Zalamegyei Ujság, 1940. október-december (23. évfolyam, 224-298. szám)

1940-10-05 / 228. szám

Riport a patinás Sümegről KÉRIK ÖNT Lakáshiányról és vizmizóriáról panaszkodik Tapolcáról bauxit- és bazalthegyeket kerül­getve döcög; Sümeg felé a vonat. Egyik ka­nyarban feltűnik az odon romhalmaz, Sü­meg ősi vára. A vasútállomásról egyenes, de alaposan latyakos út vezet a községbe. a község népe zódik meg. Ez persze nemcsak egészségte­len, hanem a legelemibb erkölcsi követelmé­nyekkel is szöges ellentétben áll. Sürgősen kislakásokat kell építeni ezen a környéken, mielőtt a bajok gyógyíthatatlanná válnak'. az osztály sor s játék főárusitói: 1 sorsjegyét idejében rendelje megv különben nem biztosíthatják, hogy megszo­kott számával vehyen részt az új sorsjátékban. 2 új sorsjegyét sürgősen szerezze be, hogy a rendelkezésre álló készletből egy szerencseszámot választhasson. Az új sorsjáték húzása már Az »első« kormáuyfőtanácsosnál. Az ember akarva-akaratian a Kisfaludy - múzeum előtt áll meg s némi tűnődés után bekopogtat Darnay Kálmán ajtaján. Az öregúr szívesen kalauzol végig a maradék-múzeum termein s derűsen mutat egy bekeretezett ok­iratra : »Én vagyok az ország első kormány­főtanácsosa«. Csakugyan, a kinevezést közlő íráson 1922/1 a szám. Aláírás : »Bethlen«. A volt miniszterelnök, úgv látszik, Darnay Kálmánon próbálta ki az új címet. A próba nagyszerűen sikerült, özönével »készültek« ez­után az új méltóságos urak ebben a kitűnő re- tortában. A községházán. Ütünk azután a szomszédos községháza felé vezeteti. Peténvi Tibor közigazgatási jegyző­vel beszélgetünk a lakosság ügyes-bajos dol­gairól. Főként a vízmizériákat emlegeti. Ugyanis Sümegnek nincsenek megfelelő kútjai. A vizet klórozni kell, de így is majdnem él­vezhetetlen és nagyon kevés. Azt mondja, próbáltak már a bajon segíteni, fúrtak is vagv öt (H métert a földbe, de érdemleges eredménv nélkül. A kísérletezést hamarosan abbahagyták s most már csak Nagy Béla dr. főszolgabírótól várják az ügy kedvező elin­tézését. Az ríj főszolgabírót különben az egész járásban becsülik és sokat remélnek működé­sétől. Az esperes-plébánosnál. A gyönyörű plébániatemplommal szemben, lakik Szabó Sándor, Sümeg esperes-plébánosa. Múzeumnak is beillő remek szobájában fogad s nagy szeretettel beszél híveinek ügyes-ba­jos dolgairól. »A legnagyobb baj« — mondja, — »a szörnyű lakásínség. Rettenetes állapo­tok dúlnak ezen a téren« Csodálkozva nézünk. Sümegen lakásínség ? Ez tipikusan városi tünet. Az esperes úr szo­morúan magyarázza meg, hogy bizony Sü­megen még az angyalföldinél is angyalföl- dibb tömeglakásokban sínylődnek igen sokan. Egy kis szobában néha két-három család hú­A gelencsér-iparról. A lakosság megélhetési viszonyairól beszél­getve, megállapítja az esperes úr, hogy a me­zőgazdasági napszámok néha 5—6 pengőre is rúgtak, a fuvarosok még ennél is többet ke­restek. A bazalt- és bauxitbányákban dol­gozó munkások 2.80 és 3.50 pengőket keres­tek naponta. Igen üdvös volna, ha történne valami a sümegi ősi gelencsér-ipar újjáélesz­tésével kapcsolatban. Ez néhány családot igen megsegítene és az egész község javára volna. Szóbakerült még a katolikus aggápolda kér­dése is. A telek már megvan hozzá, a ked­ves nővérek is készen állanak a munkára, megfelelő támogatás mellett, csak épen épít­kezésre nincs pénz. Jelenleg is ápolnak ugyan kilenc munkaképtelen öreget, (az adóhivatal kitűnően tudja, mert alaposan megadóztatja az ingatlanukat és földjüket), de ezt a kér­dést rendezni kellene valahogyan, akár az egri rendszer szerint, akár másképen, mert ahogv most van, nincsen a legjobban. Maulbertsch freskói. Az esperes úr szívesen kalauzol a plébá­niatemplomban. Anton Maulbertsch híres szép freskóit nemrégiben restauráltatták és Sü­meg patinája mögött európai érték villant | föl. Isten dicsőségére szebbet aligha pingáltat- ! hatott volna Bíró Márton püspök és mara- | dandőbbat se, ezekre a falfestményekre csak j annyit lehet mondani : tökéletesek. És milyen | remekbekészültek a szentély két oldalán a fal- j baépített oratóriumok. Áhítat sugárzik róluk, i Az eső csak úgy zuhog, mikor kilépünk a j templomból. Még ellátogatunk a Ferencesek J csodatévő Mária kegyszobra elé, itt P. Kocsis j Ödön rendfőnök igazít útba, aztán nyakunkba j vesszük a lábunkat (részint mert késő van már, részint mert nagy a sár) és fölkeressük a szüreti mulatság vidám tanyáját. A sümegiek ropogós csárdásokkal ünnepük a bor szüle­tésnapját, még