A Hét 1964/2 (9. évfolyam, 27-52. szám)
1964-10-25 / 43. szám
lékelt. Levelek s sárgult, száraz virágok poriadoztak a fiókok mélyé'., régi csipkék, melyek egykor az idegenek által felnevelt kis Majthényi Anna esküvői ruháját díszítették ... Itt göndörödtek selyembe takarva Anna hajfürtjei... Mellette az első ákom-bákom betűk Károlyiéi.. . Emi versei. egy piciny kettőskereszt, melyet az aradi vértanúk bitófájából faragtak kegyeletes kezek. S itt húzódtak meg a fényképek az ő vérének a testéből elszakadt életeknek papírra rögzített másai. A nagyasszony keze remegni kezdett. Ez itt Pali. Nemrég még itt ült esténkint mellette, ebbén a szobában s nem aludt volna el addig, míg csókot nem lehelt a mindig csak értük aggódó anya homlokára . .. Ma már a sírjára hordja virágait és a sóhaját . . . Ez itt á leánya, Mari... A meggyilkolt, jeltelen sírban pihenő mártír. Mellette kicsiny, megölt fiának a képe . .. A nagyasszony szíve úgy vergődött, mint a .gyermek kezében a foglyulejtett madár ... Vaskapocsként szorította testét a fájdalom s nem volt senki a közelében, aki megvigasztalta volna, aki megosztotta volna vele a bánatát ... A szoba hideg volt, a falak szürkén maradtek rá s a csönd, mely körülötte lengett, süket volt, mély és mozdulatlan, mint kriptákban az elmúlást lehelő hallgatás ... A fényképeket gyászszalag övezte. Keze remegett s a sóhaj, mely most felszakadt az anya belsejéből fájdalmával betöltötte a szobát. A következő fénykép Emié volt... Vidáman nézett fia a képről szülőanyjára. A szemében hit, tisztaság s a becsület magasztos lángja lobogott A nagyasszony nem bírta a fénykép tekintetét. Rábukott két, kinyújtott karjára s félig nyílt szájából kibuggyant a könnyet gördítő s szívet szaggató zokogás. A faiak bámulva néztek rá. Özvegy Madáchnét, Majthényi Annát sohsem látták még könnyezni ... 29. Hanzélyi az elmaradt búcsúkézcsókért hamarább jelentkezett, mint ahogyan azt Erzsj. gondolta. Egy teljes hét sei.t múlt el még a losonci út utón, máris egy rözsacsokorral úgy toppant be Csesztvére, mint lánynézőbe a szerelmes kérő. A ruházatán is meglátszott, hogy különös figyelemmel öltözködött, a haja, bajusza magán viselte nyomát a gyarmati borbély kezének s a karjára vetett sok-galléros fellegűzőjéből pedig a divatos szagosvíz édes-fanyar illata áradt szét a vizit-szobában. Szépnek ugyan nem vo't mondható, ez a magas, széles vállú térti, volt azonban benne valami a véleszületett előkelőségből és közvetlenségből, inelv megjelenését vonzóvá és érdekessé tette. Különösen az eszszonyvilág lelkesedett érte, de Hanzélyi értette is a módját annak, hogy kell a női szívek közelébe férkőzni. Most is azzal az ürüggyel állított be, hogy sikerült Erzsi számára a Pestre járó gyorskocsin a legjobb helyet biztosítani, mivel úgy értesült, hogy a tekintetes asszony a hatósági engedélyt Imre számára megszerezi3 De hát ki Is állna ellen ilyen szép asszony kérésének. Erzsi szívből örül Hanzélyi látogatásának. Végre, megjelent /a,aki a csesztvei magányban, aki elhozta a Hölgyfutár legutolsó számát, s aki nőtlensége ellenére — vagy éppen ezért? — olyan jől volt értesülve a pesti szabászok, topánkakészítők és kalapcsinálók terveiről, aki csodálatos módon tudta, hogy a díva! ez évadban schottis-pántlikát ír elő a kalap felcsapott oldalára, mahtillát parancsol a derékben szűkreszabott, selyem viganóra, — a bőrtopánkára meg Igen magas szárat, melyet elől keresztbefont szalagocska tart összetűzve . . Űrákíg el tudta volna hallgatni a gavallér divat tudósításait, aki a gyerekeknek debreceni mézeskalácsot s vajban forgatott pereceket hozott, ha Hanzélyi az illendőség által előírt rövid egy óra után búcsúzkodni nem kezdett volna, maga után hagyva a fellegűzőjéből kiáradó ingerlő, édesen fanyar illatot... — Aztán nézzen be máskor is hozzánk, ha erre felé jár, — biztatta Erzsi — hiszen elkerült bennünket még a madár is utóbbi időben! — S magában arra gondolt, hogy fog mérgelődni a nagyasszony, ha megtudja, hogy Hanzélyi náluk járt. Mert - úgy gondolta Erzsi — azért tartja őt olyan szűkén pénz dolgában, hogy ki se mozdulhasson hazulról. Pénzt egyre ritkábban ktíld — akkor is keveset, Károly meg a két hátast is elvitte