Zalamegyei Ujság, 1944. április-szeptember (27. évfolyam, 74-145. szám)
1944-05-26 / 118. szám
. njLLáumrm ujbio ÍB44. május 2€. £ — Polgármesteri felhívás a zsidó lakások mj lakóihoz. Felhívom a kiürített zsidólakó- »okba költözöttefc figyelmét arra,'jiogy ugyanannyi házbér tartoznak fizetni, mint az általuk elfoglalt lakásnak az addigi bére volt. Ha korábban a lakásban a tulajdonosa lakott, úgy a bérösszeg a lakás házadóalapját képező ha- Rzonértékével azonos. Ennek összege a városi adóhi vatalnál tudható meg. Az eddigi rend el- kezének szerint, ha a háztulajdonos zsidó s zárolt számlája van, úgy a lakbér erre általán dói, ha zárolt számlája nincs, akkor a bér * zsidótanácson keresztül a tulajdonos kezé- Wrz fizetendő. — Halálozás. Az elmúlt éjtszaka meghalt vitéz Pintér György zalaegerszegi vendéglős. A köztiszte hitben álló vendéglős halála osztatlan részvétet keltett ismerősei köréten. A példás családapa öt gyermeket nevelt Kel s valamennyinek magas iskolai végzettséget biztosított. Vitéz Pintér György leaydbkéjrt hosszabb ideig volt a Mária Magdolna templom sekrestyése, majd utána vendéglőt nyitott. — Testvér! Ne feledkezz meg a boinba- káresaltakról! Hozd br adományodat a szerkesztőségbe ! — Adományok' a Iái hatatlan vacsorára. Vörös G-yörgy 2. Varga .Jánosné 4. Kovács Lajos 3 és dr. Andor István ezredes (Pécs) 3} pengőt küldött a láthatatlan vacsorára. A láthatatlan vacsora megváltása eddig 1060 pengőt jövedelmezett. Ebből 500 pengőt a Szociális Missziótársulat a bomhakárosultak javára fordított és már rendeltetési helyére is juthatta; a többit, a helybeli munkaképtelen, nyomorban sínylődök részére osztotta szét. Az elnökség ezúton kéri a nemesszívű adakozókat, «kik szándékoznak e nemes célra adakozni, használják fel a kiküldött csekklapot és küldjék be v acsoi íunegv áltásukat. Még sok a rászoruló szegény. m.fíáz AZ EDISON MOZI Mi SORA; ♦ Szombaton fél 6 és Tél 8, vasárnap 2. háromnegyed 4, fél 6 és fél <3 órakor: A LEÁNYINTÉZET HŐSEI Az olasz filmgyártás remeké Garibaldi szabadságharcának .idejéből. Hétfőn 2, háromnegyed 4. fél 6, fél 3, kedden és szerdán fél 6 és fél 8 órakor: GYÁVASÁG Magyar film. Szeleczky Zita. Hajmás,syj Miklós, Hídvégity \ ali, Szemere Vera. Csütörtökön és pénteken fél 6 :és fél 8' órakor: AZ ELSŐ CSÓK Danielle Danieux tön déri vígjátéka. Szombaton fél 6, fél 8, vasárnap tél 4, fél 6, fél 8, hétfőn fél 6 és lél 8 óraterv MA ESTE SEMMI ÚJSÁG Az élet regénye. Főszereplő: Alula Valii. Kedden és szerdán fél 6 és fél 8 órakor: ÉJJELI ZENE. Sárdy János, Kelemen Éva, Bibcsi Tivadar, Pe tii es. «MpréMirdetéMzÉ MUadan mő 8 fiflór. k brifl änfti seuhwit. A »Gím a kiadóban« feladott lainMlé- ufc teselésá díja 50 fillér. hfgy jókarban lévő nyugágyat Veawv János-utea 16. venne ék. Jöa! MÜNCHHAUSEN BÁRÓ Színes esodíafiim. Figyelem! Áramkorlátozó* miatt hntláew- Mp k áronná egyed 4 árakor «inéit előadás! Az előad á*ok mindennap a lrgp«*t»Mfi- Irira Kezdődnek, ewérl kérjAk loö*ö**égiw6 paa- *#• as*gj«fenéaót. fiiadó egy négy személyes ü betűs DKW j kocsi 5 gumira! Keresztényi, Csehimindswect. UJ konyhabútor eladó. Könyök-utca 4. Elv «szett a homokhánya félé vezető úton szerdán délután egy új \bőrerszónyben .egy szegény munkaszolgálatos pénze. A becsületes megtaláló kéretik, hogy adja le a szerkesztőséiben. Vsamét használt irodai íréasatalt. GÉwa- j l#at a kiadóba kérek.