiger orosz tábornoknak. Láthatod belőle hadseregem határozatát és annak hadműveleti következményeit. — írj nekem holnop Világosra, vagy üzend meg, hogy mit készülsz tenni a várral (az aradival — a szerk. megj.); hogy én veled egyetértésben kezdhessem meg az orosz csapotporancsnokkal az erre vonatkozó mindenképp szükséges tárgyalásokat.

A történelem, a nemzet, a hadsereg, talán legjobb barátaim is el fognak átkozni: tudom, és mégis meg vagyok győződve róla, hogy — mint igazi hazafi — minden más módon teljesen tönkretervném a hozót, csak ilyen módon sikerülhet talán a teljes pusztulástól megmentenem. — Bár igazolná a siker meggyőződésemet. — Isten velünk!

Őszinte bojtársod: Görgey Artúr (1849. aug. 11.)

Részlet Haynaunak Joseph Radetzky tábornagyhoz intézett leveléből:

„Görgey Világosnál feltétel nélkül megadta magát az oroszoknok. Százharminc löveg, több mint húszezer

ember, közöttük a huszárok nagy része önként letette a fegyvert. Az ágyúk mind fogotolva. — Törvényes királyuknak nem adták meg magukat, mert a lázadó vezérek, számszerint tizenegyen, féltek, hogy felköttetem őket. — Nézetem szerint a háborúnak vége,

III. hadtestem ma Lúgoson van, hogy a bátorságát vesztett ellenséget üldözze. Arad 17-én megadja magát, ő is csak az oroszoknak, de én azon nyomban megszállom. - Komárom és Pétervárad még o lázadók kezében van, de hogy nincs kiút számukra, remélhetőleg homarosan megadják magukot" (1849. aug. 15.)

Részlet Haynaunak Karl Emst törzshadbíróhoz intézett utasításából:

„A magyar lázadó párt különféle letartóztatott tagjai elítéléséhez szükséges előkészületekkel m kapcsolatban elutazásom előtt élőszóvol adott tájékoztatásomat követően ezennel utasítom önt, hogy indítsa meg a hadbirósági eljárást (...). Szorgalmától, körültekintésétől és energiájától várom ezeknek az eljárásoknak a meggyorsítását és mihamarabb való befejezését; külön kötelességévé teszem, hogy tekintsen el minden haszontalan és időtrabló formaságtól, és csak a mostani rendkívüli haditörvényszék számára kiadott különleges utasításokat tartsa szem előtt a haditörvényszéki vizsgálatok során." (1849. aug. 31.)

Részletek Schweidel József naplójából:

„A könyörtelenség, embertelenség, kegyetlenség tehát mégis legyőzte a dicsőséges és igazságos uralkodó jóságát és szelídségét - vogy pedig becsapják, és nem is tud az ítéletről, miért is kellene tudnio róla. Az ő szándéka az volt, hogy minden megtévedt, a korábbi kormányok ügyetlensége

vagy inkább rosszindulata miatt szántszándékkal tévútra vezetett hűséges alattvalójának és szolgájának rangra való tekintet nélkül kegyelmet ad (...) Ahogy gondoltom! Halálra ítélve lőpor és golyó által. Mindezt előre lóttom, és ezért a legkevésbé sem lepett meg. (...) Valóban nem odnának kegyelmet nekünk? Az utolsó pillanatig olyan reménykedve bizakodom, hogy nem is tudom magam átengedni a halói gondolatának." (1849. okt. 5.)

Részlet Vinkler Brúnó minorita szerzetes feljegyzéseiből:

„El is érkezett az idő, s reggeli fél hatkor a négy golyóra ítélt a kirendelt katonaság közé vezettetik, s a gyászmenet kezdetét veszi; megindultunk tehát: Schweidelt vezette Bordócz,

Kiss Ernőt Marchot, Dessewffyt Baló, s én Lázárt. Mentünk karonfogvást, lassú léptekkel a vár hátufsó kapuja felé, egyszer a sáncok közé bekanyorodánk, s ott megállapodtunk, mi bevégzók velük egyetemben a közös imát, s következett az ítélet fölolvasósa, reá pedig a kegyetlen végrehajtás..." (1649. okt. 6.)

14