Zalamegyei Ujság, 1939. október-december (22. évfolyam, 227-298. szám)

1939-12-12 / 284. szám

2 ZALAMEGYEI ÚJSÁG 1939. december 12. dícsérően emlékezett meg tanítónőjükről. Medve dr. tanfelügyelő rámutatott arra, hogy milyen szép iskolákhoz lehet jutni, ha az ál­lami támogatást a község tárt karokkal fo­gadja. . Zalaegerszeg város jogi-, pénzügyi- és kór­házbizottsága hétfőn délután együttes ülést tartott néhány fontosabb közgyűlési tárgynak előkészítése végett. A jogi és pénzügyi bizott­ság elé tagozó ügyek tárgyalásánál Telman Sándor dr. bizottsági elnök, a körházi ügyek­nél pedig vitéz Tamásy István dr. polgármes­ter elnökölt. Első tárgy volt a villamos művek szerződése és pótszerződése után fizetendő illeték kér­dése. Az ügyet Árvay László dr. tisztifőügyész ismertette. Előterjesztette javaslatát, amit a III. pótszerződés 17. pontja gyanánt vesznek fel. A javaslatot elfogadták és a közgyűlés elé terjesztik. Jancsó Benedek dr. kórházigazgató főorvos bejelentette, hogy a belgyógyászati osztály központi fűtésénél bizonyos munkálatokat esz­közöltetett, hogy a fűLés zavartalan menetét biztosítsa. Bejelentését tudomásul vették és ! közük a vállalkozóval. Moszkva, december 12. A Szovjetoroszorf szágban tartózkodó amexákai állampolgárok kénytelenek elhagyni Oroszország területét, mivel a hatóságok 1940. január elseje utánra A beszédek után énekes szentmise volt, amelynek végeztével a közönség elénekelte a Himnuszt. A szép ünnepély megrendezéséért Kulcsár Ilona tanítónőt illeti minden eüsmerés. Ugyancsak bejelentette a kórházigazgató, hogy a törvényhatósági kisgyűiés a városnak a röntgen- és egyéb díjak megállapítására vo­natkozó véghatározatát visszaküldőbe. A bi­zottság hosszabb tanácskozás után megbízta a kórházigazgatót, hogy hatvan nap alatt ter­jesszen elő az ügyben újabb javaslatot. A páterdombi kórházi ingatlanok értékesíté­sének ügye került ezután tárgyalásra Árvay László dr. tisztifőügyész előadásában. A köz­gyűlés megbízása alapján ugyanis nyílt aján­lati felhívást bocsátott ki a polgármesler s e felhívásra csak Dankovits Lajos és felesége adtak be 45 ezer pengős ajánlatot azzal, hogy ha esetleg magasabb összegű ajánlat érkeznék be, azon felül hajlandók még ezer pengőt adni 55 ezer pengőig. Bemutatta a tisztifő­ügyész ezzel kapcsolatban az adás-vételi szer­ződés tervezetét is. A bizottságok a tisztifő­ügyész előterjesztését mint javaslatot terjesz­tik a közgyűlés elé. nem hosszabbítják meg a külföldi állampol­gárok tartózkodási engedélyét. Ez a rendelet 150 amerikai állampolgárt érint. m »O« « « « Meghívó­A Zrínyi Nyomdaipar j|s Könyvkereskedés R. T. zalaegerszegi bej. cég XVIII/évi rendes közgyűlését 1939. évi december hó 22-én dél­után 4 órakor tartja Zalaegerszegen a Knl- túrház kongregációs termében, ahova a rész-' vényeseket meghívja az Igazgatóiig. TÁRGYSOROZAT. 1. Jegyzőkönyvvezetők és hitelesítők kije­lölése. 2. Az igazgatóság és felügyelőbizottság je­lentése az 1938—39. üzletévről. 3. Zárszámadások előterjesztése s határo­zathozatal az eredmény hoval'Drdításáról. 4. Az igazgatóság és felügyelőbizottság ré­szére a felmentvény megadása.; 5. Az igazgatóság előterjesztése a részvé­nyek névértékének leszállítására. 6. Az igazgatóság előterjesztése az alaptő­kének fenntartása céljából új részvények ki­bocsátása ügyében. 7. Igazgatósági és felügyelőbizottsági tagok újra választása. 