-----------------:--------—-------------------------------! Ma nkásemtert és üvegmosó nőt félvosz | Kődcv «ötraktár. Házvezetőnő vidékre magánosokhoz, vagy | idősebb házaspárhoz elmenne. Kardos, Per- * fetki-u. 4. Kerti munkához is értő mindenes Iránét teresek. Cím a kiadóban. HUíDETMÉíNy. Felhívom ,a törvény szerint zsidónak minősülő polgári lakosságot, hogy mindennemű, tulajdonában lévő olyan motoros gépjárművet, ainelv még nem került honvédségi igénybevételre, 1944. évi május hó 26-án és 27-én jelentsék be a polgármesteri hiv atalban (Városháza, 1. emelet 5. sz. ajtó). Be kell jelenteni a használhatatlan és gumin él leüli roncsot, valamint olyan motoros járművet is, amelyet a zsidónak minősülő tulajdonos,egy éven belül eladott, de az átírás az új tulajdonos nevére mégnem történt meg. A bejelentésekhez szükséges adatok: a gépjármű neme, gyártmánya. Zalaegerszeg, 1944. év i május hó 22-én. Polgármester. AUTÓBUSZ MENETREND. Érvényes 1944. május 2 tél. «cgerweg—Keszthely I4’45* 15*17 15*20 15*45 1735 17*45 Zalaegerszeg Széchenyi-tér Bak Hangya szövetkezet Bak Hangya szövetkezet Zalaszentmihály—Pacsa p. Keszthely Hungária szálló Keszthely pályaudvar 17*25* i. 17*57 é. 8*25 i. —*— é. é, é. 1Í*20 10*30 7*!5**í. 7-2« i. 8*00 é. Bak Hangya szövetkezet Bak Hangya szövetkezet Zalaszentmihály—Pacsa pt Keszthely Hungária szálló Keszthely pu. mk- Nov* Bak pályaudvar Bak Hangya szövetkezet Nova é. M*9'25 i. S 53 é. 835 u. i, 810 i. i. 6*20 * é. * 17*05 i. 16*33 é. 16*30 1.1. i. 14*15 i —*— é. ** é. 850 í. 8*10 é.** 18*30 i. 18 25 i. 17-45 14*45** i. pályaudvar 14*50 i. Bak Hangya szövetkezet 15*30 é. Nova I6*ft«eger***g—BénoktxentgyArgy 17*25* j. Zalaegerszeg Széchenyi-tér 6. * 17*57 é. Bak Hangya szövetkezet é. 18*14 é. Söjtör Búza-vendéglő i. 19*05 é. Bánokszentgyörgy i. 7*35 7*00 6*42 5-50 18 55**i. Bak Hangya szövetkezet 19 09 i. Söjtör Búza vendéglő 2000 é. Bánokszentgyörgy 9 -\$ é. * i. *) Csak hétfőn, szerdán és pénteken **) Csak kedden, csütörtökön jón #JWtn PatOBU közlekedik. ***) Hétfőn nem közlekedni. A» «ulóbwzköeáekedéii vasár- le ri*sonyl«tbiNa infinMEMft. Az orosz viharban írta: dr. *h——yl lwl 4m N—im Ír**. Ié7, iszonyúan üldözi, őket a sors. Mégis rssak bosszantó, hogy amint híre járja, a napokban megkezdik itt is a foglyok kicserélését és ők meg itten börtönben ülnek, dermesztő hidegben, kultúrálatlan, barbár emberek között. Hát mennyivel másak, mint a többiek, hogy így megfelec 1 kéznek róluk? Mert másra gondolni sem tudnak. Biztosan elfelejtették. őkét és sm- kisem gondol már arra, hogy hadifoglyok is vannak a börtönben. Vagy talán elfogyott a munkaalkalom, avagy talán Isten .mentsen, őte