Köves Slomó: Zsidó szakadás - Hamburgtól Nagymihályig (Budapest, 2009)
III. Rész. Berlintől Hamburgig. Az első reform-konzervatív zsidó vallási polémia Európában, a rabbinikus irodalom tükrében
9. FEJEZET A vallási szertartások reformja így vagy úgy, mind a társadalmi lehetőségekkel élő asszimilánsok, mind a hászkálá hívei szükségesnek látták a vallási szertartások megreformálását. Arra törekedtek, hogy minél inkább hasonuljanak a környező társadalom bevett vallási normáihoz, és minél kevésbé tűnjenek idegennek a szemükben. Ezek a reformok kezdetben az istentisztelet rendjén való formai változtatásokat foglalták magukban, melyeket azért vezettek be, hogy a szertartásoknak olyan esztétikai jegyeket kölcsönözzenek, mint a rend, a pompa, az áhítatos csendes tisztelet a közösségi ima közben, a visszafogottság és a többi. Később azonban felmerült az igény a vasárnapi istentisztelethez hasonló, heti egyszeri alkalomra korlátozott közösségi imára, a keresztény templomokhoz hasonló orgona bevezetésére, az imarítus megváltoztatására, a nők és férfiak közötti elválasztás megszüntetésére, és a népies jiddis nyelvű hitszónokok prédikációit felváltó, s a körülöttűk élők nemzeti nyelvén megtartott, a nem zsidó szertartásokon megszokott retorika szabályai szerint felépített szónoklatokra. Természetesen a reformokra való igények nem álltak meg itt, hanem más vallási szertartásokra is kiterjedtek. Ilyen volt például az esküvői baldachin alatt végzett szertartásnak a szabad ég helyett a zsinagógában történő levezetése, a zsinagógák építészeti stílusának megváltoztatása és bizonyos ״fölöslegesnek tartott” rabbinikus tilalmak és szokások eltörlése. Ahhoz, hogy kellően megértsük az európai zsidóság történélmének első nagy reform-ortodox polémiáját, fontos áttekintenünk azokat a szertartásbeli és szokásbeli változtatásokat, amelyeket a reformpártiak szorgalmaztak. Az alábbiakban ezek kőzül egy pár jellegzetes példáról olvashatunk úgy, hogy mindkét oldal érvrendszere is világossá váljék.1