8. Alapszabályok módosítása a közgyűlési határozatok értelmében. Kivonat az alapsza­bályokból : 10. §. Szavazati joggal csak azon részvényesek bírnak, akik részvényeiket a közgyűlés megtartása előtt legalább három nappal a pénztárnál (Zalamegyei Újság Ki- adóhivatala) elismervény ellenében letétbe he­lyezik. MÉRLEG 1939. ÁPRILIS HÓ 30-ÁN : Vagyon: Pénztár 46.34 P, Postatakarék­pénztár 147.94 P, Adósok 24.417.22 P, Nyomda 1.373.05 P, Árú 9.319.13 P, Gépek és fel­szerelések 24.203.75 P, Berendezés 5084.95 P, Lapérték 12000 P, Eredmény (mint átho­zott veszteség) 11.031.85 P,. összesen 87.624.23 P. Teher: Részvénytőke 25.600 P, Kölcsön 43594.92 P, Elfogadvány 3.278.20 P, Hitelezők 3.368.92 P, Folyószámla 11.054.91 P, Kétes követelés 684.80 P, Egyenleg, mint nyereség 42.48 P. összesen 87.624.23 P. Megvizsgáltuk és az üzleti könyvekkel min­denben egyezőnek találtuk. Felügyelőbizottság. >1>1 O €€€< Mielőtt karácsonyi ajándékot vásárol, tekintse meg a »Zrínyi« rt. könyv- kereskedésének dúsan felszerelt ralr tárát. December hó 1. óta szakkép­zett vezető áll az üzlet élén, aki fi­gyelmes és pontos kiszolgálással áM , a n. é. közönség rendelkezésére. MR. MOTO A KALÓZOK SZIGETÉN. Bemutatja az Edison mozi kedden és szer­dán fél 7 és fél 9 órakor 20—70 filléres helyárakkal. Mr. Moto a legzseniáüsabb japán detektív, figuráját Peter Lorre magyar származású fia­talember alakítja. Egész sorozat filmet fogunk vele hozni, ha közönségünk — úgy, mint másutt — nálunk! is kegyeibe fogadja. Mr Moto Porto-Rico szigetén egy gyémánt- csempészbandát leplez le ezer veszély és ezer meglepetésszerűen mesteri detektívölleltel. — Rendkívül izgalmas ez a film és remek szí­nészek játszák a szerepeket. _______________ Kísérő műsor : Uj Fos világhíradó. — Tíz perc világtörténelem (riportfilm). — Orosz­lánvadász, — Szegény ártatlan farkas (zenés trükkfilmek). »»» O <<« , i A szovjet rossz értesülé­seket kapott a finnek hadierejéről. Viipuri, december 12. Havas jelentés: A szovjet csapatok a nagy hideg miatt úgyszól­ván teljesen megbénulnak. A finnek az éji- szakát sátrakban töltik és kályhákat állítanak fel, mert nyílt tüzet gyújtani nem mernek. Az oroszok ezzel szemben a csonltál'agyott föl­dön kénytelenek feküdni, csak a tiszteknek jut sátor. A finnek minden épületet felgyúj­tanak, hogy ne nyújtson menedéket az oro­szoknak. A szovjet gépesített egységek már alig tudnak működni és már belátják a szov­jet részen, hogy lebecsülték a finn hadsereg képességeit. Ezt annak tulajdonítják, hogy téves információkat kaptak! a finn katonaságá­ról. » V Biztosra veszik, hogy mielőtt az északi éj*- szaka végkép beköszönt, döntő ütközetre szánják el magukat az oroszok. Erre mutat, hogy a karéliai íöldszoroson és észak felé igyő­keznek elhelyezkedni. Petsamo körűidében százával feküsznek a megfagyott orosz holtj- testek. A finnek kétszázezer iramszarvassal bonyolítják le az élelmezést. 14 orosz repülőr gép a finn. arcvonal mögé került. — Éveken át székszorulásban szenvedő egyéb­nek gyakran meglepő rövid idő alatt rendbe­jönnek, ha reggelenként felkeléskor és eset­leg este lefekvés előtt is egy-egy'félpohár ter­mészetes »Ferenc József« keserűvizet isznak. Kérdezze meg orvosát! , KARÁCSONYRA töltőtollat, levélpapírt, imakönyvet, a magyar irodalom legújabb termékeit vásárolja a »ZRÍNYI« könyvkeres­kedésben. Uj, szakszerű vezetés, fi­gyelmes kiszolgálás. TB~>ryir'knjT_ruTjnj~xrLri-n r~u-_n_n_n_~Lj Villamos-illeték, kórházi ügyek a bizottságok előtt. Apáterdombi kórháztelkekre megint csak Dankovicsék adtak be ajánlatot. Az amerikaiak eltávoznak Oroszországból. Hó- és sárcipők Horváth Jenőnél I Plébánia-éssüliíi Telefon 112 sz. |

Next

/
Oldalképek
Tartalom