Zalamegyei Ujság, 1939. október-december (22. évfolyam, 227-298. szám)
1939-12-12 / 284. szám
XXII. évfolyam. 284. szám. 1939. december 12. KEDD. Áv»a 8 füléi* Felelős szerkesztő : Herboly Ferenc. Szerkesztőség és kiadóhivatal : Zalaegerszeg, POLITIKAI NAPILAP Előfizetési árak : egy hónapra 1.50 P., negyedSzéchenyi-tér 4. Telefonszám : 128. I Megjelenik hétköznap a kora délutáni órákban. évre 4 pengő. — Hirdetések díjszabás szerint. A herceg prímás beszéde a felsőházban a a földreform javaslat vitájában. Budapest, december 12. A felsőház ma délelőtt 10 érakor ülést tarLott Széchenyi Beri- taían gróf elnöklete mellett. Az ülésen a kor(- mány részéről megjelent Teleki Pál gróf mit niszterelnök. Az elnök megemlékezett az el'r nrult napok kiemelkedő eseményeiről. Horthy kormányzó 20 év előtti bevonulásáról és névv náp járót. Kérte a Mindenhatót, hogy hosszú életen át tartsa meg a kormányzót, hogy történelmi küldetését minél hosszabb ideig betölthesse. Ezután kégyeletes szavakkal emlékezett meg Darányi Kálmán elhunytéról: Jelentések következtek, majd áttérlek a napirend iárí- gyalására. A Pesti Hazai Takarékpénztár cí- merhasználatának javaslatához Hegedűs leránt szólalt fel. Serédi Jusztínián dr. bíboros hercegprímás beszéde elején kijelentette, hogy már a teletOlaszország már nem tagja a Róma, december 12. Olaszország a tegnapi nappal ténylegesen is megszűnt a Népszövetség tagja lenni. Tegnap telt le ugyanis az a kél év, amelyet! a Népszövetség alapszabályai Genfbőí jelentik : A Népszövetség közgyűlése Hambro norvég kiküldődet választotta meg elnökévé. Az új elnök megnyitójában utalt arra, hogy a 'közgyűlésre az a nagy feli- adat hárul, hogy megoldja a Népszövetség két tagállama közt felmerült viszály!. A közgyűlésnek úgy kell döntenie, hogy egy Icis nép se csalódjék benne. A hétfő délutáni ülésen hozzáfogtak a finn. jegyzék megvizsgálásához. Amikor Halsko, Finnország képviselője, a szószékre lépett, a tagok lelkes tapssal fogadták. Felolvasta a finn követ a helsinkiéi kormány kiáltványát és annak a reményének adott kifejezést, hogy a világ minden részéről megnyilvánuló rokonszenv Finnországnak adandó gyakorlati segítséggé változik át. Finnország kiküldődének beszéde után a közgyűlés kijelölte a finn jegyzék tanulmáp nyozására kiküldött tizenhármas bizottság tagijait. Ez a bizottság azonnal összeült. Az albizottság Svédország indítványára elhatározta, hogy utolsó felhívást intéz a szovjethez. Távpítési kérdésnél is kifejezte a katolikus papr ság érzelmi és anyagi hajlandóságát, mert szociális megsegítésről volt akkor is szó. Mindazt, ami szociális reformot jé- le,nf, támogatja. Főcél legyen a szof ciális családi rendszer megteremtése. : Kiemelte, hogy a katolikus papság az ötvenes években leadta vagyonának 40— 50 százalékát, a hadi kö leső n j e gy zések ben is vezetőszerepre tett szoiji) sí a háború után is 20—25 százalékot adott a haza felépítésére. Szólott azután a közterhekről, valamint az illetékek csökkentésének szükségességéről. A hitvallásos iskor- lák fenntartására kultúradót javasolt, A javallatot elfogadja. Nemes János gróf a nagybirtokok védelmiről beszéd. A javaslatot nem fogadja el. Lang-Milticzky Ernő szólalt fel ezután. Népszövetségnek. mintegy felmondási időként előírnak. Ellenkező külföldi hírekkel szemben