Oberlander Báruch rabbi - Köves Slomó rabbi (szerk.): A zsidó őszi Nagyünnepek - Zsidó tudományok. Fejezetek a klasszikus forrásokból 7. (Budapest, 2009)

Ünnepi törvények és szokások

A zsidó tudományok 174 137. fejezet A /«/ávcsokor használatának szabályai és a körmenetek rendje (13 pontban) 1. A lulávot a csokorral együtt a jobb kézbe veszik úgy, hogy annak a gerince forduljon az ember arca felé, - az etrogot pedig a balkézbe. És mivel minden micva-parancsra annak teljesítése előtt mondják az áldást, továbbá, mert az etrogot is úgy kell megfogni, ahogy nőtt, vagyis hogy a számyele, amelyen a fán lóg, lefelé, bimbaja pedig fölfelé álljon, azért, mikor a bráchá előtt az etrogot a kezébe veszi, megfordítva vegye, vagyis a számyele álljon felfelé és a bimbaja lefelé, hogy a felvételével még ne tegyen eleget a kötelességének. És mondja állva az Ál nötilát luláv a luláv felvételére a bráchát, (mert a luláv magasabb valamennyi fajtánál, a leg­­tekintélyesebb, róla kapta a csokor a nevét), az első napon a Sehechejánu áldást is elmondja. Ha az első nap sábátra esik, amikor a lulávot nem ve­­szi kezébe, a Sehechejánu bráchát a második napon mondják. A bráchá után fordítsa meg az etrogot és vigye, tartsa oly közel a lulávhoz, hogy elválasztó rés ne legyen közöttük és rázza meg együtt mind a négy világ­­táj irányában, ebben a sorrendben: keletre, délre, nyugatra, északra felfelé és lefelé. Ugyanígy vigyázzon, hogy a haliéi ima közben elrendelt luláv rázásnál és a körmenetnél is oly közel tartsa az estrogot a lulávhoz, hogy elválasztó rés közöttük ne legyen. Ha megfordítva vette a kezébe: az etrogot a jobb kézbe és a lulávot a balba, tegye le s vegye újra most már szabály szerint, de bráchá nélkül a kezébe. 2. A balkezes ember vegye a lulávot a jobb kezébe, ami minden más embernél a balkéz, és az etrogot a balba. Ha megfordítva vette kézbe, te­­gye le és vegye szabályosan a kezébe, de most már bráchá nélkül. Aki mindakét kezét egyformán használja, olyan mint minden más ember (sza­­bályosan vegye). 3. Helyes, hogy a tefillint még a luláv felvétele előtt vessék le, de legalább is a kézről távolítsák el a szíjat, hogy kezétől az etrogot el ne vá­­lassza. Helyes a gyűrűket is levenni az ujjairól. 4. A luláv rázásának rendje a Hálál imában ez: a Hojdu versében Is­­ten nevén kívül hat szó van, minden szónál más irányban kell rázni, Isten nevének kiejtésénél ne rázzák. A Hojdu szónál keletre, ki szónál délre, íojv-nál nyugatra, ki-nél északra, a löolám szónál fölfelé, a chásdo szónál lefelé. Az előimádkozó csak a Hojdu és a Jojmár ná Jiszráél versénél rázza, a közönség azonban valahányszor a Hojdu verset mondja. Aná énekversnél az előimádkozó is, a közönség is csak az Aná Hásém hosiá ná! szavaknál rázza, és mert az Isten nevén kívül csak három szó van, minden szónál két irányban rázzák. A Haliéi ima végén álló Hojdu vers­­nél az előimádkozó is, a közönség is rázza. A lefelé való rázásnál csak a

Next

/
Oldalképek
Tartalom