Kraus, Naftali (szerk.): Izrael fohásza. A zsidó újév imarendje - Klasszikus zsidó művek magyarul 3. (Budapest, 1997)
Nissan Mindel: Az imákról
AZ IMÁKRÓL XX már az Első Szentély idején is léteztek bét háámok, nyilvános imahelyek, amelyeket a babilóniaiak a Szentéllyel együtt leromboltak (.Jeremiás 39:8. és Rási magyarázata. Lásd még Sábát 32a.). A Szentély pusztulása után, a babilóniai fogság idején, a zsidók továbbra is összegyűltek együtt imádkozni. Az imahelyek bét mikdás möáíokká, afféle ״kis szentélyekké” váltak (Ezrá 11:16.). Ám a száműzetés évei alatt Babilóniában született és ott nevelkedett gyérmekek nem sajátították el megfelelően a szent nyelvet, a hébert és valamiféle keverék nyelvet beszéltek. Éppen ezért, amikor a hetvenéves száműzetés után a zsidók visszatértek Jeruzsálembe, Ezrá, az írástudó és a Nagy Gyülekezet férfiai - a próféták és a bölcsek, összesen százhúszan - megállapították a napi ima szövegét: ez lett a Smoná eszré, a Tizennyolc áldás. Meghagyták, hogy ezt napjában háromszor kell elmondani. Azóta a háláchá, a zsidó törvény előírja, hogy minden egyes zsidó elmondja ezt az imát, amely megfelel a Szentélyben bemutatott napi áldozatnak, míg szombaton, Ros Chodeskor és az ünnepnapokon Muszáj imákat kell mondani. Jóm Kipur napján a külön záróimát, Nöilát is kell mondani. így a napi imák fő részét bölcseink alakították ki. Ide tartozott a Smá és a Smoná eszré, amelyek napjainkban is az imarend fontos részét képezik, sőt a Smoná eszré a Minchának talán a legfontosabb eleme. A napi zsoltárt [A zsoltárok könyvé bői), amelyet a léviták énekeltek valaha a Szentélyben, a reggeli imarendbe illesztették. Dávid zsoltáraiból több is bekerült a reggeli imába, és külön áldások előzik meg, illetve követik a Smtít. Mire Jehudá Hánászi írásba foglalta a Misnát (3910 körül, mintegy 500 évvel Ezrá után), és mire a Talmud is elnyerte végleges formáját (300 évvel később, mintegy 1500 évvel ezelőtt), a ma használatos imarend is kialakult. AZ IMAKÖNYV A nuszách jelentése ״szöveg” vagy ״forma”, és olykor minhágnak (״szokás”, ״rítus”) is nevezik. Amikor kezünkbe vesszük az imakönyvet, a címlapjáról kiderül, melyik nuszáchot vagy minhágot követi: lehet nuszách szfárd (spanyol), nuszách áskenáz (német), nuszách polin (lengyel), nuszách ÁRI (vagyis a szentéletű Jicchák Lurjá rabbi által követett imarend).
