Zalamegyei Ujság, 1941. április-június (24. évfolyam, 74-146. szám)

1941-05-10 / 106. szám

ÁRA 8 FILLÉR

Megjelenik hétköznaponként délután. Szerkesztőség és kiadóhivatal : Zalaegerszeg, Széchenyi-tér 4. Telefon 128.

POLITIKAI NAPILAP

Felelős szerkesztő :

HERBOLY FERENC

1 Előfizetés : egy hóra 1.50, negyedévre 4 P Hirdetések díjszabás szerint. Postatakarékpénztári csekkszámla : 49.368.

Aki nyitott szemmel nézte

a világ folyását a legutóbbi félszázadban,, annak nem volt nehéz észrevennie azt, hogy Európának gazdasági és szellemi vezetése zsidó kezekben van. A kisszámú zsidóság ilyen óriási befolyásának okait kétségtelenül gazdasági adottságain, könnyed morálján kívül annak a nagy faji összetartásnak kell tulajdonítanunk, amely a zsidóság körében mindig megvolt. Ennek jellemzésére szolgált az a szállóigévé vált mondás, hogy: ha egy zsidónak lábára léptek Kutyabagoson, abba a newyorki főrabbinak a tyúkszeme is bele- sajdult.

Ha a háború utáni Európa történelmét nézzük, lehetetlen el nem ismernünk, hogy erre a németség nyomta rá a bélyegét. A háború utáni világhistória szinte egyedül a né- metseg politikai, hadi és vele kapcsolatos gazdasági sikereinek összefüggő láncolata. íla most ezeknek a sikereknek belső okait kutatjuk, megint csak arra lyukadunk ki, hogy ezek az okok a németség szervezettségén és fegyelmezettségén kívül a fajszeretetben, a faji szolidaritásban találhatók meg. Nyugat- Európa a háború előtti években tej jel-mézzel folyó Kánaán volt s ugyanakkor Németországban kenyér- és húsjegyekre étkeztek. A német egyén a német közösség érdekében hosszú éveken át zúgolódás nélkül tudott ne- héz áldozatokat hozni. A mai háborús nehézségeket is egy magasabb szempont, a faj jobb jövője érdekében zokszó nélkül viseli az egyetemes németség.

Távol áll tőlünk, hogy akár a zsidóság faji szolidaritását, akár a németség tisztán természetrajzi alapokon nyugvó fajszeretetét követendő például állítsuk oda. Tény azonban az, hogy nagyban növelnők a magyar ököl gazdasági és katonai erejét, ha több1 volna bennünk a magyar közösség érdekében az áldozatkészség szelleme. A magyar! közösség alatt itt nem az úgynevezett faj- magyarokat értjük, hanem mindazokat, akik egynek érzik magukat a szentistváni magyarsággal, akiket lelkesít a dicsőséges magyar múlt, akik szívszo'rongással élik a nehéz magyar jelent s akik vágyva-vágyják a szebb és emberibb magyar jövendőt. Tehát nem a fajszeretet az, amit a magyarság leikébe kívánnánk sulykolni, hanem a nemzet- szeretet, amely egy nagy egyetemességbe öleli össze mindazokat, akik magyarul éreznek és magyarul gondolkodnak. Semmi kétség sincs aziránt, hogy a magyarul ’érzők és magyarul gondolkodók kivétel nélkül százszázalékos magyar hazafiak, de mégis találunk olyan jelenségeket, amelyek a magyar közösség szálait egy kicsit meglazítják és nem engedik az egy eszmében, egy gondolatban való teljes összeolvadást. Nem kell itt másra utalnunk, csak a társadalmi elkülönülésre, aminek gyümölcse az, hogy nem igen becsüljük egymást, a munkát még nem értékeljük kellőképen, mert hisz épen a munka neme okozza az elkülönülést. Pedig most, épen ezekben a rendkívüli időkben volna elengedhetetlenül szükséges a munkának olyan értékelése, hogy az embereket a munka teljesítésének minősége szerint kellene csakis értékelni. A nemzet egyetemének érdekében kifejtett munka mindig egyenlő színvonalon áll, tehát egyformán érdemel becsülést. Nem szabad tehát egyetlen munkát sem alsóbbrendű- nek minősíteni, ha annak elvégzése a köz érdekében és az egyén “fenntartása érdekében szükséges. Ezt kell megértenie a társadalomnak és akkor eltűnnek azok a kiáltó ellentétek, amelyek az egyes társadalmi rétegek között ma is fennállanak. Nem kell attól tartani, hogy nem becsülik meg azt, aki becsülést érdemel, hogy a tekintély tisztelet csökken, vagy megszűnik. Nem. Aki mást megbecsül,

azt mások is megbecsülik; a tekintély tisztelet pedig minden értelmes emberből kiváltódik, aki megérti, hogy a társadalomnak vezetőkre van szüksége, akiket tisztelni kell. De a tekintély elvész, ha arra az illető nem ügyel kellőképen.

Bízunk abban, hogy meg tudunk szabadulni már a társadalmi elkülönülés bűnétől is. A nemzeti szolidaritás eddigi gyenge palántáját növessze hatalmas fává a magyar lelkekben a Magyarok istene !

