A Jó Pásztor, 1949. július-december (27. évfolyam, 30-53. szám)
1949-09-09 / 36. szám
PAGE 2. OLBAE Ä JÓ PÁSZTOR — THE GOOD SHEPHERD A JÓ PÁSZTOR (THE GOOD SHEPHERD) Founder: B. T. TÁRKÁNY alapította Megjelenik minden pénteken Published every Friday Published by — Kiadó THE GOOD SHEPHERD PUBLISHING COMPANY Szerkesztő: Muzslay József — Editor Szerkesztőség és kiadóhivatal — Publication Office 1736 EAST 22nd STREET CLEVELAND 14, OHIO Telefon: CHerry 5030 ELŐFIZETÉSI DIJAK: Egy évre _____________$4.00 Fél évre ____,_________2.00 SUBSCRIPTION RATES: One Year _____________$4.00 Half Year ....................2.00 Magyarországra: egy évre $5.00 — Félévre $3.00 Entered as second class matter September 1st, 1933, at the Post Office of Cleveland, Ohio, under the Act of March 3rd, 1879. VISSZAKULÁKOSITÁS Megsértenők az olvasót, ha feltételeznék, hogy nem tudja jól saját anyanyelvét. De ugye nem sértődik meg, ha annak a gyanúnknak adunk kifejezést, hogy a “visszakulákositás” szót sohsem hallotta, sem itt, sem az óhazában. (Magunk se hallottuk máig.) Ha ismeretlen angol szó akad az ember útjába, előveszi a Bizonyfyt: ott megvan minden angol szó mellett a megfelelő magyar szó. Kutatás, magyarázkodás felesleges. De nem úgy, ha magyar szót kell magyarra fordítani, például a “visszakulákositás” szót. Nincsen egy magyar szó, amely ugyanazt fejezné ki; ágy tehát egy egész cikket kell e magyar szó megmagyarázásának szentelnünk. , A május 15-iki úgynevezett választásokról van szó, amikor bajos volt másképp rhint igennel szavazni. Akkor a magyar kormány kinyilatkoztatta, hogy nem. 15 holdon felül, hanem csak 25 holdon felül kezdi számlálni a kulákat, vagy az újabb elnevezés szerint a basaparasztot. Ez azt jelentette, hogy akinek 15-nél több, de 25-nél kevesebb holdja van, nem számit többé basaparasztnak s nem köteles a basaparasztokra kivetett külön adót (mezőgazdaságfejlesztési járulék) fizetni. Ezzel a mézesmadzaggal próbálták akkor, a választás előtt, Magyarország urai igen-szavazatra hangolni az addig kutyamód üldözött “középparasztot.” Nem éppen megvetendő ajándék — vagy inkább megvesztegetési kísérlet -— volt ez, hiszen a basaparaszf külön adóterhe jjlval nagyobb, már 25 holdnál duplája a “dolgozó paraszt” adóterhének. A választás, mint emlékezünk, csudásan sikerült, még jobban, náint Hitler és Göbbels egynémely választási komédiája. Most már nem kellenek igennel szavazók. Lehet újra s még erőteljesebben fojtogatni a módosabb gazdát. Megjelent egy uj pénzügyminisztériumi rendelet, amely újra basaparasztnak minő- • siti a 15 holdnál többel biró parasztot. A középparaszt visszavedlett kulákká, basaparaszttá. Ez a “visszakulákositás.” Most már tudja az olvasó, hogy mit jelent ez a szó. De tudnia kell azt is, hogy ez nem szójáték, hanem további lépés a középparasztok kiirtása felé. Nem véletlen, hogy a visszakulákositási rendelet éppen akkor jelent meg, amikor Moszkvából visszaérkezett a válogatott “parasztküldöttség”, amely a szovjetparadicsomban a kolhoz-rendszer áldásait tanulmányozta. Az összefüggés világos: most már gyorsabb tempóban fogják az egyéni földtulajdont megszüntetni és az orosz közős gazdálkodás rendszerét megvalósítani. segíts magadon és isten is megsegít Nincs olyan hónap, hogy az angolok ne szaladnának Washingtonba egy kis “sürgős gyorssegélyért.” Egyik billiót a másik után nyelte el a feneketlen angol államkassza, de ugylátszik sohasem leszünk velük készen. Annak idején az amerikai közönséget félre vezette az ügyes angol propaganda. Azt hiresztelték el, hogy “háború utáni átmeneti nehézségekről van csak szó.” Most kiderült, hogy az egész angol gazdasági élet recseg-ropog és kiváló szövetségesünk állandó támogatásra szorul. Bár a Marshall segélyből Anglia kapja az oroszlánrészt, az öreg brit oroszlán étvágya félelmetes. Kétségtelen, hogy a demokráciák érdeke egy egészséges Anglia. De azzal, hogy a korhadt talpfákat injekciózzuk, nem lesz erősebb ez a rozoga alapépítmény. Amerika felébredt és gazdasági körökben egyre erősebben visszhangozzák az uj jelszót: itt az ideje, hogy Anglia segítsen saját magán. Az amerikai adófizetők zsebéből nem lehet örökké támogatni a szigetországot. Elég nekünk a saját adónk. Külön adót Anglia javára nem vagyunk hajlandók vállalni. TÍZ ÉV ELŐTT . . . Múlt héten az egész világon megemlékeztek a háború tizedik évfordulójáról. Azon a napon, amikor Hitler hadosztályai betörtek Lengyelországba, a történelemnek egy uj fejezete kezdődött. Mérhetetlen szenvedések, roppant anyagi és véráldozat után a háború befejeződött és nyomában olyan politikai és társadalmi átalakulások következtek, amire a római birodalom megdőlése óta aligha volt példa. Visszaemlékezés a háború kitörésének tizedik évfordulójára, felmerül a kérdés, mit oldott meg ez a háború, Mert minden nagy háborút abban a reményben vivnak, hogy utána örök, vagy legalább is tartós béke következik. A háború befejezésének ötödik évében már nyilvánvaló, hogy ez a reményünk hiúnak bizonyult. Háború nincs — de béke sincs. Uj erőcsoportok keletkeztek, amelyek époly fenyegetően néznek szembe egymással, mint tiz év előtt. Egy harmadik .világháború — ha nem is áll küszöbön — de a lehetőségek közé tartozik. A világ annyit költ fegyverkezésre, mint még soha békeidőben. Ha van tanulság, amelyet a háború kitörésének tizedik évfordulója kinál, akkor az csak annyi, hogy a háború nem old meg semmit. «Győztesek és legyőzőttek egyaránt áldozatai a háborúnak. Nézzétek meg a győztes Angliát, amely gazdasági csőd szélén áll és épen egy győztes háború után áll azon a ponton, hogy elveszíti régi politikai vezetőszerepét a világban. A győz-Mit Írassunk a sírkövünkre? Okos emberek még életükben gondoskodnak arról, hogy mi történjék azzal, amit haláluk után hátrahagynak. Végrendeletet iratnak olyan módon, hogy hátramaradt gyerekeik ne marakodhassanak afelett, mi az igazi részük. Különös dolog a végrendelet. Azzal kezdődik, hogy az ember ép elméjének teljes birtokában van, tehát tudja, hogy vagyona felett miképpen akar rendelkez ni. Ennek dacára száz esetnél többen láttam, hogy mikor az örökösök összevesztek, azzal mentek a biró elé, hogy az Istenben boldogult elméje meg volt háborodva, mikor végrendelkezett. Jönnek aztán a tanuk, ki jobbra» ki balra fújja a szelet és végül a biró tesz igazságot. Akárhogy teszi azonban, a pereskedők egy része azt mondja utólag: — Meg volt vesztegetve az aljas gazember. De hát nem arról van szó, hogy milyen a végrendelet vagy milyen legyen, hanem arról, hogy a hálás vagy hálátlan utókor mit Írasson az elköltözött sírkövére. Megmondja-e a sirkő az igazat, mint aminőt egyszer Wyoming államban láttam, ahol ezt vésték reá: — Itt nyugszik John Waiter Peterson, az állam legnagyobb lóköt ó je. Magam is isimerek nehány embert, akiknek sírkövére hasonló mondást vésetnék fel, ha rajiam állana, de jó szerencséjükre nem áll rajtam. Nekem a sirkövek körül már otthon is nagy tapasztalataim voltak. Nagy tűz volt egyszer éjszaka idején Ecsed községben, amely tudvalevőleg Szatmár vármegyében van. Leégett négy ház, köztük az Égé testvérek- háza, amelyben Égé István, Égé János és Égé Márton laktak, meg Istvánnak a felesége. Ház ide, ház oda, azt még ki lehetett volna heverni, de a három testver, meg a fiatal aszszony lefekvés előtt nagyon beszoptak a jófajta sikárlói borból. Erős volt az a bor és mikor lefeküdtek, az égve maradt gyertyától meggyulladt az abrosz, meg az asztal és végül a ház se tudott a tűznek ellenállani. A lángok azhtán átkaptak a szomszédos