Zalamegyei Ujság, 1944. július-szeptember (27. évfolyam, 146-222. szám)
1944-08-26 / 193. szám
✓ ft. ZALAMEGYEÍ ÚJSÁG 1944 augiimftm 26. REPÜL A LABDA . . . írta: Szentgyörgyi Ferenc meg kellett szüntetni, hogy a magyar vezetés vonalába, akkor, .amikor mindén hajszálnyi ki- lendülés a lualált hozhatja a nemzetre, meg’ ne ingassák egyéni érdekekét szolgáló munka- lyukkal a haza egyensúlyát. örömmel üdvözöljük a miniszterelnök rendelkezését és Iia etklíg nem is hittünk volna őszinteségéhen. inast meggyőződtünk róla, mert tudjuk, hogy a párteltörlő rendelkezése olyan kémént elhatározásának szüleménye, amit a befolyások sem tudtak a nemzet érdekétől eltéríteni. Csak most még azt kérjük, hogy a kemény elhatározás további rnunkálása az legyen, hogy a pártembereket, az eddigi befolyásuktól is fosszák meg, s azokat, akik csupán a párt érdekeinek megfelelően kerültek a mostani helyükre és van náluk jobb. azonnal távolítsák el, hogy a pártrendszer minden csö- fcevénye megszűnhessen ebben az országban és fel ne támad hasson. Mi. akik mindig kívülről néztük a pártok harcát, soha semmi párttámogatást nem tettünk zsebre — nem abból tartottuk fenn magunkat —, igaz megdöbbenéssel figyeltük azok munkáját és csak annak nyújtottunk segédkezet, aki valóban becsületesen akart dolgozni. Minden tűnjön el, ami a pártokra emlékeztet és az ú j, a háború utáni parlament már hivatásrendi alapon üljön össze, hogy munkájában rósztvehessen minden társadalmi osztály, amely dolgozik is ennek a nemzetnek érdekében. Mert csak ez lehet a jövő, ha igazságosan akarjuk felépíteni parlamenti rendszeiünket. mert ebben az esetben ki van zárva a párt és annak megnyilatkozása is, s aki ebben a rendszerben többséget szerez, az nem a legkülönbözőbb szem- pontok miatt, hanem az egész nemzet, die legalább is a többség bizalma folytán került az élre. ' |f!fl !f|i| üdvözöljük a pártoktól megtisztított magyar belpolitikát és kérjük annak minden csö- kevényének kigyomlálását, hogy ne kerülhessen többé senki méltatlanul a vezetőhelyre csak azért, mert származása erre predesztinálja. Nemcsak vallásilag nem hiszünk a pe- desztinációban, hanem a nemzeti életben sem. Mert mindig a minőségnek kell elfoglalni a vezetőhelyet és nagyobb tehetségeknek, csak így mehet előre a nemzet. ' De üdvözöljük Sztójav miniszterelnököt is, aki ezt a kemény lépést meg is merte tenni. Ez az igazi magyarság, az igazi nemzetszolgálat! S így bízunk a magyar jövendőben, amely a lelkek megújulását is természetszerűleg magával hozza, (sz) Furcsa gyógymód Deák Ferenc, »a haza bölcse« gyerekkorában nagybátyjánál, Deák Mihály kapitánynál nevelkedett, aki a kisfiút édesanyja korai halála után magához vette Tárnokra. Ferkó és unokatestvérei legszívesebben lovasjátékot játszottak, amely abból állt, hogy az egyik gyerek paripának négykézláb a földre állt, a másik meg ráült és lovagolt rajta. Ferkó hamar észrevette, hogy jobb lovagolni, mint ügetni és ezért úgy rendezte a dolgot, hogy inkább unokatestvérei alakítsák a paripát. Az egyik gyerek azonban megsokalta a lószerepet és Ferkét, aki éppen a hátán ült, egyszerűen levetette. A kisfiú olyan szerencsétlenül esett, hogy a nyalva kifordult. Nem sírt, mert nem fájt a dolog, csak erősen esuk- lani kezdett, majd el kékült. * A megriadt gyerekek kiáltozására oda- szaladt a ház öreg bérese. — Ehhez nem ért más, csak a sintér 1 — kiáltotta, nyomban 1 Kifogott a kocsiba és lóhalálában vitte az egyre jobban csukló és kékülő gyermeket a sintorhez. A sin tér, amikor meglátta Ferkét, szó nélkül akkora nyaklevest adott neki, hogy azonnal helyreugrott a nyaka. — No, ilyen páciensem sem volt még! — mondotta a sikerült műtét után nevetve. Deák Ferenc később maga is nevetve, yakran mesélte el, hogy aa első orvo*> aki- ez vitték, gyepmester volt. Szobám ablaka, amely' mögött dolgozni szoktam, kert-udvarra nyílik. Ha íróasztalom mellől — olykor-olykor néhány percig elbámulok az ablakon át úszó hűtlen cigaretta- füstök foszlányai után -—1 tekintetem mindig szeretettel simogatja meg azt a két zizegő ecetfát, amely itt. ennek a széles pesti udvarnak sovány homokjában eresztett gyökeret. Vékony levelük között átszivárog a nyári nap forró sugara, de még így — zilált, szegényes lombsátorukkal is — áidóan, védőén hajolnak azok fölé, akik alattuk a homokban játszanak. Ezen a csendes, nyári délutánon csak két gyereket látnak vendégül a jószívű ecetfák. Két fiút. Az egyik — szőke, virgonc kölyök —, aki kopogó cipőjével az ősszel lépi át először az iskola kapuját, a másik olyan