Zalamegyei Ujság, 1938. október-december (21. évfolyam, 221-297. szám)

1938-12-25 / 292. szám

1938. december 25, 7. Zalamegyei Újság Irta: Czobor Mátyás nyug. polgármester. Drága Város Testvér! így kez­dődik az a levél, amely most előttem fekszik és amelynek min­den sorát boldog örömtől túláradó lélekkel olvasom. Losonc városa ajakáról röppent el ez a meleg megszólítás akkor az őszinte s az immár szabaddá vált levélváltha- tás feletti nagy nagy örömről ta nuskodó levélben, amelyet vála­szul küldött a városunk polgár- mesteré által a visszatért felvidék városaihzz intézett üdvözlő üze­netre ! Drága Város-Testvér! Megpró­báltatásokkal, megaláztatásokkal, könnyel és fájdalommal teljes húsz egész esztendőnek kellett az idő sodrában lefolynia, amig ez a kimondhatlan édességgel telitett megszóllitás elérkezhetett az örök­zöld fenyvesekkel borított drága Felvidékről a csonkán maradt ország városaihoz ! Húsz esztendő után, Szent István jubiláns esz­tendejének Karácsonya felé! Vele együtt végre ismét szabadon in­dulhattak el a már-már elfeledni látszott: régóta járt vándor útjukra az áldott kedves felvidéki fenyők is, melyeknek érkezésére ilyenkor Karácsony felé két évtizeden át oly epedve, de hiába vártunk. Most végre mégis megérkeztek a nagy magyar Karácsony drága fácskái, a felvidék drága követei, a karácsonyi $szent örömek örök hirdetői. Legyetek hát üdvözölve ! lében a felvidéki városok lelkének megnyilatkozó és számunkra örök élményt jeientő üzenete mint a ma­gyar karácsonyfára tűzött legszebb ajándék: Drága Város Testvér! Ezt az örömet az Isteni Gond viselés Szent István jubileumi év utolsó szent ünnepére: a magyar karácsonyra rendelte nekünk, a lélekben újjá született magyarok­nak. Ezért az ajándékért imádkoztak a magyar városok húsz nehéz esztendőn át! A megszállott ma­gyar városok egyrésze a velük együtt szenvedő fiaikkal: falvaik­kal Karácsony szent ünnepére haza tértek. A nagymagyar család ősi, szent ünnepi asztalához. — Erre az aszialra ők tették 1938- ban a karácsonyfát s alája a kis ded Jézus áldott jászolyát! Ágain felvidék örömtől zokogó magyar­jai gyújtották fel remegő kezekkel a gyertyácskákat; hogy lássuk és megérezzük minő nagyhittel, és szeretettel ápolták az ősi ház­hoz való ragaszkodás felemelő s lélekbe markoló érzéseit, — hogy példát adjanak, miként lehet és kell hűnek maradni tengernyi szenvedések és martirságok átélése közepette is az áldott örök édes­anya : a magyar Haza szivéhez. És most, — hogy újra itt van­nak ők is az ősi szent családi asztalnál velünk együtt a szintén hinni s imádkozni megtanult magyar testvérekkel, szerető atya- fiságos lélekkel simogassuk és csókoljuk meg a rég látott édes testvérek szenvedésektől megkin zott arcát s zengjük együttesen lelki átéléssel kezeiket melegen megszorítva hulló könyzápor kö­zepette : „Dicsőség menyben az Istennek, békesség a földön a jóakaratu embereknek." így dobognak a szivek, igy szól a szó, így száll az ének ! Ember szív dobogta, ember kéz irta, magyarok áldott muzsikás nyelve dalolja ezt a karácsonyi himnuszt és összetalálkozó sze­mük izzó fénye tüzesiti át a ma­gyar Karácsonynak legdrágább ajándékát: a húsz évi keserves rabságból hazatérő drága