A Hét 1965/1 (10. évfolyam, 1-26. szám)
1965-05-16 / 20. szám
gint és megint az emlékezetben, meg aztán, ha ez az új, tájin pap mondja, akkor mégse lehet semmi baj. Közelebb húzódnak ihat némelyik, de aztán elsőnek mégis, az öreg Tüdő lép fel a kát tölgyfagerendából fektetett lépcsőn, a sipkát hátra taszítja, aztán azt mondja: — Hiszen, jó jó, de ... van nekünk borsónk. Még ugyan jó borsó ... Kiváltképpen ... hagymás zsírral, meg paprikával ... — De ez még jobb lesz, meglássa kend. Az ember meghökken, szaporán pislog egy sort. Aztán mondja: — Egy cseber törökbúza, fél meszely borsó. írja be csak! A defterdár írja. Aztán másik ember lép ide. — Milyen az a csicseriborsó? — kérdezi? — Hát amolyan ... gömbölyű inkább és gyenge sárga, aztán... olyan kis izéje van, vemyékája ... A vernyékát érti, de a többit nem: — Eszik azt, vagy ... isszák? — Eszik hát. Hogyne ennék. Olyat adjanak, ami jószágnak is való! — Hát a törökbúza a jószágnak ts jó. Sőt. Nagyon jó. Azt lehetne mondani, hogy____ ha törökbúza van, akkor minden van. Kenyér is, hús is, zsír is. Lónak abraknak is sokkal jobb, mint a zab. — Magyarázza a defterdár. Úgy látszik, felkészültek ezek a defterdárok a nép meggyőzősére. A gyűlés hallgat megint az ember egyre szaporábban pislog, s azt mondja: — Jó, jó, de ... mért hívják törökbúzának, aizt mondja meg! A defterdár szemrebbenés nélkül válaszol: — Azért, mert... a törökök hozták a messze tengereken túlról. — Hogy süllyedt volna el velük a hajó! — Ezt meg Cseppentő mondja. — Hogy vesztek volna oda, amikor érte mentek. — Goidolja az öreg Tüdő, odáig el se tudta volna képzelni, hogy a törökök is hozzanak valahonnan valamit. Majd hangosan mondja: — Jó. Hadd lássuk hát, milyen is a. — Majd a körülötte levőknek mondja: — Sok a jószág. Hiszen ti is tudjátok, a ti jószágotok is sok ... Igen, a jószág sok. Sok jószága van az öreg Tüdőnek, de sok jószága van minden élelmes embernek. Alig pár esztendeje, hogy végre helyre állott a béke a bajomi várral, és íme, azóta megszaporodott széliére a jószág. A legutolsó összecsapás után, mikor elpusztult mindahány török és a várat is felperzselték, olyan nagyon belejöttek a zsákmányolásba, hogy hamarosan összeszedelözködtek, és hiába ellenezték a kölcsériek, meg a szalontaiak (közül is a főbbek, de még maga Pethő János is (nem is beszélve Réthy Balázsról), tavaszra kelvén a ladányi vásárt rohanták meg. De amennyi lett a haszon, ugyancsak annyi lett a kár. Mert valaki eleve befútta az újszállási törököknek, sok portékát el tudtak hozni ugyan, de három ember meghalt, négy zsákai meg, akik legmohóbbak voltak, rabságba estek. A ladányi vásárütés késleltette a bajomi vár és birtok rendbehozását, így a falut előbb kezdték megülni a népek, mint a várat a török. Többen visszajöttek, akik annak idején a világba szaladtak, de mégis, idegenek jöttek jobbadán, jöttek á Karák, Bogdánok, Nuklisok, inkább szerbek voltak ezek, mint horvátok. Mire az új földesúr, Dzsemil Burmán, igen erős lovas és gyalogos csapataival megérkezett, zsongott a vár alatt a falu, ekék szántottak a közeli s távolabbi szántóföldeken, és gulyák és kondák és csordák és nyájak kezdtek összeverődni a rétekben és zengett az üllő a kovácsműhelyben. Dzsemil Burmán alajbég számára is, mint általában minden magyar földön szénem, és ráadásul mindenki tudja, ha nem is igen beszél róla, hogy bent van az is a gajdók közt. Méghozzá nem is csak úgy, hogy ... mikor mennek a vásárokra, hanem úgy, hogy életre halálra. Jófajta, erős család a bíró családja, hiszen azért is maradhat bírónak akár verekednek a törökkel, akár pedig eltűrik egymást úgy, ahogy. — Az ördöggel is szerződést kötök, ha... békét hagy a falunak! — szokta mondogatni, és olyankor erősebben markolja meg a bírópálcát. i A nap, a hold jön, a maga útján, az idő telik, a törőcsattogástői hangzik a íalu; igyekezni kell, míg el nem romlik az idő. Vannak, akik már gerebelnek, evvel is igyekezneek, mert szombaton este dörzsölő lesz. Mások hagymát ásnak meg répát, meg petrezselymet, de eljön a szombat és a holdvilágos estén nótázástól zeng az egész falu. Ide is összegyűltek' a lányok a dörzsö lőbe, amonda is. Legények ólálkodnak a kiskapukban, hiába végtelen az éjszaka, minden nóta az ő vérükben zeng, esték, jó esték. Mintha gyógyír lenne annyi szenvedésre. Szappanos Jóskáné, a volt pávásember