Zalamegyei Ujság, 1943. július-szeptember (26. évfolyam, 145-221. szám)
1943-09-15 / 208. szám
$943- szeptember 13. i MLAMBGYftl ÜJSiU ©Tíapi fiireM — y Őszi vetések fölött jBoidog őseim magvető útján bolygok, fölöttem szállnak őszi madarak. AP búcsúzó naptól egy sugarat lopok, í í hogy megáldjiam véle a magvakat, fiiiket szélesen ejt ki a vető keze. 1 Nincsj C>^vető földem, véka búzáin, rozsom, ftábjamra ragadt sár sem az enyém. A, vetések fölött csak ilyenkor tudom, ( (mily drága remény a drága kenyér, s az ökömyál is csak véletlenül az enyém1] X>e szavakat vetek én is termő földbe, \ széjjel szórom lelkem bús magtárát. Pgyszier majd csak kikel, ha nem is jövőrej 8 meghozza érett-piros kalászát áld érte bus akiok, kunyhók népje. •> —o— — Badacsonyiak zarándoklata a békéért. Szeptember 12-én, Mária nevenapján, a badacsonytomaji plébánia hívei lélekemelő hajó- zarándoklatot tartottak Keszthelyre Kis Szent Teréz gyönyörű templomába a békéért és a világ jobbrafordulásáért. A zarándoklatot Vörös Gyula káplán vezette a ritkaszék, kéttornyú torna ji templomból a badacsonyi hajókikötőig harsogott az ének, buzgón szállt az ima a béke Királynéjához. Könnyekig megható volt, amikor a Kelén hajó elindult a! 325 zarándokkal a bazaltbánya zenekarának kongresszusi indulójával. A hajó fedélzetén meghatódottaii* zengték a hívek a hő vágyat:j »Forrassz eggyé békességben minden népet, nemzet.« A másfélórás hajóút imádkozással, énekléssel telt el. A keszthelyi hajóállomáson már várta a zarándokokat egy karmelita, atya s zászlós körmenetben, zárt sorokban vonultak be kis Szent Teréz templomába, ahol ünnepi lélekkel, könyörgő szívvel borultak az Ur oltára elé és meghatódva hallgatták Ernő atya szívbemarkoló prédikációját. Feledhetetlen volt a hazautazás is, mikor a telt hajó serege az éjtszaka sötétségében könyörgött a Világosság Urához, hogy íoszlassa el életünk egéről a gom oly gó viharfelhőket. Hazaérve a templomelőtti téren hálaadás után szép nap emlékével távozott otthonába a hívők megsokasodott serege. — Esküt tettek a nagykanizsai kisegítői rendőrök. Megírtuk annakidején, hogy a rendőrség kisegítő rendőröket vett fel, akik alkalmasint polgári ruhában teljesítenek szolgálatot. Nagykanizsán a rendőrségi felhívásnak eredményeképpen többen jelentkeztek, akik közül az alkalmasakat eskütételre rendelték be. — Sorban állnak a zománcedényekért, f urcsa dolgokat figyelhet meg az ember reg- gelenkint a Kazinczy-téren lévő Riegler vas- kereskedés előtt. Fél nyolc körül sorakozni kezdenek az emberek, asszonyok lányok stb. Párnapig csak figyeltük a dolgot, de ma már nem állhattuk, hogy meg ne kérdezzük a igyü- 1 ekezés okát. Ugyanis a vaskereskedés le van zárva, a szomszédban meg egy kis korcsma van csali nyitva. Első pillanatra azt hittük, hogy pálinkázáshoz sorakoztak fel a jámbo egerszegiek és a szépszámmal megjelent vidékiek. Áfa azután kiderült, hogy zománcedényt akadnak vásárolni! Hát nem furcsa és komikus, hogy a háború ötödik évében az embereknek egyéb dolguk sincs, mint az, hogy zománcedény ekért álljanak sorba. Mi ugyanis nem hisszük egy pillaniaf se, hogy ennyire kifogytak volna a főzőedv yek. Furcsa, hogy a hangya természetű emberek gyűj tőszenvedélye most e, e a úren kezdi hasznosítani