kijelentik, hogy Rónia holt, idejét múlt nemzetközi szervnek tartja a Népszövetséget. iralilag felhívja, hogy v ' 24 órán belül szüntesse meg a Finnország elleni ellenségeskedést és jelentse ki, hogy a Népszövetség jel[ ügyeleté mellett hajlándói a béketárh ! gyalások megindítására. Ezenkívül mégegyszer kifejezésre juttatják) azt a kívánságot, hogy a szovjet kormány képviseltesse magát Genfben. London, december 12. A Daily Mail ama véleményének ad kifejezést, hogy amennyij- hen a Népszövetség kizárná Oroszországot ker beléből, úgy az oroszok teljesen Németország mellé állnak. Ha azonban nem lesz kizárás, saját maguktól nem hagyják el a Népszövetj- séget. i ; Páris, december 12. Genfben az a hangulat, hogy a Népszövetségnek példás ítéletet kell mondania, mielőtt véglegesen lejáratná tekintélyéi. Mindig több azoknak az áilamokf- nak a száma, amelyek Oroszország kizárása mellett foglalnak állást. Külföldi hírek. London, december 12. A szovjet vasárnap jegyzéket intézett Angliához, amelyben példa nélkülinek minősíti az ostromzárlatot. A Hamvas ezzel kapcsolatosan megjegyzi, hogy csór dálatos, miért találja »példa nélkülinek« Oroszország a szövetségesek eme lépését akikor. amikor ő is ostromzárat rendelt el a finn partok ellen. Svédország bejelentette, hogy az Aaland! szigetek és Svédország között új aknazárat létesített. »■ 1 Washington, december 12. 1500 amerikai önkéntes elindult Finnország felé. Páris, december 12. A francia pénzügymir niszter a képviselőházban bejelentette, hogy; 14 milliárdot fordít a hadbavonultak hozzá- tartozóinak segélyezésére. A fölszólalás nagy felháborodást kelted és több képviselő kijelentette, hogy mindezideig a hozzátartozók egyetlen fillér segítségben sem részesültek. A zalaegerszegi petíció. Thassy Kristóf dr. megválasztása ellen a nyilasok tudvalévőén petíciót nyújtottak be, A Közigazgatási Bíróság) a panaszt hétfőn tárgyalta s a tárgyalást be is fejezte. Határozatát szerdán, folyó hó 13-án hirdeti ki. Iskolaavatás LendvadedesenA lendvadedesi új állami iskolát vasárnap avatták fel ünnepélyes keretek között. Ámbár az időjárás nem volt nagyon kedvező, mégis igen nagyszámú közönség gyűlt egybe. Megjelentek Bődy Zoltán dr főszolgabíró Hol- zeldl Henrik lenti esperes, Medve István dr. királyi lanfelügyelő, Tornyos József rédicsi plébános, a hercegség! uradalom képviseleté, ben Rat'fensperger felügyelő és Szabó tiszttartó, Kaiser dr. rédicsi körorvos, vitéz Rónai Béla és.Kratancsik István igazgatók, Kon- dörosi József rédicsi segédjegyző. A vendégeket három, ízlésesen elkészíted díszkapu fogadta. Az ünnepély délelőtt fél 11-kor a szokásos köszöntőkkel kezdődött, majd Kondorosi József mondott köszönetét mindazoknak, akiknek részük volt az iskola felállításában. Méltatta az iskola jelentőségét annak az óhajának kifejezésével, hogy legyen a kereszt is a magyar lciil\• I túra fellegvára. A beszéd után Holzedl esperes megáldotta a feszületet és elhelyezte a tanteremben. Azután szólt arról, hogy a tulajdonképeni nevelés a családiján történik, az iskolai nevelés annak kiegészítője, de mindkettőnek összhangban kell állania a templomi neveléssel. Tornyos József keresetlen, meleg szavakkal fejezte ki őrömét, hogy most már a dedesí gyermekek is saját iskolájukba járhatnak « II finn-szovjet ügy a Népszövetség előtt.