Zöld Sasok (1990-2005)
1993 / 3.
6 MELLÉKLET Emléktábla a múzeum falán- Hány kilóval voltál könnyebb húsz évvel ezelőtt?- Nem tudom pontosan, de maradjunk annyiban, hogy a jelenlegi állapothoz képest még légsúlyú versenyzőnek számítottam, huszonkilenc évesen.- A pocakod ugyanis tekintélyt parancsoló.- Még az a szerencse, hogy te meg a Nagy Béla olyan manöken al- katúak vagytok.- Orbán László művészeti szerkesztő. Ez pontos titulusod.- Ez a kifejezés nem jó. Tőlem egyszer a Pintér Pista a Képes Sport azóta már elhunyt egykori főszerkesztője megkérdezte, hogy minek tartom magam. Azt válaszoltam: újságcsináló ember vagyok.- Vagyis beleszólsz a lap készítésébe.- Elolvasom a cikkeket, ezzel kapcsolatban gondolataim vannak, sőt még a címadásnál is akadnak tippjeim. Tudniillik ezek nélkül nem lennék alkotó ember az újságnál.- Ne szerénykedj, te vagy az ország egyik legjobb tervező- szerkesztője.- Ezt te mondtad, és ha így is érzed, jól esik.- Tapasztalatból mondom, mert több mint egy éve napi munkakapcsolatban vagyunk a Nemzeti Sportnál, meg a Nemzeti Képes Sportnál. Mondd, könnyű velünk újságírókkal?- Mindenkinek megvannak a rigolyái. Szerencsére én nyugodt típus vagyok.- Ki a jó tervezőszerkesztő?- Az, aki az írásoknak megfelelően tervező a látványt. Amerikában minket egyébként látványtervezőnek is hívnak. Alapszabály nálunk, hogy a formát sohasem lehet fölérendelni a tartalomnak.- Ha jól tudom, azért a sporthoz volt némi közöd fiatalabb éveidben.- Miért, most nincs? Elvégre sportlapot tördelek nálatok is, meg a Nagy Béla team-ban a Fradinál.- Arra gondoltam, hogy amikor még szilfid voltak, akkor mit sportoltál?- Öttusáztam. Először a Pedagógusban, később pedig az Újpesti Dózsában. Kezdetben a versenyzőtársam volt, majd később edzőm lett Szabó Feri, aki már akkor az Esti Hírlapnál dolgozott. Azt hiszem, az ő hatására döntöttem úgy az érettségi előtt, hogy hírlapíró leszek. Igen ám, de 1962-63 tájékán a sajtóban státuszzárlat volt. Végigjártam Magyar- ország valamennyi újságját, de sehol sem nyertem bebocsáttatást. Végül valaki azt tanácsolta, hogy menjek el dolgozni, és higgyem el, hogy így könnyebb lesz bekerülni valamelyik laphoz. így aztán nyomdász lettem, a Zrínyi nyomdában. Itt ismertem meg a Film Színház Muzsika akkori fő- szerkesztőjét, aki azt mondta, hogy hajlandó státuszba venni. Erre én hülye fejjel felmondtam a nyomdában, aminek az lett a vége, hogy a Zrínyi vezérigazgatója rögtön kitiltott onnan, mondván, hogy ilyen hálátlan kölyök ne kujtorogjon arra felé. Ugyanis belőlem valami nyomdai gyártáselőkésztítőt akartak csinálni, benne voltam, ahogy akkoriban mondták a káderfejlesztési tervbe. Megértettem a haragjukat, mert tényleg belém fecölltek időt, pénzt én meg fogtam magam, és elindultam a saját fejem után.- Mi lett a vége?- Két évig ültem a Film Színház Muzsika titkárságán, és mindig azzal hitegettek, hogy fölvesznek. Apám nap mint nap kétségbeesve kérdezte, mi lesz veled? Találsz-e végre munkát. Én meg csak vigasztaltam, hogy ne félj, holnap biztos felvesznek a laphoz. Miközben álmodoztam, a szerkesztők leküldték kifliért, zsemléért, parizerért.- Magyarán mondva alakult a sorsod?- Még szerencse, hogy ugyanabban a házban volt a Pajtás újság szerkesztősége. Nos, ide felvettek nagy nehezen újságíró gyakornoknak. Eszembe se jutott akkor még, hogy tördelőszerkesztő legyek.- A továbbiakban hogy alakult a sorsod?- Elárulok neked valamit, én egy alapvetően lusta ember vagyok. Álla- tian szeretek úgy pihenni, hogy csak fekszem, magam elé nézek és nem csinálok semmit. Bevallom, hogy igazából nem tetszett a Iótás-futás a sok vidékrejárogatás, ami a hírlapírói munkával járt. Aztán egy napon- Huszonegy esztendő alatt megértem ott esőt, havat, örömet, boldogságot és nehezebb időszakokat is. Jól éreztem magamat, de a színes Pesti Riport megalakulásakor átigazoltam oda. Utána jött az Európa, majd a Te- lemagazin, és ez év január 1-től kezdve a Nemzeti Sport.