eddigi tapasztal: t. Mivel azonban a csoportosulás, gyülekezem liios, kérjük a rendőr- kapitányságot, hogy oszlass szét azokat, akikben ennyire dühöng ásáriási kedv, hogy már a zárt vasáru üzlet .lőtt sorbanállnak," hogy ha valóban lehet edényt kapni, azt olyanok kapják meg, akiknek arra valóban szükségük is van. — Zala vármegye a negyedik helyen áll aj sokgyermekes családok jutalmazásában. Szent István napján és Kisboldogasszonykor osszák ki az egész országban a sokgyermekes anyák kitüntetéseit és pénzjutalmait. Az idén az egész országban 6748 sokgyermekes anya kapott kitüntetést. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy csak ennyi sokgyermekes család lenne Magyarországban, mert h(i(szen a tavaly meg- jutaímazottak az idén nem részesültek jutalomban. A kitüntetettek arányát tekintve ez a sorrend. Szabolcs megyében jutalmazták meg a legtöbb sokgy ermekes anyát, több, mint hatszázat. Pest megye ötszázzal következik utána. Bácskában 380, Zalában pedig 325 sokgyermekes kapott kitüntetést. Továbbmenve, Abaúj- Torna, Jásznagykunszolnok vármegyék és Kecskemét városa következik. — Ha ezeket a számadatokat tekintjük, az az érzésünk, hogy Zala vármegye részéről nem tettük meg a sokgyermekes anyákkal szemben a kötelességünket. Ugyanis Zaía vármegye az ország harmadik vármegyéje, nevezetesen Pest és Báes megyék után következik. Ha pedig így van, akkor a sokgyermekes anyák megjutalmazásában is a harmadiknak kell lennünk, mert hiszen közismert, hogy aránylag kielégítő a szaporodási arányszámunk és hála Istennek, ha nem is túl sok, de elmondhatjuk, hogy szép számmal vannak sokgyermekeseink. Bár a nemzettel szemben ez kötelessége minden magyar anyának, mégis ajánlatos minden évben minél nagyobb számú sokgyermekes kitüntetése. — Lakásának dísze a szép. függöny. Valódi klöpi, grenadin és egyéb függönyök miniden méretben, azonnal Szállíthatók a Schütil áruházból. — Hüvelyes magvak vásárlására Zalaegerszeg város területén a Futura kirendeltség a, Vörös Elek és Németh József helybeli kereskedők jogosultak. — Pénztárcát találtak. A keddi vásár alkalmával az Expresso cukrászdában felejtettek egy 'piénztárcát, amelyben nagyobb ösz- szegű pénz, két cukor jegy és két kis wert- heimkulcs van. Igazolt tulajdonosa átveheti szerkesztőségünkben. — Pótvásár és vásár áthelyezés. A vármegye alispánja megengedte, hogy Páka község; a folyó év október 11. napjára eső országos! vásárja helyett, amely vasárnap lenne, folyó évi október 11-én, Tapolca község a folyó évben augusztus 4. napjára esett országos vásárja helyett, amely ragadós száj- és körömfájás vészkerülete miatt meg nem tartatott, folyó év október hó 4.-én pótvásárt tartson. — Divatos női ruhák, blúzok, szoknyák, gyermekruhák szép választékban találhatók a Schütz áruház ruhaosztályán. — Csak szeptember 20-ig adnak ki befőzési cukrot- A m. kir. közellátási miniszter rendelete alapján közhírré teszi a polgármester, hogy befőzési cukorvásárlási engedélyre cukrot 1943. szeptember 20.