Zalamegyei Ujság, 1944. október-novemberr (27. évfolyam, 223-252. szám)
1944-10-07 / 228. szám
2. ZALAMEGYEI ÚJSÁG 1944. október 7« Csordás János: Levelek a faluba (A kályha mellől) Piros fém szökik ki a barna cser ép- kályhából, rávilágít a szemben lévő falra, égy, mint otthon a faluban, amikor a vaksi szürkületben körülültük néhányan, mesélve és anek'dótázva. Korán liűvös ősz köszöntött ránk, s ez a kálvini köré tereli az embert. De most magányosan, egymagám ülök itt. senki sem anekdótázik. a csendes gondolkozás órái köszöntöttek rám. Azokra gondolok, akik most nem ülhetnek piros fényt öntő kályhák köré, akiket a megmagyarázhatatlan sol’s kivert otthonukból, szinte lemérhetetlen távolságra taszított el, s akik alig' mernek arra is gondolni, hogv egyszer hazamehetnek s leülhetnek a kálvha köré ilyen hűvös estén. Pár perccel ezelőtt tettem le Kodolányi »Esti beszélgetés« című könyvét, erdélyi útját olvastam. Kolozsvárról és Csíkmindszentről áradozik benne. Sok szíves emberről ír. akik Erdélv mély csendjében hallgatnak sakik mindig szeretettel várják a magyarországi embert, mert odaát bennünket, akik innen estünk a trianoni mesgvén. csak magyarországiaknak mondanak. \ alami v álasztóvonalat jelenthet ez a megkülönböztetés, s az erdélyiek talán nem is érzik olvan súlyosnak ezt a vonalat, mint én érzem. .Mintha itt hűvösebbek lennének a szíveli, mintha itt nem lenne olyan összetartozó, meleg magyarság, mint odaát, túl a Királyhágón. A falunak, a zalai falunak írom ezt a levelet, pedig a zalai városnak kellene írnom, a zalai város egyes utcáinak, vagy talán házainak. ahol megriadnak a távolról jött testvér kopogtatásától s gyorsan begombolózkodnak. különösen a szívük tájáfn s szeretik »parkettás- perzsaszőnyeges« nyomorúságukat mutatni a nyoszolyát kérők felé. Ezeknek a nyakig begombolkozott embereknek szeretnék írni, hogy vegyék elő a lelkiismeret bicskáit és hasítsanak egyet magukon, ha másképp nem megy a dolog. Mert igenis, ki kell nyitni a szíveket és ki kell nvítani az ajtókat ott is, ahova rongyosan és mezítláb belépni eddig nem volt szabad. Magyarország ma a lelkek köztársaságává kell. hoey váljon, mert a történelem ezaíkehbre űzött bennünket s a szükség óráiban ne fojtogassuk egymást. Itt a kályha mellett, magányosan és elgondolkozva ezt érzem; s a megdöbbenés perceiben nem telik tőlem másra, mint üzenni. Nagyon sokan varrnak, akik ma nem ülhetik körül a családi szoba sarkában a kályrhat s nem anekdótázhatnak. Pedig ezek az emberek mind magyarok, talán mélyebben és ígazabban, mint mi itt »Magyarországon«, s ha eddig nem tudtuk velük elhitetni, hogy Magyarország és Erdély egy. most itt van rá tez alkalom. Kár lenne elszalasztani, mert még egy nagyobb megpróbáltatásban esetleg már nem lesz kedvük felénk jönni. Ha elveszítenénk Erdélyt s népét, a magyar kultúra és a magyar vér özönét veszítenénk el. Ekkora fényűzést már nem engedhetünk meg magunknak. Hirdessen a ZALAMEGYEI UJSÄG-ban Eredményes — gyors és biztos! Üzent a front líeke .József honvéd az L. 311. tábori számról üzeni Zalaegerszegen élő családjának, hogy egészséges, jól van. Feleségét és gyermekét sokszor csókolja, örömmel jelenti, hogy győztesen mennek előre az ezeréves határok felé. (IX. 27.) Nyílt levél a Mélyen Tisztelt Hölgyeim és Uraim 1 A vonatjuk talán még csak ott döcögött valahol Zalabér, vagy Zalaszentmihály körül és máris didergő aggodalom fogta el valamennyié két: vájjon lesz e sikerük Zalaegerszegen, ahol már annyi anyi esemény, lelkesedés, terv és ötlet szaladt holtvágányokra ? Féltettem akkor Önöket. Kérem, ne lássanak bennem fogadatlan prókátort: Egerszegi