— o —

Csonka egyházmegyénk

területe kiegészült

Mikor 1927-ben a szombathelyi egyházmegye papsága zsinatot tartott, az elnöklő Mikes János gróf megyéspüspök első, megnyitó beszédében fájó hangon emlékezett meg a trianoni sorscsapásban osztozkodó csonka egy házmegyéről. Szent Márton köpenyéhez hasonlította egyházmegyéjét, amelyet nem adakozó szeretettel, b*ném erőszakos • rablással három részre osztottak. A gondolatot tovább fűzte és azt a reménységét juttatta kifejezésre, vajha az egyházmegye égi pátronusa kiesdené a kegyelmet, hogy a köpeny elszakadt részét a Gondviselés visszaadná ismét. A csoda megtörtént: Szent Márton egyházmegyéjének elszakított egyik darabját úgylátszik visszaszerezte április 16-án nekünk és a megmaradt részhez illesztette Savaria szülöttének, a vitéz katona Szent Mártonnak pártfogása mellett a magyar honvéd ősi just igénylő akarata.

Jugoszlávia széthullásával csonka egyházmegyénk kiegészült azokkal a földsávokkal, amelyeket a magyar honvédség a Dráváig történt előrenyomulásával elfoglalt. Visszatért a Murán inneni rész, amelynek 23 évig Prek- murje volt a neve, s visszatért a ’Muraköz, a magyar államnak két integráns része. Ebből a hatalmas területből egyházmegyénk része volt a zalamegyei alsólendvai járás és a vasmegyei muraszombati járás. A Muraköz 1868- tól egészen a megszállásig egyházilag a zágrábi érsekséghez tartozott, tehát a magyar Szent Korona területének ezt a részét a társ Horvátország egyházi középpontjából kormányozták. A szombathelyi egyházmegye 1868- bau a magyar-horvát kiegyezés alkalmával kemény küzdelmet folytatott ezékért a területekért, de eredménytelenül. A jugoszláv megszállás után egyidejűleg helyezte az Apostoli Szentszék mindkét területsávét, Prek- murjét és a Muraközt a maribori (marburgi) püspök mint apostoli kormányzó igazgatása alá 1923. november 1-én.

Ez a két terület aként került most vissza, hogy végre a trianoni békének csúfolt kényszerszerződés egy pontja teljesedésbe ment. Kevesen tudják még szűkebb hazánkban is azt, hogy a jugoszláv megszállás ezen a területen még a trianoni szerződés papírrongyá- nak betűire sem támaszkodhatott. 1918. december 25-én a magyar hadügyminiszter a következő szűkszavú közleníényt adta ki:

»Délszláv csapatok a fegyverszüneti egyezmény megsértésével a Muraközbe bevonultak.« Ugyanezen a szomorú karácsonyi napon a magyar hivatalos jelentés így szólt: »Ä Muraközbe bevonult délszláv csapatok a fegyverszüneti egyezmény újabb megsértésével megszállották a Mura északi partján fekvő Alsólendvát. A Muraközbe erősítések érkeztek számukra. Egyébként a helyzet változatlan«.

A szűkszavú jelentések mögött a trianoni magyar tragédiának egy szomorú részlete húzódik meg. Muraközt és a Murán inneni zalai és vasi részeket, amint az idézett magyar jelentések is mutatják, a fegyverszüneti egyezmény nem ítélte oda Jugoszláviának. De nem ítélte oda a trianoni szerződés sem. Amikor a határmegállapító bizottság kijelölte a trianoni Magyarország határait, egyedül erről a részről mondta ki, hogy annak Jugoszláviához} való csatolását semmi sem indokolta. Sőt, ez a határmegállapító bizottság egyenesen visszaítélte a Muraközt és a Murán inneni terű leteket Magyarországnak.

& nagykövetek tanácsának kellett volna a visszaítélt területet nekünk átadni, de az kitért a feladat teljesítése elől, s az egésa ügyet a Népszövetséghez utalta. A Nemzetek Szövetsége pedig azt ajánlotta, hogy a két érdekelt kormány maga egyezzék meg. Mondanunk sem kell, hogy a jugoszláv kormányok mind az összeomlásig nem voltak hajlandók sem a Muraköz, sem a Murán inneni terület visszaadására. Most, amikor 22 év múlva Jugoszlávia alkotóelemeire bomlott, s a magyar csapatok eljutottak ismét az ezeréves déli határig, jó emlékezetünkbe idézni, hogy 22 év előtt hogyan szakadt el tőlünk Muraköz és a Murán inneni terület: Muraköz, a Zrínyiek vértől öntözött földje, Alsólendva, Eszterházy Miklós nádor egykori vára az ugyancsak dicső magyar múltat rejtő Hadik -sírral, Lendvavásárhely, ahol a Páz- mány-egyetem első nagyszombati rektora, iDobronaki György született, Muraszombat, az ősi Szapáry fészek, Alsólendva, ahol Hajnal Mátyás, a híres jezsuita állott őrt a magyarságért és a katolikus hitért. A Zrínyiek, Sza- páryak, Hajnal Mátyások, Dobronaki Györgyök, Gasparich Márk és Zadravetz István szülőföldje ismét magyar! De magyar ismét Bántornya, Martonhely, Muraszombat temp-