házakra, ahonnan elmenekültek az emberek, de bizony a három Égé, meg az asszony odapusztult ittas fejjel a veszedelembe. Megsiratta a falu a boldogultakat, eltemette becsülettel, igen szép búcsúztatót mondott a kántor és mert volt miből, sirkövet is rendeltek a közös sirra, mert egy gödörbe kerültek az összeégett hamvak. A sirkő feliratának készítésével a falu jegyzőjét bizták meg, aki verselő ember volt és igy a sirkőre ez került: Jó két ivó volt mind a három íge, ' István, Márton, János és a felesége, De a házban égé s mind a négynek vége. Mikor utoljára jártam Debrecenben, van annak már legalább 18 esztendeje, kimentem a temetőbe, ahol sok régi barátom nyugodott. Velem volt' egyik régi cimborám, Rásó volt a neve, aki elvitt egyik sírtól a másikig és végül megszólalt: — Barátom, most viszlek ahhoz a sirhoz, ahol a legjobb debreceni hentesmester nyugszik. Olyan kolbászt azóta se tud senki csinálni. .omaras. ozuieiett Debrecenben, meghalt hasrágásban. No, bizonyosan mármarosi kolbászt kóstolt meg egyszer és az vitte el. Ott ugyanis fenyőfával füstölik a sertéshúst és annak gyantás az ize. Mikor a régebbi jobb időkben Győrben jártam, a kereskedelmi és iparkamara titkára, a jeles magyar költő, Szávay Gyula kivitt a temetőbe azzal, hogy segítsek neki egy nagy rejtélyt megfejteni. Győr város népe évek óta gondolkozott felette, de nem jutott a nyitjára. Ott is égy sirkő-felirással volt a baj. A kőre ugyanis ezt vésték: — Megmaradott Patkó János özvegye Jankó Zsuzsánna. Hetekig törtem ép is a fejemet rajta, hogy ki maradt meg? Patkó János-e vagy pedig Zsuzsánna asszony, mert annyi bizonyos, hogy az egyik megmaradt. A sok között hadd emlékezhessem meg néhai Tyuk Mátyás felől is, aki valamikor becsületes fazekas mester volt Székesfehérváron és végül neki is eltört életének cserepe. Bánatos özvegye ezt Íratta sírkövére: — Úgy bánt a jó Isten szegény Tyuk Mátyással, mint ő életében bánt a sárgyurással. Felmarkolt a sárból, edénnyé égette, de eltörvén ismét, a sárba vetette. Az, hogy mit Írnak majd az én sírkövemre, nem érdekel. Nekem ugyanis nem lesz emlékemet hirdető sírkövem. Annak áránál sokkal kevesebbet hagy hátra. IMOKÁNY BERCI Elmentünk a sirhoz, megálltam felette szomorúan, sirattam a kitűnő kolbászok néhai mesterét és végül kérdeztem Rásó barátomtól: — Mibajban halt meg a jámbor? I Mélabusan, desjótlanul mutatott reá a smfcoS; amelyre ez a mondás volt vésve: — E sirban nyugszik Mujkos A Jó Pásztor Verses Krónikája írja: SZÉKELY GÓBÉ GÁBOR A “békepropaganda” csatakiáltása Egy francia kommunista iró könyvet irt a Marshall terv ellen. A könyvet, mert Amerika •ellen izgat, kötelességszerüen azonnal lefordította magyarra Aranyossi Pál uj ságiró s előszót is irt hozzá. Az előszóban persze nem saját nézeteit ismerteti; | mert kommunista államban senkinek nincsen joga saját nézetekhez. Rákosi Mátyást idézi tehát, aki kijelentette, hogy Maj gyarország nem rés a béke frontján, hanem bástya. Más i szóval: háború esetén Magyarj ország katonai segédcsapatot kö | teles szolgáltatni orosz urainak, VERSFARAGÓ KRÓNIKÁS Fejéi hányja már a tengeri a száron: mily szabadsággyümölcs érik most a nyáron? A végzeifák tövén mily nedvek gerjednek? Milyen aratása lesz az embereknek? Süppedt hantok mélyén mily álmok eszmélnek, porló hősi szivek mily álmot remélnek? Kihajt-e győzelmünk nagy szabadság-fája s Washington lelke is eljön-e alája? Bendegúz fiai. Árpád unokái: mind örömmel fognak Washingtonra várni. . . . De hiába sárgul a tengeri szára: mostsem száll még BÉKE a kinzott világra. 