felesége zsákot, pokrócot, hammost sulykol a vályoggödörnél. Elég nagy és tiszta a gödrökben a víz, a minap felhőszakadás volt és teleszaladtak a gödrök s hajlatok. A víz szélében mosószék, a mosószéken áztatott, összefacsart zsák, a szék végénél az asszony, kezében sulyok és csitt-csatt. Tisztul a zsák, csapódik széjjel a víz. A Szappanosék háza itt van a faluvégen. Mindössze három ház van itten közvetlen közel, de nem úgy, utcaformán, egyenesen, hanem ahogy csapni engedte az utat a mocsár. Egy kétesztendős kis fattyú és egy négyesztendős kislányka bódorog odább, kákát szaggatnak. Ha nem bírják kézzel, próbálják a fogukkal. Hogy mit akarnak ezzel, azt csak ők tudják. De ők se mindig. Ez a játék az, amikor minden látható és érzékelhető lét fűben, színben, érzésben, látásban, érintésben a gyermek tudatában egy síkba folyik. Kezükben s szívükben á füvek, levelek, virágok, szárak, kákabelek megelevenednek, tegnapi s mai képzelt gyermektörténetek valósággá lesznek, s a nagyobbik gyermeknek, a lánykának szívéből ki is zendül az ének: „Gólya, gólya gilice, Mitől véres a lábad? A nagygáton jártam, Száz tövisbe hágtam. Százszor is megbántam. Magyar gyermek siratja, Török gyermek gyógyítja .. Nem tudja, hogy ebben a széliére zengő nótában saját származásának himnuszát zengi. Hiszen édesanyja, a néhai tajomi mufti lánya, azon az emlékezetes Erzsébet-napi estén hátha már magában hordozta, amikor belekapaszkodott a Szappanos Jóska nyakába. Ezt nem lehet tudni. De azt igen, hogy nyárvége felé jár az idő, a gyermekeket tisztára megbarnítottá a nap, eljön a tél, mire vissza fehérednek. Kint vannak egész nap a mezőben# kákában, vízben. Vályogcsomók vannak még itten szerteszéjjel, vagy későn vetették, vagy nem értek még rá behordnni, de a felső vályogok mállanak, nagyon megverte a mi napi eső. Szappanosnénak csupasz a karja, nyaka, de pontosan olyan fekete a bőre, mint a gyermekeinek, csak ott hótiszta, ahol a szoknyája fel van aggatva. (Folytatjuk) j 13 (Kosik József rajza] le még eddig nem tartotta be a szavát. A falun túl, a szántóföldeken, s a legelőkön s a réteken mindenki végezi azt, ímit hite és esze szerint végeznie kell. /annak, akik az őszi keverést végzik, ki sét lóval, ki három lóval, de vannak rangosabbak, akik négy lóval szántanak. Mások a tavalyi ugart szántják mag alá, itt nár régesrégen kialakult az ugarforduló. Jgar után vetik a búzát, rozsot, sőt az árját. Fából az eke, borona, taliga, csak iát vasból kovácsolták a ráfot, csoroszlyát, ekefőt és csúsztatót. A rétekben a jószágot lassan készítgetik slő a teleltetésre. Behajtják a faluba a feős vagy hasas teheneket, de akinek föösen van, ezeket is kint hagyja. Főként tint hagyják az ökröket és növendékeket. \ disznókra jó világ lesz az idén, sok a nakk és a gyékényböndő. De más, bogyó:élék is vannak bőséggel. És olyan vadröctefák, hogy lenne rajtuk négy, öt köböl is a vackor, ha megmérnék. Csodálatos dolog, hogy pár esztendei ;send és békesség mennyire föl tudja móddal tölteni a falut. A legtöbb jószága Képíró Ferencnek van. [gaz, hogy nagy is a család. Vő, fi, meny agy portán, egy fedél alatt. Jó nagy porta, jó nagy házfedél. Úgyszintén egymás után szaporodnak az unokák. Hanem aztán a jószág! Csak ökre kétszázharminc darat van! Úgy gondolja, hogy megvárja velük az őszi bécsi vásárt. Igaza van. Ö ezt megteheti. De meg is kell neki tenni. Mivel, először is_____a középső fia igen tekintélyes ember a bécsi vagy nürnbergi vásárokra való járkálásban, ha nem is éppen számadó, de majd kelő bég vagy bármilyen parancsnok szá mára, Igen szigorú a szultáni parancs hogy barátságot kell teremteni a két néj között, megszálló és megszállott között mindenáron. Azért kínálja most itten a defterdár £ csicseriborsót, meg a törökbúzát. Meg a: akácfát. Meg a pirosrózsát (ebből lett £ pünkösdi rózsa). Meg annyi minden mást Az embert most már nem viszik el, hanem hazaengedik. Most nem vinni, mos! semmit nem vinni, hanem adni, többek között egy olyan birkafajtát is adni, amelynek igen sok a gyapjúja, de a húsa se rossz. Ezt s annyit kínál eddig. De, mi lesz még ezután? Lehet az, hogy felvirrad végre a magyarra? Nem hiszik, hogy megvirrad? Nem hisznek a töröknek, akkor se, ha szentül kukorékol! Na dehát, majd csak elválik a tüdő a májtól. Jó lesz tehát észnél lenni. Hiszen, milyen sóikat ígért már a török,
