Zalamegyei Ujság, 1944. július-szeptember (27. évfolyam, 146-222. szám)

1944-08-24 / 191. szám

2. ZALAMEGYEI ÚJSÁG 1944. augusztus 24. megállapítások szerint a német vadászok éa a légvédelem 24 ellenséges, nagyrészt négy- motoros bombázót lőttek le. Berlin. Az amerikai biztonsági konferen­ciával kapcsolatosan német részről megjegy­zik, hogy az teljesen illuzórikus, mivel arra van csak felépítve, ha a háborút megnyerik. Azt hiszik ugyanis, hogy a háború mostani szakasza máris eldöntötte a győzelem kérdését. Pedig nem így van. Különben is a bizottság - ságban máris ellentétek vannak. — o — Budapest. MOT. jelenti: A Kormányzó dr. Dániel Áron, az Országos Magyar Sajtókamara főügyészét Udvarhely vármegye és Fölei one Árpád dr. földbirtokost Bácsbodrog vármegye és Zombor város főispánjaivá nevezte kii. Berlin. A petsamói harcokról érkezett újabb jelentés szerint a bolsevisták összes vesz­tesége 29 gép volt. Berlin. Hivatalos jelentés szerint a német csapatok, hogy a város pusztulását megakadá­lyozzák, Argentan ^városát kiürítetek. A Pá­rizs ellen irányuló harcokat Versailles és Mam­bóul let vidékén megállították. Az angolszászok délről akarták elfoglalni Párizst. 144 páncélos egyetlen napi bolsevista veszteség vés barookialakultak ki. A V isztulán több harc- csoportot áttétek a túlsó partra a bolsevisták, Opakow vidékén azonban a létesített kisebb hídfők felszámolásánál kettőezer foglyot ej­tettek és 1 1 bolsevista nehéz üteget zsák­mányoltak sok egyéb harcieszközökkel együtt a németek. Az arcvonal déli szakaszán bevetett tarta­lékokat más arcvonalakról hozták el a bolse­visták s ennek következtében az arcvonal többi szakaszán nyugalom volt. (Berliciből jelenti a NTI.) A keleti had­színtér déli szakaszának két áttörési helyén a bolsevisták újabb és újabb csapatokat küld­tek harcba. Á német és román páncélosok a bolsevista páncélosokkal sokszor órákon ke­resztül harcban állottak. A Dnyeszter alsó sza­kaszánál 92, Jassy vidékén pedig 52 páncé­lost pusztítottak el a németek. A német harci- és esatarepüiőgépek egész nap támadták a bol­sevista vonalakat s a néniét v édelem a támadó bolsevista gépek közül 24 repülőt elpusztított. A Kárpátok előterének nyugati részében he­i FÜLQP ISTVÁN: Söjtör a szövetkezet zalai bölcsője Pajthy Elek plébános a szövetkezeti gondolat apostola ni. — kiküldőit munkatársunk (ól — Söjtör, aiuguietus kó. A legszorgalmasabb gazda A tej sző vetkezet élete és hatóereje a tej. Forrása a jó és gondos gazda tehene. Ha nincs tudatában a magyar gazda a tejtermelés jelentőségével, az nem is sokat törődik azzal, hogy biztosítsa a tejgazdaság és tejtermelés feltételeit. Ma mái' azonban minden söjtöri gazda arra törekszák, hogy minél több és minél jobb minőségű tejet hordjon a szűrőre. Mert csak úgy csörög a pé|nz, ha a tej is csurog és nem csak úgy csöpög. Gazdálkodni is kell tudni. Kovács Sándor gazdálkodó rájött arra, hogv a tejtermelés a leggyorsabban kamatozó gazdasági ág. Elsőrendű táplálék a gyerme­keknek és ami a legfontosabb, biztos havi pénz minden hónap elsejével. Éppen úgy, mint a szellemi munkások, megkapják a havi fizeté­süket, úgy válik fizetéssé a gazdaság részére és kiadásaira a »tejpénz». Csak egyetlen évet ragadtam ki Kovács Sándor kisgazda tejtermeléséből. 1941. évben beszállított a szövetkezetbe 8.690 liter' tejet. Kapott érte, mondjuk éppen annyit, mint egy '»kistanító« évi fizetése: 1687 pengőt. De, ha még több gazdasági szakismerettel és ügyességgel forgatjuk a dolgot, ezt a 1 ej - lés pénzmennyiséget kétszeresére lehetne emelni De legyen dicséret ez is. A szövetkezés! előnyök A tej szövetkezet kész adataiból megálla­pítható valóságként az a tény, hogy ma Zala megyében legjobban tudja fizetni tagjait. Itt nem versenyről van szó. A valóság az, bogy a saját feldolgozásé üzem, mint amilyennek a tejszövetkezetek is számítanak, nem az egyéni, haszonra építenek és dolgoznak, henna arra, hogy a szövetkezet tagjai érezzék a szövetke­zésben rejlő áldásokat és előnyöket. \ szövet­kezet megmaradt nyeresége a szövetkezet tag­jainak a haszna is egyben. Mert, ha nagy haszonnal dolgozik, úgy a község lesz gazda- csak a szövetkezet tud. Mégpedig olyan