felvidéki városainknak hozzánk küldött igaz szívből fakadó édes üdvöz­letét: „Drága Város-Testvér." Köszönet e kedves levélért Drága Losonc Város-Testvér. A zalanémetfalui iskolá­sok levelezése egy csalló­közi iskola tanulóival. Ágaitokról kis ezüst dér-csilla­gok, a megfagyott könnyek húz­nak lefelé! Sirnak a felvidéki fenyők! Vájjon miért! ? örömkönnyek azok, bár megfa­gyottak, de mégis környék, mind megannyi lepergő igazgyöngyök. — Örülnek-sirnak, hogy Pvégre szabadon jöhettek az eddig tőlük elszakítva volt ^édesanya: az ősi Haza keblének drága kincseihez: a magyar város — testvérekhez a visszatérő felvidéki város testvérek üzenetével, amely e drága három szóban fulladt el: Drága Város- Testvér ! Ebben a három szóban minden gbenne foglaltatik, amit csak az egymásért hűséges do­bogó testvér szívek örök értékként nyújthatnak egymásnak a boldog viszontlátás testvéri csókjában! Óh ezeknek a fenyőknek a könnyeit, ha megfagyottak is, fel­olvasztja a rájok itt oly régóta váró magyar szívek melege, mire azután mesélni kezdenek az el­múlt húsz esztendőben átélt sok­sok szenvedésről-nyomorról a most felszabadult felvidéki város* testvéreknek ! Majd azután feledve ezeket rémes éjszakákkal tele esz­tendők minden gyötrelmét harso- mázni kezdenek a felvidéki fenyők: a felvidéki egymillió felszabadult magyar testvér leikéből felszakadt öröménekekkel, amelyek az idei magyar karácsony csodálatosan szép éjszakájában egybeolvadnak a hivő magyarok ajkairól égnek törő karácsonyi himnuszok mele­gen zengő muzsikájával! — En­nek a karácsonyi gyönyörű ma­gyar együttes örömöt hirdető zenés zsolozsmájának kísérete mellett szállott a magyar városok falai közé. Losonc város a leve­A Felvidék felszabadulása, mint mindenütt, nagy lelkesedést kel tett Zalanémetfaluban is, felnőttek és gyermekek között egyaránt. Az alig 400 lelket számláló kis köz­ség a „magyar a magyarért" mozgalom első kérő szavára 17 mázsa 46 kg. gabonafélét adott össze a felvidékiek számára. A róm. kát. iskola tanulói pedig a Udnnoi ogigoziK. PjyjJßO'5 alvását nem zavarja, rnégij meghozza reggelre az enyht es fájdalmatlan kiürülés! fillérenként 7’09 pengőt adtak össze jó szivvel. Azután leveleket írtak egy csallóközi falu, Kolozs- néma iskolásainak. A megható levelezést, amely mindennél szeb­ben beszél, az alábbiakban adjuk, s közöljük a kolozsnémai iskola tanulójának levelét is, amelyet Karácsony Lajos zalanémetfalui kántortanitóhoz intézett. Két németfalui levél. Kedves Felvidéki iskolás Társaink! Ktdves társaink, tudjuk, hogy sokat szenvedtetek a húsz éves rabságban. Tudjuk, hogy a cseh nagyon megzsarolt benneteket. Kedves Társaink, sokat kértük a jó Istent a felszabadulástokért. A jó Isten meghallgatta kérésünket. És mi megemlékeztünk rólatok. Adakoztunk jó szivvel. Mi negy­venhármán vagyunk és szépen jött össze pénz. Én is adtam 20 fillért. És mi azt akarjuk megtudni, mi hiányzik legjobban. írjátok meg azt, ami kell. Mi megvesz- szük, vagy ha már nem kell semmi, akkor a pénzt küldjük el. Isten veletek, kívánunk jó egész­séget. Maradok testvéri szeretettel. Kelt Zalanémetfalu, 1938 nov. 21-én. Bálint János IV. oszt. Kedves Kolozsnémai iskolás Társa nk ! Nagyon örülük, hogy megsza­badultatok