-a után nem szabad kiszolgáltatni. — Felhívja í§z összes kereskedőket, hogy a vevőtől bevont befőzési cukorvásárlási engedéllyel a közélelmezési hivatalban legkésőbb szeptember 30-ig kötelesek elszámolni. A nemesapáti templom tulajdonát képező j 16 kát. hold. gesztenyeerdő ezévi termését )4r'A évi szeptember hó 21-én | de i U órakor a helyszínen tartandó ' j iS v á n 9 s árverésen a legtöbbet ígérőnek készpénzfizetés mellett eladjuk. Egyéb feltételeket a helyszi- \ nen hirdetjük ki. Flébáni&hivataS. • ~... V Í Őskeresztény üzletszerzőket | magas jutalékkal fixffizetés- sel keresek. Első helyi betáblázásra kölcsönt szerzek. Megkeresés Kéntor Béla, Zalfilővő. Figyelem! Nagy kereseti lehetőség. — Egy ságodi postaszolgálatos tragikus! halála Hajniáskéren. A hajmáskéri vasútállomáson Csizmadia Ferenc 22 éves ságodi legény] . legény teljesített postaszolgálatot. Közben édesanyjától levelet kapott, amit elmélyedve olvasgatott a sínek között. Az egyik tolató vonat sípolására hátrálni kezdett és szerencsétlensé,- gére, éppen akkor robogott be a másik vágányon a másik vonat, amely halálragázolta. Szétdarabolt holttestét hazaszállították Ságodra, ahol szombaton .temették el nagy részvét mellett. . — A kezdődő tüdőtuberkulózisnál jelentkező makacs bélrekedcsek a rendkívül enyhe, tisztán természetes »Ferenc József« keserű víz használata által rendszerint már rövid idő múlva mérséklődnek, anéjlkül, hogy nem kívánatos mellékhatások beállnának. Kérdezze meg orvosát! — Jól szórakozik és a heti rádióműsora h megvan, ha a Kép.ei Krónikát megvásárolj*. i — Nagy volt a felhajtás, de kevés tolt a kereslet a zalaegerszegi vásáron. A keddi napon megtartott havi országos vásáron szem- melláthatóan nagy volt a felhajtás és általában nagy volt a forgalom. Felhajtottak 1121 szarvasmarhát és 861 lovat. Sajnos, azonban gazdát mindössze 402 szarvasmarha lés 188; ló cserélt. A kereskedők az állatvásáron tartózkodtak a vételtől, mivel szerintük a megyéből kiszállítani nem lehet. A kereslet csappa- nása természetesen az. árak esését eredményezte. Ebből is megállapítható, hogy teljesen helytálló a gazdáknak az a kérelme, hogy a szárvasmarhaigénybevétel helyett inkább a szabadvásárlást tegyék lehetővé, mert így van elegendő eladó szarvasmarha. A kereskedők arra is hivatkoznak, hogy ráfizetnek a vásárlásokra, mert az átvételi minősítés sokkal rosz- szabb a vételi minőségnél. AUTÓBUSZ MENETREND Érvényes 1943. május 17-től. Zalaegerszeg—Keszthely í*45 i. Zalaegerszeg Széchenyi-tér é. 1000 15.17 é. Bak Hangya szövetkezet i. 928 15-20 i. Bak Hangya szövetkezet é. 9-26 15*45 é. Zalaszentmiháiy—Pacsa p. u. i. 900 17-40 é. Keszthely Hungária szálló i. 7-25 17-50 é. Keszthely pályaudvar i. *— 17-25 i. Zalaegerszeg Széchenyi-tér é. 17 05 17-57 é. Bak Hangya szövetkezet i. 16-33 8-30 i. Bak Hangya szövetkezet é. 16*31 8-55 é. Zalaszentmiháiy—Pacsa pt s. i. 16-05 1045 é. Keszthely Hungária szálló i. 1405 1055 é. Keszthely pu. i. —*— Bak—No v*. 8-35 i. Bak pályaudvari é. 13-15 9-30 i. Bak Hangya szövetkezet é. 13-10 10-10 é. Nova i 12-30 Í5-40 i, Tf1| , gi mmmti Bak pályaudvar é. 6‘55 15-45 i. Bak Hangya szövetkezet i. 6’50 H6-25 é. Nova Zalaegerszeg—Szenta dórján. i. SI0 17-25 L Zalaegerszeg Széchenyi tér é. —•— 17-57 é. Bak Hangya szövetkezet é. 7-00 1319 é. Söitör Búza- vendéglő i, .6.42 19*50 é. Szentadorján i. 5-10 p- 1;,v . m mWj j WK ■m 14-20 i.Bak Hangya szövetkezei é. 15-26 14-58 é. Söjtör Búza-vendég! öi. 15-05 u _j .. . | .1 új . .1^ ua! - -jJfL Lw.