A Hét 1976/2 (21. évfolyam, 20-39. szám)
1976-08-09 / 24. szám
Colomboi utcarészlet Kelany Viharé pagoda Colombo közelében zónák rendelkezésére áll néhány óra, hogy a pompás autóutakon meglátogassa a trópusi part pompázó gyümölcsöseit, a kókuszpálma-, gumi- és teaültetvényeket, a félreeső dzsungelek meseszerű építményeit, Buddha-szobrait. Azt hiszem, kevesen tudják, hogy 1974 óta a ČEDOK is rendez Ceylonba társasutazásokat, repülőutakat. Ceylon valóban trópusi paradicsom. Nyugati része a legszebb áprilisban. Az európai és amerikai turisták többsége decembertől februárig látogat el ide, mert az időjárás ebben a .téli időszakban* a legkellemesebb. A legszebb fürdőhelyek o sziget délnyugati partján fekszenek. Meseszép korallszirtek láthatók itt, amelyek kristálytiszta vízbe merült, őszi erdők benyomását keltik. Szépségüket még csak fokozza a vízen ótszűrődő, trópusi napfény. Körülbelül két kilométerre vannak a parttól a sekétyes tengerfenéken, Hikkoduva városának közelében. A szigetország közepén, a Horton-fennsikon van a Kis- és a Nagy-Világvége nevezetű szakadék, mely helyenként 1600 méter mély. Ide is rengeteg turista látogat el, mert a legenda szerint Szindbáb, a tengerész is járt itt. Ceylon délkeleti részén von a fakírok városa, Kataragoma. Minden év július—augusztusában fellépnek itt csodálotos mutotványoikkol az ország legjobb bűvészei, s ezért azután ide is nagyon sok kíváncsi turista látogat el. Láthatják például, ahogyan a fakír a hátizmain átszűrt horoghoz erősített kötélen megrakott szekeret vontat. Vagy azt, amint egy anya, karján gyermekével tüzes parázson járkál. A látogatók sokszor hipnotizáltatják magukat itt hivatásos hipnotizőrökkel, akik azután jövendölnek a médiumnak. Egyszóval rengeteg látnivalóval szolgál Ceylon a turistáknak. (Folytatjuk) Kétezer Kilométer Romániában Korán ébredek, s ha számba veszem, hogy itt kerek hatvan perccel többet mutat az óra, akkor a reggeli fél ötből hirtelen hajnali fél négy kerekedik és ez — bár korán kelővé lettem az utóbbi időben — azt jelenti, hogy alig aludtam néhány órát. Erezem is, hogy nem pihentem ki magamat valami fényesen, de a jó hideg zuhany kimossa belőlem az utazás fáradtságát. Meg azontúl Arad, amelyből, az este semmit se lóttom, múltjával és jelenével jobban vonz a legkényelmesebb szállodai ágynál is. De legfőképpen az hajt, hogy — akárcsak Nagyszebenben — itt is álig van időm. Ezért hót hat órakor már a Maros porti várost járom, amelynek — bár ősrégi település — a róla szóló történelmi olvasmányok szerint a legrégibb épületei is csak a XVIII. századból valók. Arodnak a történelem során ugyanis nem kedvezett a szerencse; a rajta átvonuló hadak több ízben a földel tették egyenlővé. Részese volt Dózsa György paraszt háborújának, s Dózsa tüzes trónra ültetése után másfél évszázadig török iga alatt nyögött... 1703-bon a Rákóczi szabadságharchoz csatlakozik a város, s 1849, október 6-án itt halt vértanúhalált a magyar forradalom tizenhárom hős tábornoka. A Maros hidján át az ő emlékművük felé igyekszem ebben a korareggeli órában. S nemsokára meg is pillantom egy rét közepén alig egy kőhajításra a folyótól. A rét túlsó feléből ugyan lekanyarítottak már egy darabot campingépítés céljára, de még így is maradt jókora terület a vértanúk emlékművének zöld holdudvarából. Ahogy itt állok és nézem ezt a holmocskát a szürke emlékoszloppal a tetején, nem érzékelek semmit, csak a távolságot és a csendet A történelmi távolságot s a történelem csendjét. Meg a májusi rét hajnali zöldjét. Vojon hányon tudják, töprengek magombon, hogy a