szö­vetkezet, ahol a termelőnek joga van a saját érdekei vedelmeben szólni és sérelmeinek or­voslását kérni. azok a szövetkezeti tagok, akik hűséggel és kitartással állanak a gondolat mellett, mely egyben a magyarságunk ügyéhez is nagyban hozzájárul. Bár e szövetkezés példáján, a gazda igazságos érdekvédelmében állna ki keményen ma a gátra minden falu és mutatná meg, hogy vele lelkileg és szellemileg rokon tejszö­vetkezetek megértő összefogása egy olyan or­szágos mozgalom lehessen, ahol nem a vezetők üzletszerű ténykedésében csúcsosodna ki a meggazdagodási vágy', hanem a falu gazda­gabb. A község gazdagsága pedig az egyedek jólétét segíti elő. Ezeket az előnyöket mindenben élvezik társadalom emelésének anyagi és erkölcsi ki­íratásaiban együtt, nemzetünk felemelkedését is elősegítené. Itt nem támadásról van szó, az egyes üzle tszerű alapokra f elépített tej fel­dolgozó üzemek ellen, csak pusztán annak ki­érzékeltet ésérő!, hogy nem a kisgazdák rová­sára kell beszerezni olcsón és leértékel ten a tejet és annak termékeit, hanem a tiszta, be­csületes üzleti részesedés mellett, Dánia nemes példájára hivatkozva: legyen a saját munkájá­nak hasznából boldog és gazdag az az otthon, mely nehéz és küzdelmes életével elősegítette, hogy az ország népének ellátását minden áron biztosítja. Ezért pedig igazon önzetlenül dolgozni Legyen az bármilyen szövetkezet, amely; az elmondottak alapján azt a szövetkezeti gon­dolatot képviseli, amelyben nyerni csak a ta­goknak szabad, és mindenki más a munkája után kimondottan csak fizetést kaphat, az a. szövetkezet teljesíti hivatását és egyben való­ban a magyarságunk boldogulásának az út­törője is. így lesz csak a mindenben megfelelő elő­feltételekkel rendelkező hazánkból is a gazdag parasztok országa. Ma, amikor szinte túlsággal áradozunk Dánia . és Finnország valóban érdemszerinti példáján, nem szabad elfelednünk azt, hogy m mi hazánk sem maradt el gondolatban ,éa törekvésben egyiktől sem. Álmaink mindig a legszebbek voltak. De a folytonos torzsalkodásban az elvesztett mun­kakedv nyomán nem fakadhatott az általános nemzeti felemelkedésünkhöz olyan biztos for­rás, amely a megértést táplálta volna. Így csak elszigetelten fejlődhetett ki és törhetett a ma­gasba egy-egy község életén belül a szövet­kezeti mozgalom, hasonlóan a söjtöri tejszöv et­kezethez. Mindenesetre példaképül áll előt­tünk az az eredményes munka, amely a kis­emberek és családok megélhetésének megköny- ínyítésére a söjtöri tejszövetkezet négy év­tized éta kifejtett. (Vége.) Polgári honvédelmi kitüntetések Budapest, augusztus 23. Vitéz nagybányai Horthy Miklós kor­mányzó, a honvédelmi miniszter előterjesz­tésére, a honvédelem érdekében kiváló buz­galommal és áldozatkészséggel teljesített hasz­nos munkásságáért a Polgári Honvédelmi Ezüst Érdemkeresztet adományozta D inda János oki. gépészmérnök, Maort-igazgatónak. dr. Vajk Raul geofizikusnak, Mayer Frigyes és Szeli Kálmán Maort művezetőknek. Ugyancsak ki­tüntetésben részesültek a Maort kebeléből, mégpedig a Polgári Bronz Érdemkeresztet kap­ták a következők: dr. Gaál Jenő olaj forgalmi szaktisztviselő, dr. Graf László vegyész, Ma- jerszky Béla fúrás vezető mérnök, Paál Jáno# és Ruzsinszky László üzemvezető bányamér­nökök, Rédl József műszaki tisztviselő, Al­brecht Béla, Csörgits Pál, Fejér József és Nagy Miklós művezetők. Gsetkovics István, Moln ár János és Tarsoly Mihály csoportveze­tők, Kiss Ferenc garázsmester, Fülöp József és Kalcher Ferenc fúrómesterek, Soós József munkavezető, Kozma István vasesztergályos. Károlyi Ernő kapcsoló, Major' József olaj­mérő, Strohmayer József szállításrendező, Szép Lajos kútkezelő. Gombos Gábor fúró- munkás, Hennáim Sándor csőgörényes és Hor­váth Ferenc gépalapozó. Ugyancsak Polgári Honvédelmi Bronz Er- demkeresztet kaptak: a Badacsonyi Bazalt­bányától Ruzics Ferenc főgépész, Erdős József, a Balatoni Hajózási Rt. h. ügyvezetője, és Kosler Ferenc hajóépítő, és a Zalamegyei Bazaltbánya két kőfejtője: Kalmár Ákos éa Ziman József. Tankönyv, 1 füzet, írószer w les!reiigjroi*ls wálaaztékbttn Sü Ü i M Y I könyvkereskedésben k a p h a % ó, Saséchenyi-tér ‘4. (Ps&báaia-ópfiietk)

Next

/
Oldalképek
Tartalom