Oberlander Báruch rabbi (szerk.): A rabbi válaszol. Modern kérdések, hagyományos válaszok 3 - Zsidó Ismeretek Tára 37. A rabbi válaszol 3. (Budapest, 2019)

Zsidóság, hit, megtérés

Zsidó ismeretek tára 132 Van, akit az tart vissza, hogy úgy érzi, képtelen mindent betartani, például nyáron is a zsidó nőknek illő szemérmes, cniesz ruhába öltöz­­ve járni, vagy lemondani a kedvenc nem-kóser ételéről, de álszentnek tartaná, ha emellett más micvákat betartana. Érthető, hogy az út elején vannak olyan dolgok, amikről úgy érzi az ember, hogy lehetetlen lesz számára betartani. A zsidóságtól azon­­ban távol áll a maximalista gondolkozás, a mindent vagy semmit elve. A maximalista nézőpont szerint, ha valaki nem kósert reggelizik, ak­­kor előtte nem volt értelme tfilint raknia, vagy nincs értelme péntek este gyertyát gyújtania és sábáti vacsorát tartania annak, aki másnap munkával fogja megszegni a szombatot. A zsidó gondolkodásmódtól távol áll ez a felfogás. A micvákat nem egy egyesített ״bankszámlán” tartják nyilván, ahol az épp aktuális ״egyenlegünk” látszik, ellenkezőleg: a jócseleke­­detek és a hibák két külön számlán vannak. A Talmud543 erről azt mondja: ״a vétek nem oltja ki a micvát vagy a Tóra tanulását”. Ezek szerint érdemes gyertyát gyújtani akkor is, ha nem fog teljesen szom­­batot tartani, érdemes felrakni a tfilint, akkor is, ha másnap nem teszi fel, érdemes Jóm kipurkor böjtölni, akkor is, ha másnap megint nem kósert eszik. Minden micva egy szentséget hoz a világba, és ezt nem törli el az sem, ha máskor vétkezünk. Ezzel természetesen nem arra biztatom az embereket, hogy ne tartsák be, ami kihívás számukra, ha­­nem arra, hogy mindent tartsanak be, amire képesek. Ha hullámzik is a fejlődés folyamata és a megtérő hibázik újból, nem szabad visszafordulnia és feladni az addig elért eredményeket. Ha megbotlik is attól nem válik értelmetlenné az addig megtett útja, mert amit elért, az már az övé és sikerként könyvelheti el. Az Álter Rebbe a Tánjában544 erről azt a bibliai verset idézi, hogy ״hétszer esik el a cádik (igaz ember), de fölkel”545. Ezek szerint érdemes elindulni az úton, még akkor is, ha újra meg újra elbotlik, mert a végén szilárdan fog állni a lábán. Mi van előbb, a tyúk, vagy a tojás: hitből ered a vallásossá válás, vagy a micvák gyakorlásától válik valaki hívővé? 543 Szotá 21a. és Rási uo., lásd Likuté szichot 22. kötet 15. oldal. 544 Chinuch kálón végén. 545 Példabeszédek 24:16.

Next

/
Oldalképek
Tartalom