seszínű- hajú. Rajta még érezni a tejszagot. Az ablakból nézem és hallgatom őket. — Most játszunk légót! — mondja a szőke. — Jó! — feleli a seszínűhajú. És akkor a kis szőke, pesti gyerek, mint valami láthatatlan leadóállomás előtt, maga alá hózza két gyenge Iái)át és bele, a levegőbe elkezdi: / — Zavarórepülés Kanizsa!... Zala!... Zu- varó repül és!... Pajtása megmozdul. — Maradj 1 Ne félj! — inti le erélyesen. És tovább folytatja: — Zavarórepülés, Baja!... Békés!... Zavaró repül és!... Majd: Légiveszély Földvár! Légiveszély! — kezét fölemeli: — Légoltalom vigyázz! Budapest! Légoltalom vigyázz! Nyomban utána talpra ugrik és idétlen cérnahangján utánozza a habzott szájjal üvöltő pesti szirénákat. — Most fuss! — sikolt ja. — A pincébe fuss! Ha elkergették a gyilkosokat, majd lefújom a riadót. És a tej szagú pajtás nekiiramodik. Hiszen már megszokta. Pincébe le, pincéből föl. A szőkefürtű pesti kölyök a homokban az eoetfák szegényes árnyékában f elzavarj a Bácskát, Karcagot, Szolnokot, Sopront, egész Erdélyt, hogy utána nyomban pihentesse is v alamennyit. Nála csak egy-egy percig tart jaj riadó. Azután, mint valami piros öiömsikol- tás, fut lei a torkán: — Légoltalom pihenj! Budapest! Légoltalom pihenj! Budapest! És cérnahangján elnyújtotta)), már fújja is, hogy a légiveszély elmúlt. A kispajtás lihegve szalad a pince sötét torka elől, amely négy esztendejének annyi szép álmát rabolta el már idáig. Lekuporodik a homokba. — Ejmentek? — kérdezi. — Lelőttük őket! — hangzik az erélyes válasz. — Ejjenségek voltak? — Jaj, de buta vagy!' Hát még ezt 9em tudod? Hát persze, hogy ellenségek voltak. Angolszászok! A kis pesti kölyök válasza a homokban, az ecetfa gyér árnyékában olyan fölényes és határozott, hogy az ember még mosolyogni is tud Pajta, ha a porrá égett családi otthonok százai , a ki bombázóttak nyomorúság«3 serege és az ártatlan halottak ezrei nem figyelmeztetnék a szörnyű valóságra. ... Ellépek az ablak mellől, v isszaülök az íróasztalomhoz, tenyerembe hajtom a fejemet és — emlékszem. Régen volt, nagyon régen. Akkor is volt háború. Kis háború, messze-íuessze Európától. A búrok vívták szabadságharcukat az angol uralom ellen üéi- Áfrikában. Édesapám mesélte, meg a nagybátyám. ha vasárnaponként meglátogatott bennünket, hogy a búrok élethalálküzdelme olyan, mint amilyen volt nyegyvennyolcban a mi szabadságharcunk. Zsarnokok! — harsogta az apám. — El akarjátok tiporni azt a kis nemzetet:, mint az osztrákok szerették volna a magyarokat! Igazad van, Ferenc :— hagyta jóvá apám külpolitikai véleményét nagybátyám, aztán szinte egyszerre emelték fel borral telt; poharukat és szinte egyszerre mondták: — A búrok győzelmére! Fájdalom, mint a történelemből tudjuk, a búrok nem győztek. Dél-Afrikában nem, de Egerszegen, a nagytemplom mögötti téren, mindigA téren, a feltúrt homokban, egy kemény labda fölé hajoltunk mi, visongó. ordító gyerekek akkor, — réges-régen — és vártuk a vezényszót. Japán!... Német!... Török!... Osztrák!... Amerika!.... Búr!... Magyar!... Anglia! — Japán! — sikította vezénylő ^tábornokunk«. miközben megtörölte kiasé csepegő orrát. A tömzsi Peti. illetve a japán kis markából kirepült a kemény labda és ülepén találta Amerikát. Még vakaródzott is utána... Amerika már nem számított. — Magyar! Az utca legerősebb gyermeke az osztrákot vette célba és odasózott neki. Az osztrák is kihullott a küzdőfelek sodrából. — Búr! — visított bele a levegőbe az újabb vezényszó. És a búr — az alispán fia — kezében | a kemény labdával, Angliát kereste a szerte- 1 szét futó gyermekek között. Felesleges volt. 1 l Anglia ott, a vakondtúrás mellett, mégsem £ mozdult. A búr hiába szorongatta markában \ a kemény labdát, Anglia kitért a harc elől. I Emlékszem. Jenőkének hívták az angolok eger- , I szegi képviselőjét, szepl|ős volt, lúdtalpa is \ volt és csak selyemcukorért vállalkozott a brit \ nagyhatalom képviseletére. És Jenőke ebben a minőségében mindig megadta magát. Úristen, de csuda boldogok is voltunk akkor, a nagy temp lommögötti téren, mi győzelmes japánok, búrok és magyarok! Olyan boldogok, hogy most — amikor az i Isten trónusa alatt, éjjel, nappal bombákkal | I terhes angolszász gépek úsznak — még a szejmjö * is megfájdul az embernek ettől a vissznemlé- I kezestől... Szókimondó, független, friss és színes, katolikus újság bflMEGSEt amely mindennap részletesen és budapesti napilapokat 12 órával megelőzve közli a világszenzációkat. Ha tehát lépést akar tartani a világeseményekkel szóimul rendelje meg! Ara havi 3*40 P,
