Kraus, Naftali (szerk.): Izrael fohásza. A zsidó újév imarendje - Klasszikus zsidó művek magyarul 3. (Budapest, 1997)

Sáchárit - Reggeli imák mindkét napra - A Tóraolvasás rendje

TÓRAOLVASÁS AZ ELSŐ NAPRA 189 {Harmadik, szombaton negyedik:) De a szolgáló fiát is néppé teszem, mert a te nemzetséged.” Felkelt hát Ábrahám kora reggel, vett kenyeret és egy tömlő vizet, és Hágárnak ad­­ta, vállára tette a gyerekkel együtt, és elbocsátotta. Az meg elindult, és Beér Seva pusztájában tévelygett. Mikor kifogyott a víz a tömlőből, egy bokor alá dobta a gyermeket, ő meg tovább ment és leült vele szemben egy nyíllövésnyi távolságra, úgy gondolkodván, hogy ne lássa a gyermek halálát. Ott ült szem­­ben és hangosan sírva fakadt. Isten meg meghallotta a gyér­­mek hangját, Isten angyala az égből hívta Hágárt és így szólt hozzá: ״Mi van veled, Hágár? Ne félj, hiszen Isten meghallotta a gyermek hangját ott, ahol van. (Szombaton ötödik:) Kelj fel és emeld fel a gyermeket, fogd kézen, mert nagy néppé teszem még őt!” Isten felnyitotta [Hágár] szemét és az meglátott egy kutat, odament, megtöltötte a tömlőt vízzel és megitatta a gyermeket. Isten aztán a gyér­­mekkel volt, az felnőtt, a pusztában élt és íjász lett belőle. Pá­­rán pusztájában tanyázott, anyja meg Egyiptom földjéről vett neki feleséget. [Negyedik, szombaton hatodik.:) Abban az időben történt, hogy Ávimelech és hadvezére Pichol így szóltak Ábrahámhoz: ״Isten veled van mindenben, amit teszel. Esküdj meg hát most nekem Istenre, hogy nem szedsz rá se engem, se fiamat, se unokámat, hanem oly szívesen jársz el velem, meg ezzel az országgal, ahol tartózkodtál, amint én bántam veled! Ábrahám azt válaszolta: Megesküszöm. Ábrahám azután megfeddte Ávimelechet egy kút miatt, melyet Ávimelech szolgái elraboltak tőle. Ávimelech meg így szólt: ״Nem tudom, ki tette ezt, te se szóltál nekem erről, én se hallottam róla mind a mai napig.” Abrahám erre juhokat és marhákat hozatott és Ávimelechnek adta, azután szövetséget kötöttek egymással. (Ötödik, szombaton hetedik:) Ábrahám akkor a nyájból fél­­reállított hét bárányt, mire Ávimelech megkérdezte: ״Minek ez a hét bárány, melyet külön állítottál?” Ő meg azt mondta:

Next

/
Oldalképek
Tartalom