Oberlander Báruch rabbi (szerk.): A héber nyelv és a héberek. Dunaparti haszid hétvége. 5776. ijár 12-14. 2016. május 20-22 - Zsidó Ismeretek Tára 30. (Budapest, 2016)

Történelem

Seth Mandel rabbi: A héber kiejtés igaz története

49

Évekkel ezelőtt, amikor először olvastam fel a Maimonides Minyanban, amely egy szombati minjánközösség a bostoni Maimonides Schoolban, Joszéf bér Soloveitchik rabbi vezetése alatt, megkérdeztem őt a kiejtésemről. Kelet-európai a hátterem, hozzá voltam szokva az askenázi ejtéshez. A tanárom viszont kurd zsidó volt, az áj int és a chetet a szefárd ejtés szerint ejtette. Ráv Soloveitchik azt mondta nekem, hogy bár fogalmunk sincs, melyik az „autentikus” ejtés, a Talmud szerint különbséget kell tenni az ájin (1?) és az álef (X) között. Mivel a legtöbb askenázi (önmagát is beleértve) nem tud rendes ájint ejteni, ima közben nincs elvárva tőlük, de mivel én képes vagyok rá, nekem kötelességem megkülönböztetni. Hasonlóképpen ragaszkodott ahhoz, hogy különbséget tegyek ehet (n) és cháf (D) között, mert ez az ejtésbeli különbség a jelentést is érinti. Ráv Soloveitchik nem bátorított a szefárdi magánhangzók alkalmazására. Ehhez hasonló álláspontot foglal el Joszef Henkin rabbi68. Ő azt mondja, hogy a szefárdi mássalhangzó-ejtést át kell venni, de a magánhangzókét nem.

Végezetül nem tehetek egyebet, egy kedves barátomat idézem, aki, mikor meghallotta, hogy a táf (n) és a száf (n) közti különbségről készülök írni, a jól ismert héber mondókát mondta: Szof tov, hákol tov” - azaz: „Mindenjó, hajó a vége.” Mondjuk inkább így: Száf/táf, hákol tov?” vagyis Száf (n) vagy táf (n) mindkettő jó?

68 Édut löJiszraél 156-157. oldal.