Kraus, Naftali (szerk.): Izrael fohásza. A zsidó újév imarendje - Klasszikus zsidó művek magyarul 3. (Budapest, 1997)
Nissan Mindel: Az imákról
hoz, s még állati lelkünket is áhítat tölti el. Amikor a Szent előtt állünk, mintha az egész anyagi világ, valamennyi szenvedésével és élvezetével egyetemben, semmivé foszlana. Ráébredünk, mi az, ami valójában számít, s miközben jó életért, egészségért és fennmaradásért imádkozunk, feltárul legmélyebb értelme annak, hogy milyen a valóban élni érdemes ״élet”; hogy az egészség nemcsak testi, hanem mindenekelőtt spirituális szükséglet is; hogy a Tóra és a parancsolatok valóban a fennmaradást szolgálják ebben a világban és az eljövendében egyaránt. Tisztának és megtisztultnak érezzük magunkat az ilyen ״szolgálat” által, s amikor visszatérünk mindennapi ügyeinkhez, a tisztaság és áhítat érzése velünk marad: napi dolgainkat is a ״papok birodalma, szent nép” (2Mózes 19:6.) szintjére emeli. AZ IMÁKRÓL XVII TFILÁ: A KÖTELÉK Az ima ״lajtorjájának” legmagasabb fokát akkor érjük el, amikor lelkesültségünkben semmit sem kívánunk inkább, mint az Örökkévalóhoz fűződő köteléket. Ezen a szinten a tfilá a - misnai héberben használatos - tofél (״összekapcsol”, ״összeköt”, ״összeilleszt”) igével rokon, ugyanúgy, ahogyan az eltört edény darabjait összeillesztik, hogy újra ép legyen (Toszeftá, Pszáchim 5:9.). Lelkünk valóban ״az Örökkévaló része” és éppen ezért arra érez vágyat, hogy ismét egyesüljön az Örökkévalóval, ahogyan a lángnyelvecskét is magához vonzza és elnyeli a nagyobb láng. A vágyódás akkor is létezik, ha nem vagyunk tudatában. Az írás ״az Örökkévaló mécsesének” nevezi az ember lelkét (Példabeszédek 20:27.). A méesés lángja nyugtalanul imbolyog, minduntalan fölfelé szökken, mintha szabadulni akarna a kanóctól. Ilyen a tűz természete: állandóan fölfelé tör. Lelkünk is felfelé tör, éppúgy, mint a mécses lángja. Ez a lélek természete, akár tudatában vagyunk ennek, akár nem. Ez is egyik oka annak, hogy a zsidók hajlonganak ima közben: hiszen az ima az, ami az Örökkévalóhoz kapcsol minket lélekkel teli kötelékkel - ״lélek a lélekhez” -, miközben lelkünk, úgymond, felfelé lobban és szárnyal, hogy egyesüljön az Örökkévalóval. (Tánjá 19. és 46. fejezet) Vizsgáljuk meg közelebbről ezt a kérdést!