9 MIKÉNT MÉRGES KOBRA les az áldozatra, úgy szán minket Moszkva véres kárhozatra. Gyilok a kezében, mosoly az ajakán s tőrét készül döfni hátunkba a kaján. Örök békét rebeg Sztálin apó ajka s közeledik már a dinamitos sajka. Övében dinamit . . . bortól vörös orra s egyre készülődik a halotti torra. Kalapácsa zuhan, sarlóját is feni; a világot készül vörösre festeni. . . . S mi tagadás: álma kezd válni valóra ősi Kínán leng már sarlós lobogója! KRÓNIKÁSA VAGYOK a múltnak és mának, keservére sok-sok bolsi pojácának. Neveznek ilyennek, olyannak, nem jónak. Világ-eszmék harcán máglyára valónak. S mert vastag bőre van sok bolsi kofának: megtisztelnek gyakran fűzfapoétának. Mégis változatlan kongatom harangom s még büszkébben hordom füzfaköltő rangom. Isten egynek elmét, másnak nyelvet adott; van, ki költeményt ir; van , ki csak maszlagot. . . . S nagy fájdalma lehet a szegény papírnak, hogy rá elég gyakran az ökrök is Írnak! I tes államok életszínvonala nem nagyobb és sok esetben kisebb, mint a legyőzötteké. Sajnos, nehéz hinni, hogy ezek a tanulságok intő például fognak szolgálni a jövőre. Holott tudjuk, hogy az emberiség minden ellentétének csak egyetlen megoldása van — a béke és nem a háború. KI BŰNÖS? A hatéves Ági és a 11 hónappal fiatalabb Laci büntudatos arccal állnak a haragos papi előtt. Szörnyű a bünük — megdészmálták a vasárnapi tortát. A papi kezében virgács van és vészterhesen suhogtatja: — Gyertek csak közelebb! — mordul a bűnösökre. Négy vékony lábacska habozva indul meg. — Közelebb! Laci udvariasan előretuszkolja a nővérkéjét. — Tudjátok, hogy miért hívtalak benneteket? — A torta miatt! — Igen, a torta miatt! Melyiketek kutatta fel? A kislány ruháját húzogatja és ártatlanul kijelenti: — Nem én, hanem a Laci! — Úgy? A Laci! Neki támadt az ötlete, hogy megdészmáljátok a tortát?! — Papi, mit jelent az, hogy megdézsmálni?- Lopni, torkoskodni, elcsenni .. . — Nem én voltam, hanem a Laci. — Hogy is volt csak? Alig pihent le a mami, titokban felgyújtottátok a kamrában a villanyt, pedig tudjátok, hogy ezt megtiltottam. Ki tette ezt? — Nem én, a Laci! — Akkor kizártátok a kamraajtót! Nem én, a Laci! — Akkor odahuztátok a konyhaszéket a polchoz. Ki emelte le a tortát? — Laci! A NÉGER ÉS A BEVÁNDORLÓ Irta: FARKAS BALÁZS Pár héten belül hat magyar társas összejövetelre, katolikus és református templomba, egyleti gyűlésre mentem kutató szándékkal. Azt akartam meg tudni, hogyan éreznek az amerikai magyarok feketebőrü, népszerűbben: néger honfitársainkkal szemben. '— Ha muszáj, egymás mellett dolgozunk a gyárban, de egy asztalhoz nem ülök feketével, mert mégse hozzámvaló ember. Ezt a kérdést az hozta felszínre, hogy a négerkérdést egyre jobban próbálgatják kiélezni Amerikában. Azt mondják, hogy ezl a kommunisták csinálják, akik igy akarnak az Egyesült Államok belső életében zavarokat, kellemetlen összeütközéseket előidézni. Viszont azt is mondják, hogy politikai játék folyik a feketék körül. Szavazatukat meg akarja nyerni mindkét nagy politikai párt és ezért hizelegnek nekik. A néger kérdés körül véres összeütközéseket láttunk egy idő óta Amerikában. Legutóbb Anacostiában, ahol annyi vér omlott ki, mintha háború lett volna. De még szörnyűbb részletei voltak a detroiti, chicagói és st. louisi fehér-néger verekedéseknek. .A helyzet kiélesedését most Dr. Joseph Lohman chicagói egyetemi tanárnak tulajdonítják, akit a múlt évben Krug belügyi miniszterünk meghívott Washingtonba, hogy a néger kérdés felől részletes tanulmányt állitson össze. “Elkülönítés Washingtonban” cim alatt Lohman tanár tett is jelentést, amelyet kinyomattak. A Lohman jelentést alapján Krug egy rendeletet adott ki, amely azt parancsolta, hogy a fehér és fekete gyerekek részére ne legyenek többé Washingtonban elkülönített fürdőző helyek, hanem közösen fürödjenek. A rendelet első eredménye az volt, hogy Anacostiában, mely Washingtonnak egyik városrésze, be kellett zárni a gyerekek részére államköltségen