A Hét 1978/1 (23. évfolyam, 1-26. szám)
1978-03-18 / 12. szám
écs reggeli csúcsforgalma- DUSEK IMRE ban egyik szememmel a közlekedést, a másikkal a várost figyelem. Keresem azt, ami kimondottan és csak Bécsre jellemző. Egyelőre nem találom. Ami az építészetet illeti, itt is, akárcsak mindenütt máshol, a régi az újjal keveredik. Amikor a város keleti kapujából a Simmeringer Hauptstrassén át bejutok a központba, véletlenül megakad a szemem a városi levéltár épületén. Sas Andor történészünk kutatta itt a harmincas években a régi okiratokat, pergameneket. Egy este, záróra után amint kilépett az épületből, megdöbbenve látta, hogy az utcán Hitler tankjai dübörögnek. Reggel óta az Anschluss agóniájában vergődött a város. Az események ott zajlottak le a kutató történész ablaka alatt. A távirati irodák rég hírül adták az eseményt az egész világnak, de Sas Andor akkor lélekben a tizenhatodik században élt, s ezt a napi eseményt, a második világháború előszelét — amint mondotta — a legutolsóként tudta meg. Nyolc háborús évnek kellett eltelnie, amíg a várost 1945 tavaszán felszabadították a szovjet csapatok. Ennek emlékét szovjet hősi emlékmű őrzi. A metró s az aluljárók építése miatt sok helyütt aknák tátonganak az utcákon, tereken. Ez — úgy látszik — közös vonása a mai nagyvárosoknak, akárcsak az, hogy a műemlék-épületeket a tatarozás miatt állványerdő borítja. Erre a sorsra jutott a híres Szent István székesegyház, a Stephausdom is, amelynek faragott köveit kikezdte a vegyszerekkel szennyezett levegő. Most ébredezik a reggeli napfényben a Graben. Színes abroszokkal terítik le a virágokkal körülvett kávéházi teraszok asztalait, egyenként kinyitnak a boltok, a kávéillatú presszók, a koránkelök között már van olyan, aki megveszi -az első rózsacsokrot a sarki virágárusnál; aztán elbortíja az utcát a „bennszülöttek" s a külföldi turisták soknyelvű, hömpölygő áradata. Gondolkodom, hogy Straussnak, a valcer királynak városában mi is az, ami kimondottan és sajátosan bécsi. Az Opera, a Schönbrunn, a Hofburg, a Ringstrasse hivatkozó pompája, a Grinzing hangulatos kisvendéglői vagy az emberek kedélyessége, udvariassága? Mindez együtt, de külön-külön egyik sem. Ez csupán Bécsre mint idegenforgalmi látványosságra, de nem a város mindennapi életére jellemző. 16
