Zalamegyei Ujság, 1942. január-március (25. évfolyam, 1-72. szám)

1942-02-11 / 33. szám

XXV. évfolyam. 33. szám. ARA 3 FILLÉR. 1942. február 11. SZERDA. MELYEI Megjelenik hétköznaponként délután. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szécbenvi-íér 4. Telefon: 128. P () L 1TIK A 1 NAPILAP Felelős szerkesztő: B E R B 0 L V F fi R B N C * i • Előfizetés: egy hóra 2 P, negyedévre 5.70 ^ | Postatakarékpénztári csekkszámla: 49.368. J ________Hirdetések díjszabás szerint. Re volvares merénylet a torok közoktatásügyi miniszter ellen Ankarai jelentés szerint Hasszán Ali Yudjel közoktatásügyi miniszter ellen me­rényletet követtek el. A tettesek valószínűen jól ismerték a miniszter szokásait, mert az ablakon keresztül több revolverlövést adtak le arrafelé, ahol rendszerint dolgozni szokott. A miniszter nem sebesült meg, az egyik golyó azonban átfúrta Yudjel anyósának fülét. Az első jelentések szerint a merénylet­nek semmiféle politikai háttere nincs; vizs­gáik eredményével elégedetlen diákok követ­ték el. Más források szerint a merényletet olyan diákok követték el, akik kifogásolták a közoktatásügyi miniszter különböző fegyel­mi rendelkezéseit. mm Ülésezett a kisgyülés Előkészítette a esütfiHSM nagygyűlés tárgyait A törvényhatósági kisgyülés ma délelőtt tartotta havi rendes ülését vitéz Teleki Béla gróf főispán elnöklete mellett. A Hiszekegy elmondása után azonnal rá­tértek a közgyűlés tárgyainak előkészítésére. Ennek során pártoló hozzájárulást java­sol a kisgyülés Esztergom vármegyének át­iratához az OTI és MABI kézi pénzvagyoná­nak gyümölcsöző elhelyezése, valamint Ko­márom vármegyének a leventekötelezettség teljesítéséből kifolyóan szenvedett sérülés stb. folytán előálló igények körének megállapí­tása tárgyában. Javasolja a kisgyülés, hogy a yasútközle- kedési állandó bizottságba minden járásból válasszanak 1—1 tagot, szervezze meg a kis- gyűlés a bárom visszatért járás területére az űtbiztosi állásokat. Javasolja a vármegyei szer­vezési szabályrendelet és a díjnokokról alko­tott szabályrendelet módosítását s ez utóbbi alapján a díjnokok számát 28-ról 42-re emel­jék. Á közúti alap műszaki személyzete ré­szére óradíjakat állapítanak meg. Pehm József és Thassy Kristóf dr. in­dítványát Gasparich Kiüt képének a közgyű­lési terem számára leendő megfestetése tár­gyában elfogadásra javasolják azzal, bogy a részletek megbeszélése és az anyagiak kije­lölése céljából bizottságot küldjön ki a köz­gyűlés s annak tagjaivá az indítványt tevő­ket, továbbá Szabó Sándort, vitéz Horváth Ferencet, Darnay Kálmánt és Kaposi Antal zalaegerszegi áll. gimnáziumi rajztanárt je­lölje ki. Brand Sándor dr. alispán bejelen­tette, hogy a kiküldendő bizottság javaslatát a májusi közgyűlés elé terjeszti. Pehm Józsefnek és Thassy Kristóf dr.- nak azt az indítványát is elfogadásra ajánl­ják, amely a muravidéki tisztviselőknek a mu­raközi és illetve vend nyelv elsajátítására vo­natkozik. Brand Sándor dr. alispán itt megjegyezte, hogy a belügyminiszter rendelkezett ebben a kérdésben és az iskolánkívüli népművelési munka keretében is foglalkoznak azzal. Egyéb­ként gondoskodás történt megfelelő könyv­nek megírásáról s ha valakinek ez nem volna jelégséges, úgy tanfolyamon vehet részt. 0 I maga is ellenőrzi a nyelvtanulást. A tisztviselők személyi pótlékának ügyé­ben felírnak a belügyminiszterhez. Szabó Sándor sümegi esperesplébános, | mint az ottani aggápolda alap elnöke, térí­i tés nélkül felajánlotta az aggápoidát a vár- | megyének. Az ügyben a szükséges tárgyalá- j sokat folytatják. A nagykanizsai Jézus Szíve Egyházközségnek kiutalják az 5000 pengő se­gélyt a templomépítéshez. Törvényhatósági te­nyészállatok beszerzéséhez 600 ezer pengő köl­csön fölvételét javasolják. A megyei nyugdíj- választmányba a régi tagok mellé Thassy Kris­tóf dr. és Csertán Ferenc, a honvédelemről szóló törvény végrehajtó bizottságába pedig Csáktornyáról Korentsy Endre, Zalaegerszeg­ről Fülöp Jenő dr. beválasztását javasolják. A