tizenhárom közül csők tizenegynek a földi maradványai nyugosznak e domb alatt, s hogy egy közülük, Desewffy Arisztid nálunk van eltemetve a sárosi Margonyában, Kiss Ernő pedig Németeleméren, Jugoszláviában?! Aztán egyszerre csak a csendet széttdarobolják a campingépítők kalapácsütései. Vége a reggelnek, megérkeztünk a nappalba. Igyekszem is vissza a szállodába, nehogy elveszettnek higgyenek. Reggeli után az itteni bútorgyárba látogotunk. A gyár kiállítási termében Muneanu Marcel mérnök a gyár műszaki igazgatója fogad. Elmondja, hogy a gyárnak hét üzemegysége és 5500 alkalmazottja von. A mai bútorgyár ősét 1889-ben Lengyel Lőrinc alapította. Abban óz időben képrámákat készítettek, majd később stílbútorokat kezdtek gyártani. Az 1900-as párizsi világkiállításon az egyik koHekciójuk ezüstérmet is nyert. A gyár ma is ezt a hagyományt folytatja — stílbútorokat készítenek, s jelenleg húsz országba exportálják termékeiket. Természetesen gyártanak modern vonalú bútorokat is, de a termelés zö-ÜTIJEGYZETEK mét a stílbútorok készítése adja. Szép és érdekes ez a munka, amit itt végeznek, főleg abban a műhelyben ahol a dísztőeiemeket készítik. Dél is elmúlt már, amikor búcsút véve Aaradtól elindultunk Nagylakra. Ennek a határmenti községnek érdekessége, hogy szlovákok lakják, pontosabban a nyolcezer lakosú településnek a fele szlovák nemzetiségű. Valamikor a múlt század elején települtek ide, méghozzá a mai Jugoszlávia területéről. A kedves fogadtatás utón megnéztük hívtak, ahol a hagyományos cujkóhoz és házigazdáink szívességében párosuló ételek otthoni ize feledtette az utazás fáradalmait Természetesen a cujka meghozta a jókedvet, ez meg dalolásra serkentett s amikor a nagylaki cujka mellé odaállítottam egy üveg itthoni igazi szilvapátimkát, a jókedv hangjai még magosabbra csaptak. Nenehezen búcsúztunk el a nagylakiaktól, de menni kellett, mert Nagylaktól Szatmárnémetiig legalább háromszáz kilométer az út, s nekünk megérkezés után még Szatmáron is helyt kell állnunk. A kocsiban ülve, útban Nagyvárad felé, a zsebemben egy noteszlapot találtam. Hogy mikor került oda, nem tudom. A gimnázium épülete í Az aradi vártanúk emlékműve az egyik termelőszövetkezet tízhektáros fólia sátras kertészetét, ahova a szövetkezet elnöke, Ana Turceau kísért ell. Ezután pedig a gimnáziumba látogattunk el, amelynek szlovák és román osztályai vannak, s ötévenként nyitnak egy pedagógiai osztályt is, amelyben az itteni szlovák általános iskolák tanítóit képezik. Helyi érdekesség, hogy a templom tornyából minden negyedórát kürtszóval jeleznek. A kürtös ott is lakik, fent a toronyban. Városnézés utón vendégségbe GÁL SÁNDOR Ez állt rajta nagybetűkkel: MAZUCH MATEJ, Nadlac 847, ĎAKUJE ZA NASTEVU. Én is köszönöm — most utólag ismét — a szíves vendéglátást. Aradtól a táj a Körösök mentén Nagyváradig tulajdonképpen az Alföld folytatása. Az út mindkét oldalián megművelt gabonaföldek, rétek és legelők váltják egymást Még egy kisebbfajta ménest is láttam. Lossan fogy az út pedig megállás nélkül megyünk. Még Nagyszalontára se jut idő. Éppen csők ró pH lontok a Csonkotoronyra, s már el is tűnik előlem. Pedig kedvem lett volna megnézni a Csonkatorornyban levő Arany Emlékmúzeumot s egyáltalán Nagyszalontát, Arany János szülővárosát__ Majd egy más alkalommal pótolom a mostani mulosztást, vigasztolom magamat Nagyszalontáért, s alig egy órával később Nagyváradért is ahova öreg este érkezünk, pontosabbon, amelyen ótrobog velünk az outó. Semmit se láttam Nagyváradból, s éjfélre járt az idő, amikor végre megálltunk Szatmáron a szálloda előtt. 9
