A Hét 1978/1 (23. évfolyam, 1-26. szám)
1978-03-18 / 12. szám
• JÁN SOLOVIČ DRÄMATRILÓGIÁJÄNAK BEFEJEZŐ RÉSZE A MAGYAR TERÜLETI SZÍNHÁZBAN • JEGYZETEK A BEMUTATÓRÓL i. Az utóbbi esztendőkben a kortárs szlovák drámairodalom — Osvald Záhradník, Peter Kováčik s főképpen Ján Solovič érdeméből — több olyan színművel gazdagodott, amelyek őszinte szókimondással és drámai feszültséggel tárgyalják a hétköznapi élet kisebb-negyobb problémáit, családi és emberi „koccanásait". Különösen Solovič boncolgatja következetesen a szocialista társadalomban élő ember etikai-erkölcsi profilját; látja és tudja, hogy napjainkban sokhelyütt kell még harcba szállni a könnyelműség, a nemtörődömség, az önszervező ügyeskedés vagy akár a cinizmusig alacsonyuló képmutatás ellen. Egyszer torz tükörképben, fanyar humorral; másszor drámai hangon figyelmeztet mindennapi életünknek ezen nem kívánatos jelenségeire s egyes embereknek a szocialista erkölccsel bizony nehezen összeegyeztethető vétkeire. Ilyen drámaírói szándékból született a Meridián és az Ezüstjaguár folytatása: az Aranyeső is. 2. Aki két-három esztendeje megtekintette a Meridiánt, aligha sejtette, hogy a darab hőseivel még több ízben találkozni fog. Ján Solovič az Aranyesőben zárja le a Benedik-család történetének ábrázolását; pontosabban még most sem, mert a színműben fölvetett kérdést nyitva hagyja, megválaszolását a nézőre bízza. E drámatrilógia művészi értékeit s írói erényeit vizsgálva az elsőként látott Meridián tűnik a legérettebbnek, ahol Benedik Tamás, az egykori partizán és becsületességében élete utolsó pillanatáig meg nem alkuvó vasutas áll a történet középpontjában. A darab cselekményének eredeti drámai magva van, jellemek és tettek ütköznek benne hiteles erővel. Az Ezüstjaguárban a szerző erkölcsnemesítő szándéka domborodik ki leginkább: Benedikék idősebb fiának, lljának emberi-erkölcsi magatartását teszi vizsgálat tárgyává. Az Aranyesőben viszont Hja öccse — Miki kerül a cselekmény előterébe. Az egykor orvostanhallgatónak készülő fiatalemberből időközben az ország legfiatalabb hnb-elnöke lett. Igaz, sokat vesztett egykori ideáljaiból, de mindennapi munkájában ő is azokat az elveket vallja és gyakorolja, amelyeket egykor az édesapjától látott s tanult. Következetes, lelkes, fegyelmezett s áldozatkész funkcionárius, ám akarva-akaratlanul át kell esnie a „tűzkeresztségen"! Dilemmájának tárgya: vajon a kisváros zavarmentes életét meghatározó kérdésben hű maradjon-e az előírások hajszálpontos betartásának szigorú gyakorlatához, avagy ezegyszer — pusztán a köz érdekében és a saját betétkönyvét „kenőpénznek" használva! — szegje meg azokat; elvégre a lakosságnak az olajjal szennyezett kutak helyett mielőbb új csővezetékre, egészséges ivóvízre van szüksége?!... Mikit e „tűzkeresztség" érleli valóban férfivé, hiszen aligha irigylésre méltó, kritikus helyzetben kell döntenie. Szubjektív szempontból önzetlen, nemes tettre szánja magát, amikor „közprédára" bocsátja megtakarított pénzét, ám a szocialista törvényesség szempontjából komoly kihágást vét. J. Solovič a színpadon — szándékosan — nem oldja meg a dilemmát, hanem a közönséggel szinte nyílt párbeszédet folytatva keresi rá a választ, bár nem titkolja rokonszenvét Miki iránt. A lezáratlanul maradó kérdés így arra készteti a nézőt, hogy gondolataiban vissza-visszatérjen a látottakhoz, el-eltűnődjön ezeken a fontos etikai kérdéseken, hiszen Miki elhatározása, Miki és Hja vitái, illetve a fiatal hnb-elnök konfliktusa a környezetével és feletteseivel mind-mind olyan problémák, amelyek egyetlen becsületes ember számára sem lehetnek közömbösek. Műfaját tekintve publicisztikai dráma, témafölvetésében eredeti, párbeszédeiben őszinte darab az Aranyeső. Kétségtelen, hogy a szerző rutinnal, gördülékenyen építi föl drámatrilógiájának befejező részét is. Erényei mellett azonban hibái is vannak. Dialógusai a publicisztikai dráma lazább keretein belül is sokhelyütt kissé felszínesek, itt-ott szétfolyóak és így a cselekmény is viszonylag vékony szálakon fut. Ugyancsak hibája a darabnak, hogy Miki szeararvyesö Hja