j kettőjüket megint tuszul tartják itt? Őreik útján érdeklődnek az irodában. És talán érdeklődésük eredménye, hogy. pár nap múlva nekik1!is üt a szabadulás órája. Az irodába rendelik őket, ahonnan »Tf- kméretében a csókára kerülnek. \ esc kán közli k beosztásukat és mitad- egviket. őr kíséri el munkahelyére. Ernő a Rabocsi Politechnikumra kerül .munkás-műegyetem) pedellusnak, kifutónak és éjjeliőrnek egy személyben. Érdekes kultú rintézménye ez a íkubt>eó Politechnikum a 120.000 lakosú Szemipala- finszfcnak. Az egyetem tanárai a városban élű vasúti mérnökök. Női hallgatói a városi gimnáziumot végzett növendékei, férfi hallgatói pedig vöröskatonák'. Nem egynek előképzettsége csak az, hogy valahogyan írni és olvasni tud. Egyéb semmi. Ernő sehogyan sem érti a dolgot. Nem megy a fejébe, hogy hogyan igazodnak el a szinuszok, cosinusok, tan essek és eontangesek titokzatos világában ezek az írni és olvasni nem tudó emberek. De nem sokat törődik vele. 0 maga sem tud már többet a vegytanból, mint annyit, hogy a tiszta spiritusz nagyszerűen összefér a v ízzel és elegyedés után iható vegyületeí alkot. És ime! Ezzel a vegv- tudományával most nagyszerűen mégél. Vigyáz is ám rá, hogy el ne felejts:*. Á világért^ sem hagyná el, hogy reggel első útja ne a laboratórium legyen, és ki ne próbálja a kísérletet, ami hala ügyességének, minden reggel sikerül. Pedig’ ez itt nagy szó. mert úgylátszik, hogy egyedül erre a kísérletre fektet súlyt az egyetem tanári kara is. A laboratóriumban ugyanis semmiféle, műszer. nGg rajzoláshoz szükséges segédeszköz sincs, csupán egy ötliteres üvegben van ■.finom,. 90 százalékos spiritusz és egy faállványon pár pohár, a fontos kísérletekhez, amelyhez föl t étlen mindennapi gyakorlat szükséges, hogy az ember el ne felejtse. És micsoda nagy öröm az. ha az ilyen kísérlet sikerül. Egészen felvillanyozza az embert. Utána alig fér a bőrében és a többi még hátralévő munkát füttyszóval, vígan végzi. Ernő kezében is csak úgy szalad a seprű, mikor a termeket takarítja. Egy-kettő, alig, hogv hozzá fog, már végez is vele. A katedra tiszta, a széket is letörölte előtte, a padófi előtt színes már nyoma 'az égetett napraforgó- mag háncsának. A padok porát,, azt meg miinek 3(etörölni? Majd csak ráül, rákönyököl a hallgatóság és úgy is letörli a port róla. Fölösleges munkát minek végezne? Inkább át megy a laboratóriumba és „utánanéz, hogy nem cserélték-e. ki. egyetlen kísérletük eszközét, a spirituszt. Mennyi baja is van vele! Mert csak nem hagyhatja az egyetem tekintélyét! Inkább megkóstolja tízszer is egy nap. csakhogy valami baj ne eshessek a kréta könií. Ezen a főfoglalkozáson kívül van még egy kis mellékfoglalkozása is. 0 szabályozza a tanítás menetét. Mindén órában éles csengetéssel jelzi, hogy v ége az előadásnak, és ugyancsak' ő jelzi tíz perc múlva az új tanítási idő kezdetét. (Folytatjuk.) I ZALAMEGYE1 ÚJSÁG Készült a Zrínyi Nyomdaipar Rt. gépein, Zalaegerszeg, Széchcnyi-tér 4. NyomdíibvrJő '• GAAL ISTVÁN BeMős kft»*»: GSOÄBAS JANÓ®