Zalamegyei Ujság, 1941. április-június (24. évfolyam, 74-146. szám)
1941-06-07 / 128. szám
1941. június 7. SZOMBAT. Megjelenik hétköznaponként délután. 1 Szerkesztőség és kiadóhivatal : i Zalaegerszeg, Széchenyi-tér 4. Telefon 128. POLITIKAI NAPILAP Felelős szerkesztő : HERBOLY FERENC Előfizetés : egy hóra 1.50, negyedévre 4 P Hirdetések díjszabás szerint. Postatakarékpénztári csekkszámla : 49.368. Egyházi viszonyok Délzalában Délzala visszatért, április elején felszabadult a 22 ét i elnyomásból. Most újra az ezeréves haza keblén van. Június elsejével pedig egyházkormány zói- lag is visszajött. Őszentsége rendeletére június T-ével átvette kormányzását József püspök és így 22 esztendei elszakítottság után újra Szombathely ezeknek a plébániáknak a püspöki sz&íhelyük. Valamikor régen e zalai rész a veszprémi püspökséghez tartozott. Erre utal egy 1248- ban kelt okmány is, amely a veszprémi és zágrábi egyházmegyék határául a Murát "jelöli meg. Azonban ezután pár ev múlva e területen mégis már Zágráb szedte a tizedet. Ettől kezdve századokon át Zágráb egyházmegye része. 1398-ban az alsólendvai Bánffyak az e területen levő plébániákat elszakították Zágrábtól és Veszprémhez akartak vinni. Zsigmond király azonban 1398. május 29-én ráírt Bánffy István, János, László és Zsigmondira, hogy ezeket a plébániákat ne merjék a zágrábi joghatóság alól kivonni. A XVI. század végefelé az alsólendvai Bánffyak az egész vidéket átvitték a protestantizmusba. Az utolsó Bánffy azonban 1614- ben visszatért s ő és birtokaiban utóda Ná- dasdy Ferenc, a bécsújhelyi kivégzett, visz- szahozták a népet is a katolikus egyházba. Ugyanebben az időben a jezsuiták ismételten népmissziót tartottak a lelkiekben elhanyagolt népnek. A zalaegerszegi esperesi kerület r. k. tanítói köre Zalaszentgyörgyön tartotta közgyűlését a környék papsága és jegyzői karának részvételével. Megjelent Thassy Kristóf dr. országgyűlési képviselő is, s a tanfelügyelőség képviseletében Angyal Béla tanügyi titkár. Gyűlés előtt Gosztolya László helybeli plébános Veni Sanctet és szentmisét mondott, amelyen Tóth Rajos tanító és leánya vezényletével és illetve orgonakíséretével a leányifjúság elragadóan szépen énekelt. Mise után Gaál Karola budafai tanítónő a templom mellett szülői értekezletet tartott. A gyűlést az iskolában Bálint Mihály igazgató, körzeti iskolafelügyelő elnöki megnyitója vezette be. Drámai erővel vázolta a »véres kard« esztendejét, amelynek 700. évforduló jához értünk. Hangsúlyozta, nincs turáni átok, nincs magyar balsors, de van magyar széthúzás, ami nem egyszer vitte már a nemzetet a sírhoz, ahol nemzet sűlyedt el. A megjelentek üdvözlése után Készéi Imre zalalövői esperesplébános mondott köszönetét a szíves üdvözlésért, amelyben a meleg szavak után az egybegyűltek részesítettek. Jakabffy Júlianna szenterzsébéthegyi tanítónő sikerült mintatanítása következett a »véres kard« esztendejéről. Ezt követte Csupor Erzsébet zalaháshágyi tanítónő felolvasása, amelyben remek képet festett Szent László királyról. A XVIII. században egyre többet hangoztatták és akarták a szombathelyi püspökség felállítását. 1740. körül már a megvalósulás küszöbén állott, de a közbejött háborúk mégis elodázták a megoldást. Bíró Márton veszprémi püspök épen ebben az időben ezt a területet ki akarta venni a zágrábi püspök joghatósága alól, de nem sikerült neki. 1777-ben aztán megalakult a szombathelyi püspökség. Attól fogva 140 esztendeig ide is tartozott. Egy újabb nemzeti szerencsétlenség — Trianon — leszakította újra s 1923 óta a marburgi püspök joghatósága alá került e sokat disputáit terület. De ez csak átmenet lett. Június elseje óta Őszentsége rendeletével visszakerült a csonka szombat- helyi egyházmegyéhez. Muraköz története más. Alkalmasint ez a terület is ezelőtt 700 évvel még a veszprémi püspökséghez tartozott. De a XIII. század zavarosaiban Zágráb halászta el. Sőt, 1777-ben a zágrábi püspöknek sikerült visszatartani továbbra is joghatósága alatt. Hiába szólaltak fel 1792. óta hazafias vi'ási és egyházi urak Muraköz Zágrábnál maradt. A honvédelmi bizottság 1848-ban ki is mondta a vZágráb- tól való elszakítást, de sem ekkor, sem 1867- ben nem sikerült Szombathelyhez kapcsolni. Most ez is visszatért. És 700 esztendő után — reméljük — Muraköz is újra magyar