és Miki testvéri ölelésben (Boráros Imre és Holocsy István) A hnb-elnök és titkárnője (Tonka: Udvardi Anna) Holocsy István, Boráros Imre, Turner Zsigmond, Németh Ica és Bugár Gáspár az előadás egyik jelenetében mélye túlságosan az előtérbe kerül és így a többi figura mintegy eltörpül mellette. Hja alakja sem hoz semmi újat, sőt, újra „csak" hálapénz körüli konfliktusba sodródik. Benedik Éva, a két fiatalember anyja is - sajnos - inkább csak megjelenik a színen, mintsem hogy komolyabban beavatkozhatna a cselekménybe. Kár pedig, mert a Meridiánban és az Ezüstjaguárban tőle azt szoktuk meg, hogy tanácscsal, féltő eréllyel mindig útba tudta igazítani fiait... De a darab többi szereplője is inkább a háttérbe szorul; az újságírónő, az igazgató és a többiek nem formálják, hanem inkább csupán kiegészítik a cselekményt. 4. Tulajdonképpen már az Ezüstjaguár kapcsán is megállapítást nyert, de az Aranyesőben fokozottan beigazolódott, hogy ilyen helyzetben a rendezőnek általában két lehetősége van. Az egyik: fenntartás nélkül hisz a szerzőnek és színpadi elképzeléseiben azonosul vele; a második: az író szerzőtársává szegődik és tovább érleli a darabot. Takáts Ernőd ezúttal is az első megoldást választotta. Rendezésében ő is az egyszerűségre, a gondolati tartalom kifejezésére, a közönséggel való jelképes párbeszéd légkörének megteremtésére törekedett. Koncepciójának pozitívumai mellett mégis úgy érzem, hogy tempójában frissebbé, a darab nyilvánvalóan publicisztikai jellege ellenére az előadást több helyütt „színházszerűbbé", drámaibbá tehette volna és alaposabb színészvezetésben is egy kissé adósunk maradt. Nehéz feladat előtt állt Platzner Tibor, az előadás díszleteinek tervezője. Ezúttal is bebizonyosodott, hogy a komáromi Szakszervezetek Házának színpada alkalmatlan a kisszereplős kamaradarabok bemutatására. Platzner ennek tudatában mindhárom dimenziójában megpróbálta leszűkíteni a hatalmas színpadteret. Mennyezetet, szobafalakat jelző díszlete az adott körülmények és a színház tájoló jellegére való tekintettel találónak mondható. A hnb-elnök irodájának berendezése is sokban segíti a színészi játékot. Véleményem szerint, az előadásban szereplő színészek játéka ezúttal nem haladta meg az átlagos szintet. Kivétel csupán Boráros Imre nagyszerűen sikerült lljája és Németh Ica Vierkája, aki az újságírónő szerepéből kiváló érzékkel ragadja ki a leglényegesebbet. Miki szerepét Holocsy István játszsza. (Hadd jegyezzem meg: talán érdemes lett volna a főszerepet kettős szereposztásban begyakorolni, hiszen eddig — a Meridiánban és az Ezüstjaguárban — az ifjabb Benedik-fiút Pőthe István alakította.) Holocsy István Miki határozott emberiségét, őszinteségét, lelkes áldozatkészségét, kompromiszszumokat nem tűrő határozottságát igyekszik ábrázolni. Alakításában megrendítően őszinte pillanatok váltakoznak külsőséges gesztusokkal és felszínes színészi megoldásokkal, ami sok szempontból leszűkíti, egysíkúvá teszi színészi játékát. Ferenczy Anna a lehető legtöbbet tudja kihozni Benedik Éva nyúlfarknyi szerepéből; Udvardi Anna Tonkája is részleteiben kidolgozott, jó alakítás. Bugár Bélának ezúttal nem sikerült vérbeli típusfigurát faragnia az igazgató szerepéből és Bugár Gáspár sem tudta végig meggyőzően ábrázolni a „csendes víz partot mos" beállítású osztályvezető, Viktor figuráját. Sajnos, Turner Zsigmond is adósunk mdrad a hnb és az üzem között ingadozó, mindkét helyen funkcóban lévő ember belső bizonytalanságának árnyaltabb ábrázolásával. 5. Végezetül hadd szóljak néhány szót a közönségről. Ugyanis nem először (igazság szerint az utóbbi esztendőkben ki tudja hányadszor!) történt, hogy o bemutató erősen foghíjas nézőtér előtt zajlott. Ezúttal ez annál is kellemetlenebb volt, hogy a premieren a szerző és az SZSZK művelődésügyi miniszterének helyettese is megjelentek!... Úgy tűnik, mintha a komáromi közönség lenézné, semmibe venné a színház művészeinek igyekezetét; mintha közömbössé vált volna a színház egyre magasabb művészi mérce felé törekvő bemutatói iránt. Vajon miért? MIKLÓSI PÉTER (Nagy László felvételei) 15