csinált fürdőhelyet. A kongresszus megállapítása szerint junius negyedik napjától kezdve huszonhatodikéig naponta 1507 fehér gyerek használta ezt a fürdőt. Junius 29-én, három nappal a rendelet megjelenése után, naponta csak 41 gyermek volt a fürdőben látható. És mivel véres összeütközéstől féltek, az egész medencét elzárták, többé senki sem használhatja. Ugyanez történt a washingtoni McKinley parkban levő fürdőhellyel. Azt is be kellett zárni, mert a hangulat fenyegető lett. Persze nem a gyerekek között, hanem a felnőttek izgatottsága miatt, amely erős kitörésre vezetett volna. Vita folyik akörül, hogy melyik csoport tanusit szilaj magatartást, türelmetlenséget. A feketék-e vagy a fehérek? A rendőrség szerint a feketék tulerősen követelik a maguk jogait. Marcantonio kommunista szövetségi képviselő azt állítja, hogy a fehérek hibásak. Végtelenül sajnálatos az, hogy ilyen mesterségesen felfújt és mégis nagyon kényes kérdéssel kell közéletünknek foglalkozni. Mi — magyarok — ebbe az ügybe nem szólhatunk bele, mert bizonyos aggodalommal nézünk az intés felé: — A négerek után a bevándorlókra kerülhet a sor. Bizonyos ellenszenvet mindig érezhettünk a bevándorlókkal szemben, akiket sokan csak másodosztályú amerikaiaknak tekintenek. Eddig ez nem ment túlzásba, de megeshetik. Talá" erre gondolt Bodoky József hatvanöt éven felüli magyar, amikor ezt mondta: — Jó szerencsénk, hogy mi, öregek, a sir felé haladunk. Utódainkkal szemben már megszűnik ez az ellenszenv, mert azok izig-vérig amerikaiak. — S közben levert egy befőt tes üveget. — Igen, s akkor elszaladt. — S te? — - Én? . . . — Igen, te! Te mit csináltál? Beszélj! — Megettem a tortát! Laci diadalmasan felkiált: Látod, papi, teljesen ártatlan vagyok a torta-ügyben! . . . / i f A JÓ MODORRÓL Az egyéni kezdeményezés jogáról beszélve eszeimbe jutott, hogy az ugyan megvan és korábban Európának minden országában megvolt, de bizonyos tereken korlátozták. Úgynevezett hatósági engedélyekhez kötötték. Korcsmát például anélkül lehetett nyitni. Mesterséget is csak a képesitéssel járó engedély alapján lehetett gyakorolni. Ez helyes is volt, mert ugyan furcsán nézett volna ki az a csizma, amelyet Kapitány Károly uram helyett Galló Lajos, a becsületes asztalos készített volna lábunkra. És még kinosabb lett volna az, ha az okleveles orvos helyett a városi mérnök próbálta volna vakbelünket kivágni. Ilyen teljesen okszerű korlátozások mellett volt épségben és Amerikában van épségben az egyéni kezdeményezés joga. Csak ilyen, rendszer mellett biztathatjuk fiunkat: — Lehet még belőled is a General Motors elnöke vagy szövetségi szenátor. Persze ehhez bizonyos kellékek szükségesek. Elsősorban tudás, szakértelem, akarat, szorgalom és jó modor, mikor embertársainkkal érintkezünk. Némi Jeckét szeretnénk adni a jó modor felől és ezért régi barátomat, Kohn urat rángatom elő, aki egy rendkivül hideg téli napon Budapesten a villamos kocsiban ült, mikor bejött egy igen jól öltözött ur és helyet foglalt vele szemben. Köszönt neki Kohn: — Jo reggelt, nagyságos ur. — Jó reggelt. Folytatta Kohn az udvariaskodást: — Hogy tetszik lenni, nagyságos ur? — Köszönöm, megvagyok. — És a kedves neje hogy van? — Köszönöm, a feleségem is jól érzi magát. Nem hagyta abba a kérdezősködést Kohn barátom:-J- No, az inasát hol hagyta ma a nagyságos ur? Türelmetlen lett erre az idegen és röviden vágta oda: — Nekem nincs inasom. Csodálkozó arcot vágott Kohn, de végül.kibökte, hogy hova célzott: — iNincs masar AKKor legyen szives es tegye oe maga után az ajtót, hogy a hideg be ne jöjjön ebbe a villamos kocsiba. Kissé túlzó talán ez a példa a jó modor és az udvariaskodás felől, de egykori tanitó mesterem úgy vélte, hogy fejen kell ütni a lurkót, hogy a szót megértse. G. S.