- Hány srácod van ?- Huszonöt éve vagyok nős, két fiam van. Az egyik huszonhárom éves, most végez az ELTÉ-n, programozó matematikus lesz. A kisebbik pedig júniusban érettségizik a fasori Evangélikus Gimnáziumban.- Amikor megkérdeztelek, hogy a Nemzeti Képes Sportnak milyen színű legyen a feje, szinte egyszerre vágtuk rá: „Zöld!" Szóval engem ez a vonzódás érdekelne.- A Pedagógusban, meg a Dózsában öttusáztam, a futballban a szívem mindig a Fradihoz húzott. Húsz éve pedig Nagy Béla, illetve az FTC összes műveit, könyveit, kiadványait én rendeztem sajtó alá. A formatervezés, a külalak meghatározása a feladatom.- Szépek is ezek. Nem kell szégyenkezned.- Büszke is vagyok ezekre. No, meg van még valami. Ott a zöld-fehér múzeumban két serleg között ül valaki, aki az ötletek terén kiapadhatatlan. Két évtizede Nagy Bélával zokszó nélkül dolgozunk egymással, felhőtlen a kapcsolatunk, és nyugodtan merem mondani, hogy barátok vagyunk.- Szóval lila-fehér vesenyző létedre a Fradiért dobogott a szíved.- Erről van egy óriási sztorim. Imádtam a Ferencváros pólómeccseit is, vidékre is elkísértem a csapatot. Egy alkalommal Egerben ott üvöltöttem közel a medence partjához, amikor az idősebb Bodnár kiszólt: az öccsének gyerekek, tegyétek már takarékra azt a hangos krapekot. A vége az lett, hogy úgy kellett kimenteni a Fradi-busszal, mert majdnem meglincseltek.- A Fradi lap szerkesztése közben méginkább megfertőzödtél?- Ma már persze minden magyar futballistát, főleg a zöld-fehér játékosokat ismerem igaz, hogy többnyire fotókról. Az összes anekdotát fejből fújom, és tudom, hogy Albert Flóriának, vagy Sárosi doktornak mi volt a szokása, hol mikor rúgták a legszebb góljukat. Nézd, ez a húsz év csodálatos volt a számomra. Hiszen olyan partnerem van, akit ha éjjel háromkor felhívok, akkor is készségesen a rendelkezésemre áll, s óriási lexikális tudással rendelkezik. Húsz évvel ezelőtt a Népsport akkor munkatársa, Várszegi Jani bácsi szólt, hogy menjünk el a Sziget cukrászdába, mert valami fontosat akar mondani. Jani bácsi híresen smucig ember volt, mindig nekem kellett kifizetnem a kávéért akkor - a négy forint harminc fillért. Leültünk az asztalhoz, és azt mondja: „Te, itt a Fradinál van egy gyerek, aki szinte mindent tud. Fantasztikus a tudása. Itt vari egy írása, tegyük már bele a lapba.” Nos, Nagy Bélát az írásai alapján előbb ismertem meg, mint személyesen. De ez már sporttörténelem.- Milyen lesz ennek a mostani beszélgetésünknek a tördelése?- Szép, elvégre minden szentnek maga felé hajlik a keze.- Most két évtized jubileumát ünnepeljük. Lehet, hogy egyszer a múzeum falára ki lesz írva, image: Ez volt Orbán László, a Fradi-lap látványtervezője.- Persze, te meg a Nagy Béla lesztek a két múzeumőr. Tudjátok mit, legyen fordítva, én szedjem a belépőt a ti emlékszobátokban. Gyenes J. András Lapzárta után... Vidám hangulatban a lap szerkesztőjével Nagy Bélával ripsz-ropsz, elvittek katonának. Bírtam a kiképzést, elvégre az öttusában azért megedződtem. Az utolsó fél évben, azért lényegesen jobb sorsom lett, mert felkerültem a Polgári Védelem című újsághoz, s most már nem én futkároztam a géppisztollyal, hanem a riportalanyaim. Micsoda különbség.-A leszerelés után, hogy folytatódott ez a kaland.- Apámnak volt egy régi barátja, Halász Gyula bácsi, aki a Füles című lap főszerkesztője volt ezidőtájt. Ő súgta meg, hogy a Képes Sportnál megüresedett egy törtdelőszerkesztőí állás, gondoltam, szerencsét próbálok.- Mindez Kutas István főszerkesztő idején történt.- Igen. Ez egész pontosan 1967- ben volt. Még most is pontosan emlékszem arra, hogy hogyan léptem át a Képes Sport szerkesztőségének küszöbét. A fotólabor ajtaja iésnyire nyitva volt, én meg meggondolatlanul bekopogtam. Almási Laci fotórovatvezető rögtön rámförmedt a következő szavakkal: „Nem látja, hogy értekezünk?” Valójában állati kemény sörözés folyt odabent, de illem, az illem...- Hány évig voltál a Képes Sportnál?
