Oberlander Báruch rabbi (szerk.): A rabbi válaszol. Modern kérdések, hagyományos válaszok 3 - Zsidó Ismeretek Tára 37. A rabbi válaszol 3. (Budapest, 2019)

Zsidóság, hit, megtérés

131 A rabbi válaszol A folyamat nem mehet végbe hirtelen, de el kell érkeznie egy drasztikus fordulópontnak. Erre is találunk a zsidó nép történetének kezdetéről példát. Az egyiptomi kivonulás után ott álltak a zsidók a tenger partján, a biztonságos túlpartot a viharos víz választotta el tő­­lük. Át kellett kelniük rajta, Isten szólt is Mózesnek: ״Szólj Izrael fiai­­hoz és induljanak!”, amihez megígérte a segítségét, a Vörös tenger szétválasztását541. Addig azonban nem történt semmi, amíg a zsidók a parton tipródtak, a szétválasztás akkor kezdődött, amikor Náchson be­­levetette magát a tengerbe. Amikor a víz már az orráig ért, megérke­­zett az isteni segítség és kettényílt a tenger542. A megtérő is viharos változásokon megy át, amikor elkezdi átren­­dezni az életét egy addig ismeretlen rendszer szerint. Kell egy nagy elhatározás, amivel ״belép a tengerbe”, ahol aztán folyamatosan fej­­lődhet, míg el nem éri a ״túlpartot”, ahol újra szilárd talajt érez a talpa alatt. Milyen sorrendben zajlik a megtérés, mit kell először betartani, és mi az, ami ״ráér” a következő fázisig? Nincs kifejezett sorrend, minden ember és minden helyzet más. Leginkább azon múlik, melyik micva érinti meg jobban a lelkét, mi áll közelebb a személyiségéhez. Megfigyeltem, hogy a megtérők két típusba sorolhatóak: a belül­­ről kifelé haladók és a kívülről befelé haladók csoportjába. Van, aki titokban kezdi, először csak otthon, a családban, aztán a közösségben és csak legvégül a külvilágban, például iskolában vagy munkahelyen. Más kifejezetten jól érzi magát rögtön a közösségben, részt vesz a kö­­zös imákon, és csak később viszi haza a vallásosságot, pl. kóser ház­­tartás formájában. Van, akinek könnyű hirtelen megjelenni kipában a nyilvánosság előtt, de valósággal szenved a szombattartástól, ezzel szemben mások a szombattartásért lelkesednek, de Isten óvja őket attól, hogy kipában-cicessze\ jelenjenek meg az emberek között. Min­­den esetben az a helyes, ha a legkönnyebbel kezd, onnan fejlődik to­­vább, és halad az egyre nagyobb kihívást jelentő feladatok felé. A lényeg, hogy a fejlődés folyamatos legyen. 541 2 Mózes 14:15-16. 542 Talmud, Szotá 37a.

Next

/
Oldalképek
Tartalom