közgyűlés napirendjének íetárgyalása után Somssich Antal gróf Kiskomárom köz­ség nevében köszönetét mondott a várme­gyének a műemlék-számba menő templom ta­tarozására adományozott 1000 pengő se­gélyért. Ezután a kisgyülés íulajdonképeni tárgyaira került sor. Zalaegerszegnek néhány, nem nagy je­lentőségű határozata jóváhagyást nyert. Zaía- halápon körjegyzőség felállítását nem tartja szükségesnek a kisgyülés. Tudomásul vették az alispán jelentését a belatinci szolgabírói kirendeltség elhelyezése céljából lakóhelyek bérbevevése tárgyában. Teskánd község a régi r. k. iskola célját szolgáló telket és épületet het nagyobb a vendéglátó üzem által az előzöl évben vásárolt rizsmennyiség egy hónapra esői hányadának a felénél. Az egészségügyi intézmények, a gyer­mek- és egészségvédelmi célokat szolgáló gyer­meknevelő intézetek részére a rizst a közel­látási miniszter utalja ki. Aki a fenti rendeletet megszegi, vagy ki- játsza, 6 hónapig terjedhető elzárással bün­tetendő cselekményt követ el. I -U A rizsforgalom szabályozása tárgyában ki­adott /60/1942 sz. M. E. rendelet alapján a polgármester közhírré teszi, hogy keres­kedő fogyasztó részére rizst a vásárlási könyv­be való bejegyzés mellett, személyenként és havonta legfeljebb 20 dkg. mennyiségben szolgáltathat ki. Meleg ételeket állandóan kiszolgáltató vendéglátó üzemek részére a havonként fel­használható rizsmennyiséget a közélelmezési hivatal utalja ki és ez a mennyiség nem le­eladta és a befolyt 5200 pengőt a r. k. egy | házközségnek adományozta iskola céljaira Alsólendva a járási székház építéséhez 751 öl telket adományozott. Zalaapáti a r. k. ovo dát 200 pengővel segélyezi. Keszthely a to ronyóra beszerzésére megszavazott összeget a Andrássy-téri diszkót céljaira használja fel mert az órát ajándékba kapta Festetics Györg; hercegtől, a kormányzó képét a községhá nagyterme részére 800 pengőn megfesteti. Bal a IV., Gellénháza a III. tanítói állást meg szervezte. Bárszentmihályfa a vízlevezető árol tisztítására 200, Köveskál a zsríszükséglet biz tosítására (a Hangyának) 2000 pengőt szava zott meg. A szociális kisegítők díjazásánál emelése ügyében a közgyűlés elé javaslato terjesztenek, Zalaszentbalázs az iskolaépülel tatarozására 2891 pengő segélyt ad, a zala szentbalázsi körjegyzőség községei a zalaszent baiázsi körjegyzői iroda építésére 35 ezer 1 kölcsön felvételét szavazták meg. Kesztheí; községi kórházát osztott kórházzá alakítja ál külön sebészeti és belgyógyászati osztállyal osztályfőorvossal és segédorvossal. A határo zatok jóváhagyást nyertek. Ezenkívül több községi és segélyügyet tár gyaltak le. Tovább...! I ovább! Jelenleg nem diáknóta, hanen diákmunka. Mert a Csáktornyái képzősök ezút­tal is egy állomással tovább mentek a nép­művelésben: Kisszabadkára, ahol a II—III évesek együttese aratott babérokat szép mű­sor összeállításával és előadásával. Először — természetesen ezúttal is — »Szebb jövőt!« iszóban, s utápa »Jó estét...« kívántak az ének­karral, majd Dragonits Árpád magyar, Ko- larics Irén III. évesek muraközi köszöntő! mondtak az egybegyűlteknek, amit Látrányi János III. é. »Hitvallás«-a erősített meg sza­valatban, hogy aztán három katonanótával még tüzesebben varázsolják el hallgatóikat »Velmi, velmi, fiolica... Kaj se pripetilo... Tiho nocs je...« muraközi népdalokkal pedig az együvétaríozás gondolata mellett tettek tanúságot, amit a vegyeskar ismét magyar nótákkal ízesített, Látrányi János III. é. n, harmonikaszámaival pedig a kedves és me­leg hangulatot fűszerezte, természetes hát, hogy nem másban végződött, mint ropogós katonai indulókban. Az »Álmodó Tiszapart« is megjelent Huber János II. é. n. énekének és Virág Béla III. é. n. hegedűjének nyomán. Ezután Horthy-dalok, majd kívánság »leme­zek« kerültek sorra, hogy végezetül kölcsö­nös magyar és muraközi táncbemutatóban ég végül a Himnuszban fejeződjék be a kedves est. Képzősök: így tovább! intézkedések a rizs kiszsslgáltatásáról

Next

/
Oldalképek
Tartalom