Oberlander Báruch rabbi (szerk.): A héber nyelv és a héberek. Dunaparti haszid hétvége. 5776. ijár 12-14. 2016. május 20-22 - Zsidó Ismeretek Tára 30. (Budapest, 2016)
Történelem
52 Zsidó ismeretek tára Kochbá érméje, i.sz. 125 körűiről. A paleohéber betűk használatának ezeken az érméken jelentősége van. Bár Kochba79 vezette az utolsó felkelést Róma ellen, 50 évvel azután, hogy a második Szentélyt lerombolták. Akivá rabbi úgy vélte, ő a messiás. Bár Kochba saját érmét veretett, azonképpen, hogy római érmék veretét átalakíttatta. Ez is jellemző volt a felkelésére, szimbolikus gesztus. Paleohéber betűkkel vésette az érmékre ezt: jod-hét-dálet, (n-n-’j azaz: Júdea (min’). Az, hogy a paleohéber betűket választotta, bátor állásfoglalás volt, visszatérés az eredeti zsidó íráshoz, amit azelőtt használtak, hogy a zsidók idegen uralom alá kerültek.80 Miután Bár Kochba felkelését leverték, a paleohéber teljesen kiment a gyakorlatból. Belőle lett az igazi „holt betű”. Ha a fenti vitát nem örökíti meg a Talmud, az eltelt századokban meg sem említették volna soha.81 A 20. században minden megváltozott. A régészek egyre-másra ásták ki a tárgyakat, rajtuk paleohéber betűkkel, Dávid király korából és még régebbről.82 És azután megtalálták a Holt-tengeri tekercseket, rajtuk az őshéber írás számos példájával Az ősi héber ábécé feltámadt halottaiból. A Talmud második véleménye A Talmudban található második vélemény nagyban különbözik Már Zutráétól: „Jehuda rabbi, a fejedelem83 azt mondta: »A Tóra Ízesektől és néhány érmétől eltekintve semmi nyomát nem találták a paleohéber használatának a második Szentély kora óta. 79 Valódi neve Simon ben Koziba, és Bár Kochbának hívták, ami azt jelenti: a „fiú, akiben van erő”. 80 Nebukaddneccár, Babilon királya elfoglalta Izráel, lerombolta az Első Szentélyt. És amikor az emberek visszatértek Izraelbe, Perzsia uralma alá tartoztak, aztán Görögország alá, azután Rómához. Izrael függetlensége a második szövetség idején mindösszesen tizenhét évig tartott, a hasmóneus kiráyok alatt. 81 Tudott dolog, hogy a Rámbán, Mózes ben Náchmán rabbi, egy XIII. századi tudós őrzött egy érmét Bár Kochbától. A paleohéber betűknek semmi más bizonysága nincsen a fentiek közül. 82 A gézeri kalendárium és a Mesa-sztélé (moábita kő) 83 Rabbi Jehuda, a fejedelem Izráel rabbinikus vezetője volt a Bár Kochba-féle felkelés levezetése után. időszámításunk szerint 150-200 körül. O és a bét din-