Kraus, Naftali (szerk.): Izrael fohásza. A zsidó újév imarendje - Klasszikus zsidó művek magyarul 3. (Budapest, 1997)
Nissan Mindel: Az imákról
AZ IMÁKRÓL XVIII Valamennyi micvá, amit az Örökkévaló szent parancsolataként teljesítünk, szorosabb kötelékkel fűz minket az Örökkévalóhoz. A micuá szó az arámi cáutá, ״együttlét”, ״társ” szóval rokon. A magyárban a ״lelkére köt” kifejezés egyik lehetséges jelentése a ״megparancsol” igével rokon, hiszen a parancsolat az a kötelék, amely összeköti a parancsot kiadó személyt a parancsot teljesítő személlyel, legyenek bármilyen távol egymástól, akár a valós távolságot, akár rangjukat tekintve. Amikor egy király megparancsolja legegyszerűbb szolgálójának, hogy tegyen meg valamit, a kettő között azonnal kötelék jön létre. Az egyszerű szolgáló úgy érzi, nagy kegyben részesül, mivel a király tudomást vett róla, és megbízta valamivel: ő, a jelentéktelen személy, most a nagy hatalmú király kedvére tehet. Eg a vágytól, hogy méltó legyen a király figyelmére és kegyére. Amennyiben ez igaz minden egyes micuára, még inkább igaz az ima esetében, hiszen semmi sem hozza az embert annyira közel az Örökkévalóhoz, mint az ima, ha az valóban a lélek kiáradása, ״összekötve a lelket a Lélekkel”. Ha bármely parancsolat teljesítése közelebb visz az Örökkévalóhoz, az ima (azon a szinten, amelyikről beszélünk) olyan, mintha az Örökkévaló maga ölelne magához minkét. Csodálatos szellemi felemelkedéssel és boldogsággal tölt el, aminél nagyobb öröm és elragadtatás aligha létezik. Az ima, mint mondottuk, sokfokú lajtorja. Ahhoz, hogy felhághassunk legmagasabb fokára, a legalsó fokról kell elindulnunk, és fokozatosan kell egyre magasabbra lépnünk. Imáinkat szentéletű prófétáink és bölcseink úgy alkották meg, sorrendjüket úgy határozták meg, hogy a lajtorja fokaihoz hasonlóan egyre magasabb fokú lelkesültséghez vezessenek. Éppen ezért meg kell ismernünk imáinkat: először egyszerű, majd mélyebb jelentésüket, s végül az imák teljes ״rendjét”. A NAPI HÁROM IMA A zsidó törvények előírják, hogy napjában háromszor kell imádkozni: reggel, délután és alkonyatkor. Ezek neve: Sáchárit (reggeli imádság), Minchá (délutáni imádság) és Áruit vagy Mááriu (esti imádság). Bölcseink szerint a napi háromszori imádkozás szokását az ősatyák, Ábrahám, Izsák és Jákob vezették be. Ábrahám a reggeli imádságot, Izsák a délutáni imádságot, míg Jákob az esti imádságot (Talmud, Bráchot 26b.).
