Zalamegyei Ujság, 1936. április-június (19. évfolyam, 76-147. szám)
1936-06-18 / 138. szám
Ara 8 filííér 1936. Junius 18. Csütörtöki XIX évfoliam 138. szám. Felelős szerkesztő: Her boly Ferenc. BK£S Szerkesztőség és kiadóhivatal: Zalaegerszeg, Széchenyi-tér 4. — ■ . ; Telefonszám 128. POLITIKÁI NAPILAP Megjelenik hétköznap a kora délutáni órákban. Előfizetési árak: egy hónapra 1'50 pengő, negyedévre 4 pengő. — Hirdetések díjszabás szerint. Tanévvégi gondolatok. Nemsokára isméi megkondul- nak a Te Deum fenséges hangjai, melyek melleit tanár ,és diák hálát ad az Úrnak, nugy egy év munkáját befejezhették. Ismét lepergett egy esztendő Kronos homokóráján, isméi ezer és ezer fiatal egyén lép előre egy lépéssel a cél felé. Vannak sokan, kiknek a Te Deum örömünnep s a jól végzett munka eredményével, a jeles vagy jó bizonyítvánnyal térnek haza. Másoknál talán szomorúságot is hoz ez a nap : bizonyítványukban ott lapul meg az „elégtelen,“ mely, mini a neve is mutatja, arra figyelmezteti az ilie* tőt, hogy egyik-másik tárgyból tanúsított tudása még nem érte el a kivánt minimális mértékei. De ezeknek se legyen gyász nap a Te Deum napja. Elkeseredés, zúgolódás és a tanárok, az iskola igazságtalan szidalmazása, megvádolása helyett tekintsenek kissé lelkűkbe. Be fogják látni, hogy balsikerüknek egyesegyedül ők voltak okai. Hanyagság, köny- nyelműség, rossz társaság, lehet, hogy nagyon kis mértékben a mai mostoha viszonyok is, ezek voltak előidézői a rossz eredménynek. Az ilyenek ne veszítsék ei kedvüket, lelki egyensúlyukat, ne tegyenek végzetes, jóvátehetetlen lépéseket, hanem: „Sursum corda!“ „fel a szivekkel“ mondják és az előttük álló hosssú, vakációt használják fel a pihenésen hívül a hiányok pótlására is. Legyenek meggyőződve arról, hogy a látszólag szigorú ítélet csak önön javukat szolgálja. S amint esztelenség, ha csúnya leány csúfságáért az azt mutató tükröt vádolja, ép oly esztelen eljárás az iskola elleni kifakadás is a rossz bizonyítvány miatt. Ti pedig, most érettségizett ifjak, kik boldog szívvel viszitek haza a vizsga sikeres letételéről tanúskodó bizonyítványt, ne tekintsétek a Te Deum ünnepét úgy, mintha az a komoly, fegyelmezett munka végét jelentené, Igaz, hogy kikerültetek az Alma Mater szigorú, de jóindulatú kezeiből, azonban csak most kezdődik meg számotokra az igazi harc, a kérlelhetetlen Nagyürraí, az Élettel. Súlyos sebeket osztogató fegyverekkel jön felétek s e sebek veszélyesek is, nemcsak fájnak, mint az iskola enyhe fenyítései. Ellene csupán a vallás, erkölcs és tudás fegyvereivel lelehet sikeresen védekezni. Gondoljátok meg tehát alaposan, hogy melyik az az életpálya, melyre hivatottak vagytok. Az az ifjú, aki csak azért iratkozik be valamelyik főiskolára, mert maga sem tudja, hogy mi legyen, már eleve pályatévesztett, s az élet hajótöröttje lesz. A jövő generációra nagy feladatok várnak. Egy egész ország szebb jövője, a magyar jövő tőletek függ. S az eljövendő nagy harc csak akkor lesz eredmé- nyes, ha minden ember oda kerül, ahová leginkább való : „The right man on the right place 1“ A Te Deum harangjai azonban nemcsak az ifjúságnak szólnak. Figyelmeztető hangok ezek, melyek az idősebb generációk fülébe csengik: „Beérkezettek,“ „beati possidentes,“ halljátok a sok harcba induló ifjú kardaláí? Segítsetek nekik egy kicsit, hogy a harcot eredményesen fejezhessék be !“ Mi lehet vájjon ez a segítség ? Mód és lehetőség teremtése, hogy az iskoláit elvégzett ifjak munkaalkalmat kapjanak. Tudom, nehéz ezt megcsinálni ott, ahol „sok az eszkimó, de kevés a fóka,“ tudom áldozattal jár egy- egy kisebh-nagyobb mellékjövedelemről való lemondás azért, hogy a középiskolát, illetőleg főiskolát elvégzett, munkakedvtől duzzadó fiatalembernek munkát s azért kenyeret adhassunk. De van-e szebb dolog, mint nemes célokért áldozatot hozni? Nem kötelessége is annak, kinek az Úr két kenyeret adott, hogy egy darabkát felebarátjának is átadjon ? E tekintetben nyugodtak lehetünk : a magyarság ezer év vérzivatarjai közt megtanult áldozatokat hozni, nagylelkűen, emelt fővel és azzal a keresztény leikülettel, mely nem csöppenti a megalázás ürmét a felajánlott kenyérre. Csengnek, bongnak a Te Deum harangjai. Köszönjük Neked, óh Egek Úra, hogy ezt a tanévet békében, egészségben befejeznünk engedted! Kérünk, ne hagyj