akkor is, ha az újszülött olyan hitvány is ezévben, mint a legkisebbik ujjunk csöppnyi körmeszéle. (a.) október 19-én kezdődik! I. oszt. hivatalos sorsjegyárak a 1 Nyolcad Negyed Fél Egész 350 7“— 14 — 28— p p p p Esőn, fáradtságon, ünnepeken és a székelyek arcán kereshetem a magyarság gondjait, lé­nyegét, kereshetem az örök magyart. A Te sorsod. Te jutsz az eszembe s egészen látomásszerű eseménnyé emelkedik az a jelenet, amikor Mátyás király szülőházában a kisebbségi sors­ról, küzdelmeidről, feladataitokról és a ma­gyarságról beszéltél. Éveid számát nem is tu­dom pontosan. Csak azt tudom, hogv fiatal vagy és a tanulmányaidat a román iskolák padjaiban végezted el. Mondtad, hogv román nyelvből és történelemből alaposan »megnyo­morgattak«, az érettségit nehéz verejtékcsep- pek kíséretébet tudtad csak megszerezni. A hivatalos pedagógia üldözött mindent, ami magyar, tüzzel-vassal irtotta a magyarságot. Féktelen rombolási vágyában azonban megfe­ledkezett arról, ha a magasabb kultúrát egy alacsonyabb műveltség fegyvereivel akarják sírba taszítani, a fegyverek visszafelé sülnek el, az erősebb kultúra a Tudás árkaiban he­lyezkedik védelembe s könnyűszerrel visszaveri' a szellemi lesipuskások golyóbisát. Az pedig, akit ez a harc személyi értékeiben és nemzeti érzésében érint, dacos ellenállásba kezd. csak azért sem hátrál meg a támadó elől. Zalából küldöm levelem Kolozsvár fiának Kedves Gyurikám ! Tudom, hogy kicsit neheztelsz rám. Mielőtt véglegesen elbúcsúztunk volna, megígértem, hogy meglátogatlak otthonodban s elbeszél­getünk egyről-másról. Azt a feltételt is hozzá­fűztem, természetesen csak akkor, ha közben valamilyen intézkedés át nem húzza a számí­tásunkat. Nem tehetek róla, de ez az intéz­kedés megszületett, megkaptuk a parancsot, azonnal vonatra szállni és hazaindulni. Katona voltam, kedves Gyurikám, engedelmeskednem kellett. Felvettem a menetöltözetet, még egy­szer végiggyalogoltam kincses Kolozsvár ut­cain, az állomásra, vonatra ültem s hazajöttem Zalaba, Dunántúl híres megyéjébe. Leszerel­tem. A négy hónap sokszor keserves várásai es tépelődései után belekapcsolódom st »civil«: életbe. , A leszerelés miatt nem vehettem búcsút Tőled. Márcsak azért is bocsáss meg, mert itthon is nagyon vártak, fiatal feleségem, a szüleim és a rokonok lesték a percet, amikor átlépem újra lakásom küszöbét. Ilyen hosz- szú elszakadás s ennyi izgalommal tele perc után kimondhatatlan boldogság újra együtt lenni. A nemzet nagy családja is így volt. Ti, Gyurikám, 20 évig nem voltatok itthon, ide­gen szellem és uralkodási rendszer terheit hordoztátok. Láttam, végigéltem a visszaté­rés pillanatait s a könnyeiteket nem Telejtem el. Kicsiben, a család szent bástyái között ugyanez az érzés ég most bennünk. Külső hasonlóság is volt a két visszatérés között. Mikor Székelyföld fővárosába, Kolozsvárra be­vonultunk, akkor is esett az eső, s amikor hazajöttünk, a szerelvényből kirakodtunk, a polgári életbe tértünk, akkor is eső fogadott bennünket. Most, pár nappal a leszerelés után, végre rendezhetem a gondolataimat, a zűrös, ese- menydús napokban szerzett benyomásokat. Ezek jutottak az eszembe, amikor Mátyás szülőházában beszéltél, velünk magyarul, a gondozó altiszttel pedig románul. Már ott is harcoltál értünk és mellettünk. Két kollé­gámmal mentem, hogy megtekintsük Kolozs­vár nevezetességeit s mikor a Hunyadiak há­zába értünk, zárt ajtókra találtunk. Az altiszt nem akarta kinyi tani. Te aztán mellénk áll­tái, erélyes hangon pörgetted a számunkra idegen nyelv orsóját, a szavakból talán köte­let fontál s azzal náspángoltad el a makacs teremtést. Közben megjegyezted : — Húsz év alatt megtanultuk, hogv ezek­kel csak így lehet eredményt elérni. Kiabálni kell. Meg is lett az eredménye. Az ajtók megnyí- lottak. Akkor aztán ismét elfutott a harag, A történelmi szobákból történelmi értékeket vit­tek el a bűnös kezek. Csak Mátyás lovagló- csizmáját és a szoborpályázatra beküldött szo­bormintákat láttuk, a Corvinákat s a többi emléket egyszerűen elvitték. Nagyon jól tu­dod, mennyi mindent gyűjtöttünk össze eb­ben a házban. Mátyás király háza magyar­ságtok utolsó mentsvára volt. Már kicsi ko­rodban ide vitt el az Édesapád, ha tanítást akart adni a történelmünkről. Mintha csak látnám, a boltíves kapú alatt kiegyenesedik apád dereka, kigyúlad a szeme, fejeteket ösz- szedugjátok Corvin Mátyás szobájában és sok szépet, dicsőt suttogtok egymásnak a magyar-

Next

/
Oldalképek
Tartalom