tőlük. — „Persze ő járhat Csernyák Emmuskához, tőlem még még azt is rossznéven vették, hogy Losoncon voltara a hatóságoknál. De lám, nem csukhatnak el mégsem a külső világtól — aki látni akar, maga jön el hozzám“. — S úgy mosolygott búcsúzásnál Hanzélyi arcába, hogy az harmadnap megint ott termett... A látogatások gyors időközben követték egymást. S egy szép napon a csesztvei akácok akkor csodálkoztak volna már, ha nem állt volna árnyat-adó lombjuk alatt napnap után a herceleni földesúr hintája ... Pedig a divat megbeszélésein s Emi leveleinek felolvasásán már régesrégen túl voltak s kifogytak már a nógrádi pletykák elmondásából is. Hanzélyi mégis az óramű pontosságával érkezett s már azt se tudakolta, hogy nem zavarja-e gyakori látogatásával? — Hogy tekintetességedet láthassam, a világvégére is elmennék . s még sem lennék fáradt, — mondta egy alkonyi órán, mikor meghitt közelségben ültek egymás mellett, lámpát még nem gyújtva a kerílő félhomályban. " — Különösképen, ha a táltosok röpítik hozzám, — novetett Erzsi. Hanzélyi paripáira célozva. — Hát azt hiszi, hogy nem gyalogolnék mérföldeket is egy pillantásáért? Nem érzi, mit jelent a két szeme számomra? Szóvá! kell kefejeznem azt, ami a szívembe kergeti a vért és elűzi az álmot éjszakáimból? — Ugyan mit éreznék? — tetette magát Erzsi, — de a szíve táját elkezdte csiklandozni a hiúság s ragyogó szemeit a férfira szegezte. — Hogy mit? Hát nem veszi észre a pillantásomból, a sóhajaimból, a varázst, amit reám gyakorol? Hát empire szívtelen lenne, Erzsiké, ke'gyed, hogy észre sem venné gyötrődő szívem vergődését? Hát el kell mondanom, hogy a bolandulásig szeretem, lángoló, vad férfiszerelemmel, már az első perctől fogva, amióta elsuhant mellettem a gyarmati bálon fehér ruhájában, mint egy röpke felhő? Hogy megremeggem, mikor a közelembe ért, hogy megbabonázott a szépsége, a búgó kacagása, a szemvillantása? Hogy úgy imádtam már azon a báli éjen, mint egy oltárképet, hogy nem mertem a közelébe lépni? Hát nem verte észre, hogy táncra sem hívtam, mert féltem, nogy elfog az indulat s szétroppantom hajladozó derekát s ott, a világ szemelattára elborítom a csókjaimmal? — Láttam, hogy elkerült, — felelte zavartan Erzsi s elkezdte nézni'a ruhája alól kikandikáló cipellője orrát. — De nem sejthettem az okát . . — Hát igazán ennyire nem lát a férfiszívbe az asszonyi szem? Hát mit gondolt, mért nem hívtam táncra? — Ne haragudjon. Feri, de én olyan izé... hogy is fejezzem ki magam? . Én ügyetlennek, kissé mulyának tartottam ... — Úristen! — hördült fel a fiúságában megsértett gavallér. — Én meg azt hittem, hogy kacérkodik velem, hogy a felém küldött pillantások ígéretek. Biztatások Hát azt sem tudta, hogy mikor jegyet váltott Imrével, golyót akartam a koponyámba röpíteni? A lovászom csavarta ki a kezemből a fegyvert... Hanzélyi lélegzete gyors és forró lett. Lihegett az emlékek hatása alatt, felállt, Erzsi háta mögé került s a pillanatnyi csönd, mely most beállott tele volt szívből szívhez futó felejességgel .. Erzsi megrémült. Fel akart kelni, hogy kimenjen a szobából, de valami csodálatos, a férfiből kiáradó erő fogvatartotta s ő szivdobogva, borzadva, remegéssel a helyén maradt. — Szegény fiú, —. gondolta — mit szenvedhetett miattam, míg én boldog nászóráimat éltem ... De most már nem titkolom tovább az érzelmeimet, — hallotta közvetlenül a füle mellett Hanzélyi suttogássá halkult hangját. — Tudja meg, ha eddig nem tudta, hogy szeretem ... Lángolón .. . Őrülten! .. Hogy meghalok egyetlen csókodért. .. Az utolsó szavakat már tegezve suttogta* s aztán mint a galamb után koválygó karvaly, lecsapott Erzsi félig nyílt szájára. A csók hosszú volt. Vértforraló, tüzes, gerincig ható, melyet halálig sem lehet elfelejteni. Mennyi ideig tartott? Pillanatig? Percekig? Órákig? Nem tudta, csak azt érezte, hogy így még soha. senki nem csókolta szájon ... Mikor magáraocsúdott, össze kellett szednie tűnő erejét, hogy megbírjon szólalni: — Hanzélyi! .. Most menjen . . . Azonnal távozzék! És kérem ... Nagy m kérem,úgy is mint úriembert, úgy is mint az uram jó barátját... Könyörgök . Hogy soha... Érti? Soha többé ne 'épie á- a házunk küszöbét! {Folytatjuk} 13
