Hertz, Joseph Herman: Zsidó Biblia. Mózes öt könyve és a Haftárák 3. Leviticus - Zsidó Biblia 3. (Budapest, 2010)

Leviticus magyarázatokkal - I. Vájjikrá

42 Jegyaetek Mózes harmadik könyvéhez. A) Az áldozati kultusz. I. A pogány és a héber áldozat. A Biblia és a Talmud !'elfogása szerint az áldozat intéz­­ménye époly régi, mint maga az emberiség. A történetíró is megtalálja nyomait már az emberi kultúra legprimitívebb fokozataiban és az áldozati kultuszban a vallástörténetnek elemi és egyben egyetemes jelenségét látja. Sokféle elmélet van az áldozat keletkezéséről. Azokat, ame­­lyek W. R. Smith, H. Spencer és J. G. Frazer nevével kapcso­­latban ismeretesek és amelyek egyébként rendkívül szelleme­­sek, ma általában elfogadhatatlanoknak tekintik. Eltekintve ezektől a valószínűtlenül hangzó feltevésektől, két egyszerű elmélet nyújt megfelelő magyarázatot az áldozatokra vonat­­kozóan. Az első elmélet szerint az áldozat a hódolat kifejezése és annak hangsúlyozása, hogy az ember aláveti magát a mennyei Uralkodónak, vagy, hogy hálát ad Istennek jótéteményeiért; mint ahogy az, aki földi uralkodóhoz könyörög, ajándékokkal fejezi ki hódolatát és háláját. A másik elmélet szerint az áldó­­zat az ősember azon vágyából ered, hogy kiengesztelje Istenét. Mind az engesztelés, mind az ajándékozás eszméjében meg­­található az anyagi értékelésnek mozzanata; az Istenhez irá­­nyitott kívánságnak megfelelően kell kiválasztani az áldozatot is. Ez a régieknél meg is volt. Életbevágó fontos kérdésben vagy fenyegető veszélyek pillanatában nem riadtak vissza az ókori népek emberáldozatoktól sem. Nem ritkán a szülő saját gyermekét mutatta be áldozatul. A sok egyéni esetet mellőzve, elég rámutatni a Molok-kulluszra. Ezt az értékelési gondolatot kiküszöbölik a Leviticus törvényei, amelyek az embert meg­­gátolják szabad választásában még az engesztelő áldozatok tekin­­tétében is. Mindössze csak három háziállat a barmok fajai közül és két galambfajta a szárnyasok világából — ami szintén kéznél volt — mutatható be áldozatul. A lisztáldozatról nem kell külön szólni. Az olaj és a liszt mindenki számára hozzáférhető volt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom