Zalamegyei Ujság, 1940. július-szeptember (23. évfolyam, 147-223. szám)
1940-09-28 / 222. szám
4 ZALAMEGYEI ÚJSÁG 1910- szeptember 28. Hajdani nagy zalai költők nyomában Sümeg, szeptember végén- Az ember néha szabadságot kér önmagától és az egész világtól. Becsomagolja iszákjába, amit egy hétre nem nélkülözhet s azon kívül otthon hagy mindent. Ilyenkor azután gondolatai is elcsatangolnak, amerre a benyomások, képek, hangok terelik őket : cél nélkül, szeszélyesen, akár a virágszedő, lepke kergető gyerekek valami rétem így futkároznak gondolataim most is., hogy itt ülök a sümegi öreg temetőben- Egy-két vaddarázs zümmög a fű fölött, egy-két felhő vizsgálgatja a mennyei mezők kilátását a Balaton és a Baglashegy között és mögöttem ott mered egy fehér márvány sírkő, tetejében szoborral, az oszlop alján domborművű arcképpel. Himfy pihenője A sirdomb Kisfaludy Sándoré: a Himfy dalainak elzengőjéé, a regék költőjéé. Az ő arcát faragta ki a művész : kemény katonaarc, kopasz magas homlokával, tömött oldalszakállával, lecsüngő bajuszával korának épen olyan férfiszépség-ideálja lehetett, mint a vele nagyjában egy ívás ű I Sándor cár.. S valami hasonlóságféle is dereng a két ember között — így mesélik szabadjára eresztett gondolataim : mindketten teli kortyokban itták a világ boldogságának italát- A cár mint. széptevő, asszonybolondító és szoknyavadász uralkodó, Kisfaludy mint daliás nemes testőr Bécs dámáinak kedvence, balerinák tüzes udvarlója. S mindkettőjük életében bekövetkezett a törés : a cár misztikus varázslók, bűbájosok, rajongók társaságában távolodott el fiatal kora szabad ábrándjáról, egészen a remeteségig, mint legújabb életrajzai gyanítják- Kisfaludynál a változás nemesebb, értékesebb. Itt, Sümegen áll a ház, ahol született, s ahová visszatért a nagyvilág hányattatásainak, szalonok és háborúk lármájától kifáradva s lett boldog, csendes életet élő férj, az első a költők sorában, aki nem a céltalan epekedést és reménytelenséget, vagy a lopott boldogságot énekli, hanem a vágyak beteljesülését és nyugalmát!- A kis ház, mai szemmel nézve primitív, de múlt századbeli szemmel nézve is szerényecske Bécs palotái után : szimbólum- Aki ide tért meg és itt akart élni, helyesen becsülte fel azt a távolságot, ami mindig fennmarad az idegen fény és a hazai melegség között S így, a genius loci, a hely szellemétől megihletve, színesebben, érdekesebben és főleg : maibban bontakozik ki előttem Kisfaludy alakja, mint ahogyan azt egykori érettségi tételen zörgő papírcsontváza mutatta. A nagy ember, az Isten jóvoltából a világra engedett tehetség sohasem elszigetelt jelenség, hanem történelmi szükségszerűség, fajtájának egyik kifejezője, arca és 'hangja.” Ezt a hangot hallom most a reggeli könnyű szél suhogása közben felzengeni a sirdomb felől És látom a fiafal nemes testőrt, az ország egyik legrégibb nemzetségének tagját, amint lép- ten-nyomon szégyenli hazájának elmaradottságát : »el tökéit ettem magamban, hogy homályba rejtezve szívem véréből, hazafiúi érzelmeimből fonalat fonok, melynél fogva veszni indult magyar nemzetiségünket magyar nyelv, érzés és írás által, ha csak kevés idővel is, tovább életben tartsam-« Ezt gondolta akkor is, amikor egy délután váratlanul belépett kaszárnyái szobájába. Esterházy herceg vendégével, az angol követtel s ingujjban, pogányul füstölgő csibukkal az agyarai kce zott, de tökéletes művészettel fordított le nekik kapásból néhány stanzát Tasséból, majd értekezett az eposzirodalomról három nyelven s végül a derék ánglius kérdésére megnyugtatóan felelte : »Ha kitelik időm a katonaságnál, ismét megyek haza a pusztára és őrzök lovat, vagy csikót, ahogyan jön-« Talán nem is annyira a jóakaratéi, de tájékozatlan nagykövetet gúnyolta ki ezzel, mint inkább saját gondolataira adóit vele választ- Mert hiszen úgy is volt valahogyan akkor : aki Becsben nagyurakkal parolázolt, az idehaza csak a pusztán nézhette a délibábot- S hogy ne így legyen, ezen akart Kisfaludy dolgozni holtáig. Csakhogy mielőtt hozzáláthatott volna kitűzött életfeladatához, közbeszólt a nagy politika. A nyugtalanvérű, szubordiuációval hadilábon álló testőrök szószólóit elvitték büntetésből egy lombardiai garnizonba s otL a milánói citadellában kerüli szembe először Kisfaludy a világverő Napoleon seregeivel Végigái 1 la az ostromol El is fogták a citadellában- A háborús vüágfergetegnek bizonyára voltak más céljai és eredményei is : de nem a legkisebb jelentőségű ránk, magyarokra nézve, hogy ezek sodorták Kisfaludyt csatákon, fogságon, tengeri viharokon, vad szerelmeken és szelíd epe kedéseken a tapasztalatok és érzelmi átélések olyan magaslatára, amely alkalmassá tette őt nagy szerepének eljátszására. Mint sorkatona, mint magyar inzurgens (ez utóbbi minőségben a nádor parancsőrtisztje) végigküzdötte a nagy Bitorló elleni hadjáratokat a törvényes király oldalán S amikor visszavonult szülőházába hitvesével, s a kalandok után megkezdődött a felszított kandalló tüze mellelti békés élet, akkor kiderült, hogy ez a tó kés élet nem is olyan békés. Mert küzdeni karddal, tűzzel zsarnok ellen, aki földedre tör, még ha sikertelen is, megadja az erőkifejtés lehetőségét. De tollat venni a kézbe, amely jobban megszokta a kard markolatát, eszméket szétsugározni a magyar éjszakába, álmos udvarházak, nemtörődöm polgárlakások, sárba merült paraszt kunyhók felé; kiáltani úgy, hogy a kritikus, az irigy versenytárs és főleg a.»minden mindegy« nirvánájában elterpeszkedő táblabíró egyformán meghallják, de hogy azért a cenzor átengedje szűrőjén, a bécsi besúgó, a helytartóságok, kancelláriák, kamarillák mindenütt jelenlevői gáncsot ne vethessenek neki : ez az igazi herkulesi munka. Kisfaludy ezt is vállalta. A Magyar a régiben tespedez Igen, vállalta. S milyen mindegy most már mindaz, amil szorgalmas filozopler tanárok kutatnak körülötte : volt-e tehetsége, vagy csak irodalmi erudíciója szól verseiben ? Szegedy Róza volt-e a Himfy megihlető múzsája vagy a francia grófnő ? S hogy regéinek van-e történelmi alapja, vagy német meséiéből kölcsönözte ? Csak egy a fontos Kisfaludyban : a reménytelennek látszó harc vállalása, minden magyar tollforgató fájó öröksége. Hattyúdalának. egyik strófájában ezt mondja ; dTíz év múlik és a Magyar I A régiben tespedez, Mint Fertője, melynek nádja Csak szellőben lengedez. S a bujkáló szárcsa tpd csak Egg-egg szálai lendítni, j Mint a magyar író s költő Egyaegy magyart indít ni.« Fél évszázad múlva egy másik magyar költő ezl fogja írni, amikor ugyanez a kínzó gondolat lepi meg : »Álmodunk mi hihetetlent, El se merjük mondani, A hojt szeme félig nyitva, Hátim meg nem volna halva, S lehetne még valami...* Egy újabb félszázad — mai napjaink1 előtt Tizmiiliá pengő cseréli gazdát félév alatt a most befejezett 44. m. kir. osztálysorsjátékban, október 19-iől kezdve megismétlődik az új 45. m. kir. osztálysorsjátékban. Egy sorsjeggyel szerencsés esetben 7oo.ooo pengő nyelhető A sorsjegyek hivatalos árai: Egész P 28-, Fél P 14 —, Negyed P 7 —, Nyolcad P 3 50. Kérjen felvilágosítást a főárusitóktól. Minden számnak egyforma esélye vaa. alig egy emberöltő — és a harmadik költő, aki tovább viszi a magyar gondnak ezt öa égető fáklyáját, ezt mondja : »Ujjunk hegyéből vér sekken ki, Mikor téged tapogatunk, Te álmos, szegény Magyarország, Vájjon vagy-\e és mi vagyunk?« Kisfaludy még optimista. Ha á jelen sötétjét nem is magyarázza erőszakkal derűre, a jövőben — legalább óhaj és imádság formájában — nagyságot és sikert lát fajtájáénak. S jól figyeljük meg : ez nem valami imperialista, türelmetlen követelődzés ! Kisfaludy, a magyarság törzsének legősibb ágán kihajtóit költővirág nem kér mást az Istentől, mint hogy a megszerzett vérrel és munkával megszentelt szabadság és alkotmány (akkori nyelvükön: alkotvány) továbbra i» megmaradjon és megőrizze a nemzet életerejét, amelyet — s ezt Kisfaludy századokra megérezte ! — nem lehet kísérletezésekkel és idegenből vett gúnyák felpróbálgata- sával felfokozni A harmincas évek elején született meg aj a gondolat, hogy magyar színházzal, teátrummal építsenek végvárat a nemzeti gondolatnak Balatonfüreden, a biedermeier világ táblabíráinak kedvelt üdülőhelyén adták össze a pénzt, ott emelték fel falait, arnihe* pap, nemes úr, mágnás, de paraszt és napszámos is egyformán adakozott a maga tehetségéhez képest ; ki öles márvány oszlopokat kőbányáiból, ki egynapi téglahordást. É» ennek a színháznak a felavatásán zendült fel először a dal, ami negyedszázadig, a Himnusz elterjedéséig, imádsága lett a nemzet sorsát féltő magyarnak. y>Adgya Isten, hogy a’ Magyart A’ fél Világ urallgai S vértéi szerzett szabadsági Soha kárát ne ml hja ! — . Adja Isten! alkotmánya ’S diszlésének semmi erő, I ’S id'ővész ne árthasson ! — Adgya Isten, hogy a’ Magyar Hazáját és 'Nemzetét, Nyelvét, ’s ősi tulajdonit Szeresse, mint életét! — A’ Magyar csak addig élhet Míg a' nyelve és szíve Magyar marná: Vége neki, Ha magának nem híve.« Az ulolsó sor baljós kicsengése lürto- len elviszi gondolataimat egy másik sirlioá