el a jövő küzdelmes útjain sem. Alkonyodig s félünk egyedül maradni . . . Seregek ura, igazság Istene, ne hagyj el az igazságért folytatott küzdelmeinkben s engedd, hogy mielőbb felhangozzék Nagymagyarország templomaiban a „Te Deum laudamus“ ünnepi melódiája í Dr. Zajtay Ervin. templomot romboltak le a kommunisták Spanyolországban. Madrid, junius 17. A parlamentben Gil Robles, a katolikus párt vezére megdöbbentő adatokat tárt fel az anarchisták és kommunisták pusztításairól. A baloldali népfront uralma óta 160 templomot leromboltak, 251 templomot megtámadtak, politikai okokból 269 embert meggyilkoltak, 128 jobboldalit megsebesítettek. A kormány intézkedései a rombolások eilen teljesen hatástalanok maradtak. Ezután szavazásra került a sor. Az egész jobboldal kivonult, majd a baloldal bizalmat szavazott a kormánynak. —^l—n-y--y-.-ii'-u'-u-Tu-br-trvxnLri Olaszország a hódítás elismerését követeli. Páris, junius 17. Az Echo de Paris jelentése szerint a külügyminiszter és Cerutti olasz követ megbeszélése nagyfontosságu volt. Az olasz kormány nem elégszik meg a megtorlások megszüntetésével. Azt is követeli, hogy a Népszövetség ismerje el Abesszínia bekebelezésének jogosságát. A Matin római jelentése foglalkozik a Reichspostnak az osztrák restaurációról írott cikkével. Megállapítja, hogy Mussolini szívesen látná az osztrák Habsburg restaurációt, de nem avatkozik bele, mert azt Ausztria belügyé- nek tekinti. Utazási kedvezményok az Országos Magyar Vendégforgalmi Szövetség tagjai részére. A hazai nyaralás és a hétvégi üdülés országos megszervezésére alakult Vendégforgalmi Szövetség jelentős utazási kedvezményeket biztosított tagjai részére, hogy a belföldi vendégforgalmat ezzpl is előmozdítsa. Tag lehet minden fedhetetlen előéletű magyar állampolgár, korra és nemre való tekintet nélkül. Tagokat felvesz a központi iroda (Budapest II. Hunyadi János u. l.)i Zalaegerszegen a vármegyei osztályigazgatóság (Vármegyeház I. em. 13. ajt). Tagdíj évi 4 P, 18 éven alul 1 P. A tagok fényképes igazolványt kapnak, amelyek felmutatása ellenében a következő utazási kedvezményeket élvezik. A Máv. összes vonalain : I. Legalább négy tag együttutazásánál 100 km-en felüli utazásnál szombat, illetve ünnep előtti hétköznap 0 órájától — hétfő, illetve ünnepet követő hétköznap 24 órájáig 50%-os kedvezmény. II. Legalább négy tag egyült- utazásánál 100 km-en aluli utazásnál szombat, illetve ünnepnap előtti kétköznap 12 órájától — hétfő, ill. ünnep utáni hétköznap 12 órájáig 33%-os kedvezmény. III. Vidékről Budapestre utazásnál legalább négy tag együtt- utazása esetén 100 km-en felüli utazásnál 50%, 100 km-en aluli utazásnál 33% a kedvezmény. A felutazás Budapesté szombat, illetve ünnepelőtti hétköznapon 18 óra előtt érkező vonatokkal, visszautazás pedig a Budapestről hétfőn, illetve ünnep utáni hétköznapon 8 óra előtt induló vonatokkal történhetik. A fenti kedvezményes jegyek a Szövetség helyi szervei (Zalaegerszeg, Vármegyeház I. 13.) által díjmentesen kiáiiifott bejelentő lapokkal válthatók. Egyéb kedvezmények a Budapesti Helyiérdekű Vasutakon és a magyar hajózási vállalatoknál élvezhetők. Ezeken a kedvezményeken kívül a nem tagokkal együtt igénybe vehetik a tagok a 150 km-nél távolabbi nyaralóhelyekről az 50 %-os visszauíazási kedvezményt, amelyre felvilágosítást a vármegyei oszfályigazgaíóság ad a Vármegyeházán. Tóth József nagyprépost meghalt. A szombathelyi egyházmegyének nagy gyásza van. Hosszú szenvedés után 73 éves korában meghalt Tóth József dr. pápai prelátus, a szombathelyi székeskáptalan nagyprépostja. Tóth József dr., aki 1863-ban született Sorokujfaíun, az egyházmegyének kiemelkedő papja volt. Épen 50 évvel ezelőtt, 1886 ban szentelték pappá, de aranymiséjét, amely julius 14-én lett volna, már nem élhette meg. Működését Kisunyomban kezdte meg, majd Szombathelyen működött 49 éven keresztül előbb mint hitoktató, majd szemináriumi tanárként és püspöki titkárként. Érdemei elismeréséül 1907-ben kanonokká, majd némelujvári c. apáttá nevezték ki. Mikor a forradalmak alatt Mikes püspököt fogságba vetették, ő kormányozta az egyházmegyét sok böicseség- gel. 1923 ban pápai prelátus, 1926-ban nagyprépost lett. Az egyházmegye buzgó és példás életű papot veszített el benne. Sokat fáradozott a nevelési és oktatás terén, s közismert vo