egyházmegyéhez kerül... — gy — Az elnöki jelentések sbrán nagy lelkesedéssel vették tudomásul Kiss Lajos dr. kanonok, egyházmegyei főtanfelügyelő pápai pre- látussá történt kinevezését. Az elnök indítványára táviratban üdvözölték a kitüntetetteket. Azután Baldaszti József kávási tanító Nyelvjárás az iskolában címmel tartott érde- i kés értekezést. A gyűlést Csoknyai Ernő salomvári plébános, espereskeiületi tanfelügyelő lendületes beszéddel zárta be. Egyhavi szociális munka A Rerum Novarum és a szocializmus A Szociális Misszió pénteki munkaóráján a május havi munkába nyertünk betekintést. Bevezetésül Pehm József prelátus beszélt azokról az ünnepségekről, amelyeken 50 éves jubileuma alkalmából a Rerum Novarumot ünnepelték a fővárosban. Világszerte körjyvek és írások emlékeznek meg arról az eseményről, bogy XIII. Leó kiadta enciklikáját, nekünk azonban még nagyobb odaadással kell gondolnunk rá — mondotta —, mert mi annak nyomában dolgozunk. .Azokról a támad ásókról és bizonyos fokú rosszindulatú véleményekről, amelyek ezzel kapcsolatosan elhangzottak, hogy ami megvalósult a Remin Novaiamból, nem áll arányban azzal, amit XIII. Leó és az Egyház is hozzáfűzött, megállapítja, hogy a tényeket hamis szemszögből látják. Az Egyháznak nem az a jelentősége, mint az államnak. Az állam karhatalommal rendelkezik célkitűzéseinek \ég- rehajtásában, az Egyház azonban a lelkek irányításával foglalkozik és rámutat a helyes útra, amelyen az emberiség a boldogulását megtalálja. Hogy az eredmény nem az, amit várni lehet a Rerum Novarum-tói, abban épen az államok a hibásak, amelyeknek egy része tökéletesen szembenállt az Egyház gondolataival, A Rerum Novarum azt mondja, hogy az ember rendeltetése az, hogy megfelelő vezetők irányítása mellett Isten dicsőségére és saját boldogulására munkálkodjék. Ezzel szemben áll a szocializmus tana, hogy minden embernek csak a saját jóléte a fontos itt a földön, minden más mellékes. ‘Azt mondja továbbá, hogy ezt a jólétet összesűrűsödve, tömegben jobban eléri, mint egyénileg, mégpedig kollektív formában. A munkás ebbe a tömegbe beleadja egyéni szabadságát, ezzel szemben részesül annak javaiból. Mi azt válaszoljuk erre, hogy ebben a formában hiányzik a tekintély elve, csupán a hasznosság a cél, ahol pedig tekintély nincs, ott nem lehet megállni. Láthatjuk ezt a szovjetállam kialakulásából is, ahol előbb elvetettek minden tekintélyt, lassan-lassan azonban ott is megalakultak vezetésre a kormányzó tanácsok, kialakult az elnöki hatalom, sőt ma mar a hadseregben is visszaadták a rendfokozatokat. A legszervezettebb tekintélyei lenes rendszerben is az ember egyéni szabadságát semmiféle jóléttel megfizetni nem lehet. Ha a Rerum Novarum mást nem jelentett voln, mint az egyéni szabadságot, megóvta a sok viharon és világválságon keresztül, már akkor is kimondhatatlan nagy értéket jelent. Az elhangzott jelentésekből kitűnik, hogy a fogházmisszió május hónapban több fogoly levelezését, hivatalos ügyeit intézte, eljártak egy fogoly beteg leánya ügyében, egy áthelyezett fogolynak 5 pengőt adtak, kiosztottak több rózsafüzért, előkészítésükre pünkösd ünnepén több fogoly Járult szentségekhez. A kórházmisszió május hónapban 1310 látogatást végzett. A betegeket ellátták olvasnivalóval. Erre a célra Still Ernő dr. kir. ügyészségi elnök 2 évfolyam Képes Krónikát, dr Szalay Lászlóné képes lapokat adott. Eljártak egy régebbi beteg elhelyezése ügyében. Látogatásaik alkalmával süteményt, befőttet, a gyermekek részére cukorkákat vittek, 5.26 pengő értékben. Költségeikre a Szociális Misz- sziótól 20 pengőt kaptak. A Missziótársulat egyéb tevékenysége: Lakbérsegélyt kapott 3 család, egy szegény asz- szonyt felruháztak, egy fiúgyermeket bér- málkozására ugyancsak* ruhává! láttak el. A Szent József Otthon fenntartásához egy hold földet vettek. A málac-akció részére újabban Pehm József prelátus ajándékozott egy malacot. Adományok értéke készpénzben 67.20 pengő, természetben 217.42 pengő volt. A Szent József Otthon összes kiadása májusban 246.34 pengő volt. Szirmai Miksáné ügyvezető elnöknő felhívja a tagok figyelmét a Jézus Szíve ünnepélyre, amely június hónapban lesz. Közli még, hogy a közös szentmise hétfőn fél 8 órakor lesz. Nincs turáni átok, nincs magyar balsors, — hangzott el a zalaszentgyörgyi tanitégyiilésen