vagyok és egy parányi kis jogcímet érzek minden kultureseményhez, amely városunkban lezajlik. Szerettem volna legalább a megnyitójukon résztvenni, valahol egy hátsó sorban ma gányosan meghúzódni és figyelni. Figyelni szerettem volna Önöket és a közönséget. Városunk, amely meglehetősen távol van Buda* dapesttől, a mozi csábíté jelszavaira rászokott a merkantil művészi eseményekre és meglehetősen kipallérozódott a mozikultúrám, azaz úgynevezett „igényes“ közönséggé vált. Ismerem a fővárosi színházi lapok vidéki árusításának példányszámait, tudom, hogy Zalaegerszeg az egyik legnagyobb fogyasztója volt a Színházi Magazinnak, a Film Színház-Irodalomnak és a Délibábnak. A 80 000 lakosú Kecskemét ugyanannyi színházi képeslapot vásárolt, mint a nála majdnem ötször kisebb Zalaegerszeg Ez a nagyarányú érdeklődés mind arra vezethető vissza, hogy Zalaegerszeg érdeklődik a színház és művészi világ koínye les értesülései iránt, legyőzhetetlen érzéke van mindaz iránt, amit érdeklődésnek és pletyka éhségnek neveznek. A közönség egy része pedig sohasem mulasztetta el a színházak látogatását, ha valaki épenséggel Zalába is elvetődött. Mert elég jól tudom, hogy Zalaegersze gén szerepelni nem minden igazgatónak volt álma vágya. Emlékszem, mennyit kellett könyörögnöm Galetta Ferencnek, akinek pedig hivatalból is meg kellett látogatnia a társulatával Zalaegerszeget, hiszen városunk beletartozott a kerületébe. Amióta — ez már 4 éve — Galettáék elmentek, törökmézzel sem lehetett Zalaegerszegre csábítani Hlatky László prózai és Inke Rezső operett-társulatát. Pedig ők a megmondhatói, hogy mennyit kértem őket Hatvanban, Kispesten, Szombathelyen, Kecskémé ten, ahol csak összehozott velük a sers: látogassatok el Zalaegerszegre. Mindig észrevettem arcukon a kesernyés-fanyar mosolyt, mely any- nyira fájt nekem. Nem hizelgek magamnak, kimondom őszintén: mintha egy kicsit lenéztek volna bennünket. Zalaegerszeg valóban sohasem tartozott az ágynevezett színházi városok közé. Hiszen hosszá évekig érdemleges hely sem volt a színházi előadások tartására. Egy személyes, nagyravágyó primadonna, vagy egy ködökben járó bonviván mindig rátudta venni igazgatóját arra, hogy Zalaegerszeget «lkerülje. Most ott van a Knltárház, ahol aránylag igen kedvező tehnikai feltételek lennének és az előadásokat a moziban kell rendezni. De átmenetileg megfelel a mozi is .^. Ó, a mozi 1 Emlékszem, hogyan bújtunk a tanárok elől, amikor egy-egy előadásra be merészkedtünk, titokban, hogy láthassunk mi is valamit abbéi a rejtelmes világból, amelyet azóta a mesterség törvényei szerint kénytelen voltam megismerni, jobbanis, mint amennyire szerettem volna. Fejünk búbjáig huztuk a kabát gallérját és ágy lopakodtunk be, mint a betörők, akik izgalmas, merész és szép kalandokra vállalkoznak. Volt egy jegyszedő, aki messziről ismerte tanárainkat, hangjukat, nesztelen lépteiket és kutató pillantásaikat. Ö figyelmeztetett bennünket a veszélyre. Minden mozilátogatást hadvezéri diadalnak könyveltünk el és egy hétig volt beszédtémánk a tiltott cigaretta mellé. Most Önök ott játszanak a moziban ... Amint a Zalamegyei Újságból látom, szép sikerrel. Ennek szívből örülök és egy kis csendes elégtételt érzek. Hiába minden zivatar, a színház él. Él Zalaegerszegen is. Egy kicsit az a hozsannázó érzés tölt el, mint amikor egy jóbarátomnak, vagy egy testvéremnek sikerül a vizsgája. Zalaegerszeg szépen vizsgázott. Megszerette a színházat, amely minden hazug és festett szépségével is kiegészítője a szürke és Színtársulathoz unalmas életnek. Ezt akarom most Önöknek megköszönni. Művésznők és Művész Urak! Eddig, sajnos, egyetlen