az ellenség kezőből. És azért kértük a jó Istent és sokat imádkoztunk értetek, hogy megszabaduljatok a húsz éves rabságból. Egy kis élelmet is gyűjtöttünk a számotokra, mert tudjuk, hogy sokat éheztek. Most is kértük és kérjük továbbra is a jó Istent, hogy segítsen meg mindnyájatokat. Maradunk testvéri szeretettel a zalanémetfalui lányok. Kelt levelem Zalanémetfalu, 1938 november 21-én. Lakos Erzsébet IV. oszt. Válaszok. Kedves Magyar Testvérek ! Nagyon örültünk a leveletek­nek. Mi is nagyon boldogok va­gyunk, hogy megszabadultunk a rabságból és ismét szeretett ma­gyar hazánknak gyermekei lehe­tünk. Kértük Nágyasszonyunkat, édes anyánkat, hogy könyörögjön érettünk, adjon vissza édes ha­zánknak. Mária megsegített ben­nünket. Kedves lányok ! Annak is na­gyon örülünk, hogy ránk gondol - tatok és számunkra gyűjtöttetek. Az összegyűjtött pénzen, ha lesz­tek szívesek, valami karácsonyi ajándékot vegyetek. Isten veletek kedves magyar Testvérek. Kellemes karácsonyi ün­nepeket kíván igentiszteltmeg- rendelőinek és jóbarátainak Tóth Gyula szabómester. Maradunk szeretettel a kolozs­némai iskolás lányok. Kolozsnéma, 1938. dec. 5-én. Tarcsi Julianna VI. oszt. Kedves Zalanémetfalui iskolás Társaink! Nagyon örültünk a leveleteknek, de jobban örültünk a felszabadu­lásnak. A húsz évi fájdalmat mi nem éreztük annyira, mint a szüléink. De hála Istennek, hogy már kiszabadultunk a nagy rab­szolgaságból. A jó Istent kérni kell, hogy tartson meg bennünket veletek együtt, mi is imádkozunk értetek. Isten veletek, maradunk továbbra is magyar testvéri sze­retettel. Kelt levelem Kolozsnéma, 1938 december 5. Szabó Eszter VIII. oszt. A tanító levele. Kedves Tanító Testvérem! Igazán meghatottan az örömtől, sírva olvastam kedves leveledet, tanítványaim is mind sírva fakad­lak a meghatottságtól. Ez volt az első levél, amit 20 év óta először kaptam volt tanulótársamtól. A legbensőbb szeretettel, őszinte örömmel köszöntlek családoddal és tanítványaiddal az idegen já rom alól való felszabadulásunk alkalmával. Köszönjük a rólunk való szives megemlékezést, bizony nagyon szükséges volna a segítség, mert sok tanítványunk ruha és ábbeli nélkül néz a tél elé. Van olyan szegény család több is, honnan 4—5 gyermek jár iskolába és szüleiknek nincs semmi munkája. Most karácsonyi pásztorjátékot tanulunk, hogy annak bevételéből a nyomort valamikép enyhítsük. Ehhez jó lesz kedves tanítványaid gyűjtése is. Az öröm és lelkesedés nagy voit a magyar honvédek érkezé­sekor. A cseh katonaság tőlünk csak november 6-án távozott. Honvédeink 8 án érkeztek falunk­ba, ekkor fogadtuk nagy ünnepé­lyességgel. Még mindig katonai közigazgatás van, de majd kicsi­nyenként minden a rendes kerék vágásba jön. A fő, hogy megsza­badultunk a cseh járom alól. Igazán kimondhatatlan és leírha­tatlan az az érzés, amit a felsza­badulás bennem és midenkibeit keltett. Már az óriási megköny- nyebbülés, hogy az ember szaba­don beszélhet a gyermekek előtt és október 28-án nem kellett már szomorodott szivvel jó arcot mutatni és dicsőíteni a vacak* összetákolt Csehszlovákiát. Hála legyen a fölszabadulásért az isteni Gondviselésnek. Kolozsnéma, 1928 dec. 15-én. Dömötöt György

Next

/
Oldalképek
Tartalom