előadást sem láthattam, amelyet Önök rendeztek. Károlyi igazgató urat sem volt szerencsém megismerni, ő az egyetlen színigazgató Magyarországon, akivel valamilyen furcsa ok miatt nem jöhettem össze személyesen. Úgy látom, hogy jószá»- dékkal igyekszik lépést tartani Budapesttel: műsorát úgy válogatta meg, mint egy fürge ós jószimatú riporter, aki tudja mivél tartozik önmagának, a városnak és annak az ezernyi apré összetevőből alakult valaminek, amit úgy hívnak, hogy: Színház. Szakái főszerkesztő úr, kedves barátom, több igen figyelemreméltó cikket írt Önökről. Külön levélben is felhívta a figyelmemet a társulat néhány kiválóbb tagjára. Tudom, hogy ebből félreértések támadnának, ;azért nem árulom el. kikről van szó. Ha egyszer a munkám úgy engedi, úgyis hazamegyek, szeretek mindenről személyesen meggyőződni. Tudom, hogy manapság nem könnyű a színház vezetése. Budapesten a gyakori légi, zavargások száműzték a közönséget. Saját szemmel láttam, amikor a Magyar Művelődés Házában, amely az ország legnagyobb színháza, egy- irtózatos vasárnapi bombatámadás után, «egyetlen ember jelent meg az előadáson. Egyetlen em- Iser. Tegnapelőtt az egyik nagy budapesti színházban jártam. Harminchét embert ült a nézőtéren és a színészek olyan szent áhítattá! játszottak, mintha mind az 1400 hely foglalt lett volna. A közönség fáradt volt és türelmetlen. A primadonna nagyjelenete után, amelyet máskor dörgedelmes tapsvihar követett, négy tenyér csapódott ossz. A primadonna meghajolt és játszott. Az előadás után köny- nyekre fakadt és nem fogadta el a felléptidíját. Aznap délelőtt Budapesten szintén végig- lcorbacsóit a bombatámadás. A primadonna felléptidíját átadta nekem, hog)' a Magyar- országon keresztül juttassam el a bombakárosultaknak. Hány és hány ájuldozé primadonnát láttam. káromkodva és pletykatengerben ülv* nyakig, szidva az igazgatót és mindenkit, aÜ nem ő volt; láttam az ajándékos és a bolondos sztárokat is, akik merő szeszélyből levetették az utcán a cipőjüket és odaadtále egy utcán csatangoló gyári rmmkáslánynaW. Mindez nem hatott meg, mert ostoba kérkedést láttam benne és egy kis mementét a színházi újságíró felé: »Nesze, ide nézz, eat írd meg holnap, hogy kétszáz pengőt ad tani egv koldusnak. . .« Ezekét sohasem írtam. Nem vettem róla tudomást. De megírtam a primadonnát, aki viharban és vérben, bomba- záporban alázatba ájult a közönség előtt én le akarta törölni egy kicsit a szenvedők arcáról a bombázások borzalmait. Városunkat — hála Isten — megkímélt* eddig a Gondviselés. De tudom, hogy ott «I milyen áldozat ma a színház. Áldozat mindnyájunkért. És legjobban éppen ezért vagyok boldog. Azért, bog)' a közönség megértette • színészeket és a színészek a közönséget. .. Baráth Ferem WWAWWVWWWWWWWWWVWWWW — Félkiló sót adnak egy szelvényre. Zalaegerszeg megyei városban rendszeresített só- Utalványok a régi városháza tanácstermébe*! folyó évi október hó 9-től október 14-ig délután 2 órától 6 óráig kerülnek kiosztásra. A sóutalványra a tulajdonosa nevét és lakhelyéi írja ki. Á kereskedő az 1. sz. szelvényre fél- kiló sót adhat. A kartonlapot mindenki vigye magával. Az elveszített séutalványt nem pótoljak. — Adományok. Szerkesztőségünk útján újabban Bita Lajos egy kosár almát, egy kosát burgonyát, orvosságos üvegeket, Lőrincz Dezső orvosságos üvegeket a hadikérháznak, Kovács József pedig 20 pengőt a Vöröskeresztnek adományozott. Két kórházi sebesült 22.20, N. N. 10, özv. Kenienessy Imréné a menekülteknek 20 pengőt, Hevesi István gévnhegyS lakos pedig orvosságos üvegeket és egy nagy. kosár almát adományozott szerkesztőségim*!! útján a sebesülteknek.
